Linkblog

Daily Shark magazin

Vélemények, gyakran olyanról is, amihez nem értek. Leírom azokat a dolgokat, melyeket érdekesnek vagy éppen bosszantónak találok.
A blog utólag moderált, azaz:
Ellenvélemény, kritika: oké.
Személyeskedés, trollkodás, rasszizmus: kitiltva.
Vissza a címlapra->

Utolsó kommentek

Címkék

Gyurbán- Orcsány szónoklata, Markov-generátorral: Reloaded!

2008.09.20. 21:33 :: Daily Shark

Vakablak blogjában láttam meg ezt a jópofa mókát, a Markov-szöveggenerátort. Ez a beadott szöveget valamilyen komplikált matematikai algoritmus alapján megkeverve adja vissza, de úgy, hogy valamiért a szókapcsolatok aránylag jól megmaradnak.
Itt a bemenet Gyurcsány öszödi beszéde és Orbán ennek évfordulóján mondott beszéde volt.
Szerintem igen szürreális megjelenítő erővel tükrözi a jelenlegi magyar viszonyokat.

Közben beláttam, hogy ez így túl sok és ömlesztve olvashatatlan, kicsit megszerkesztettem, központoztam, lerövidítettem.

Évfordulóhoz érkeztünk. Mégsem ünnepelni jöttünk hát.
Nem tudunk állapodni még egyszer, fogom, a magyar demokrácia látszat, paraván csupán a sokrétűségét, ami lényegében a fejünk fölül, hogy gyerünk, a papírját végre, amire büszkék legyünk rá, képesek. Ha belegebedünk, akkor ne keresztbe verje.
Gyerekek. Nem tudom mondani, hogy az útiköltség elszámolásunk, bassza meg.
És el tudjuk mi szövetségünk, nem engedhetjük be, kell összeszedni, hanem nem elég, a gátlástalanságnak.
Megtesszük az első lépése a vizitdíjat, a Veres Janiig, a liberálisok közös vagyona. Sok igazságotok van, rossz, mert van egy Á-tól Z-ig megírt forgatókönyvem Magyarországra és csúnya.
Nem leszünk rá büszkék, ha minden más szakmája, csak ez, tudom nektek mondani, hogy elég felvenni a rossz zugügyvédek, pert nyerni nem probléma, ez a gazdaság annál jobb.
Teljesen érdektelen, hogy egyesítsük erőinket.
Fantasztikus egy egészségügyi szolgáltatás jut, a tandíjat, a kiszolgáltatott emberekkel. Gátat szabhatunk, hát az ország, azt az egészségügyet, hogy szánt szándékkal szétveri, porig rombolja a mi fog történni? Semmi, az az adók is, a hazugokat, és a nyakunkba, hogy soha ilyen dolgokat csináljunk. A baj lesz, nagyobb, mint soha sem elég.
Az a pannon pumát irigyli egész politikánk.
Az elmúlt tizenhét éve döbbent rá büszkék, ha a kasszából, de elengedem. Először csinálják. Máskor meg kollégiumok épültek ebben, a francba.
Gondoskodjatok magatokról, és az meg kell csinálni azért, mert hát a jóhiszeműséget, biztosítani a rászorulóknak egyfelől, és az emberek millióinak mindennapi életét.
Az a rendszer nem gyengíti, aztán majd az önkény határvonalán egyensúlyoz, s nélküle nincs hát a bódulatból, és nem is volt, hogy á, francba, túléltük az egészségügynek a betegeket, a gyötrődés.
Nyilvánvalóan végighazudtuk az igazság, hogy ő, hogy a mi befolyásolni, hogy az ország, hogy tegyék már meg kiabálok egyet. És ha nem lehet végigcsinálni, hogyha valamit csinálnak, meg lehet szélesíteni. Nem így egy páran, a döntés milyen módon szerez érvényt világosan kifejezett demokratikus akaratának.
Gondoljuk csak, 18 mondta, hogy a szocialisták tették, maga biztosság mögött ott lévő hihetetlen energiát arra fölhasználni, hogy húzzatok már kiakolbólított régi igazságaikon.
Arra készül, hogy fizetőssé teszik, az öntisztulás. A kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy hogyan kell megpróbálni előre vinni ezeket az elmúlt egy emberetek, vagy nem, egyáltalán nem, egyáltalán nem.
Tudjuk, gyengék ahhoz, hogy gyertyát gyújtsunk, amely végleg eltávolítja a bajt, akik véget ért. Mindenkit vár mindenki. Mondom: Sanyikám, normális vagy bukás.Egyébként pedig szociális biztonság. Mondjuk ki ingatlanadót mindenkire.
Tudjátok, hogy amit mondtam az emberek, akkor 700-800 milliárd forintot fogunk tenni. Az nem észrevenni immár, hogy melyik a tandíjat, a népszavazás demokratikus, erőszakmentes és mély javaslataink lesznek.
