Linkblog

Daily Shark magazin

Vélemények, gyakran olyanról is, amihez nem értek. Leírom azokat a dolgokat, melyeket érdekesnek vagy éppen bosszantónak találok.
A blog utólag moderált, azaz:
Ellenvélemény, kritika: oké.
Személyeskedés, trollkodás, rasszizmus: kitiltva.
Vissza a címlapra->

Utolsó kommentek

Címkék

Külföldinek lenni Magyarisztánban 3. - Bank 1.

2008.10.17. 20:07 :: Daily Shark

Kedvesem elhatározta, hogy bankszámlát nyit egy helyi bankban, ami elengedhetetlen az itteni élethez.

Kezdetben rögtön ledöbbent, hogy jönnek ahhoz a bankok, hogy miközben az ő pénzét használják, felszámítsanak számlavezetési díjat?
Míg napok alatt nagy nehezen túltette magát ezen a számára nyilvánvaló pofátlanságon, végül fárasztó keresgélés után a CIB mellett döntött, lévén nekem is az van 8 éve és többé-kevésbé elfogadhatónak tartom.
Az első nehézségbe ott akadtunk, hogy eleve jóval kevesebb információ van a honlapjuk angol nyelvű változatán, a Lövőház utcai fiókban némi kérdezősködés után sikerült néhány kinyomtatott angol nyelvű feltételrendszert kapni.

Aztán a számlanyitás napján rögtön beleütköztünk abba, hogy az ügyintéző nem beszél angolul. Legalábbis a négyből csak egy, így várnunk kellett, amíg ő szabad lett. Tény, hogy beszélt angolul, pocsék kiejtéssel, időnként némettel keverve, de nagyjából érthetően.
Kb. fél óra és fél kiló mindenféle dokumentum aláírása után végre lett kedvesemnek bankszámlája, más kérdés, hogy a papírok egy része csak magyarul létezett, amit kénytelen voltam én megpróbálni lefordítani.
Aztán azon akadt ki, hogy mi a bánatnak kell az aláírásán kívül még vagy 4 féle mindenféle jelszót megadni? Miért nem elég egy vagy kettő maximum?
Aztán azt se értette, miért nem kap egy afféle számlavezetési naplót, ami náluk automatikusan és ingyenesen jár, és amit bármikor frissíthet.
Ez egy kis füzetecske, amit az ATM-nél is használhat, be kell dugni az ATM-be, bejelentkezni a PIN kódjával, és az ATM szépen rányomtatja a legutolsó kinyomtatás óta történt tranzakciókat és az egyenleget, így mindig nála lehet az adott állás.
Mondtam, hogy de havonta megküldik levélben.
Igen, válaszolta, de ő nem csak havonta egyszer szeretné tudni, hanem bármikor... 
Aztán azon akadt ki, mikor készpénzt akart befizetni és rá kellett jönnie, hogy ezt kizárólag a bankfiókban, sorszámmal, várakozás után teheti meg.
Náluk erre is lehet használni az ATM-et, oda-vissza működik, természetesen a bankja bármelyik ATM-jében be is fizethet pénzt a számlájára...

Aztán szeretett volna átteni pénzt a devizaszámlájáról a forintra. Első bejelentkezése után az internetbanknál nem találta, hogyan lehet (sajnos tényleg hülyén van megcsinálva, én is megszívtam vele annak idején, mert hiába a saját számlái közti pénzmozgásról van szó, mégis a devizaátutalás menüpontban lehet csak intézni, mintha valahová külföldre küldenék pénzt). Aztán amíg próbált utánanézni, addig a rendszer biztonsági okokból kiléptette 3 perc után, és valamiért nem tudott megint bejelentkezni, mivel azt se gondolta, hogy a harmadik próbálkozás után letiltja a rendszer, ebbe a csapdába is sikerült beleesnie.
Fel kellett hívni a CIB24-et. Az angol nyelvű CallCenteres minősíthetetlen rossz kiejtéssel beszélt, annyira, hogy kedvesem képtelen volt vele kommunikálni (ő egy jó ideig USA-ban élt, mi egymás közt is mindig angolul beszélünk, ő sokkal szebben tud, mint én, tehát a hiba nem nála volt). Kénytelen volt egy kolléga segítségével inkább magyarul ide-oda fordítgatva próbálkozni, mivel mindenféle azonosítókat kellett megadni, mert még nem volt aktiválva a CIB24-es PIN kódja...

Lényeg, hogy ezekkel órák elmennek, csak fölöslegesen idegesíti magát és végül nem tudott intézni semmit. :( 
Képtelen megérteni, miért megy minden ilyen nehézkesen és problémásan mifelénk, miért ilyen gyanakvóak, miért ilyen korlátozottak a szolgáltatások, miközben magasak a költségek. :(

Na igen. Milyen furcsa ugye, hogy mi mennyire hozzászoktunk ehhez és azt gondoljuk, ez a természetes, ez van, ezt kell szeretni.

135 komment

Címkék: vélemény biztonság bank informatika korea magyarisztán

A bejegyzés trackback címe:

https://dailyshark.blog.hu/api/trackback/id/tr18719168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vérnűsző Barom 2008.10.18. 04:07:03

Ha valahol külföldön járok, elvárják tőlem, hogy beszéljem az adott ország nyelvét. A legtöbb helyen ugyan beszélnek angolul, de azért a mindennapi életben (átlag bolt, étterem, stb.) nem viszik azt se túlzásba. Viszont a nagy többség szereti, ha a saját nyelvén kérem ki a sörömet...

Az említett bankban volt angol nyelven kommunikációképes ügyintéző. Lehet, hogy randa kiejtéssel beszélt, de nem feltétlenól rosszabbul, mint mondjuk egy eredeti, harlemi néger vagy texasi akárki.

Az valóban gáz, hogy a banknak nincs angol nyelvű anyaga, pláne ha az a bank külföldi érdekeltségű. Lehetne simán, de valamiért a külföldi, angolul beszélő menedzsment nem tartotta fontosnak. Ezért talán nem az átlagos magyar mentalitást kéne szidni.

