Az írás Rie Von-bok:Korea unmasked című könyve és saját személyes tapasztalataim alapján készült. Nem tekinthető mindenhol általánosan elfogadott történelmi hűségűnek, a szerző véleményét tükrözi

A második részben a kínai gondolkodás legfőbb értékéről, az Egy fogalmáról írtam. Folytassuk hát Japánnal. Mi az fogalomrendszer, mellyel leginkább jellemezhetőek?
Angol átiratban ez a WA. (Magyarul sajnos nem tudom a pontos átírást, de ha angolosan ejtjük, akkor ué, vagy ilyesmi).
Jelentése: béke, harmónia. Sok japán szóban szerepel ez a tag, mint például barátság, béketárgyalás, békés, harmonikus. Üzenete: éljünk harmóniában!
De hogy lett ez a legfontosabb nemzeti érték Japánban?
Míg a félszigeten élő emberek állandó támadásoknak voltak kitéve kívülről, ez nem fenyegette a vízzel körüzárt szigetország lakóit - de belső háborúskodás esetén ugyanez a tenger gátolta meg, hogy az emberek elmeneküljenek a harcok elől. Nem volt más választásuk mint kivárni, vagy beszállni a harcba.
A VI. század környékére világossá vált, hogy a belső viszályok és háborúk felőrölhetik a népet. Ezért Sotoku herceg (i.sz. 574-622) létrehozta Japán első alkotmányát, mely A Hét Cikkely Alkotmánya névre hallgatott.
Az első cikkely kinyilvánította, hogy békében kell élni, a harc elpusztítja a szigeten élőket.
Mi kell ennek megvalósításához?
Egy isteni uralkodó, akinek tekintélye megkérdőjelezhetetlen - viszont nincs valódi végrehajtó hatalma. Tehát legyen egy isteni személy, egy jelkép, aki az ország uralkodója - de legyen egy végrehajtó hatalom, egy vezető, aki ténylegesen kormányoz. A kezdetekben, mikor ez a rendszer kezdett kiépülni, a tenno (uralkodó) mindkét funkciót betöltötte, de később pusztán szimbólikussá vált, és kialakult a Bakufu rendszer, ahol a Tenno volt formálisan a hatalom csúcsán, alatta a királyi udvar, mint formális kormányzat, de valójában Sógun volt a tényleges hatalommal bíró személy és ő irányította a Bakufu-t, mely a valós kormányzati munkát végezte.
Egy kicsit analógiaként használható a brit rendszer, ahol a király(nő) szintén mint formális hatalom létezik, míg a tényleges irányítás a miniszterelnök és a parlament kezében van.
A bakufu-rendszer a japán harcos-uralkodó rétegre, a busi osztályra épült, mely gyakorlatilag Japánt uralta (megfeleltethető bizonyos fokig a feduális korszak angol lordjainak).
Érdekes módon ez a duális rendszer mind a mai napig fennmaradt mindkét országban, egyedüliként a G8 országok közt.
Hogyan is valósul meg a WA a hétköznapokban?
Elsődlegesen azt jelenti: kerüld a konfliktust!
Ha az összeütközés helyett a kikerülést választják, nem jön létre a konfliktus. Ez a fajta konfliktuskerülő magatartás nagyon mélyen gyökerezik a japán pszichében és ez adja a kulcsot a japánok mentalitásának megértéséhez.
Ahhoz, hogy a valóságban is kikerüljék az összeütközést, előre kell látni, mi okozhat ilyet, tehát kell egyfajta empátia és egymásra figyelés. Ezt a figyelmességet kikubarinak nevezik japánul. Az átlag japánokra általában jellemző ez a fajta jó tulajdonság, mely udvariasságban és szívélyességben jelentkezik (a jellegzetes mély meghajlásos köszöngetés például).
A japán beszédben és gesztusokban is túlburjánzik ez a fajta finom és udvarias stílus, számukra sokkal felháborítóbb és elfogadhatatlanabb a durva szavak használata, még viccből is. Nem úgy például Koreában: míg két koreai simán hátbaveregeti egymást és azt kiabálja "hét, te kurafi, évek óta nem láttalak", az ilyesmi a japán társadalmi érintkezéseben nem elfogadott stílus.
Ami nálunk teljesen "normális" párbeszéd:
- Lépj már arrébb, nem érzed, hogy a lábamon állsz?
- Jóvanmár, nem szándékos volt...
Ez Japánban így hangozhat el:
- Elnézést kérek, nagyon sajnálom!
- Nem, nem, én kérek elnézést, az én hibám volt!
