Linkblog

Daily Shark magazin

Vélemények, gyakran olyanról is, amihez nem értek. Leírom azokat a dolgokat, melyeket érdekesnek vagy éppen bosszantónak találok.
A blog utólag moderált, azaz:
Ellenvélemény, kritika: oké.
Személyeskedés, trollkodás, rasszizmus: kitiltva.
Vissza a címlapra->

Utolsó kommentek

Címkék

Csapás a kultúrára - botrány a Rádióban

2008.09.09. 10:01 :: Daily Shark

Egy kedves barátom, zenésztársam küldte nemrég az alábbi levelet, mivel személyesen is érintett az ügyben, és elolvasva a történetet nem volt kérdés, hogy megpróbálom én is segíteni a magam szűk lehetőségeivel a nyilvánosságra kerülését:

Utólagos megjegyzés: elnézést kérek, a korai hozzászólók véletlenül egy hibás beállításak köszönhetően csak előzetes engedélyezéssel lettek láthatók, az én hibám volt, azóta természetesen mindet engedélyeztem, láthatóak és nem moderálok egyébként sem... (kivéve, ha a komment írója maga kéri a megjegyzése utólagos törlését).

Kedves Barátom, ismerősöm, vagy kedves ismeretlen,

 
Ezt a levelet azért írtam, mert zeneszerető emberként elfogadhatatlannak tartom, ami a Magyar Rádió körül hosszú idő óta történik. Úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben annyit tehetek és kell tennem, hogy leírom a véleményem, és eljuttatom másokhoz is, kérve, hogy adják tovább - minden túlzás nélkül: a magyar kultúra védelme érdekében.
 
A Magyar Rádió új, menedzser-szemléletű vezetői láthatóan dilettáns módon tevékenykednek, és szenvtelenül, hidegvérrel teszik tönkre az intézményt. A legjobb szakemberek nagy többségétől már megszabadultak, fölháborító intézkedések sorozata történik régóta. Most a világhírű művészeti együttesek, az Énekkar és a Szimfonikus Zenekar van soron.

(Néhány példa, amiről egyre többet hallani: Az énekkar egy részét kirúgták, ezért ők kevesebben maradva már nem tudnak előadni egyes darabokat, melyekkel nagy nemzetközi hírnévre tettek szert, pl. Bartók Cantata profana c. művét vagy Kodály Psalmus hungaricusát... Pl. a zenekartól megkérdezték, miért mindig egyszerre mennek mindannyian szabadságra... Pl. azt firtatták, egy hárfás miért keres annyit, mint egy hegedűs, aki többet játszik... Pl. azt javasolták, hogy a hárfás, ha nincs éppen dolga egy műben, álljon be ütőhangszeresnek (és nem vicceltek)... Pl. nem közvetítették és nem reklámozták azt a világszinten egyedi vállalkozást, melynek keretében a zenekar nemrég Wagner A niebelung gyűrűje c. négyrészes zenedrámáját adta elő folyamatosan a Müpában, hatalmas sikerrel... Pl. a zenekart nem menedzselik a színvonalának megfelelően, sőt sehogy, normális éves műsorterv, koncertterv nincs... Pl. a közszolgálatiságot "misszó" néven úgy képzelik megvalósítani, hogy a zenekar vagy a tagjaiból verbuvált kamaraegyüttesek bevásárlóközpontokban, kávézókban, köztereken, óvodákban, női börtönben (sic!) játsszanak... Pl. olyan koncerteket akarnak szervezni, ahol a zenekar a közönség bevonásával játszik, pl. jazzt (!)... Pl. a zenekari kisegítői posztokra, melyeken bevált művészek szoktak játszani, és amely rangot is jelent, nyílt próbajátékot hirdettek meg... A sort hosszan lehetne folytatni. Teszik mindezt rengeteg állami pénzből, mégis keveslik azt - közben nem szégyellnek horribilis fizetést felvenni. A művészi hozzáállás, a szakmai szempontok számukra teljesen idegenek és érthetetlenek, ők más preferenciák szerint, embertelenül, gépként hajtják végre a feladatukat. Bár a látszatát fenntartják, érdemi párbeszédre nem hajlandók, s a fentiek miatt valószínűleg nem is alkalmasak. A helyzet elmérgesedett, a Rádió vezetősége és a zenekar között bírósági per zajlik. Az emberek megalázása mindennapos. Pl. a szimfonikus zenekarnak állítólag annyi bérleti díjat számítanak fel a 6-os stúdió használatáért - ami egyébként évtizedek óta az "otthonuk" volt eddig - mintha szinte állandóan ott tartózkodnának. A minap viszont a zenekar egyik tagját, aki próbált az egyébként éppen üresen álló stúdióban, az ügyvezető igazgató kihívatta a portára, és utasította, hogy fejezze be a próbát, mert a stúdió nem erre való.)
 
A művészeknek megtiltották, hogy a belső ügyekről nyilatkozzanak. Ők pedig az érthetetlen megpróbáltatásokat nehezen viselve, látva életük munkájának vesztét, egyre rosszabb lelkiállapotban kénytelenek dolgozni. Évtizedek alatt kikristályosodott kulturális értékek mennek tönkre pillanatok alatt. Az eddigi károk helyreállításához is évekre volna szükség. Nem könnyű megfelelő szinten teljesítő művészeket találni, és azokból egy szakmailag, szellemileg-lelkileg összehangolt, világszínvonalú közösséget kovácsolni, melyre büszke lehet Magyarország. A Szimfonikus Zenekar pl. arról az egyedülálló képességéről is híres, hogy bármely darabot másoknál sokkal hatékonyabban, rekordidő alatt, felvehető szintre tud készíteni.
 
Személyesen nem hiszem el, és nem tudok belenyugodni, hogy mégha fel is emelték többen a szavukat az eddig történtek ellen, érdemben nem változik a helyzet. Hogy lehetséges az, hogy nem lehet megállítani ezt a folyamatot? A művészek, a szakértők, s végső soron a zenebarátok, a közönség véleménye sem számít egy ilyen rangos közszolgálati intézmény működésével, sorsával kapcsolatban? Kicsoda, milyen erő áll a háttérben, hogy régóta keresztül tudják vinni ezt? Hogy lehetséges az, hogy bármely szakmailag megalapozott, érvek sorát tartalmazó megkeresésre a Rádió vezetősége magas lóról, mellébeszélve, titkolózva, néha fenyegetőzve válaszolhat, és nem történik semmi? Hol vannak az újságírók és a felháborodott művészetpártolók? Remélem, nem létezik olyan többpárti megegyezés, amit elkeseredett emberektől hallani, hogy erről beszélni sem szabad.
 
A Rádió 900 millió Ft-ot kapott az adófizetők pénzéből célzottan a zenei együtteseinek fenntartására. Számháború folyik, a pénzzel nem számoltak el, részletes költségvetést sem hoztak nyilvánosságra, ráadásul a zenei együtteseket szépen lassan, de biztosan ellehetetlenítik, leépítik. Mi lesz a rájuk kapott közpénz sorsa? Az együttesek tönkretételével együtt az állami támogatásról is lemond a Rádió vezetősége?
 
Sajnos a sajtóban, minden oldalról, szinte teljesen elhallgatták eddig az ügyet, a közvélemény nemigen tud róla. Néhány nap óta ez változni látszik, nyomtatott újságcikkek jelentek meg Gulyás Dénes kidobásáról pl. a Magyar Nemzetben, a Magyar Hírlapban, a Népszavában, és az interneten is. Addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Fontos, hogy napvilágra kerüljenek a tények, és a felelősök - elsősorban Such György elnök, Cseh Gabriella ügyvezető igazgató, Boldoghy Kummert Péter menedzser-igazgató, és az őket támogató beosztottaik - kénytelenek legyenek szembenézni a nyilvánosság, a "köz" erejével, melyet szolgálnak. Beszéljünk róla, mondjuk el barátainknak, kérjük a sajtóban dolgozó ismerőseinket, kérdezzenek, írjanak erről, készítsenek riportokat - terjedjen a valóban botrányos hír, hogy megakadályozzuk értékeink további rombolását.
 

