A szerelem – és általában az érzelmi kötődés – nem arról szól, hogy ki mennyire jó, szép, vagy mennyire felel meg egy ideálnak, sőt, még arról sem, ki mennyi érzelmet és törődést tud adni másnak.
Egy szülő szereti a gyermekét akkor is, ha az esetleg börtönbe került, mert valamit elkövetett. A szerelmes akkor is megtenne mindent a szerelméért, mikor az nem akar tőle semmit.
Borzasztó igazságtalannak tűnő dolog, de nem lehet így nézni. Nem arról szól, hogy ki milyen jó, szép, okos, kedves, szexis, mennyire törődik másokkal.
Ez egy irracionális érzelem, mely vagy kialakul, vagy nem. Nem lehet mérni centivel, IQ-val, EQ-val, esztétikával, morállal.
Aki az adakozó oldalon áll és nem kap viszonzást és ettől nagyon szenved, abban mindig felmerül, hogy „miért nem vagyok elég jó neki?”.
Pedig erről általában nincs szó. A szerelem, az érzelmek kialakulása nem azon múlik, hogy „elég jó-e”. Ezen az alapon nagyon sok ember lehet, aki megfelelne egy másiknak. 
Itt egyszerűen arról van szó, kiváltja-e benne azt az érzést, ami nem a logikusan felfogható „elég jó” szerint jön létre.
Nem is olyan régen én is szenvedtem ettől, mert az adakozó oldalon álltam, és chaten közölték velem egyéves kapcsolat után, hogy csak barátok vagyunk. Bennem is felmerült: miért? Miért nem lettem elég jó neki? Pedig mi mindent megtettem és megtennék érte... Pedig nem vagyok külsőre olyan, aki ne tetszene neki, sok közös témánk volt, sok mindenben megnyíltunk egymásnak, ahogy soha másnak.
És mégsem, nem sikerült. 
A legrosszabb, amit ilyenkor tehet az ember, ha saját tulajdonságait hibáztatja. Azért, mert nem vagyok elég okos, elég szexis, elég szenvedélyes, elég szép, stb.
Ez nem így működik. Hülyén hangzik talán, de ez egyszerűen csak megtörténik, általában nem kategorizálható okból.
Ilyet alighanem mindenki átélt már. Aki nemrég élte át, és még nem hegedt be teljesen a seb, az még jobban át tudja érezni annak a fájdalmát, aki most éli át ezt, ha ráadásul a másik csalódásának éppen okozója, de legalábbis részese, akkor ez kettős vágás rajta – de még így se ér fel persze annak a szenvedésével, aki adna, de viszonzást nem kaphat...
És nem tudja, mi a jó: ha hallgat és eltűnik, hogy ne tetézze a másik baját azzal, hogy jelenlétével is megnehezíti az elszakadás és gyógyulás folyamatát, vagy próbáljon úgy tenni, mintha nem történt volna semmi.
Végül azonban ezek mind csak szavak, annak a gyötrődését nem enyhítik, aki átéli, ahogy az se fogja vigasztalni, hogy nem csak neki fájhat ez a helyzet...