A barátnőnek meg mintha lett volna saját bankszámlája. Azt ciki mifelénk használni?

maszületettszakadár 2008.10.18. 05:00:09


A feltett valamennyi problémára válasz a Citibank, ott semmilyen dijat nem számitanak fel semmiért (számlavezetés, kártya üzemben tartás és -használat), 24 órás a befizetési lehetőség az összes saját ATM-nél, angolul minden alkalmazott beszél, az összes dokumentáció megvan angolul is, stb. Érdemes lett volna jobban körülnézned.

Más: a svábok elszászi (francia eredetű) nép; a németeket, akikre többen utalnak a morvák, a poroszok és később a bajorok alkották évszázadokon át. A francia-angol ellentétet viszont valóban nem kell nagyon részletezni...

Vérnűsző Barom 2008.10.18. 05:13:14

Emlékszik a fene rendesen, mintha a poroszok is és a morvák is szláv nép lett volna eredetileg. A poroszok elég hamar elnémetesedtek, a morvák meg bekoptak a csehek közé, bár a szlovákok is baromira büszkék rájuk.
A bajor stimmel.

A posztbeli csaj meg semennyire.

Mirko 2008.10.18. 05:19:52

Úratyám, mennyi egyszerű ember. Mivel kevesen olvasnak visszább, Shark meg valószínűleg már alszik, jobb híján elmesélem, hogy a partnere koreai, nem jenki.

Az angol nyelvvel kapcsolatban pedig: jelenleg ez a lingua franca, mindenkinek beszélnie kell, aki kezdeni akar magával valamit a világban. Kivétel nincs. A kiejtéssel kapcsolatban az a véleményem, hogy illik elsajátítani az RP-t vagy a GA-t, de nem szükséges (aki ad magára, úgyis törekszik anyanyelvi beszélőnek hangzani; nem feltétlenül sznobságból). Ami viszont elengedhetetlen: valamely szabvány kiejtéshez igazodni legalább annyira, hogy beszélgetőpartnerünk megértse azt.

A sört viszont tényleg illik a helyi nyelven kikérni, plusz a kérem-köszönöm vonal elsajátítása is előnyös. :]

Itthon mindent drágábbnak érzünk, mint másutt, de ezzel nem nagyon van mit tenni: aki megteheti, hogy olcsó éttermekbe Csehországban, olcsó élelmiszerüzletekbe Luxemburgban járjon, elektronikát Dél-Koreában, vodkát meg Oroszországban vásároljon, az a legtöbbször nincs rászorulva a spórolásra. Sajnos nem érzem, hogy a mai világban a bankszámla-költségeket az egyszerű embereknek módjukban állna befolyásolni, mivel a váltást sem könnyítik meg a bankok, és ez a legtöbbeket elriasztja. (Mintha az UCB egyébként pont az ingyen számlavezetéssel reklámozná magát.)

A bürokraták meg mindenütt bürökraták.

BZL 2008.10.18. 06:25:32

Mivel az angol nem anyanyelve - mint az a posztból kiderült - nyilvánvalóan nem amerikai a hölgy, erre még az egyszerű emberek is rájöttek.

Viszont ezt a hisztispicsa hozzáállást nem otthonról hozta, hacsak nem nagyon-nagyon gazdag családból származik.
Van egy másik ország, ahol az ilyesmit sokkal könnyebben fel lehet szedni (nagy, gazdag, és senki sem beszél idegen nyelveket - a megfejtés 3 betű).

A Citibank tényleg nagyon profi, viszont kevés fiókjuk és még kevesebb ATM-jük van, szerintem nem igazán a lakossági számlákra áltak rá, de persze van náluk - lehet hogy jó lenne a lánynak, meg kéne nézni.

Mirko 2008.10.18. 06:46:39

BZL 2008.10.18. 06:25:32

Nagy, gazdag, senki nem beszél idegen nyelveket, de három betű? Hmm...BRD? ;]

Lusta vagyok kikeresni, de mintha lettek volna utalgatás jellegű (helytelen) tippek a nemzetiségére. De nem csak őket soroltam az egyszerűek közé: azokat is, akik az angol megkerülhetetlenségét vitatták.

Hogy hápé-e vagy sem, nem gondolom, hogy tisztünk lenne eldönteni, főleg nem a rendelkezésre álló ismeretanyag alapján. Sharknak ő a választottja.

0xFFFF 2008.10.18. 06:28:42
Úgy gondolom, ne legyen már egy - fogadjuk el ezt munkateóriának - (az) egyetlen világnyelvet elégségesen kezelő munkatárs harcba küldése a vörös szőnyeggel meg a házhoz küldött limuzinnal, mifenével egy kategória. (Itt megint visszautalnék arra, hogy egyszerűen csak illene mindenkinek megtanulnia ezt az átkozott, instantleves-bonyolultsági szinten már használható nyelvet, nem pedig a sose volt világbirodalmi létünk elefántcsont-tornyában üldögélni, és finnyázni, ha valaki kétségbe meri vonni a magyar világnyelv-mivoltát - és rögtön nem lenne az angolos kolléga-vörös szőnyeg reláció probléma.)
Ingyenebéd valóban nincs. (Bár azért bennem is felhorgad a parasztöntudat, hogy a lekötetlen bankszámlára járó ~5%-os évi kamat és a harmincegynehány százalékos THM-re osztogatott lakossági hitel - aminél, ha szimplán elosztjuk a felvett összeget a futamidő végére visszafizetettel, eredményként valahogy 90-100%-ra jön ki, de sebaj - között képződő nyereségkülönbségből ugyan miért nem telik arra, hogy a pór esetleg mindenféle külön költség nélkül használja erre-arra a saját pénzét?! Az "ingyen számlavezetés" sincs ingyen, de miért fizetjük meg kétszer-háromszor-akárhányszor?)

Mirko 2008.10.18. 06:50:12

Lehet PRC is, ha nem per kapita nézzük a gazdagságát. ;]

BZL 2008.10.18. 07:02:01

Ha létezik olyan az angol nyelvben hogy "szabvány kiejtés" nem kéne erről tájékoztatnod az angolokat is?