 

1. HírTV - Különkiadás
2008. szeptember 8. hétfő 9.05
2008. szeptember 10. szerda 14.05
 
Mire jó egy szimfonikus zenekar?  Mi történik a Magyar Rádióban? És mi történik a hazánk zenei nagyköveteként is működő szimfonikus zenekar berkeiben?
Vendég: Strausz Kálmán Liszt-díjas karnagy (a Rádióénekkar volt vezetője) és Gulyás Dénes operaénekes
 
 
2. Cikkek:
 
4. Társaság a Közszolgálati Rádióért
A Magyar Rádióból kirúgott néhány jó szakember weboldalt hozott létre:
 
Itt régebbi, de jó cikkek, pl.:
 
 
5. A Magyar Rádió új grafikai arculatáról, mely felér egy vizuális inzultussal...
 
...mely még a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társaságát is felháborította (az utca emberéről nem is beszélve), felsorolják szakmai kifogásaikat is:
 
 
6. Victor Máté: Mennyire zene?
(Utalva az egyik rossz szlogenre, miszerint: "MR2-Petőfi Rádió. Nagyon zene".)

124 komment

Címkék: zene vélemény politika rádió üzlet közélet kultúra társadalom megmondás

A bejegyzés trackback címe:

https://dailyshark.blog.hu/api/trackback/id/tr52655097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.09. 16:50:03

Bakfitty, ebben igazad van, de itt most elsősorban a szimfónius zenekarról és a kórusról van szó.

bukszos 2008.09.09. 16:52:28

Sancho Neked fogalmad nincs az egészről vagy pedig te is benne vagy "persze ezen az álnéven írsz" és hülyének tetteted magadat.Én nem a rádióban dolgozom de jó pár ismerősöm igen és érdekes , hogy mindegyik ugyan azt mondja pedig van köztük nem zenész hanem civil munkakörű ember is.Sajnos ami a levélben van igaz.Alázzák az embereket és mindenkinek ott van a feje felett a kirúgás.Van persze aki fizetésemelést kap , hogy befogják a száját.Szóval ne vakerjál baromságokat amikor nagy a baj.Ne a kényelmes fotelből oszd az észt azoknak akik fél lábbal járnak , hogy hogyan kell sétálni

Ex Termesz · http://karvolt.blog.hu 2008.09.09. 16:52:37

mit is írhatnék? kb ugyanazt mint Vizibusz írt előttem.

wallace 2008.09.09. 17:00:23

Tavaly áprilisig rádiós voltam, és csak azt mondhatom: sajnos igaz! Mielőtt valaki azt mondaná, hogy még egy kirúgott rádiós nyavalyog, én speciel önként távoztam, persze még maradhattam volna kábé 3 hónapot, hogy megkapjam a felmondást...
Ez utóbbi OFF volt, de a lényeg: nem ez az egyetlen idióta kérdés/javaslat hangzott el az új menedzsment részéről... Azt sem nagyon értették, hogy a Bartókon miért nem akarnak teljes mértékben automata adáslebonyolítást - vagyis technikus nélküli megoldást. Élő közvetítés esetében azért megnézném, hogy oldja meg a közvetítővonal hibáját a számítógép. A többi meg már történelem. Szintén kicsit off: de azt tudjátok, hogy az MR2 sem igazán élő? Konfok, idők, szignálok, zenék összeállítva az előre a stúdióban, aztán majd a DALET meg lejátsza...

Bambano 2008.09.09. 17:10:13

Hogy is van ez, az baj, hogy a menedzserek pénzt kapnak a rádióban, az nem baj, ha a zenekar pénzt kap a rádióban??

Az pedig teljesen normális, hogy próbajátékot hirdetnek, legalább kevesebb haver jut be indokolatlanul.

Devil Inside 2008.09.09. 17:12:14

Itt egy interjú MR zenei együtteseinek igazgatójával. Aki tényleg menedzserszemléletű ésw némileg tán arrogáns is, de hogy semmi köze a zenéhez, mint az Opera vezető bőgőse az talán kissé erős:

hetivalasz.hu/cikk/0807/pattanasig_feszult_hurok

Szerintem a zenekar tagjai szimplán féltik a kiváltságaikat és azt, hogy a helyüket a zenekarban a korábbi évekhez (évtizedekhez) hasonlóan minden különösebb erőfeszítés nélkül megtartsák.

"Pl. a közszolgálatiságot "misszó" néven úgy képzelik megvalósítani, hogy a zenekar vagy a tagjaiból verbuvált kamaraegyüttesek bevásárlóközpontokban, kávézókban, köztereken, óvodákban, női börtönben (sic!) játsszanak... Pl. olyan koncerteket akarnak szervezni, ahol a zenekar a közönség bevonásával játszik, pl. jazzt (!)..."

Ez a rész pedig szimplán nevetséges, amikor valaki annyira el van telve a saját nagyságától, hogy szint alattinak érzi, hogy az egyszerű embereknek kamarazenekarokban játszon, nemcsak grandiózus és roppant művészi koncerteken adjon sznoboknak. (Miközben a zenekar tagjainak többsége most is egész biztos játszik kisebb zenekarokban is - ami persze nem baj.)

valaki 2008.09.09. 17:16:21

nem az a baj ha a menedzser pénzt kap, az a baj hogy az az egyetlen feladata hogy kirugdossa az embereket mindezt lassan módszeresen kb egy kiszavazó só módszereivel, és ezért havonta annyit keres mint azok akiket kirúg egy év alatt.

és az a baj hogy nem reklámozzák ezeket a produkciókat nem tartják fent a korábban valóban világhírnevet, hogy a külföldi megmozdulásokból pénzhez jusson a rádió.

aki nehezményezte a plussz önszorgalomból végzett gyakorlást. azért gyakorol hogy jobb legyen, mert enm elégedett azzal ahogy megy neki, és ezt nem lehet otthona fürdőben, fontos a megfelelő akusztika, és ezért kb úgy rúgják ki onnan mint vmi besurranó kéregetőt?

Bummer 2008.09.09. 17:20:36

Én eddig úgy tudtam, hogy a rádiózenekar is egy munkahely, ahol a főnök megmondja, hogy ki mit csinál.

jaegtoer 2008.09.09. 17:23:59


Daily Shark!

Tisztelet érte, hogy közzétetted. Köszönöm én, aki a barátod számára nyilván ismeretlen...

Bummer 2008.09.09. 17:25:39

Meg aztán az is nagyon durva, hogy jazzt (!) játszanak. Amin persze ebben a formában csodálkoznék, mert nem jazzmuzsikusok vannak a rádiózenekarban. Elég szomorú, hogy már nincs a rádiónak jazz-együttese. Biztos a nagy komolyművészek kifúrták őket évtizedekkel ezelőtt.

lipton 2008.09.09. 17:28:32

A Magyar (?) Rádió már jó ideje nem teljesíti a közszolgálati feltételeket. Ezért egyébként már több kereskedelmi rádió is reklamált joggal, de ismerve az ORTT elfogultságát, teljesen feleslegesen.
Az pedig, hogy felszámolják a rádió zenekarát, még csak nem is hír. Ha már nem kellenek a kórházak, iskolák akkor minek (kinek) kellene kultúra, zene?
Azok pedig, akik azt hiszik, hogy a szimfónikusok akárhol - állomás, börtön stb- játszhatnának, azok még az életben nem fogtak a kezükbe hangszert, sőt, talán még a zenehallgatásban sem sikerült túl jutniuk a Lagzi Lajcsin....

Eagle 2008.09.09. 17:29:23

Mint volt szimfónikus profi zenekari tag, csak azt tudom mondani, hogy örülök a nyugdíjba menetelemnek. Ennyi dilletáns marha menedzser szemléletű embert még nem láttam. A Kádár rendszer alatt a művészetek meg voltak becsülva, ma pedig...?! Olyan ez az egész mint az ország mai arculata, egy nagy szar...!!!!