Hazudnak, tehát jó oka van.
De csak reggel 7 százalékot, akkor azután nem külön-külön tudunk állapodni a hatalmon lévők, egyre többet várnak, a legrövidebb távon nincsen más szakmája, csak fél évszázad során egy irányba fújnak. Ez a Veres Janinak igaza van. Európa ráébredt, hogy mi csináltunk.
Gátat szabhatunk hát egyenesen, hová a demokrácia, a csapat, akire rábíztátok ennek az asztal körül, és menni vidékre nyugodtan, aprólékosan fölépített. Nem. Nem.
Őrült lóhalálában készül, hogy húzzatok már, tort ülhetne az igazságról. Azért nincsen, mert hogy ez is volt, hogy elég volt.
Imádtam. Életem legjobb családokból jönnek.
Hát ehhez képest az emberek megdolgoztak, és szellemi alapokra építse. A cukormázban úszó ígéretek garmadája.
Azt dobolják mindenhol, széltében-hosszában, Battonyától Nemesmedvesig, hogy melyik a maga is nehéz, hányszor ígérték meg, nagyon csöndben elmegyek. Mert hogy nem lehet, amelyből erő és a bódulatból, és nevezzük pőrén nevükön a kórházi napidíjat, a nem tűrheti el. Gondoljuk csak, „attól függ” van. De nincs ünnep. 
Önkényesen, az önkény, a kurva országban.
Szociálisan rombolják le Magyarországot, módszeresen verik szét a védtelenül maradt, kiszolgáltatott embereket.
Mert nem ez a hétszázát neki. És mi csináltunk. 
Ha a kétség, aki pénzt emel, ki a hazugság, az energiaárak is, az előrebocsátásával, hogy 4-500 ezer forintért csinálja a történelemkönyveknek, arra fordítjuk, hogy 20 százaléka a rászorulóknak egyfelől, és uraim!
Tisztelt hölgyeim és majd helyük, vagy te? Hát most bárki közülünk gondolná. 
De hölgyeim és még egyszer fogom a féltésben, a szociális válságban vergődik. Az az új idők széljárásába. Itt az ország, nemcsak azt, nem 50 milliárdot kell kötniük egymással.
Igen, kedves barátaim, egy lószart, mama.
Az isteni gondviselés, a szociális háló, ami most is fog fájni, bár az erkölcsi relativizmus utópiájából. Nálunk, akik ismerték az igazság, hogy mit fogunk megtakarítani. Mondom: Sanyikám, normális, vagy a tempót.
Pontosan tudják, hogy csináljunk egy időre a kormány szociálisan érzéketlen, és csaltak, csak végig, mi viszont igazat mondtunk, és volt a gazdaság, a szociális válság továbbmélyülését.
Bebizonyosodott, hogy új arisztokrácia kénye-kedve szerint bánjon a hazugság fogságából, s bár az ügyeket, fenntartani közöttünk, az emberek hosszú bizottságokban ücsörögni és megakadályozhatjuk, hogy ezt egy emberetek, vagy ránk fog okozni.
De az nem, valamit csinálnak meg neki, meg szegregál is. Ugyanolyan hazugság az, hogy messze nem büntetik meg, csak végig, mi történik. Vagy azt jelentik, amit az emberek megdolgoztak, és senkinek sincs joga, hogy túl vagyunk tökéletesek.
Van Á-tól Z-ig megírt forgatókönyvem Magyarországra és gyönge, mert hazugsággal és tanulja most mégis, hány darab interjút nem kell dolgoznunk, hogy mire készülnek. Egy új, megújított szociális válság újabb adókat fognak kivetni, mert csinálunk nagy baj, pedig épp az égbe szökő gáz, és vannak, akik nem botrány, az állam védelmét élvező ügyeskedőknek.
Elég volt, szociális hálót feszítsen, a hazugságnak ára ott van!
Ha el kell tudni, segítette, hogy nehogy baj lesz, hogy közösen átkozzuk a társadalom jövőjét azzal, aki pénzt vegyen el - kell beszarni! -, Orbán Viktor fogja megváltoztatni. Orbán Viktortól, meg kell lenni, a mi riogatjuk az őrlődés és amely tizenhét éve vár a temérdek pénz a Kiss Pétertől az ünnepléshez, ez egy könnyen veszítjük el a kurva ország!
Hogy nem tartana ki ingatlanadót mindenkire. A történelmi szövetség célja: a francba. Nincs erejük bevallani, a magyar nyelvezetben nincs ünnep.  Ott tévedtek, ha az igazi botrány, az adók is, mibe is fájt.
Bassza meg, hogy a kiszolgáltatott embereket.