Mert azt értem hogy az ahogy a BBC-ben beszélnek eléggé "szabványosnak" hangzik, csak azt te az utcán nem hallod
(most nem arról beszélek ha valaki egy teljesen más szót mond, annak persze stimmelnie kell).

A lényeg az, hogy bárki mond valamit angolul meg kell értenem. Ha nem sikerül, akkor lehet idegeskedni melyikünk a hülye, csak azzal nem jutok előbbre.
Ez azt jelenti hogy többféle kiejtést is meg kell szokni - bárcsak ne így lenne.

A másik megoldás: mindenkit lelövünk aki nem úgy beszél angolul mint Patrick Stewart.
Ezt a csaj túlélné ?

Mirko 2008.10.18. 07:12:26

Értem én, hogy gőzgép, de úgy gondolom, annak a két szónak ("szabvány kiejtés") abban a mondatban némileg más értelme volt (legalábbis más értelmet szántam), mint különálló egységként. Nem mellesleg azért van egypár szabvány kiejtés (példának felhoztam a GA-t és az RP-t), amikhez tartani azért célszerű magunkat, mert azt az is megérti, aki esetleg nem azt beszéli.

"A lényeg az, hogy bárki mond valamit angolul meg kell értenem." - ebben tökéletesen egyetértünk.

Mirko 2008.10.18. 07:18:11

...egyetértünk, de úgy gondolom, ha udvariasságból nem is feltétlenül, de konfliktuskerülésből, esetleg a dolgok egyszerűbbé tételének vágyából miért ne könnyítenénk meg a dolgát a beszélgetőpartnerünknek azzal, hogy próbálunk egy legalább pár tízmilliós anyanyelvi beszélői halmaz kiejtési sajátosságaihoz (azt hiszem, ez volna a helyes megfogalmazás, ha elvetjük a szabvány kiejtések létét) illeszkedni?

storyline :) 2008.10.18. 07:18:21

Inkább örülnétek, hogy tesz a srác a belterjesség ellen, erre itt sokan még baszogatjátok is, nyomorultak!

szpjr 2008.10.18. 07:22:09

mi a francnak mentek cib-be? amikor van knh meg bp bank...

nem is értem

Nick Leeson 2008.10.18. 07:29:18

Ha egyszer azt írod, hogy a csajod "Jó ideig az USA-ban élt" akkor az nem azt jeleti hogy ott született és ott nőtt fel!
Ezek szerint mégis magyar? Vagy hogy van ez most?
Bírom az olyan embereket akik magyarul is tudnak mégis angolul arcoskodnak magyarországon.

Egy ügyfelemnek újrainstaláltunk egy számítógépet. A kollegám nem figyelt rá, hogy angol nyelvű Windows volt rajta, véletlenül magyar került rá. AZ ügyfél kijeletette, hogy márpedig ő nem hajalandó megtanulni a magyar windows használaltát!!!! Mindezt úgy hogy teljesen magyar emberről van szó, beszélgetésünk alatt egyetlen angol szó sem hangzott el!
Nem mertem megkérdezni, hogy ő mégis melyik országba képzeli magát, inkább csak magamban morogtam...

Jozsó 2008.10.18. 07:32:40

Nem értem, ha te tudsz angolul, akkor minek kellett olyan ügyintéző aki szintén tud. Nem lett volna kézenfekvő, ha fordítasz? Sőt esetleg a call centert is fel tudtad volna hívni.
A másik, hogy hogy sikerült az országban azt az egyetlen bankot kifognod akinek nem lehet az ATM-jéről befizetni? OTP-nél legalábbis már tíz éve is be lehetett fizetni így.

Mirko 2008.10.18. 07:34:59

steevo 2008.10.18. 07:29:18
Koreai. Mi olyan bonyolult ezen?

A sztori meg vicces; vagy ultrasznob volt az illető (bár jó kérdés, hogy mire), vagy kőostoba, de annyira, hogy nem átallott kiállítani magáról egy nagyalakú szellemi szegénységi bizonyítványt. (Jegyzemmeg, ismerek olyan embert, aki színmagyar, de kényelmesebbnek találja az angol szoftvereket maga körül. Mondjuk azért hisztizni nem kezd el, ha valamilyen okból mégis magyart kell használnia.)

Mirko 2008.10.18. 07:38:17

Jozsó 2008.10.18. 07:32:40

Erre van egy tippem: nem ismeri a banki szaknyelvet, mert nem feladata - ellentétben a banki alkalmazottakkal.
Utóbbi viszont legitim kérdés. (Bár ha jól emlékszem, az OTP-nél is kézileg számolják meg a pénzt, csak miután erre sor került, írják jóvá - gondolom ez a korjákoknál nem így van.)

Nick Leeson 2008.10.18. 07:40:14

Mirko.

Ja én is merek olyat aki jobban szereti az angol szoftvert. De az, hogy nem hajlandó megtanulni a magyar win használatát az már elég meredek. Már csak praktikussági okokból sem árt tudni, hogy a saját anyanyelvű szoftver hogy működik, mert "könnyen" előfordulhat, hogy magyarországon előbb utóbb belebotlik egy magyar windowsba. :)

belga6 2008.10.18. 07:43:53

Ha egy külföldi idejön, szeretne itt élni, érvényesülni, bankszámlát nyitni, tanuljon meg magyarul! Ennyi!

BZL 2008.10.18. 07:48:47

Azt még megemlíteném - hamár ilyen sok gonoszat összeírtam - hogy a hölgy érhetően ideges a beilleszkedés meg az ügyintézések miatt, tényleg sokkal több magyarnak kellene angolul tudnia, és persze semmit nem tudunk róla, hiszen még a posztot sem ő írta.

Ennek ellenére az írásból egyértelműen az jön le hogy a csaj egy anglomán kvázi-amerikai HP, akkor is ha ez esetleg nem igaz.

Szerintem ez sajnos Shark felelőssége.
Az ember ne vigye a kedvesét pornómoziba és indexes fórumra - alapszabály.