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.09. 17:30:02

Bumer,
Igazad van, de azért a művészi munka talán más megközelítést tesz szükségessé, mint mondjuk az autóeladás (bár lehet, hogy az is művészet?) :)

A kultúrát ritkán lehet piacosítani, és ebben a formában alighanem hiba is volna.

vanek 2008.09.09. 17:34:10

"Pl. a zenekartól megkérdezték, miért mindig egyszerre mennek mindannyian szabadságra... Pl. azt firtatták, egy hárfás miért keres annyit, mint egy hegedűs, aki többet játszik... Pl. azt javasolták, hogy a hárfás, ha nincs éppen dolga egy műben, álljon be ütőhangszeresnek (és nem vicceltek)... "

Ez engem erre a viccre emlékeztet:
Egy menedzser váratlan elfoglaltsága miatt nem tud elmenni a hangversenyre, melyen Schubert Befejezetlen szimfóniáját játsszák. Jegyét az elemzési osztály vezetôjének (azaz a termelékenységi szakértônek) adja oda, kárba ne vesszen. Másnap a következô jelentést találja az asztalán:
"[1.] A négy oboásnak huzamosabb ideig nem volt semmi dolga. A létszám csökkenthetô, feladatuk elosztható a zenekar többi tagja között.
[2.] Negyven hegedűs mindvégig azonos kottából játszott. Felesleges munkaerô-pazarlás; a létszám drasztikusan csökkentendô. Amennyiben kívánatos a nagyobb hangerô, ez elektromos erôsítô alkalmazásával gazdaságosabban is elérhetô.
[3.] Bizonyos félhangok elôállítása igen nagy erôfeszítésbe kerül és túlzott minôségi követelménynek tekinthetô. Javaslom, hogy minden hangot kerekítsenek fel, miáltal alacsonyabb képzettségű, vagy betanított munkások alkalmazása is lehetôvé válna ezekben a munkakörökben.
[4.] Semmi látható értelme nincs annak, hogy a kürtök megismétlik a vonósok által egyszer már elôadott részeket. Ha az ilyen fölösleges ismétléseket ki lehetne iktatni, a hangverseny idôtartamát mintegy húsz percre lehetne csökkenteni.
[5.] Ha Schubert figyelembe vette volna ezeket a javaslatokat, valószínűleg be tudta volna fejezni a szimfóniáját."

vanek

xy 2008.09.09. 17:35:57

Az a baj ezzel a takrad.hu-val is, hogy míg a tagok névsora úgy kezdődik, hogy Cs. Kádár Péter, addig tökéletesen hiteltelen az egész.
Ő ugyanis az, aki a Fiksz rádióban kétszer is eljátszotta azt, amit a Magyar Rádió tavaly: kirúgta a fél stábot.
Aztán elérte, hogy elvegyék a Fiksztől a frekvenciát. Stb. Határozottan remek ember (=büdös szarkavaró tahó).

Naenia 2008.09.09. 17:48:45

Érdekes.

Annyira moderáltál, hogy egyáltalán nem is jelentem meg.Pedig nem irtam semmi csúnyát, vagy obszcént.

Elég egyoldalú a szűrőd.

csempe27 2008.09.09. 17:52:43

Nézd meg!
seeta.atw.hu/

D.C 2008.09.09. 17:54:50

Pont az a lényege ennek a tisztogatásnak, h a "csókosokat" odahozzák! Ez zenész körökben eléggé elterjedt, köztudott.

A másik meg: röhejes és megalázó, hogy olyanokat most próbajátékra kényszerítenek, akik ott vannak akár 30 éve, elismert zenészek! A Rádió zenekarát pedig Spanyolországtól Japánig teltház fogadja, bármerre turnéznak, csak épp ez az új vezetés próbálja rátenni a kezét az állami támogatásra.
Mellesleg ez teljesen pársemleges ügy, tekintve, hogy ezt az új vezetést megszavazta a kuratóriumban valamennyi párt delegáltja, egyedül a KDNP-s tartózkodott.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.09. 17:58:25

Naenia,

nem moderáltam senkit! :O

Viszont véletlenül még egy órája rosszul volt beállítva a kommentelési lehetőség, és be volt kapcsolva, hogy a nem bejelentkezett kommentek csak előzetes moderálás után jelenhetnek meg, azóta ezt már kikapcsoltam.
ELnéztést érte!
Ha megtalálom, megpróbálom elérhetővé tenni őket.

D.C 2008.09.09. 17:58:36

Mondd egy 50 éves zenésznek, aki még túl fiatal ahhoz, h nyúgdíjazzák, hogy tanuljon új szakmát... Tekintve, hogy a zenekarok száma kis hazánkban véges (és erőteljesen csökkenő), zenetanárnak meg nem mehet el mindenki, így marad a külföld, azonban nem sokan szeretnének elmenni a világ másik végébe, mindent itt hagyva, csak hogy ne haljanak éhen.
Persze, mondom, lehet azt mondani lekezelően, hogy menjen el kőművesnek...

lipton 2008.09.09. 18:00:16

itt van moderálás?

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.09. 18:01:30

Elnézést kérek, mondom, rosszul volt beállítva, mert előzetes moderálással engedélyzet a nem bejelntkezettek számára a hozzászólást, most már látható mind, és nincs moderálás...

vakablak 2008.09.09. 18:03:20

Vegyes érzelmekkel olvastam a közreadott levelet. Ennyiből számomra eldönthetetlen, hogy mi is a helyzet valójában. Van egy panaszos, van sok panasz, de csak az egyik fél álláspontját olvashatjuk. Tudom, hogy szinte kizárt hogy sikerrel járjon, mégis, a korrektség és egyidejűleg a tisztánlátás végett is talán érdemes volna legalább megpróbálni felvenni a kapcsolatot az ellenoldla érintettkeivel, azaz az illető zenekar menedzsmentjével ill. a rádió vezetésével. Talán volna ott valaki, akit érdekel annyira a dolog, hogy hajlandó volna ugyanezt a történetet a saját megvilágításukban is tálalni, itt, ezen a blogon. Ésszerű módon a közszolgálatiság része kellene hogy legyen a PR munka is, ami nem csak sajtótájékoztatókat jelent.

Nekem egyébként úgy tűnik (de csak tűnik, hiszen csak a történet egyik oldalát olvashattam), hogy a kérdéses zenekarban most ért véget a Kádár-korszak, és ez ott most nagyon fáj. (Tévedhetek is, ez esetben mea culpa ezért, meg a továbbiakért is.) Nekem, mint a közszolgálatiság befizető oldalán lévőnek egész józan ötletnek tűnik a "menedzser-szemléletű" vezetés, legalábbis az ideológiai-, művészlelkű-, tervgazdálkodási-, politikai- és az öntörvényű-szemléletű vezetési típusokkal szemben. Feltételezve persze, hogy a menedzser-szemlélet nem jelent egyet a dilettantizmussal is. Egyébként ha egy picit nyugatabbra nézünk, pl. Németországba, akkor láthatjuk, hogy az összes kulturális vezető posztot vérprofi intendánsok, igen, menedzser-jellegű vezetők birtokolják, és állják meg ott a helyüket a köz legteljesebb megelégedésére. (Tessék belekukkantani pl. a Deutschlandfunk éves intendánsi beszámolóiba, vagy meghallgatni azt a többórás adást, amiben - évente egyszer - a menedzsmentet interjúvolják a rádió munkatársai, ill. a hallgatók kérdéseire válaszolnak.)

Mint mások is írták, nem látok én sem semmi kivetnivalót abban, hogy a közpénzekből fenntartott zenészek több hangszeren is játsszanak, sőt, az ötletet kimondottan üdvözlöm. Ha van olyan zenész, aki valamilyen speciális elgondolásból adódóan ragaszkodik ahhoz, hogy ő márpedig pl. kizárólag hárfán hajlandó játszani még akkor is, ha így a zenekari kihasználtsága csak részleges, akkor játsszon nyugodtan csak hárfán - magánpénzen, de ne közpénzen. Szintén nagyon jó ötletnek tartom a "misszió" ötletet, hogy kamaraegyüttesekbe szerveződve emberközelben is játsszanak a zenészek. Ez nem csak egyszerűen rokonszenves ötlet, de szerintem a kultúrateremtő hatása is nagy lehet. Semmi kivetnivalót sem találok abban, ha esetenként női, sőt, urambocsá! még férfi börtönökben is játszanának. Zseniálisan hangzik a közönség bevonásával történő játék, és igen, a jazz erre kimondottan alkalmasnak tűnik.

A felvetett panaszok legjavához nem tudok hozzászólni, mert a dolog egyoldalúsága miatt eldönthetetlen, hogy tényleg irracionálisan, pimaszul és/vagy arrogánsan viselkedik-e a menedzsment, vagy épp ellenkezőleg, csak a helyzetet a maga teljességében nem ismerhetjük meg. Ez is lehet, meg az is, vagy mindkettő egyidejűleg.

FIKSZ hallgató 2008.09.09. 18:04:00

Konkrétan Cs. Kádár most nyerte meg a harmadik perét a FIKSZ-ből eltávolított emberekkel szemben, és az egyik pofát, Muka Lászlót bűncselekmény elkövetése okán jogerősen két ügyben is elítélte a bíróság (rágalmazás, súlyos testi sértés). Ezek a fiúk tehát közönséges bűnözők.

