Érdekes átgondolni, mennyire másképp alakulnak az emberi kapcsolatok a különbözé nációkkal.
A munkám során állandóan jó kapcsolatot próbálok kialakítani a helyiekkel, kell is, hiszen általában 2 héten át napi 8 órában tanítom őket arra, hogyan használják a rendszereinket.
Mégis teljesen másképp alakultak a dolgok attól függően, éppen melyik országban dolgoztam, ez persze múlhat a személyes szimpátián is, de úgy érzem, ennél többről van szó, az általános hozzáállásról.

Meglepő módon a nyugat-európaiak számomra inkább negatív tapasztalatot jelentettek, a volt szovjet tagköztársaságok (FÁK államok, vagy mi) lakói velemsokkal szívélyesebbek voltak, és a délkelet-ázsiaik is valahogy szimpatikusabbak.

Konkrétan a franciák és németek kissé lekezelően bántak velem, valahogy mindig éreztem, hogy számukra azért mi csak egy komcsi múltból felkapaszkodni igyekvő kis kelet-európai népecske vagyunk, nem igazán "brancsbeli". Velük semmi személyes kapcsolat nem igazán alakult ki, nem mentünk együtt vacsorázni, nem érdekelte őket, mit csinálok a szabadidőmben, nem ajánlottak semmi helyi programot.
A kivétel Portugália volt, ahol nagyon jó barátságba kerültem a kinti kollégával, a munkán kívül is sokmindenről beszélgettünk, hétvégén elvitt a környéken kirándulni, és azóta is tartjuk a kapcsolatot.
Az oroszoknál más volt a helyzet, valahogy sokkal szívélyesebb volt a légkör, nagyon igyekeztek a kedvemre tenni, segíteni mindenben, Permben elvittek szintén kirándulni, piknikezni, a moszkvaiakkal is együtt töltöttünk időt a munkán kívül is. Igaz, az ukránok és a fehéroroszok már kevésbé voltak ilyenek, de még mindig kedvesebbnek találtam őket a nyugat-európaiaknál.
A kazahok és üzbégek is kimondottan barátságos népség (mellesleg a kazah lányok, hmmm, igen sikeres keveredései az orosz és a közép-ázsiai jellegzetességeknek). Alma-atában ha kirándulni akartunk, elég volt leinteni egy kocsit az utcán, és ha épp ráért és meg tudtunk egyezni egy árban (nem volt nehéz, mert nem kértek sokat), akár egy 4 órás körutat is tettünk a hegyekben, és abszolút megbízhatónak bizonyultak, sokkal inkább, mint az itthoni taxisok.
Az üzbég kollégák egy zártkörű családi rendezvényre is meghívtak, kifejezett tisztelettel és  kedvességgel keresték, hogyan járhatnak a kedvemben.
Vietnámban rendszeresen vittek vacsorázni, megszervezték a kirándulásomat a Ha Long öbölbe, és az egyik kollégával szintén barátságba kerültünk, rendszeresen beszélgetünk Skype-on.
Korea: érdekes kérdés, látszólag nagyon udvariasak és kedvébe járnak az embernek, de mindig érezni, hogy bár vendég vagyok, akivel jól bánnak, de azért csak idegen.
Japán: hasonlóképpen, mindig érezni a távolságtartást, bár a felszínen nagyon udvariasak és készségesek. Állítólag különleges és ritka megtiszteltetés volt, hogy az üzem tulajdonosa és igazgatója meghívott a házába és a családjával egy közös kirándulásra a hétvégén.
Hongkong: inkább az obligát üzleti protokoll vacsorák mentek, de más személyes kapcsolat nem alakult ki.
Tajvan: itt a kinti üzleti partnerek kifejezetten készségesek voltak, hurcoltak kirándulni többfelé, és sokat beszélgettünk munkán kívüli dolgokról is.
A filippínóknál teljesen eltérő élményem volt az eddigi ázsiai tapasztalataimtól. Formális udvariasság (mindenki "Sir"-nek titulál), és semmi, de semmi személyes kontaktus, kizárólag a munkával kapcsolatos dolgokról esik szól. A velem egy beosztású kollégák meg se próbálnak ezen túl bármilyen beszélgetést kezdeményezni, a főnök egyszer elvitt amolyan kötelező protokoll vacsorára. Nagyon távolságtartónak éreztem őket.
Indonézia: kedves, barátságos emberek, tényleg nem csak a formális szinten, hanem érezhetően szívből igyekeztek jól bánni velem, teljes hétvégét velem töltötték, elvittek a többszáz km-re lévő Borobudurba, ahol a világ legnagyobb ősi buddhista temploma van.
A malájok is könnyen barátkozónak bizonyultak, a munkán kívül is elvittek családdal együtt  egy éjszakai városnézésre
Mexikó: sikerült összebarátkoznom ott is pár sráccal, utána is tartjuk a kapcsolatot, mentünk ott is ide-oda pubokba, és a saját együttesük koncertjére is. :)
Kanada: az egyik kinti kolléga szintén meghívott az otthonába és családjával együtt városnézésre is. Szivélyes, barátságos, nyitott emberek voltak.
Az egyiptomiakkal kicsit felemás a helyzet, ők is egyébként barátságosak és sokmindenről beszélgettünk, apró személyes ajándékokat kaptam tőlük, sőt, az egyik üzemvezető a családjához is meghívott vacsorára, ahol az a nagy megtisztelteés ért, hogy a saját kezével tömte a számba a legfinomabb falatokat (tényleg nagyon jó étkek voltak, de túl sok és nehéz), amit nem lett volna illő visszautasítani, és ez a fajta - számomra kissé tolakodó - kedvességet nem igazán tudom, hova tegyem. Érezhetően vendégszerető emberek, de barátságról nem beszélhetek.
A nigériaiak nagyon közvetlen és barátságos emberek, lazák, derűsek, vendégszeretőek, legalábbis akikkel én találkoztam.
A törökökkel is jó volt a viszonyom, személyes témákról is sokat beszélgettünk, és a munkán kívül is volt együttes időtöltés.