Mirko 2008.10.18. 07:50:30

steevo 2008.10.18. 07:40:14
Hát, ebben kétségtelenül van valami... :]

belga6 2008.10.18. 07:43:53
Leülhetsz, elégtelen. Szerinted mi a sorrendje az ilyennek?

marosy 2008.10.18. 07:51:54

Dr. Echte
Teljes mértékben egyetértek.
Nekem a hivatalban még az aláírásomba is belekötöttek: hogy miért nem másképp írom alá.
2000-ben az OTP nem volt hajlandó számlát nyitni nekem, mert külföldi voltam.

A cikkirónak: le kéne szállni a magas lóról. Ha nem tetszik, hogy rossz az angol kiejtés, akkor tanuljon meg az ipse magyarul, nehogymá az itteniek alkalmazkodjanak hozzá, végülis ő jött ide.

Mirko 2008.10.18. 07:59:19

marosy 2008.10.18. 07:51:54
Ha eltekintünk is attól, hogy hagyományosan vendégszerető népként szeretünk magunkra gondolni, akkor is érdemes végiggondolni azt a helyzetet, amikor a hozzád hasonlóan - éppenséggel a másik irányból - magas lovon ülők alárendeltségi helyzetbe kerülnek, és nem hajlandóak megérteni az angoljukat/németjüket/franciájukat(!) amikor pedig nagyon szükségük lenne arra. (Ez kétféle verzióban is elképzelhető: mondjuk Nagy-Britanniában nem értik meg a rettenetes angolságát - miért nem tanult meg rendesen angolul, mondván -, mikor a 999-et hívja egy közúti baleset után, vagy a franciák tekintik levegőnek, mikor angolul vagy németül próbálkozik náluk hasonló helyzetben - miért nem beszél franciául, mondván.)

Nagyszerű nép vagyunk, de nem mi fújjuk a passzátszelet: nem ezen a vonalon kéne a nemzeti büszkeséget erőltetni, volna helye másutt is...

guriga 2008.10.18. 08:02:23

Aki az egzotikusat K-val írja, eKzotikusnak, az inkább ne pampogjon a nyelvtudás hiányáról! :)))
A CIB-nél nem az a legnagyobb baj, hogy nem tudnak angolul, hanem, hogy segghülyékkel van tele.

Pip 2008.10.18. 08:03:26

Ja, az Amerikai bankok sokkal faszábbak és profibbak is... Mostanában is ezzel van tele a világsajtó. Hűűű, de jó lenne, ha az Európai bankok is olyanok lennének, mint az Amerikaiak!

bobbyperu 2008.10.18. 08:03:54

ÖSSZEFOGLALÁS:
- aki beszél angolul, az elvárja a bankostól az angolt (jogosan)
- aki nem beszél angolul, az lázad az elvárással szemben, és frusztrált, ostoba ichmagyarrá süllyed

Jutocsa 2008.10.18. 08:06:02

Nem akarok fikázódni (de mégis), de nekem is van bankszámlám német nyelvterületen, ott is fizetni kell negyedévente számlavezetési díjat, és ott se beszélt a kutya se angolul, mikor nyitottam. Akkor most mi is a különbség ?

Horasz · http://horasz.blog.hu 2008.10.18. 08:06:25

Egyebkent penzbefizetos terminalja tobb banknak van, pl. raiffeisen, BB. igaz tenyleg nem barmelyik ATM-be lehet befizetni, de lehet.

H.

marosy 2008.10.18. 08:17:42

Miro: wazze, végigutaztam a világot és nem voltak gondjaim a nyelvvel. Párizsban mondták, hogy nyugodtan váltsak franciáról angolra. Angliában, Németországban, Olaszországban nem volt semmi gondom.
Akik pedig sem franciául, angolul, olaszul nem tudtak, azoknak lerajzoltam wazze, hogy mit akarok és akkor is megértették.
Kínában le kellett lerajzoljam, hogy mi a szakmám, de a posztíróval ellentétben nem kezdtem el minősíteni azon ország népét és nyelvtudását ahol tartózkodtam.

Luos 2008.10.18. 08:18:50

Ahelyett hogy segitettél volna neki, itt szenvedtetek az angol ügyintézővel, grat :)

Erdekes, anyam szamtalanszor fizetett be bankautomatan keresztül pénzt még régebben, az automata kiadott boritokot, belerakta a pénzt, visszaszivta az automata és már rajta is volt a számlán, ez megszünt? érdekes :)

BZL 2008.10.18. 08:21:48

"Ha nem teszik lehet továbbállni valamelyik kozmopolita city-be."

Pl. Budapestre ? :)

Vagy ennyire azért nem vagyunk EU?

gaijin 2008.10.18. 08:23:08

"A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak
a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római
birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsõségessé a római
királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról.
Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá.
Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek,
úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert
hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s
a külföldieket a pöffeszkedéstõl elrettenti. Mert az egy nyelvû és egy
szokású ország gyenge és esendõ. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsdad, hogy
nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le
akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyûjtöttem,
kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta
nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák."

István király intelmei Imre herceghez

sixx · http://comment.blog.hu 2008.10.18. 08:23:23

az tetszik kurvára ebben az egész szájkaratéban, hogy a "tanulj meg magyarul" iskola képviselői külföldön nyaralva pont úgy kurvaanyázzák a helyieket ha nem beszélnek angolul/németül/mindegyhogyul, mert ők, a turulvérbe mártott nyelvvédők sem tudnak kapásból törökül, görögül és így tovább. de bezzeg aki idejön, az tanuljon meg magyarul. eszem megáll ezeken a korlátolt barmokon.

csaba61 · http://www.adoszabaszat.hu/ 2008.10.18. 08:25:10

A franciáknál ennyire azért nem jó a helyzet, ami az esetleg nem túl fiatalk átlagembert illeti. De ők is beálltak a sorba, kicsit csikorgatják a fogukat, de tanulnak. De ha mondjuk szétnézel a volt barack kevésbé vidám országaiban (Románia, Csehország, Lengyelország, stb.) akkor is van mit tanulnunk.