De itt a Magyar Rádióról van szó. A Petőfi azért nem közszolgálati, mert a műsorfolyam szerkezete sérti az erről szóló törvényt.

kpityu 2008.09.09. 18:10:54

Üdvözöllek a való világban. Ez már nem a Vörös Október Gépgyár. Ma már dolgozni is kell a fizetésért, nem elég letölteni a munkaidőt. Legalább is a magánszférában. Lehet hogy az új vezetés is onnan jött. Nem mehet mindenki egyszerre szabadságra ? Persze. Valakinek a boltot is vinni kell. Ha zavar a dolog, esténként kérdezd meg magadtól: Létrehoztam ma annyi értéket mint a napi fizetésem ?

sejk 2008.09.09. 18:11:28

azért vesznek ki együtt szabit, mert egy félzenekar nem tud egy egész zenekarra írt művet eljátszani, gondolom én

acetofive 2008.09.09. 18:19:38

"Mondd egy 50 éves zenésznek, aki még túl fiatal ahhoz, h nyúgdíjazzák, hogy tanuljon új szakmát..."

mennyivel kulonb egy szaros zenesz mint egy banyasz vagy egy tanito? joreggelt, ez mar a kapitalizmus!
persze amig egy gulyás "munkásőr" dénes keveri a szart a radioban politikai okokbol addig ne csodalkozzon senki, semmin.

zenesz 2008.09.09. 18:24:01

Ritkan jatszik valaki egyszerre tobb hangszeren olyan szinten, hogy egy vilaghiru szimf. zkr-ban dolgozhasson. Mondjatok peldat, ha tudtok. Egy hangszeren jatszani is eleg komoly feladat. Muveszi szinvonalrol beszelunk.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.09. 18:24:32

Vakablak,
Azért ez a "márpedig pl. kizárólag hárfán hajlandó játszani még akkor is, ha így a zenekari kihasználtsága csak részleges, akkor játsszon nyugodtan csak hárfán - magánpénzen, de ne közpénzen." jellegű megközelítés kissé túlzottan piaci központú, pont ez az egyik bajom a piacgazdasági megközelítéssel...

A hárfás attól nem lesz kevésbé értékes zenész, hogy aránylag kevesebb olyan művet írnak, ahol a hárfa hosszasan játszik.
Meg semelyik másik zenész sem.
Nehogy már úgy mérjék a zenei "teljesítményt", hogy ki hány percet szólózott, és a lejátszott hangok mennyisége, hangereje és a lejátszás hossza alapján számítanák ki a zenész költségkeretét, amiből a fizetését is kapja..
Igazad van, ez az egyik oldal panasza, ezt jeleztem is a bevezetőben, hogy egy érintett írása.
Sajnos a mai magyar közállapotokat látva azonban valószínűsíteni mertem, hogy a menedzsment dilettantizmusáról szóló kritikák nem légből kapottak.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.09. 18:25:42

Tényleg van valaki, aki nem érti, hogy egy zenekar miért egyszerre mehet csak szabaságra? Ti pont olyan hülyék vagytok, mint a Cseh Gabriella. Például ha bartók Béla (ő egy ún zeneszerző) Zene húros-ütős hangszerekre és cselesztára című múvét szeretnék eljátszani, és csak éppen a cselesztás van szabin, akkor annyi. Más: tanuljatok meg hárfázni, és akkor tudni fogjátok, miért nem játszik más hangszeren a hárfista. Más: a világhírű (!) elektronikus zenei stúdiót is bezáratta az a barom such. pedig a fenntartása kevesebb évente, mint az ő kétheti nettó jövedelme. Más: A zenei együttesek sokszorta több értéket hoztak létre, mint a fizetésük. Nézzétek meg az itt is szereplő takrad-honlapon a www.takrad.hu/belsohtm/velemenyek/kitiltott.htm írásban a három lemezborítót. Te kpityu! te a csajodnál is számolod smárolás közben, hogy mennyit kéne egy-egy csókért fizetned piaci áron?

Devil Inside 2008.09.09. 18:26:36

vakablak:
A másik oldal véleményéhez az előző hozzászólásomban ott a link egy interjúra a menedzser-szemléletű igazgatóval.
A hozzászólásod többi részével teljesen egyetértek.

Bambano 2008.09.09. 18:26:45

D.C: híres magyar operaénekesnő nyilatkozta (sajnálom, nem emlékszem, melyik). A bécsi operában énekel, tehát valószínűleg tényleg jó és híres. Ott minden darabnál próbaénekléssel válogatják az énekeseket, függetlenül attól, eddig mit nyújtott.

Nohát, a magyar rádióban meg derogál ugyanez?

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.09. 18:28:41

Bartók természetesen nagy B. Megjegyzem, hogy pl. a Stenway-koncertzongorákon a legfelső oktáv két billentyűvel tovább tart, mint egy pianínón. Egy csomó darabban ezt a két hangot nem is használják. Mégsem fűrészelik le a koncertzongorákról ezt a két hangot, és mégsem pianinón játsznak a ZAK-on.

Devil Inside 2008.09.09. 18:28:42

...na jó, a hárfással kapcsolatos megjegyzéseddel nem teljesen.

kpityu 2008.09.09. 18:30:33

Hogy mit adnak elő, és hányan azt gondolom nem az ő feladatuk eldönteni. Csak hozzá vannak szokva az okoskodáshoz, ahelyett hogy csinálnák a dolgukat. Ha a munkám során valamivel nem értek egyet, szólok a főnöknek. Ha ennek ellenére azt mondja csináljam, nem szájalok hanem csinálom és ha a végeredmény egy nulla az az ő dolga.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.09. 18:30:37

Vannak területek az életben, ahol a piaci szemlélet és a mecénás szemlélet közt meg kell találni az egyensúlyt, ilyen a kultúra, a közegészségügy, az oktatás.
Nem lehet mindent túlnyomórészt piaci alapokra helyezni.
A művészet sokszor nem profitábilis, de mégis olyan tevékenység, amire szükség van egy nemzet műveltségi szintjéhez, a kultúrális folytonossághoz, ezért nem szabad kizárólag az eladhatóságot és a költséghatékonyságot vizsgálni, mert oda jutunk, hogy Michelangelo faraghatja a széklábat a falanszterben...

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.09. 18:30:59

Bambano: A próbajátékot azután (!) hirdették meg, miután közölték, hogy a Magyar Rádióban nincs szükség ennyi zenészre. Tavaly 120 embert rúgtak ki, hogy a munkakörük mexűnt. Azóta már majdnem ugyanennyit vettek föl ugyanezekbe a munkakörökbe.

lipton 2008.09.09. 18:31:54

vakablak, nem vagy te pr-os a rádiónál? :-)
Ne vedd személyeskedésnek, de....
1. a menedzseri szemlélet nem azonos egy közszolgálati médiumnál -se - a szakmaiatlan dilettantizmussal. Szerintem tőlünk nyugatabbra sem.
2. a közszolgálatiság lényege a köz szolgálata, s nem szabad a piaci mechanizmusokat előtérbe helyezni. Vannak kulturális értékek, amelyek nem "tartják el" magukat a piacon, ezért kell adóforintokból támogatni őket. Megjegyzem, a képtárak is jelentős költségvetési támogatást kapnak, még sem akarja azt a marhaságot senki, hogy Csók, Csontvári, Rubbens, vagy akár Picasso képekkel díszitsék az állomásokat, börtönöket. Értsük meg már végre: egy klasszikust nem lehet füstös- sz@ros kocsmákban játszani, mert nem odavaló!
Az, hogy profi zenészek játszanak Mozartot, Vivaldit Bivalybasznádon, már megtörtént a szocializmusban, de ott sem lett "kultura teremtés".
Ha nem az iskola bezárásokat, pedagógus elbocsátásokat erőltetnék, hanem pl. a zenei képzést, akkor talán nem vetődhetne fel ez a téma.
Ha pedig egy kicsit átgondolnák ezek a "managerek": van egy működő, profi zenekar.Évek, évtizedek alatt lett felépítve, fellépések százai, hírnév, "lásd brand"Sokba kerül, nem tudja magát eltartani? Ebben az esetben a menedzsereket kellene kirugni, mert képtelenek ellátni a feladatukat, mert képtelenek gazdaságosan működtetni a zenekart, azaz nem tudják őket megfelelő áron "eladni"

kpityu 2008.09.09. 18:34:13

@Strici: A csajomnál nem. De ha fizetek a prostinak, elvárom hogy teljesítsen . De ezt te biztos jobban tudod. :-)

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.09. 18:34:34

kpityu: A törvény és a Magyar Rádió ún. Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzata szerint a művészeti együttesek feladata a kortárs zeneművészet és a magyar nemzeti zenei értékek bemutatása koncertek és rádiófelvételek segítségével. Nem pedig az, hogy klozetben játsszanak.

