Linkblog

Daily Shark magazin

Vélemények, gyakran olyanról is, amihez nem értek. Leírom azokat a dolgokat, melyeket érdekesnek vagy éppen bosszantónak találok.
A blog utólag moderált, azaz:
Ellenvélemény, kritika: oké.
Személyeskedés, trollkodás, rasszizmus: kitiltva.
Vissza a címlapra->

Utolsó kommentek

Címkék

Magyar Rádió: a botrány folytatódik...

2008.09.17. 13:49 :: Daily Shark

A következő emailt kaptam nemrég, folytatásaként a Magyar Rádió új menedzsmentjének viselt dolgairól szóló bejegyzésemnek, amit szintén egy levél indított.

Kedves kollégánk, barátunk, ismerősünk, szövetségesünk!

A Magyar Rádió vezetői a nyár folyamán visszafizetési garancia nélkül  3,2 milliárd forintért elzálogosították a rádió stúdióit a digitális rádióadó hálózat kiépítésre hivatkozva, holott az erre kiírt pályázatot az Antenna Hungária nyerte meg.

Ugyancsak a Magyar Rádió vezetői  12.000 műsor készítésének megfelelő összegért, 604 millió forintért kötöttek szerződést 2008. augusztus 22-én (!) a 2008-as nyári olimpiai játékok kampányára hivatkozva. A Magyar Rádióban tavaly csoportos létszámcsökkentés ürügyén bocsátottak el  sok dolgozót. Azóta helyettük szinte minden munkakörbe másokat vettek föl. A csoportos létszámcsökkentés indoka a bérköltség csökkentése volt, ez azonban vélhetően csak ürügyként szolgált a nemkívánatos rádiósok kirúgására.

Annak érdekében, hogy tényszerű információhoz jusson a közvélemény, társaságunk az Állami Számvevőszék vizsgálatát kéri szeptember 15-én.

Kérjük Önt, kérünk Téged, hogy a lehetőségeket felhasználva, minél szélesebb körnek juttassa el/juttasd el az alábbi linket:

http://takrad.hu/belsohtm/dokumentumok/aszker.htm

a sajtóban dolgozó kollégáinktól pedig azt is kérjük, hogy annak tartalmát publikálják.

Nagyon fontos dologról van szó, hiszen a nemzeti vagyon, a nemzeti kultúra elherdálásának újabb lépését gátolhatjuk meg, bízva abban, hogy ha közösen teszünk érte, akkor nagyobb a tények ereje, mint a hamis szavaké.
Minden segítséget, támogatást köszönünk!
elektronikus címünk: takrad@lajt.hu; ezen a levél doc. formáját is kérheted.

Társaság a Közszolgálati Rádióért civil szerveződés 2008. szeptember 14-15.
 

Szólj hozzá!

Címkék: média zene vélemény politika jog gazdaság kultúra magyarország magyarisztán morfondír

A bejegyzés trackback címe:

https://dailyshark.blog.hu/api/trackback/id/tr84667844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.