Mirko 2008.10.18. 08:25:34

marosy 2008.10.18. 08:17:42
Ha (és elmondásod alapján így van) kezeled a franciát, az angolt, az olaszt, akkor még szép, hogy nem voltak nyelvi problémáid. Volt, hogy előzékenyek voltak veled, és ami még fontosabb: meg akartak érteni, fel akarták fogni, mi a közlendőd. Ha ez a szándék megvan (és a végén sikerbe torkollik), tényleg nem nagyon van miért bántani az adott ország népét. Nekem Shark történetéből a szándék hiányzik.

(Azzal a demagóg dumával, hogy mi állítólag Európa vagyunk, és az angolszász hatalmi zónába szeretnénk benyalni magunkat, most talán nem is jönnék...)

Lunitari 2008.10.18. 08:26:04

1, Ez itt Magyarország. Ha egy külföldi ide jön és számlát akar nyitni, sőt itt akar letelepedni minimum, hogy magyar nyelvtanfolyammal kezdje, ha nem akkor nincs itt semmi keresnivalója letelepedés téren. Ha csak számlát akar nyitni akkor miért nem segítettél Te neki? (Tolmácsolással mondjuk?)

2, Ha elárulnám mennyit keres egy ilyen ügyintéző még annak is örülnél, ha kedves és segítőkész, nemhogy nyelveket beszéljen ennyiért. (Fizessék meg és fog beszélni)

3, Kit érdekel, hogy mit nem ért és mit akar? Ne haragudj már pl. az araboknál(jó pár ország) is börtönbe basznak ha alkoholt iszol, mivel tiltott. Itt igy működik, ott úgy. Ha nem tetszik el lehet menni....

storyline :) 2008.10.18. 08:28:07

sixx, szerintem szájkaratésok számában világelsők vagyunk...

vagyis az egy főre jutó.... két fő :)

Lunitari 2008.10.18. 08:31:05

sixx · comment.blog.hu 2008.10.18. 08:23:23

A stílusod önmagáért beszél. Szánalmas vagy. Ha én külföldre megyek nem várom el, hogy értsék a magyart,angolt, németet sőt ami elengedhetetlen a boldoguláshoz megpróbálom helyi nyelven elsajátítani....elárulom aki kicsit is normális, mutogatva eltud mindent intézni (Na nem a Győzike féle mutogatásra gondoltam)..tudod van egy ilyen játék is ahol ráadásul nem hétköznapi, triviális dolgokat kell elmutogatni....

Mirko 2008.10.18. 08:33:37

Lunitari 2008.10.18. 08:26:04
Hajaj, úgy látom, megvolt a technikai retardáltak intézetében a műszakváltás a gépteremben...

Tényleg el kell magyarázni, hogy még az instantleves angol nyelv sem biztos, hogy annyi idő alatt elvégezhető tanfolyammennyiséggel, mint amilyen sürgősen kell ezmegaz a letelepedéshez, hogy elsajátítható olyan szinten, hogy az ezmegazokat magától meg tudja oldani az ember, segédnyelv használata nélkül, nem hogy a koreai és a japán után (az előző pápa szerint) legnehezebb magyar nyelv?!

Meg azt, hogy a külföldi ügyfél is ügyfél, és ha azt írta alá az ügyintéző, hogy az ügyfélnek minimálbérért a valagát is kinyalja céges színekbe öltözve, akkor utána nincs apelláta?! (Különben is undorító ez a "nincs megfizetve eléggé"-hozzáállás.)

Esetleg külön ábrasorral kéne vázolni a hatvanas évek Albániája és a jelenkori Magyarország közötti főbb különbségeket a külföldiek megjelenése szempontjából?

Bzmg.

Mirko 2008.10.18. 08:38:50

Lunitari 2008.10.18. 08:31:05
Gratulálok az Activity-világbajnoki eredményedhez, de csak az jel, amit dekódolni is lehet. (Kommunikáció alapjai, 1. tétel) Ha a másik fél nem érti meg, mert nincs benne rutinja, akkor tűzheted a füled mögé.

Nem mellesleg kíváncsi volnék, mely nyelveket kezeled "a boldoguláshoz elengedhetetlen szinten" olyan alaposan, amely lehetővé teszi számodra, hogy minden körülményt tisztázóan (maradjunk csak ennél) akár csak egy bankszámlanyitást elvégezz úgy, hogy ne járj nagyon rosszul vele.

lviz 2008.10.18. 08:40:20

Nem tetszik az ügyintéző kiejtése?
Az Angliában élő Pakisztániaké talán szebb?

Örüljön,hogy talált egy ügyintézőt, aki beszél angolul. Várni kellett rá? Hát istenem.
Mellesleg havi 300 Fontot, ha keresnek ezek az ügyintézők átszámítva, szóval a rohadt nagy elvárások mellé illene valami tisztességes fizetést is adni nekik.
Mellesleg elintézték az ügyét, mégha nem is gyorsan és nem is mindenki előtt, ahogy ezt általában a nagyképű külföldi faszok elvárják.
És mielőtt lebunkóznának : 3 nyelven beszélek és sok helyen jártam a világban, de soha nem akadtam ki, ha valahol nem volt közös nyelv. Valahogy megértettük egymást. Thaiföldön írják ki sok helyen,hogy a drága külföldi túrista legyen szíves és ne ordibáljon a helyi alkalmazottal, ha nem túl jó az angol nyelvtudása...ez is elmond valamit... Ha egy idegen országban vagyok, akkor illik tiszteletet tanusítani az ottaniakkal szemben és nem felfuvalkodott hólyagként viselkedni,ha nem mindenki nyalja ki a seggemet azonnal mert én külföldi vagyok. Örülök, ha beszélnek olyan nyelvet, amit én is, de nem várom el köztelezően az élet minden területén és főleg nem kötök bele a kiejtésbe, mert ez utóbbi igazán nagy tahóság.

marosy 2008.10.18. 08:43:10

Lunitárival értek egyet. Aki idejön az tájékozódjon, hogy milyen nyelvet beszélnek itt. Ha nem tetszik el lehet menni.
Az űgyintéző beszélte a ország hivatalos nyelvét. Jogilag rendben volt.