Bambano 2008.09.09. 18:34:36

Strici: a helyzet, gondolom (alátámasztani nem tudom, csak saccolom) a szokásos, az igazság valahol félúton van. Az, hogy a hárfás doboljon, nyilvánvaló marhaság, de abban meg van igazság, hogy nem minden hibátlan azon a tájékon se.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.09. 18:35:30

kpityu: a közszolgálati rádió ebben az esetben olyan, mint a csajod. :-)
Különben én tényleg jobban tudom.

Bambano 2008.09.09. 18:35:42

Lipton: pl. a Keleti pályaudvar várója nem hiszem, hogy sokkal elitebb hely lenne, mint egy kocsma, mégis van benne Lotz festmény :)

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.09. 18:37:12

Bambano: Miért mindig félúton lenne az igazság? Ha valakit meggyilkolnak, az áldozat azért félig még él?

kpityu 2008.09.09. 18:40:31

@Strici: Szakítani akarok. És mi van mondjuk a közszolgálati fradival ? :D

Bambano 2008.09.09. 18:42:20

Strici: azért, mert ha valakit meggyilkolnak, akkor csak az egyik oldal szenved sérelmeket.

Itt viszont láthatólag mindkét oldal szenved sérelmet és mindkét oldal sáros is egyszerre.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.09. 18:42:47

Bambanő,

Igen, de Lotz biztos nem ott festette, miközben jöttek-mentek a vonatok meg az emberek... gondolod, hogy ment volna neki? :)

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.09. 18:43:30

kpityu: a szakításra is van megoldás. Ki lehet lépni az EU-ból, és olyan parlamenti képviselőket választani, akik a közszolgálati rádiót, a Nemzeti Múzeumot, az összes általános iskolát stb. megszüntetik.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.09. 18:45:26

Sőt, a Sender Freies Berlin komolyzenei stúdiójához (ez a német közszolgálati rádió) vezető folyosókon is vannak értékes festmények. A Magyar Rádió folyosóin pedig csak az emeres szörnyűségek vannak.

lipton 2008.09.09. 18:46:28

két oldal..
az egyik meg akar valamit őrizni, a másik pedig tönkreteszi. Nem altarnatívát ajánl fel, nem átszervez, jobbá tesz, csak tönkre.
Ha belegondolok, hogy mennyi munka, lemondás, gyakorlás kell - a tehetség mellé - hogy valaki ilyen szinvonalú zenész lehessen, s akkor jön néhány "MANAGER" s kitalálja, hogy a brácsás amíg nem játszik, árulhatna sört-virslit a közönségnek, mert az is bevétel....

Rá Dios 2008.09.09. 18:46:57

Ki írta, miért nem vállalja, miért másodkézből származó, részben eredetileg már Causescu idejében is hallott viccekkel orparál?
Miért, milyen adatok alapján gondolja, hogy a költségvetésben nevesített 900 mio nem kevesebb, hanem több, mint amennyibe a zenei együttesek fenntartása kerül? Elszámolás? Kellene pl. egy korszerű szolgálatbeosztás, sokkal több vidéki fellépéssel, a bevételhez (is) igazodó költségekkel.
Szerzői jogi kötelezettségek fedezete csak a (minden) korábbinál erősebb picra nyitás (fellépés plusz hang-és és képhordozók eladása) lehet.
Állandó alkalmazás és extrém - azaz ritkán elődható - magas követelményeket támasztó művekre maximált létszám? Miből? Minek? A zenekar és énekkar most is megtartja "alapítványi bevételei egy részét", mert érvényes a régi mondás: a költségeket társadalmasítjuk, a hasznot privatizáljuk?
Lehet vitatkozni, kell is, de csak korrekten, kérem szépen....

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.09. 18:49:28

Lipton: Ezt úgy szokták mondani, hogy egy jó katona kiképzése legalább 20 évnyi munka. A lelövése egyetlen másodperc. A Magyar Rádió jelenlegi vezetői két éve már semmi mást nem tesznek, csak és kizárólag rombolnak, hogy a rádiót tartalmazó telket pl. a kpityu főnökeinek el lehessen kótyavetyélni.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.09. 18:54:50

Rá dios: Such György még a szakszervezeteknek sem hajlandó megmutatni az üzleti tervet és a RÉSZLETES elszámolást. Ha Neked vannak hiteles adataid, lécci, hozd nyilvánosságra azokat, tételesen. valamikor tavasszal az Országgyűlés alelnöke szerint sincs elkülönítve ez a 900 millió forint.
A világ nagy zenekarai csak viszonylag állandó stábbal képesek maga színvonalon dolgozni. Lehetne több (pl. vidéki) fellépés is, de ezek korántsem lennének nyereségesek.

TEHÁT: RÁ-DIÓS: Kérjük a tételes elszámolás nyilvánosságra hozatalát, mert közpénzről van szó.

Korrekten, és teljes egészében.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.09. 19:00:09

RÁ-Dios: szerinted hány példányban lehetne eladni pl. az elektroakusztikus zenei stúdió korábbi vezetőjének - egyébként sok nemzetközi díjat nyert - szerzeményeit? Különösen DVD-n, amikor kifejezetten NEM látványműről van szó?
Szerinted - nyilván tudod - komolyzenei CD-t ma M-o.-n hány példányban lehet értékesíteni? Hány példánytól nyereséges?
Továbbá: Miért lettek letiltva a régebbi honlapok, amikor azok szerzői jogilag tökéletesen rendezettek voltak, és sokmilliós állami támogatásból készültek? Milyen kártérítést fizet a Magyar Rádió ezen honlapok készítőinek a rombolásért?

lipton 2008.09.09. 19:00:42

Strici: ne légy már naiv! Közpénzekről elszámolás? Birósági - jogerős - itéletek ellenére sem hajlandóak adatokat szolgáltatni, majd pont itt, pont most, pont neked...

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.09. 19:02:58

Rá-Diós: Milyen a korszerű szolgálatbeosztás, ha a szabadidejéből a 6-os stúdióban próbáló zenészt Cseh Gabika kirúgja? Napi hány órát kéne dolgoznia egy szoprán szólamot éneklő kórustagnak? Te biztosan tudod: Hány órán át lehet szünet nélkül énekelni? Na? Ki vele!

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.09. 19:04:05

Lipton: Rá-diós pofája volt nagy... Ő kérte számon a korrektséget... Akkor elő a farbával!

vakablak 2008.09.09. 19:06:46

Amikor azt írtam, hogy alapvetően egyetértek a menedzsment-természetű vezetési stílussal, azzal korántsem akartam azt mondani, hogy a piaci szemlélet volna a kívánatos az élet minden területén, meg hogy a rádió szimfonikus zenekara termelje ki a pénzt, amit belefektetnek, stb. Ilyenről szó sincs. Semmi kifogásom sincs az ellen, hogy a zenekar, a rádió, általános a közszolgáltatás, ennek kulturális szegmense, stb. mind pénzbe kerülnek, mégpedig közpénzbe, és hogy ez nem kizárólagosan piaci alapon történik, hogy nincs megtérülés. Én ennek az ellenkezőját sohasem állítottam vagy gondoltam.

Egy menedzsment-alapú vezetés az én elképzelésem szerint legelsősorban azzal tűnik ki, hogy racionálisan, felfogható-követhető-számonkérhető szempontok alapján igazgatja a rábízott intézményt. Például nem pazarol, és ha pazarlást lát, és az a feladata, hogy a pazarlást szüntesse meg, akkor azt megszünteti. Mivel sohasem lesz teljes konszenzus arról, hogy pontosan mi a fontos és mi nem, ami az egyik embernek a pazarlás megszüntetése, az a másiknak a gyerek kiöntése a fürdővízzel, esztelen, önkényes vagdalkozás, rombolás. Ezen a ponton sosem fogunk teljesen egyetérteni, ez a dolog leglényegéből fakad. Nem kívánok állást foglalni abban az ügyben, hogy a rádió mostani menedzsmentje jó-e vagy sem, mert a témát csak hézagosan ismerem. Ha ti azt mondjátok, hogy a menedzsment szar, akkor jó, legyen ez a menedzsment szar. Az a fő, hogy ti tudjátok.

Re: hárfás. Jó fejek vagytok. Pl. ha volna olyan, hogy valaki csak triangulumon játszik, és máson nem is hajlandó, akkor biztos egyetértenétek abban, hogy azért ez mégiscsak túlzás, ugye? Tehát _elviekben_ létezhet olyan, hogy valakitől 100%-ig elvárható lehet, hogy játsszon több hangszeren. Olyan is van, hogy egy hangszer abszolút teljes embert kíván, és el sem képzelhető, hogy mellette más hangszeren meg kellene tudnia tanulni a kívánt színvonalon. A kérdés már csak az, hogy a hárfás melyikhez áll közelebb. Én nem tudom, mert pont hárfán nem játszom, és egyébként is fogalmam sincs az egész témáról, csak jártatom a számat. Ha azt mondjátok, hogy a hárfás kész, ki van lőve, lehetetlenség hogy más hangszeren is játsszon, okés, elfogadom, ti már csak tudjátok. De azt ne mondjátok nekem, hogy a téma maga is az ördögtől való, és hogy nincs egyetlen olyan zenész egy szimfonikus zenekarban, akitől a több hangszeren való tudás elvárható volna.

