Linkblog

Daily Shark magazin

Vélemények, gyakran olyanról is, amihez nem értek. Leírom azokat a dolgokat, melyeket érdekesnek vagy éppen bosszantónak találok.
A blog utólag moderált, azaz:
Ellenvélemény, kritika: oké.
Személyeskedés, trollkodás, rasszizmus: kitiltva.
Vissza a címlapra->

Utolsó kommentek

Címkék

Fel Belgrádra, ahogy a derék Svejk mondta...

2009.03.03. 22:57 :: Daily Shark

Ez a belgrádi út se éppen jól indult.

A szokásostól eltérően nem a cégtől indultam el a pályaudvarra, hanem otthonról.

Kora reggel elvittem szervizbe a Viggent, mert műszakiztatni kell, így nem tudtam már később a csomagokkal bemenni a céghez, de minek is?

Hazafelé busszal azért mégis bementem, mert tegnap elfelejtettem magamhoz venni az ajándékokat, melyeket kifejezetten a szerb tanítványaimnak szereztem be (japán kalligrafikus tustollak – nagyon jó kis cuccok, olyan, mint egy toll, de a vége finom ecset, amivel a kalligrafikus japán írásjeleket lehet szépen rajzolni, viszont úgy működik, mint egy filctoll, tehát a tinta benne van és valami okos kis mechanizmus adagolja folyamatosan).

Bár rövid időre voltam csak benn, amíg magamhoz vettem ezeket, de összefutottam mégis valakivel, akivel pedig szeretnék mostanában elkerülni minden találkozást, mert rossz hatással van rám. Azért kibírtam.

Hazamentem, pakolásztam, hívtam taxit. Persze megint kicsit kapkodás lett belőle, de épp a megbeszélt időben kinn voltam az utcán, ám a taxit nem láttam. Kicsit nézelődtem lejjebb az utcán, és 3 házzal odébb állt egy, megnéztem és úgy tűnt, ez az. Odabicegtem, bár most már egész jó a lábam, de még nem az igaz, és tényleg az a taxi volt. Viszont a Határőr útnak azon a részen olyan furmányosan vannak számozva a házak, mintha így lenne: 4...6...4/c... elég nagy hülyeség.

Mindegy, megbeszéltük a taxissal már menet közben, hogy már ezt is tudjuk (eddig még nekem se tűnt fel). A Keletibe mentünk, már az Astoriát is elhagytuk, mikor belém villant, hogy a vonatjegyet otthon hagytam. Basszus, a szokásos szétszórtságom, de ez most súlyosabb, amit mondjuk nem csodálok a jelenlegi állapotomban.

Szerencsére, mindig igyekszem elég nagy rátartással elindulni, még volt 35 perc indulásig, megkérdeztem a taxist, belefér-e egy visszaút a lakásba, hogy még időben a pályaudvara visszaérjünk, azt mondta, szerinte menni fog.

Bele is húzott rendesen, minden lehetőséget kihasznált, 12 perc alatt visszaértünk nagyjából, felállítottam lépcsőmászással nehezített bicegve rohanás egyéni csúcsát, megtaláltam a jegyet, nem felejtettem el bezárni az ajtó, és hála a taxisom profizmusának 8 perccel indulás előtt ott voltunk a pályaudvaron, sőt, a taxis még azt is felajánlotta, hogy ne kelljen a fizetéssel meg számlaírással se időt veszteni, hogy bemegy majd a céghez, ott csekkben kifizetik (mert ismerte a céget, szokott hozzánk járni). Tényleg maximálisan rendes és profi volt, amúgy Tele5-ös.

A vonatot hamar megtaláltam csak a kocsit nem annyira, akartam még enni előtte valamit, illetve venni az útra ebédet, az egyetlen közel lévő kajás kioszkban a néni folyamatosan mobilon beszélt és nem nagyon akaródzott neki észrevenni, hogy kuncsaft várakozik, mikor pedig szóltam neki, egyszerűen letagadta, hogy lenne valami meleg kaja, holott láttam, hogy van goffry-sütője. Csak folyt belőle a szó a mobilon, kérdeztem, esetleg csinálna egy frisset? Azt mondta, várjak már egy kicsit, hadd fejezze be. Úriember lévén nem küldtem el a 'csába, csak annyit mondtam, hogy 3 perc múlva indul a vonatom, inkább hagyjuk, és felszálltam. Végül is van nálam sajt meg szalámi (annak az ikertestvére, amit még Mexikóban einstandoltak a vámosok), az jó lesz ebédre meg vacsorára a vonaton.

Hmm, azért kíváncsi vagyok a fritzdroidok (német biztonságiak a frankfurti reptéren) megitták-e a tequilámat... kár, hogy nem törtem előtte össze, mikor otthagytam, tudom, irigy kutya vagyok, de nehogy már az én káromra bulizzanak ott...

A vonaton viszont az villant belém, hogy a hiperszuper vízhatlan sapkámat elhagytam, gondoltam, a taxiban maradhatott, felhívtam őket, kértem, ha megtalálják, juttassák el a céghez, mikor úgyis megy a csekkért. Még vissza is hívtak pár perc múlva, hogy igen, megtalálta a sofőr és beviszi. Ezt nevezem szolgáltatásnak.

A vonat kényelmes volt, első osztály, ahogy szokott, és most olyan helyre ültem, ahol az ülések egymással szemben vannak és ki lehet húzni kicsit, így félig ülő-félig fekvő testhelyzetben elég kényelmesen szunyókálhattam egyet.

Most már Szabadkán állunk. Lehet, alszom még egyet. Kellemes meleg van.

 

2 komment

Címkék: én utazás napló taxi vasút belgrád

A bejegyzés trackback címe:

https://dailyshark.blog.hu/api/trackback/id/tr90978621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

quimba 2009.03.05. 08:55:18

Kedves Shark,azért humorodnál vagy,bár a " Fel Belgrádra " stilszerübb lett volna Frankfurtban,mikor tolószékbe akartak ültetni,bár nem volt ott -nem is tudom,talán Müllerné?-aki tologatott volna.A piát meg fogd fel úgy,hogy odaadtad Katz tábori lelkésznek és kész.A taxissal pedig oltári szerencséd volt-ennyi jó után most már próbáld meg szétszórt önmagadat összerakni,fog ez menni,Dub hadnagyot kerüld.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2009.03.05. 22:19:18

Kedves Quimba, ez tetszett, és milyen igazad is van :)
süti beállítások módosítása