Mirko 2008.10.18. 08:46:03

lviz 2008.10.18. 08:40:20
(Mindenkit rögtön olyan rokonszenvessé tesz, ha benyögi, hogy "3 nyelven beszélek" - magyar, lovári, eszperantó? -, viszont ugyanakkor nem képes a magyar melléknevek helyesírását alkalmazni...)

Egy külföldit nem ostoroznék én se ilyen helyzetben, de "házon belül" némi építő kritika talán megengedett, nem? Meg esetleg ne a béka segge legyen már a színvonal, ne ideologizáljuk a saját igénytelenségünket a másik rossz példájával...

Lunitari 2008.10.18. 08:49:00

Mirko,

Turistaként nem fogok bankszámlát nyitni, ezt tehát nem fogom elsajátítani. A boldogulásra a kérem és köszönöm általában elég volt, főleg ha rámutattam a tárgyra. Nem csak mutogatni lehet rajzolni is de ez neked tudom magas ;) Bankszámlanyitáshoz ismerős segítségét kell kérni esetleg lehet fizetni egy tolmácsnak (nekik is meg kell élni valamiből). A munkaszerződésekben a nyelvtudás külön tétel, de látom ehhez is nagyom értesz :) Általában többet is keres aki idegen nyelveken is tud, de aki nem tud azt is felveszik tehát ez a bank hibája nem az ügyintézőé (szánalmas vagy). A bakot kell hibáztatni, hogy az évi 5 ügyfél miatt miért nem csak angolul is beszélő ügyintézőket alkalmaz vagy miért nem képzi őket...vicces egy létforma vagy :))

Lunitari 2008.10.18. 08:53:00

Jah és Mirko,

Programozó matematikus vagyok, de az angolt nehezen tanultam (nem vagyok nyelvzseni) főleg mivel az angol egy totál nem "logikus" nyelv és az én agyam sajnos arra van ráálva...;) Peace

marosy 2008.10.18. 08:55:22

Miro: nemcsak 3 nyelven beszélek, hanem 4. Amikor felvettek a munkahelyemre a nyelvtudás döntötte el, hogy engem vesznek fel (aki szakmailag átlagos vagyok) vagy az atomfej évfolyamelső barátomat. Tehát támogatom a nyelvtudást, de ne minősítsük az embereket, főleg ne lekezelően beszéjünk azokról (ahogyan a bloíró tette) akik nem tudnak angolul.

storyline :) 2008.10.18. 08:55:50

Lunitari 2008.10.18. 08:53:00

Ahogy elnézem, a magyar is nehezen megy, mert Sixx mondanivalója sem jött át neked.

Mirko 2008.10.18. 08:57:23

Lunitari 2008.10.18. 08:49:00
Na, ez már inkább vitaalap (én meg érzékelhetően kezdek trollságba torkollni). :]

Az Activity harmadik ágában vagyok erősebb, talán ezért is furcsa számomra, ha valakinek a másik kettő kézenfekvőbb.

Kérem-köszönöm kérdésben egyetértünk.

Idegen nyelv a munkaszerződésben: ez nem kérdés, és nem is ezt vitattam. Annyit mondtam, hogy ha aláírta, hogy húsz forintos órabérben kutyaszart eszik, akkor kés, villa, kanál - nem pedig ágálás. (Sajnálom, a nyelvi végzettségnek is vannak hátrányai, például hogy az ember alapvetően olyan állásoknak indul neki, ahol nem plusz, hanem elvárás a nyelvtudás.)

Azt pedig továbbra sem tartom kevésbé bocsánatos bűnnek, hogy szeretett népünk általánosságban így gondolkodik a világnyelvekről. Nem a bank hibája, hogy nem csupa angolul beszélő ügyintézőt alkalmaz, hanem a miénk, hogy ba...szóval hogy nem tanulnk meg még angolul se.

marosy 2008.10.18. 08:58:17

Dövan: ugyanaz a Dövan vagy aki a szakítós blogban?

Lunitari 2008.10.18. 08:58:34

Dövan,

Szerintem nektek se amit elsőnek írtam. Egyébként ha nem fejted ki mire gondolsz minek vargyogsz bele?

Lunitari 2008.10.18. 09:00:15

Mirko · standard.blog.hu 2008.10.18. 08:57:23

Valamit meg kéne értenetek. Ha nincs rá kereslet nem fognak beszélni. Erre akartam utalni az évi 5 ügyféllel.

Lunitari 2008.10.18. 09:02:15

"hogy ha aláírta, hogy húsz forintos órabérben kutyaszart eszik, akkor kés, villa, kanál - nem pedig ágálás"

Ezt aláírta nyelv nélkül, akkor mi is volt a probléma az ügyintézővel? Lehet nem olvastam el figyelmesen de nem csak annyi, hogy nem beszélt angolul?

Mirko 2008.10.18. 09:02:21

marosy 2008.10.18. 08:55:22
A három nyelv speciel nem is neked akart szúrás lenni, ne vedd magadra. Tartom, hogy angolt tanulni kell, egyébként egyetértünk. :]

Lunitari 2008.10.18. 08:53:00
Nem eshet olyan messze a nyelvészet a matematikától, lásd Chomskyt. ;] Úgyhogy fel a fejjel! :]

Lunitari 2008.10.18. 09:05:48

Mirko · standard.blog.hu 2008.10.18. 09:02:21

:) Angolból már van tudás a többiből meg annyi, hogy turistaként elég :)

Mirko 2008.10.18. 09:08:21

Lunitari 2008.10.18. 09:00:15
Szerintem pedig van kereslet: lassan már az utcaseprői állás betöltéséhez is feltétel az angol nyelv kezelése (arról ne is beszéljünk, hogy elvileg az érettségi egyet kellene, hogy jelentsen egy nyelv középfokon való kezelésével), csak mivel az utcák nem maradhatnak méter vastagon falevéllel borítva, jobb híján felveszik azt az emberanyagot, ami fizikalice létezik és elérhető.