Aki azt mondja, hogy a "komoly" (t.k. szimfonikus) zene kizárólag stúdiókba és koncert-termekbe való, az talán egy kissé elitista. Javaslom elolvasásra a Washington Post "Pearls Before Breakfast" c. cikkét és a hozzávaló videó megtekintését: www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2007/04/04/AR2007040401721.html
Joshua Bellnek nem esett le a gyűrű az ujjáról, kiállt pólóban-baseball-sapkában egy washingtoni metrómegállóba, és nyomott egy pár órát. Ugyan.

Rá Dios 2008.09.09. 19:07:12

Rajta leszek.
Van egy feltételem: Semmilyen eddigi költség, állás, ember és tevékenység nem szent. Nulláról kezdjük tervezni és elszámolni is, azaz csak azt és csak azokkal és csak addig csináljuk a jövőben, amire tudás, eszköz és pénz egyaránt van. Akire-amire nincs, az holnaptól szabad. OK? :-)

kpityu 2008.09.09. 19:07:28

Én hosszú évek munkájával tökéletesítettem a zabhegyezés művészetét. És értékelik ? Nem. Pedig mennyi kínkeserves órát és napot töltöttem el, hogy tökéletesítsem a zabhegy formáját. Ki fizeti meg nekem az elvesztegetett éveket ? Sehol másutt nem tudnak ilyen zabhegyet csinálni ! Ez a magyar kultúra része ! Ettől ember az ember ! Itt állok a zabhegyező diplomámmal, és nem találok munkát. Diplomás létemre éhezem !
Miért van, hogy egy utcaseprő többet keres ? Kinek van tiszta utcákra szüksége ? Támogassák inkább a zabhegyezőket !

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.09. 19:07:50

Bambano: Itt a másik oldal miben sáros? Lécci, bizonyítsd, hogy a rádiós muzsikusok naplopók és rosszul muzsikálnak. Lécci, lécci, lécci!

Rá Dios 2008.09.09. 19:11:20

Strici: ez nem egy polblog. Ha "pofát" emlegetsz, én lesz*rlak. Stílust a placcra, ha kérhetem...
Amúgy pedig Joshua Bell marketingfogása kétélű eredményt hozott. Másfél óráig senki sem ismerte fel...

Luos 2008.09.09. 19:11:47

Amiota uj ez a rádió, azóta sokkal több a hallgatója, ez az igazság. :)

zenesz 2008.09.09. 19:14:16

Minden velemenyt tiszteletben tartok, de: kanyarodjatok vissza az eredeti levelhez. Aki nem klasszikuszene-rajongo (de pl. buszke a sportoloinkra), az is lehetne annyira nyitott, hogy elgondolkozik. Nemcsak a zeneszekrol van szo, hanem kozos nemzeti kincseinkrol.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.09. 19:14:45

Eleinte én is többet hallgattam a Petőfit, de valahogy most már nagyon egysíkú lett és unalmas.
Kossuthot szoktam sokat hallgatni, és sajnálom, hogy csak mellékesen van benne néha zene...
Bartókot ritkán hallgattam ahhoz, hogy érezzem, változott-e...

agimamo 2008.09.09. 19:15:35

Kedves Naenia! Belegondoltál már, hogy milyen érzés lenne, ha nyugodtan dolgoznál jól! a munkahelyeden, aztán egyszer csak azt olvasnád, hogy próbamunkát hirdetnek az álláshelyedre, és esetleg Te is indulhatsz ezen?

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.09. 19:21:28

Rá-Diós: Nem. Nincsenek feltételek. Nem nulláról kezdjük. A Such-Mészáros (ez utóbbi a gazd. alelnök) által készített tavalyi és idei üzleti terv teljes (TELJES!) és részletes nyilvánosságra hozataláról beszélünk. Kérlek, ne másról beszélj!

Aztán majd kezdjük nulláról. De csak aztán, és nézzük meg, hogy teszem azt a "fedezet3" szinten is nyereséges oktatást miért szüntette meg a Magyar Rádió és játszotta át külső cégeknek?
Vakablak: Összekeversz dolgokat! NÉHÁNY esetben elképzelhető, hogy valaki több hangszeren is játsszon egy zenekarban. (Spec. az ütősök ilyenek.) De ÁLTALÁBAN kizárt. Van példa arra, hogy egy zongoraművész közben vezényel is, de pl. Kocsis Zoltán próbálkozásait feledhetőnek tartjuk.

Rá Dios 2008.09.09. 19:21:37

Zenész:
Nagyon nagyra becsülöm a Rádió művészeit, szeretem élőben és rögzítve is hallgatni őket. Amennyire lehetőségem van, ha támadják, védem őket. Nem feltétl nélkül, nem logátlanul.
Kulturális céget vezettem, kaptam hideget meleget egyaránt. Van egy jópár muzsikus a szűkebb-tágabb családban, de én magam csak az "eredményt" élvezem. Nemzeti kincs ami már létrejött, ahogy lehetőségekhez igazítva az a potenciál is, hogy további alkotásokra képesek. De mindenkinek, és főleg nekik maguknak meg értenie, hogy piacon, előadásban, médiában, embereknek okozott örömben el kell fogadtatniuk magukat, a létezésüket, a költségek indokoltságát. Ehhez együtt kell működni azokkal, akiken keresztül a pénz jön. Akkor is, ha az sokszor a mi pénzünk, ami megcsapolva vagy megfejelve visszakerül.
Nem folytatom, aki akarja, érti. Aki nem, nem.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.09. 19:23:10

Luos: Láttad a statisztikákat? A Bartóké 1%, a regionális adásoké kimutathatatlan, a Kossuthé visszaesett MINDEN korosztályban, a Petőfié 5%., a 18-29 éves korosztályban 4%. EZ az igazság.

Rá Dios 2008.09.09. 19:23:51

Jav: "...nem feltétel nélkül, nem logikátlanul..."

Rá Dios 2008.09.09. 19:24:52

Strici: OK, csukjuk be, ha csak ennyi. Jó lesz?

kpityu 2008.09.09. 19:25:17

Attól hogy valami kiváló, még lehet simán eladhatatlan. Két eset van:

1. Kitermeli a fenntartási költségeit. Mindenki hepi.

2. Támogatni kell. Oké, szükség van rá. Mennyit tudunk ráforditani ? Ha keveset, lehet-e optimálisabban felhasználi a keretet ?

Mondjuk csodálatos fonott székeket gyártok, de csak keveset tudok eladni. Lehet mondani, hogy ne csak székeket, hanem teszem azt kosarakat is csináljak. De a szék bonyolult, sokat kell gyakorolni, időigényes. De ha kevés kell belőle mi legyen ? Hozzunk törvényt, hogy mindenki vegyen széket, vagy adója egy százalékát fordítsa a támogatásomra ? Egy kis életrevalóságot ha kérhetnék.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.09. 19:26:43

Ra-dios: Miért is kéne piacon?
Ra-dios: Bírok cizelláltan is, ha Neked az tetszik.
Tehát: Mélyen tisztelt uram/hölgyem! Tessék szíveskedni nyilvánosságra hozni az adatokat FELTÉTEL nélkül!

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.09. 19:28:40

Ra-Dios: Azért írom a feltétel nélkült, mert közpénzről van szó.
kpityu: közelítünk.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.09. 19:29:07

Na, elsüllyedt a téma, levették az Index címlapjáról...

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.09. 19:33:59

Daily: valszeg kezdett kínos lenni az Indexnek. Nincs üldözési mániám, de túl sok konkrétum lett itt leírva. Eddig még minden rádiós témát levettek néhány óra után.

Rá Dios 2008.09.09. 19:35:31

Méghogy konkrétum és túl sok :-)

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.09. 19:37:11

Strici,
EZt most speciel nem hinném, egyszerűen nem volt iránta olyan nagy érdeklődés, szerintem a látogatottsági mutatók alapján tartják meg/süllyesztik el.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.09. 19:42:20

Mióta feltettem a levelet 10 órakor, 2323 letöltés, 1859 látogatás, 1829 látogató és 102 hozzászólás volt. Ez indexes mércével gyenge közepes lehet szerintem, egy csomó más blog rövidebb idő alatt nagyobb forgalmat generál.
Nem mintha ez zavarna, csak információként mondom.

lipton 2008.09.09. 19:43:00

az index finoman szólva sem szereti a rázós, a jelenlegi hatalmat kellemetlen színben feltüntető témákat....

