Linkblog

Daily Shark magazin

Vélemények, gyakran olyanról is, amihez nem értek. Leírom azokat a dolgokat, melyeket érdekesnek vagy éppen bosszantónak találok.
A blog utólag moderált, azaz:
Ellenvélemény, kritika: oké.
Személyeskedés, trollkodás, rasszizmus: kitiltva.
Vissza a címlapra->

Utolsó kommentek

Címkék

Már akkor is?

2008.08.16. 12:59 :: Daily Shark

Tegnap hazafelé jövet a rádióban hallottam a következő publicisztikát:

"Ha mûvelt ember egy társaságban kibökné: »Jaj' be szeretem az édesapámat!« vagy: »Végtelenül tisztelem a feleségemet« - ezt joggal tapintatlannak, sõt gyanúsnak mondanák.
Ami pedig a hazafiságot illeti, mely szintén a szív szentélyében rejtõzõ intim érzés, az általános szokás nem ellenkezik azzal, hogy az ember unos-untalan nyilvánosan a hazafiságával dicsekedjék és színpadi kifakadásokban, hazaszeretetével hozakodjék elõ. Pedig erre nézve jó lesz Shakespeare mondására visszaemlékezni: »Kordélia szeret és hallgat.«
Ha nálunk a hazafiság tüntetõ erõsködése nem kelt olyan visszatetszést, amilyent megérdemel, ennek különös oka van.
Belviszályaink és különösen a függetlenségi harc, mely némely fázisában a polgárháború jellegét öltötte magára, azzal a vészes következménnyel jártak, hogy a honpolgárok egy részének hazafiságában való bizalom hosszú idõre megingott. A hazafiság tehát nálunk megszûnt egy magától értetõdõ elemi érzésnek tekintetni, melynek hiánya nagyon kivételes és majdnem természetellenes. A hazafiság különös erényszámba ment, amelynek hangoztatása a politikai hitvallás egy integráns részét képezte.
Belháborúnk egyik keserves következménye éppen az volt, hogy a hazafiságot sokféleképpen magyarázták és ami a magyarságnak hazaárulás volt, azt sok idegen ajkú éppen a hazafiság netovábbjának tekintette.
Ennek a szomorú korszaknak nyomai azonban mindinkább kivesznek a lelkekbõl. És végre általánosan érvényesülni fog az a felfogás, hogy a hazafiság az ember lelki világában olyan elsõrendû helyet foglal el, mint a családi érzés. Annak hiánya pedig feltûnõ és nagyon kivételes perverzitásnak nevezhetõ. Ezzel a váddal, ha azt az ellenféllel szemben hozzák fel, hovatovább kevesebb hatást lehet elérni. Mert a politikai intelligencia terjedésével mindinkább belátják, hogy a hazafiság meggyanúsítása vagy kétségbevonása üres szóbeszédnél semmi egyéb. Azt is tudják, hogy az országos ügyekrõl, az alkotmányról való ellentétes vélekedés még nem igazolja a hazafiatlanság vádját, épp oly kevéssé, aminthogy más felekezetûeket vallástalannak nevezni nem lehet. Csak azt, aki az alkotmány felfüggesztését vagy eltörlését tervbe veszi, lehetne politikai ateistának nevezni és a közvélemény õt a cégéres ateistának kijáró megrovásban fogja részesíteni.
Érdekes különben arra a nagy különbségre rámutatni, melyet a gyakorlati életben a haza és az állam között tesznek. (Kiemelés tőlem, DS)
Magyar haza és magyar állam tulajdonképpen azonos. Legföljebb úgyszólván formális szempontból lehetne azt mondani, hogy az egyik, a magyar haza, az érzelmi momentumot hangsúlyozza, míg a másik, a magyar állam, a politikai momentumot domborítja ki. Ez a formális különbség pedig korántsem ad menlevelet arra, hogy a kötelességeket, melyeknek a haza iránt való teljesítését megkövetelik, az állammal szemben semmibe se vegyük.
A hazának mindennel tartozunk, sõt életünket és vérünket is fel kell áldoznunk érte. Ezt számtalanszor erõsítjük. Senki sem merné ezt a kötelességet tagadásba venni. Ellenben az állammal szemben, ami tulajdonképpen vele azonos jogegyén, hogyan állunk? Nemcsak, hogy senki sem kíván érte áldozni, de mindenki iparkodik belõle minél több hasznot húzni, kedvezményeivel visszaélni, tartozásait kijátszani, sõt azt sem tartják nagy bûnnek, hogy az államot, mely az imádott hazának csak más elnevezése, mindenfajta visszaélés és csalás, adóeltitkolás, bélyegcsonkítás és csempészés által jogaiban megkárosítsák. Ebben a tekintetben olyan nagy az elvakultság, hogy a közfelfogás szerint az anyagi megkárosítás, melyet a magánegyénnel szemben becsületbevágó dolognak tekintenek, sokkal enyhébb megítélésben részesül, ha azt az imádott hazával szemben követik el. Ennek az erkölcsi megtévelyedésnek magyarázata az, hogy a hazával szemben, melynek életünket és vérünet nagylelkûen felajánljuk, ez a fogadkozás semmiféle kellemetlen következménnyel nem jár. A felajánlott áldozatot rajtunk nem hajtják be. Ellenben az állam nagyon pontosan követeli a magáét. Itten tehát minden patetikus ígérkezés és felajánlás megszûnik.
Ha a közérdek ellen vétünk, a szent hazát mindig az állammal helyettesítjük és a bûnt elkövethetjük anélkül, hogy a közvélemény kárhoztatását kockáztatnók.
Nagy és hatalmas pártok lángoló hazafiságuk hangoztatása mellett nem átallnak olyan programot kítûzní, melynek alapján az államtól minél több jogtalan kedvezményt csikarhassanak ki és az állami terheket igazságtalanul gyengébb vállakra háríthassák át. Jó volna, ha már az iskolában is ahelyett, hogy ott csak a szavalási hazafiságot kultiválják, a haza iránt teljesítendõ mindennapi komoly kötelezettségekre figyelmeztetnének. Mert az mégsem járja, hogy az édes hazát, mely ápol és eltakar, az állam elnevezése alatt úton-útfélen becsapjuk és érdekeit megsértsük."