Tisztelt hölgyeim és uraim!
Tisztelt hölgyeim és felemelt szív és a léhűtőknek, a minisztérium egészére ebben a saját maguk, a titkot, hogy van egy hónapban: talán sose.
Bebizonyosodott, hogy nem lehet, nincs hát amelyikünk bemegy egy hónapban, azt megelőző hónapokban titokban meg kell számolni.
Magyarország érzi, hogy ilyen problémánk nem külön-külön vagyunk, hanem megértették, hogy nekik semmi pénz van.
De igen, azt mondom, hogy bukás, akkor nem reform, és rossz, mert hogy mi hazánk, a hétszázát. Magyarország szívdobbanása ma szociális juttatás, pedig nem merjük kimondani,: létfeltételeiktől megfosztott kistelepülések.
És közben egyébként nem csinálnak. A történelmi egységet, mint egymillió aláírást kell kötniük egymással.
Én azt is emlékeznek a meglóduló áremelkedések, a nagy probléma, hogy tegyék már azt gondolom, hogy egyébként sértünk érdekviszonyokat, akkor mit mondunk? Természetesen a növekvő csecsemőhalálozás, bezárt munkahelyben.
Hát ehhez képest, társadalmi értelemben a helyzet: Hölgyeim és a kurva országot, mert számunkra egy könnyen veszítjük el, tudjuk várni, amíg nem eléggé kerek, nem lehet! Nem emelkedik fel sem a középosztálynak, másfelől szövetséget, történelmi szövetséget kell tenni és tettünk. Ehhez képest ma szociális háló, ami kell tudni, segítette, hogy hazugságok sokaságára épül.
Az első pár száz embernek, meg a Szonda szerint csinálni, mert végez azzal, hogy bár aggodalmaktól gyötörve, de mi történik: semmi.
El lehet a kábító korszellemből nem fölszisszenni, minden nagyon csöndben elmegyek.
Nem azért vezették, be fogom fejezni, hogyha sikerül lenyomni az emberek tavaly nyár óta, és van jó és helytelen, nincs szép és megtanítjuk a pannon pumát irigyli egész Európa!

6 komment

Címkék: vélemény politika kritika közélet humor megmondás magyarisztán markov

A bejegyzés trackback címe:

https://dailyshark.blog.hu/api/trackback/id/tr15673420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Airnold · http://volvosagok.blog.hu/ 2008.09.20. 23:49:33

Nem bírtam végigolvasni...ha valakinek sikerül, írjon...

vakablak 2008.09.21. 01:51:40

Hm, igen, egy kissé hosszúra sikeredett. :) Én a helyedben talán kiválogattam volna a legfrappánsabb 20-30 mondatot, lehet, hogy úgy élvezhetőbb lenne.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.21. 07:35:42

Aha, igazatok van. Talán megcsinálom...

vakablak 2008.09.24. 21:45:32

Van itt néhány gyöngyszem:

"Teljesen érdektelen, hogy egyesítsük erőinket." - az őszödi beszéd mélyebb jelentéstartalmának desifrírozásához valószínűleg kellett ez a Markov-láncos generátor. :)

"Gondoskodjatok magatokról, és az meg kell csinálni azért, mert hát a jóhiszeműséget, biztosítani a rászorulóknak egyfelől, és az emberek millióinak mindennapi életét." - ehhez már csak annyit bírok hozzátenni, hogy "and the world peace."

"Az a rendszer nem gyengíti, aztán majd az önkény határvonalán egyensúlyoz, s nélküle nincs hát a bódulatból, és nem is volt, hogy á, francba, túléltük az egészségügynek a betegeket, a gyötrődés." - röviden, aki beteg és kábítózik, az szopni fog.

"A kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy hogyan kell megpróbálni előre vinni ezeket az elmúlt egy emberetek, vagy nem, egyáltalán nem, egyáltalán nem." - ez engem Kádár utolsó beszédére emlékeztet.

"Mondom: Sanyikám, normális vagy bukás." és:
"A történelmi szövetség célja: a francba." - ezeket zászlóra kellene hímezni, annyira jók. :D

"Ha a kétség, aki pénzt emel, ki a hazugság, az energiaárak is, az előrebocsátásával, hogy 4-500 ezer forintért csinálja a történelemkönyveknek, arra fordítjuk, hogy 20 százaléka a rászorulóknak egyfelől, és uraim!" - olyan ez, mint a Kossuth tér hugyosbajnokainak feledhetetlen szónoklatai, leszámítva, hogy "uraim".

"Igen, kedves barátaim, egy lószart, mama." - ezt te is kiemelted, ez lehetne főcím. Bazz! :D

"Pontosan tudják, hogy csináljunk egy időre a kormány szociálisan érzéketlen, és csaltak, csak végig, mi viszont igazat mondtunk, és volt a gazdaság, a szociális válság továbbmélyülését." - ilyesmiket mondhat Orbán hajnali négy fele, tíz felessel és egy fél tucat faszvastagságú spanglival beljebb.

"Hát ehhez képest, társadalmi értelemben a helyzet: Hölgyeim és a kurva országot, mert számunkra egy könnyen veszítjük el, tudjuk várni, amíg nem eléggé kerek, nem lehet!" - kissé talányos, de tagadhatatlanul gyurcsányi mondat. A kurva országnál elpirulna, de aztán szűnni nem akaró tapsban törne ki a nyugger közönség.

"El lehet a kábító korszellemből nem fölszisszenni, minden nagyon csöndben elmegyek." - enyhe magyartalansága ellenére kisejlik belőle egy drogokkal tarkított és bölcsészekkel átvitatkozott éjszaka, mely hajnaltájban S/M-jellegű gruppenszexbe torkollik, de a végén mindenkinek jó.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.30. 17:07:54

:DDD
Másodállásban politológus vagy? :)))
süti beállítások módosítása