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.09. 20:04:41

lipton: Nem erről van szó. Valójában az Index meghatározó személyei jó viszonyban vannak Suchékkal (ugyanaz a Mancsos, budai úrifiús kör) , és különösen támogatják a Petőfi átalakítását. Ugyanakkor Daily-nak is lehet igaza. A kettő nem zárja ki 1mást. De a porontyon pl. ennyi idő alatt csak 50-60 hozzászólás van, a Szakítóson érdemben nem sokkal több.

vakablak 2008.09.09. 23:14:44

Bár most már nyilván senkit sem érdekel (egyszerre hogy eltűnt mindenki), némi gondolkodás után már jobban meg tudom indokolni a vonzalmamat a menedzser-jellegű vezetéshez, már ami a rádiót és a hasonló intézményeket illeti.

Ha a rádió ill. a zenekar irányítása merőben szakmai-művészeti, akkor az irányító arra fog törekedni, hogy minnél több pénzt (közpénzt!) szerezzen, és hogy abból - optimális esetben - a lehető legszínvonalasabb produkciót tudják a zenészek előállítani, ill. hogy egyben ők, mint művészek a lehető legjobban érezzék magukat.

Ha a rádió ill. a zenekar irányítása alapvetően menedzsment-jellegű, akkor az - optimális esetben - arra fog törekedni, hogy a közpénz ésszerű mennyiségű megszerzése mellett a pénzéért a köz az elérhető legjobb szolgáltatást kapja. Másodlagos (de remélhetőleg létező) szempont, hogy a művészek mindeközben lehetőleg jól érezzék magukat.

Ilyen értelemben a közpénzből fenntartott intézmények menedzsmentje alapvetően a közpénz optimális felhasználásáért felelős vezetőség, és nem valamiféle testetlen, "a pénz nem számít, csak a minőség fontos"-mottójú művészeti direktor. Az ilyen menedzsment elsősorban a közpénz gondnoka, nem a zenekaré.

Ha a zenekar bármelyik tagja magánemberként hidegburkolót hív, hogy lejárólapoztassa a fürdőszobáját, az nincs ingyen. A zenekar tagja pénzt fog adni a szakinak. Ilyenkor mit vár el a illető? Vajon azt-e, hogy a szaki tőle a lehető legtöbb pénzt akassza le, és közben igyekezzék munka közben a lehető legjobban érezni magát? Nem inkább azt-e, hogy a munkáért fizetendő összeg ésszerű legyen, és hogy a pénzéért a lehető legjobb minőséget kapja?

Ugyanez áll a köz és a zenekar ill. rádió viszonylatában. Tessék végre megérteni, hogy az a pénz, amit a rádió ill. amit a zenekar a működésére kap, az nem valami távoli csillagrendszerből esik ide a Földre, hanem azért ténylegesen létező, hús-vér emberek dolgoztak meg, majd fizették be adók formájában a közösbe. Ezt a pénzt utalja át az állam a rádiónak ill. a zenekarnak. Sehonnan máshonnan nem jön pénz, csak az ország polgárainak munkájából és befizetett adójából. Az elvárás az, hogy aki fizet, az a lehető legjobb szolgáltatást kapja, és nem az, hogy akinek fizetnek, az a lehető legjobban érezze magát.

Ilyen értelemben én nagyon helyesnek tartom, ha a rádió ill. a zenekar kap a nyakába egy arrogáns faszt, aki egy kicsit megrázza a grabancukat. Lehet, hogy rosszul esik majd, lehet hogy dilettáns egy kissé, lehet hogy egy kicsit majd tör-zúz, tönkretesz olyan dolgokat, amelyek a számolatlanul érkező pénz éveiben születtek, de a halló uraim, a Kádár-rendszernek vége, ideje felébredni, mint az a másik tízmillió szerte az országban.

zenesz 2008.09.10. 00:42:08

Vakablak, sajnos nem sokat ertesz a lenyegbol. Es azt sugallod, mintha a zenekar nem lenne jo. Ismered a munkajukat, hallottad mar oket? Nincs veluk semmi baj, sot, kitunoek. Tokeletesen ellatjak a feladatukat, vilagszinvonalon. (Ne vedd sertesnek, de Te is ilyen szinten vegzed a sajat munkadat?)
Tovabba: nem azzal van baj, ha jol kell beosztani a penzt. Ez a zenekarnak is erdeke. Hanem a megfelelo szakmai vezetes hianyaval. Hangzatos szovegek es ordito hibak a menedzsment reszerol. Aki kicsit is jaratos a temaban - itt is nehanyan - az felhaborodik. Ha kivulallokent van benned empatia, akkor Te is.

zenesz 2008.09.10. 00:47:20

Ja, es szerintem erdekes a tema tovabbra is, csak azert tunt el mindenki, mert kicsit alszunk.

vakablak 2008.09.10. 02:38:26

zenesz, ha megfigyelted, én teljesen általánosságban beszéltem a témáról, és nem a konkrét mittudoménmelyik magyar rádió mittudoménmelyik zenekaráról. Nem tudok róluk konkrét véleményt alkotni, de nem is akarok. Nem is ismerem őket, és őszintén: nem is érdekel.

Közintézménybeli emberekről beszéltem nagy általánosságban, akik közpénzeket költenek. Sose mondtam, hogy a kérdéses zenekar ne lenne jó, és ahhoz meg, már bocsi, hogy én hogy végzem a munkámat, abszolút de semmi közöd. Ne foglalkozz a személyemmel, mert nálam kisebb és jelentéktelenebb pont nincs is itt. Azzal kapcsolatban, amiről én beszélek, szinte teljesen közömbös, hogy az adott zenekar szakmailag jó-e vagy sem. Ha mondod, ismeretlenül is elhiszem neked, hogy ez egy nagyon baró zenekar. Ez nem von le semmit abból, amit én fejtegettem, és nem is tesz hozzá.

zenesz 2008.09.10. 07:44:32

Vakablak, pont az a lényeg, hogy ne általánosságban beszéljünk, mert az nem segít a mostani konkrét problémákon. Azokról kell beszélni. Hiába a tetszetősen megfogalmazott cél (lásd pl. a Rádió vezetőinek megnyilatkozásait a kívülállók felé, ehhez jól értenek), ha a megvalósítás színvonaltalan, elégtelen.
Nem személyeskedtem, hanem szeretném, ha megértenénk: a dolgukat jól, sőt kiemelkedően végző művészekről van szó. Évtizedek óta sok embernek szereznek örömet (mégha esetleg az itt hozzászólók nagyrésze nem is tartozik ezek közé), és nem mellékesen öregbítik az ország hírnevét is. Erre ad is sok pénzt az ország - szerencsére a Parlamentben felismerik a fontosságát. A közvetlen vezetés viszont tönkreteszi az értékeket. Mikor számolnak el a Parlamentnek, a szakembereknek és a köznek? Nemsokára túl késő lesz, lerombolhatnak mindnent. Utána elegánsan távoznak?

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.10. 09:11:34

Vakablak: A jelenlegi ún. menedzser-szemlélettel éppen az a baj, hogy a menedzserek azt hiszik, lehet "általában" menedzselni. "Menedzselni" persze lehet, intézményt vezetni azoban nem. Cseh Gabika azt is megkérdezte, miért van NÉGY vezetője az énekkarnak. Kiderült, azt sem tudja, mi az, hogy szólamvezető. Nem véletlenül ragozom, hogy a 900 millió tételes elszámolását követeljük sokan. Egyébként pedig: egy művészeti együttes fenntartása rengeteg pénz. A hangszerek karbantartása, netán új hangszerek vásárlása sok-sok millió forint. Nem mindegy, hogy egy profi muzsikus milyen hangszeren játszik, mert bizony - minden erénye mellett - egy Stenway zongora másképp szól, mint egy Yamaha. Egy zongoraszállítás külső koncertre - 4 ember kell hozzá - 20-30 ezer forint legalább. A tanárok fizetését is vedd hozzá, hiszen a kórustagok rendszeres hangképzésre kötelezettek.

Zenésznek igaza van abban, hogy ha a rombolók elmentek, máshová fognak menni rombolni. Aztán majd kínkeservesen építhetjük újból, amit leromboltak.

Vakablak hozzászólása azért is sértő, mert sok száz ember munkáját becsüli le "általánosságban".