Gondolom, a nyelvezetéből már rá lehetett jönni, hogy nem egy mai libsibolsi-nemzetvesztő-idegenszívű irásról van szó. :)
Nem, kedves barátaim, tisztelt hölgyeim és uraim, ez részlet a Nyugat folyóiratból, Radó Sámuel: Politikai frázisok és jelszavak című írásából. Az évszám 1912.

Radó Sámuel (Petrőc, 1857. febr. 7.Bp., 1919. júl. 18.): újságíró. Jogi tanulmányait a bécsi egy.-en végezte, azután a bécsi törvényszéken gyakornok; egyidejűleg a Neues Wiener Tageblatt munkatársa, majd a lap párizsi tudósítója. Hazatérve belépett a Budapester Tageblatt szerkesztőségébe; később a Neues Politisches Volksblatt szerk.-je. Megalapította a Honvéd c.. napilapot, de ez a vállalkozása nem járt sikerrel. Ezután a Pester Lloyd vezércikkírója, a bécsi külügymin. orgánumának, a Politische Correspondenznek, a francia Havas és az angol Reuter hírügynökségeknek a bp.-i tudósítója. 1898-ban átvette a Magyar Távirati Iroda vezetését, melynek 1918-ig ig.-ja volt. Sokat tett a m. hírszolgálat korszerűsítése terén. M. és német nyelven számos politikai műve jelent meg. Újságírók címen drámát írt (Bp., 1914). – F. m. Politikai olvasókönyv (Bp., 1907); Hírlapírók iskolája (Bp., 1909); Népies politika (Bp., 1910); Politikai jelszavak és frázisok (Bp., 1912); John Bull és társai (Bp., 1916).

Nagyon hasonló jelenségre (csak nem ilyen kiélezetten szembeállítva a haza-állam fogalmát) igyekeztem rámutatni a Sumák népnek sumák a sorsa című bejegyzésemben ezelőtt pár hónappal, amit Lipton barátom erősen rosszallott és szerinte ez az egész csak az átkos rendszer dúlásának és az azóta hatalomba maradt komcsiknak köszönhető.

Márpedig a Nyugatban csaknem 100 éve megjelent írás egy bizonyíték rá (számomra), hogy ez sajnos úgy tűnik, általános magyar jelenség, hiszen már akkor is épp így jelen volt, pedig a korabeli Magyarországra éppenséggel nem volt jellemző a libsibolsi uralom... :)

Arra külön kíváncsi vagyok, vajon mikor kerül elő az az "ultima ratio", ami miatt az idézet írást nem szabad hitelt érdemlőnek tekinteni... ;))))

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény politika magyarország megmondás morfondír

A bejegyzés trackback címe:

https://dailyshark.blog.hu/api/trackback/id/tr89618520

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.