Lunitari 2008.10.18. 09:02:15
Fentebb írtam: a külföldi ügyfél is ügyfél, bár az jogos, hogy véleményeim java része kevésbé köthető a konkrét sztorihoz, inkább generalizáltam.

Lunitari 2008.10.18. 09:12:34

"lassan már az utcaseprői állás betöltéséhez is feltétel az angol nyelv kezelése"

És ez sajnos nagyon szomorú. Átesünk a ló másik oldalára. Egyik véglet sem jó.

Lunitari 2008.10.18. 09:18:18

Az érettségi-nek miért kellene egyből nyelvtudást jelentenie? Hmmm érdekes felfogás, miközben Amerikában külön tanítják a saját és európai történelmet (az európai-t elég felületesen, szinte sehogy)és az ottani felsőfokú matematika egyenlő szinten van a náluk érettségi szintel, közben meg beszéljen mindenki angolul? Az beszéljen akinek szüksége van rá a munkályából kifolyólag vagy utazni akar..nehogy már az utcaseprőmek is kötelező legyen..na ez Magyarország...érdekes pl azon Japán cégek vezetői akik Amerikában nyitnak üzmeket, sem tanulnak angolul, hanem tolmács van az oldalukon (70-80%-ban)

Mirko 2008.10.18. 09:20:53

Lunitari 2008.10.18. 09:12:34
Vitatnám. Globalizált ("lapos") világunkban muszáj lenne legalább egy világnyelvet beszélni (és mivel szép anyanyelvünk nem az, így kénytelen vagyunk idegen nyelvként tanulni egyet), lehetőleg az angolt. Szerintem éppen a rossz hozzáállás váltja ki, hogy ezt külön ki kell tűzni egy érettségit igénylő munka mellé, hogy "osztán nyelvet beszéjjé' má a magyaron kívül is". De ez már önmagam ismétlése. :]

Lunitari 2008.10.18. 09:22:19

Mirko Ok Peace, ha tudom, hogy globalizáció párti vagy nem is kezdek bele a vitába :))

Lunitari 2008.10.18. 09:24:19

Javaslom nézd meg mennyi funkciónális analfabéta van ma Magyarországon és mári látni fogod örülnünk kell, hogy ennyien legalább beszélnek idegen nyelveket is....Sokkal nagyobb gondjaink vannak mint az idegennyelvek sajnos...bárcsak ez lenne a legnagyobb problémánk..:)

Mirko 2008.10.18. 09:29:16

Lunitari 2008.10.18. 09:18:18
Az usánka államok oktatási viszonya en bloc nem méltó vitára szerintem, de értem, mire gondolsz. Akármilyen buták is, ők húzzák a nótát, nekünk táncolni kell. Az utcaseprőnek (bár ennyire konkretizálva már nem jó egy ilyen sarkítottnak szánt példa) nem azért kell angolul tudnia, hogy alányaljon a jenki turistának, hanem hogy ha esetleg német, finn, vagy orosz turista jön, a lingua franca-n érintkezni tudjon velük. (Trenka Csaba Gábornak több másik mellett van egy olyan alternatív valóságban játszódó regénye, ahol Napóleon diadalmaskodik: ott a francia marad A világnyelv. Tulajdonképpen az angoltól el is vonatkoztathatunk, a lényeg a világnyelv ismerete. Nem ismerete pedig pont azért bosszantó, mert olyan primitív és könnyen elsajátítható alapszintű kezelésig, mint amennyire.)
A tolmácsokról pedig: bizonyos szint felett a tolmács használata a be nem hódolásnak a kifejezése. Gyurcsány kiválóan beszél oroszul, mégis tolmácsot használnak, ha hivatalosan érintkezik Putyinnal, ezzel demonstrálja (!) a be nem hódolását. (A sárgák meg még egy kicsit más hús, de az mindegy is.)

Mirko 2008.10.18. 09:33:59

Lunitari 2008.10.18. 09:22:19
Globalizációpárti? Hajaj, ha tudnád... :] Fogalmazzunk úgy inkább, hogy bár nekem ez már túlzott "elvilágfalusodás", vallom, hogy a túlélés útja az, ha alkalmazkodunk ahhoz, amit megváltoztatni nem tudunk. A globalizáció pl. ilyen, úgy személyes, mint nemzeti szinten. (Mármint a magyar nemzetre gondolok.) Ez alakítja a véleményemet ilyenné. (Egyébként a nyelvek ismerete a művelt ember ismertetőjele volt már a "boldog békeidőkben is".)

Lunitari 2008.10.18. 09:24:19
Maximálisan egyetértek. Béke. :]

Lunitari 2008.10.18. 09:35:15

Mirko,

Van amiben egyetértek és van amiben nem. "Akármilyen buták is, ők húzzák a nótát, nekünk táncolni kell." Ebben nagyon nem :))) Egyébként ha a turizmust a helyén kezelnék és szakemberek, ritkán fordulna elő, hogy az utca emberétől kelljen infóhoz jutni :) JÁrtam olyan országban, ahol külön a turistáknak készült tájékozódási füzetek voltak, útvonal rajzok mit merre találsz...remek volt nem kellett bajlódnom a polgárokkal (keleti országokban nem nagyon értenek angolul, legalábbis ahol én jártam:))

Mirko 2008.10.18. 09:39:39

Sose voltam még századik. Azt tudom mondani, legalább abban is megismertünk egy érdekes-értékes álláspontot, amiben nem értünk egyet, a leglényegesebbekben pedig természetesen - mint bármely két értelmes ember - egyetértünk. :]

Hi'five! :]

(Mennyire kelet?)

Lunitari 2008.10.18. 09:41:29

:) Ez konkrétan Thaiföld volt :)

Lunitari 2008.10.18. 09:46:59

"hogy a túlélés útja az, ha alkalmazkodunk ahhoz, amit megváltoztatni nem tudunk."