Arra is vigyáznak, hogy szavakkal se provokálják egymást. Ez persze azt is jelenti, hogy mást mondanak, mint amit gondolnak, ha valaki mondjuk egy vacsoránál meggyőződött róla, hogy a új kollégája egy gusztustalan, elviselhetetlen alak, akkor is azt mondja neki, hogy "remélem, mielőbb ismét együtt tölthetünk egy ilyen kellemes estét", ha a háta közepére se kívánja a találkozást. A honne (eredeti szándék) és a tateme (ahogy a dolgok kifejezésre kerülnek) közti ellentmondás mélyen áthatja a japán társadalmat. Külföldiek mindig megküzdenek ezzel a jelenséggel, nehezen tudják jól értelmezni a japánok kommunikációját. Mivel a japánok gond nélkül tudják megérteni egymást a fenti módon, ne vádoljuk őket kétszínűséggel, próbáljuk inkább elképzelni, hogy ez a viselkedés azt az erőfeszítést szolgálja, hogy a wa szellemiségét megőrizzék, és legalább a felszínen ne sértsék egymás érzéseit.
Ez a tartózkodó körülményesség jellemzi a testi kontaktusaikat is. Sokkal ritkább a kézfogás találkozáskor, mint Európában, inkább mély meghajlásokkal üdvözlik egymást, és még jóbarátok közt sem túl gyakori az egymás megölelése, ennél sokkal szertartásosabbak. A személyes tér képzeletbeli buborékja náluk elég tág és nem szokás megsérteni, mindegyik éli az életét a saját virtuális burkában, és nem nagyon keverednek egymással interakcióba. Ugyanakkor a közös, nagy célok érdekébe kevés nép tud olyan egységesen fellépni, mint ők.
Ezzel szemben a koreaiak sokkal közvetlenebbek, nem udvariaskodnak egymással annyit a hétköznapokban, nem ódzkodnak a testi érintéstől, ha véletlenül egymásnak mennek, nem kezdenek végnélküli szabadkozásba, gyakran semmit nem is mondanak egymásnak és el se várják, csak mennek tovább. Számukra a személyes tér "buborékjának" átlépése nem jelent problémát.
Érdekes jelenség a videójátékok szemszögéből nézni a dolgokat: a japánok általában egymagukban szeretnek játszani, az online játékok számukra már túl sok érintkezést jelentenek. Ám a koreaiak a világ legnagyobb online játékosai, számukra az érintkezés hiánya kifejezetten unalmas.
Összefoglalva: a legfőbb lecke, amit megtanítanak a japán gyerekének: ne légy alkalmatlankodó, ne okozz másnak kellemetlenséget. A wa, a béke és harmónia megőrzése mindennél fontosabb, ezért erejüktől telhetően maximálisan kerülik a konfliktushelyzeteket és próbálnak udvariasak, figyelmesek maradni egymással, még ha ez gyakran csak felszínes és formális.

Ugyan nem tartozik szorosan ide, de azért manapság biztos változóban van ez, a fiatalság körében nyilván már eltérőek a normák. Amit még érdekességképpen megemlítenék, az a képregényeik sajátos kultúrája (anime/manga) és az európai szemmel szintén eléggé fura viszonyulásuk a szexhez és erőszakhoz. A japánok valami egészen elképesztő dolgokat tudnak kitalálni ezen a téren, mint például a legnagyobb nyilvános össz-dugás, ahol vezényszóra rengeteg önként vállalkozó pár szép katonás sorokba rendezve szeretkezett, természetesen videóval megörökítve. Avagy az a vetélkedős tévéműsor, (gyengébb idegzetűek most hagyják abba az olvasást) ahol a legextrémebb teljesítményeket díjazzák, például olyat, mikor a szereplők a sebtében magukba tömött ételt aztán egymásra hányják és hasonlók... (nem vicc, láttam valami ilyen videót a megosztókon...)
És akkor még nem beszéltünk a diáklányok kultuszáról (a japán férfiak megvesznek az iskolai egyenruhás diáklányokért, vagy diáklányoknak öltözött "profikért", egy időben voltak olyan automaták, melyekből diáklányok használt bugyijait vehették az erre izgulók, később ezeket higiénia okokra hivatkozva betiltották, bár inkább már talán a japán hatóságoknak is túl extrém volt.
A japán bondage a szado-mazo fétisvilágban egyfajta fogalom, talán úgy lehetne mondani, hogy ők szinte művészi szintre emelték az emberi test megkötözésének különböző formáit, szinte rituáléja és esztétikája van.