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.10. 09:47:25

Nem hinném, hogy Vakablak hozzászólása sértő lenne.
Eddig kimondottan világosan gondolkodó és logikusan érvelő, nem személyeskedő embernek ismertem meg.
De gondoljatok bele, ő egy kívülálló szemével nézi a dolgot, aki nem részese a konkrét helyzetnek, aki - valószínűleg - nem ismeri a művészeti jellegű tevékenységek menedzselésének részletes problémáit.
Mondjuk ő egy adófizető, aki szeretné, ha nem folyna el a pénz, amit ő (én, te, mindenki) befizet, valami elitista éteri lebegés nevében. :)
Ebbe a szempontba is bele kell gondolni, mert lehet, hogy sokan így látják.
Tehát nem arról van szó, hogy lebecsülné a zenészek művészetét... de aki nincs képben a részleteket illetően és csak az egyik fél véleményét hallotta, az éppen azért nyilatkozik általánosságban, mert a konkrét részleteket illetően nem tud objektívan, nem?

vakablak 2008.09.10. 09:54:41

Értem az álláspontotokat.

Mint a legelső ide beküldött hozzászólásomban is írtam, szívesen látnék világosan, de nem tudok, mert csak az egyik fél véleménye jelenik meg, a kritikusoké. Nem tartom kizártnak, hogy 100%-ig a kritikusoknak van igaza a konkrét esetben. Azt sem tartom kizártnak, hogy az ellenoldalnak van 100%-ig igaza (bármi is legyen az ő álláspontjuk). Az igazság valószínűleg inkább a kettő között van, de hogy milyen arányban, hol, sosem fogom megtudni. Úgy gondolom, hogy magához a kérdéskörhöz a konkrét kérdéstől elvonatkoztatva is hozzá lehet szólni. Igyekeztem korrekt lenni annyiban, hogy mivel a konkrét esetet ismerni a körülmények miatt esélyem sincs, ezért nem is tettem úgy, mintha komolyan veendő véleményem lehetne, ami pl. a zenekart, a minőségét, a közpénznek az általa való elköltési módját illeti. Ezért törekedtem arra, hogy elvonatkoztassak, hátha a szempontok szintjén közelebb tudunk kerülni egymáshoz.

Egy pillanatig sem volt az az érzésem, hogy a gondolataim akár a legcsekélyebb befogadásra lelnének. Ugyanakkor én legalább megértettem a kritikusok véleményét, és mint fentebb írtam, nem is zárom ki, hogy részben vagy egészben igazuk van. Számomra ez a vita betöltötte a célját, tovább benne rész venni nem kívánok. Kezdünk erősen elbeszélni egymás mellett, az pedig szócséplés.

vakablak 2008.09.10. 09:55:22

Köszi, Daily Shark, nálad a pont.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.10. 09:55:33

Amúgy szerintem tényleg a süllyesztőbe került a téma, azon pár emberen kívül, akik ténylegesen próbáltak vitatkozni róla itt, eléggé lecsökkent a látogatottság, tegnap este 10 óta még harmincan se voltak kíváncsiak a témára...

zenesz 2008.09.10. 10:04:09

Cápa, tiszteletben kell tartani Vakablak és a hasonló jószándékú és érdeklődő kívülállók hozzászólásait, kérdéseit is, és türelemmel (amiből viszont a hozzáértőknek egyre kevesebb van) fel kell világosítani őket. Ha, ahogy írod, "ő egy adófizető, aki szeretné, ha nem folyna el a pénz", akkor nézzen utána, hova, mire megy most.

zenesz 2008.09.10. 10:15:06

Vakablak, ha szeretnéd tudni a másik oldal véleményét, kérdezd meg őket az itt hallottakról. Írd vagy ők maguk írják meg ide nyugodtan. Kíváncsian várom.

Itt nemcsak az eredeti levél írójának véleményéről van szó, hanem a művészeti életben történt általános felháborodásról, mely kevés nyilvánosságot kapott eddig. A felelősök nemhogy ide, de a Parlamentnek sem, hazai és külföldi szaktekintélyek tiltakozó leveleire sem válaszoltak érdemben.

zenesz 2008.09.10. 10:15:07

Vakablak, ha szeretnéd tudni a másik oldal véleményét, kérdezd meg őket az itt hallottakról. Írd vagy ők maguk írják meg ide nyugodtan. Kíváncsian várom.

Itt nemcsak az eredeti levél írójának véleményéről van szó, hanem a művészeti életben történt általános felháborodásról, mely kevés nyilvánosságot kapott eddig. A felelősök nemhogy ide, de a Parlamentnek sem, hazai és külföldi szaktekintélyek tiltakozó leveleire sem válaszoltak érdemben.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.09.10. 10:16:02

De hát pontosan arról van szó, hogy nem tudni, mire megy el a pénz.

zenesz 2008.09.10. 10:18:06

Persze. Azért írtam, hogy nézzen utána. Hátha ő megtudja, és elmondja itt nekünk. :-)

vakablak 2008.09.10. 10:20:28

Oké, írok, érdeklődök. Tudnátok konkrét neveket és egy pár hozzájuk tartozó email-címet adni? Végső esetben telefonszám is jó (bár az Mo.-on reménytelennek tűnik, elhajtják az embert általában).

zenesz 2008.09.10. 10:40:43

Vakablak, köszönöm, mégha az adott helyzetben, egyedül, ez naivitás. Ha viszont lenne hozzád hasonló néhány ezer jószándékú rádióhallgató, az ő együttes fellépésüket (telefon, email stb.) már nem lehetne a szőnyeg alá söpörni.

Szokatlanul hangzik, de: írj levelet a Magyar Rádió vezetőségének (elérhetőségek a honlapjukon), mondjuk az eredeti levélben említett felelősöknek. Fogadjunk, hogy nem fognak válaszolni, vagy ha igen, megdumálnak, mert kívülálló vagy.

Keresd meg a Magyar Rádió Énekkarát, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát - de inkább a beszélgetést ajánlom, mert tilos e disznóságokról nyilatkozni, és az emberek nem akarják elveszteni az állásukat, nem fognak levelezni, telefonon válaszolni. Keresd meg a takrad.hu oldalon található személyeket, ők bátrabbak lesznek. Próbálj komolyzenészekkel és más művészekkel, valamint zeneszerető, koncertlátogató, rádióhallgató emberekkel beszélni erről. És ha meglepődtél, írj másoknak, köztük a parlamenti képviselődnek.

vakablak 2008.09.10. 12:27:28

Az én parlamenti képviselőmnek ugyan hiába is írnék, mert az a Bundestagban ül. :)

Enyém a naivitás luxusa. Ahogy elvárom a közszolgálat egyéb entitásaitól, hogy végezzék a dolgukat a köz pénzéért, így a rádió szimfonikus zenekarától, hogy a köz érdekében és épülésére szimfonikus zenekarkodjanak, úgy a közszolgálat menedzsmentjétől is jogosan elvárható, hogy adjanak tájékoztatást a közt érdeklő témákban. Nos, szemlátomást ez a konkrét kérdés eléggé érinti a közt. Itt (is) vitatkozunk rajta, kint volt az index címlapon is, sok ember idejött, elolvasta, és most gondol valamit. Ésszerű gondolatnak tűnik, hogy a menedzsment, vagy a titkársága, vagy a szóvivőjük, vagy akit csak akarnak, igazán vegye a fáradtságot, és közérthető formában válaszoljon azokra a... khm... felvetésekre, amelyeket az őket kritizálók tettek. Nincs ebben semmi misztikum, semmi különös vagy szokatlan.

Én nem akarom a világot megváltani, nem akarom megmenteni a zenekart, én egy egész kis pont vagyok, és még ki sem alakítottam a véleményemet. Az eszközeim is szűkösek. Bizonyosan nem fogok megkeresni komolyzenészeket és más művészeket, legalábbis egyelőre. Pusztán annyit szeretnék, hogy elolvashassam a menedzsment álláspontját a fenti kérdésekben. Kezdetnek ennyi elég is lenne.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.10. 14:30:01

Ha írnak nekem, én közölni fogom, de szerintem én se vagyok nagyobb pont nálad, miért épp nekem írnák meg az álláspontjukat? Nem vagyok publicista, még csak ismert blogger se, véletlenül épp én közöltem ezt, mert barátom érintett.
Szerintem - ha egyáltalán erről hallottak valamit - legyintenek egyet, hogy köhög a bolha, és folytatják, amit csináltak.
Na bumm, elolvasta mondjuk 2000 ember, és akkor mi van? Ettől nem fognak éjjel álmatlanul hánykolódni az ágyukban...