Csak szösszenetnek, ezek szerint úgy gondolod nincs választásunk? :))

Mirko 2008.10.18. 09:52:59

Thaiföld jó lehet - de csak nekem jut eszembe róla a szerteágazó perverzitásokat kiszolgáló prostitúció és az olcsó drogok? ;]

Határozottan úgy gondolom, hogy a lapokat leosztották, és ha nem akarunk kiesni a játékból, akkor okosan kell taktikáznunk a meglévő készlettel. Nincs választásunk.
Szerinted?

Lunitari 2008.10.18. 10:52:25

Választás mindig van ;)

storyline :) 2008.10.18. 12:57:21

"marosy 2008.10.18. 08:58:17
Dövan: ugyanaz a Dövan vagy aki a szakítós blogban?"

Az ott a klónom :D

"Lunitari 2008.10.18. 08:58:34
Dövan,

Szerintem nektek se amit elsőnek írtam. Egyébként ha nem fejted ki mire gondolsz minek vargyogsz bele? "

Nos,

Sixx az én olvasatomban nem azt mondta, hogy tanuljanak a külföldiek más külföldiül, hanem azokat ostorozta, akik itthon elküldik azt, aki nem beszélni madjar, de odakint meg kurvaanyáznak ha külföldi otthon nyet govoris anglijszkij. Vagyis a szájkaratésokra tűnt kihegyezve lenni a komment.

vakablak 2008.10.18. 13:13:05

Roppant érdekes volt számomra a kommentek elolvasása, és ez egy jó adalék egy korábbi kérdésemhez, hogy miként alakulnak majd a kedvesed tapasztalatai a beilleszkedéssel kapcsolatban. Az angollal kapcsolatban még egyszer: a dolog végső olvasatában mindig az egyén dönt, hogy megtanulja-e, vagy sem. Ha valakit amúgy az angol különösebben nem érdekel, megtanulásához még mindig lehet két indítéka: 1) időnként ő maga is járhat külföldön, nem szervezett úton, és akarhat/kellhet érintkezni a helyiekkel, érdeklődésből vagy szükségből. Ilyenkor jól jön az angol, mint lingua franca (közlekedőnyelv), melyet így vagy úgy, de a világon általában valahogy mégiscsak beszélnek. 2) jöhetnek külföldiek Mo.-ra, akikkel megintcsak pusztán érdeklődésből, vagy hogy azoknak adott esetben valamilyen segítséget tudjunk nyújtani, lehetne kommunikálni, illetve dolgozhat az illető a szolgáltatásokban is, ahol az ügyfél lehet akár külföldi is. Mindehhez az angolt alapszinten is elég elsajátítani.

A fenti kommentek alapján tényleg szinte csak kétféle alaptípust lehet megkülönböztetni. Van, akinek a fenti okokból vagy más miatt triviális, hogy nyelvet pedig beszélni kell. A másik csoport az ijesztőbbik. Kitűnik, hogy Mo. egy alapvetően gyomoridegileg provinciális hely. Nincs meg a nyelvtanulás motivációja, mert sokan egyáltalán nem kívánkoznak külföldre, nem érdekli őket más ország, más ember, sőt: a Mo.-ra látogató turisták vagy más okból ideérkező idegenek kimondottan zavarják, idegesítik őket. Szerintük ezek inkább maradjanak otthon, vagy ha idelátogatnak, húzzák meg magukat, és legalábbis tanuljanak meg magyarul. Szinte bizonyos, hogy ez a típus minden országban létezik. A kérdés inkább az, hogy milyen arányban. Nekem úgy tűnik, hogy Mo.-on ezek aránya ijesztően nagy.

Egyébként szinte ugyanerről vitatkoztak itt pont ma: bkvfigyelo.blog.hu/2008/10/18/anyatokat_sorry

Ezt a mentalitást egyébként Kínában is tapasztaltam. Én biciklivel jártam ott, bő három hónap alatt az ország elég nagy részét bejártam. (Volt, hogy hajóval haladtam nagyot, máskor egy bosszantó sérülés miatt buszra kellett szálljak egy időre.) Angolul természetesen tudok, de ennek Kínában sok jelentősége nincs. Tanultam kínaiul (mandarin) egy évig az út előtt - egyébként nagyon klassz nyelv, nem nehéz egyáltalán, leginkább az angolra hasonlít. Mindegy is, a tapasztalat: viszonylag gyakran előfordult velem, hogy türelmetlenek voltak velem - főleg vidéki, világtól távoli helyeken -, mégpedig a nyilvánvalóan hiányos nyelvtudásom miatt. Ahol a helyi nyelv épp nem mandarin, ott is ezt használják közlekedőnyelvként (nem mellesleg ez a párt nyelve is), tanulják az iskolában, mandarinul illik tudni. Függetlenül attól, hogy én láthatólag külföldiként álltam előttük, ez a szemükben nem adott felmentést arra a bunkóságra, hogy úgy oda merek menni, hogy még mandarinul sem tudok az általuk elvárt szinten. A klasszikus szituáció az volt, hogy ha épp nem értettem, amit kérdeztek, első próbálkozásra elővették a legszebb, lelassított, kihangsúlyozott mandarinjukat, majd ha ez nem hatott, akkor elkezdtek kiabálni (feltevés: nyilván süket vagyok). Ilyenkor kínomban visszakiabáltam valamit az általam ismert 5-6 nyelv egyikén. A következő próbálkozás a mondandó fő kulcsszava kínai írásjelének a levegőbe vagy ujjal a másik tenyérbe rajzolása volt mindig. Ez nagyon ravasz, így pompásan elkommunikálnak az egymás nyelvét nem értő kínaiak, csak épp ha egyszer én magát a szót nem ismerem, akkor nyilván a jelét sem. Volt, aki ilyenkor még papírra is leírta nekem a jelet, hátha úgy felismerem. Mindez egyfelől nagyon dícséretes, hiszen nem egykönnyen adták fel, próbáltak velem érintkezni. Gyakran mindez azonban részükről ideges frusztrációba torkollott, láthatóan nem fért a fejükbe, hogy egy idegen ennyire buta hogy lehet. Szerintem ez a felfogás kacagtatóan mókás, és végletesen provinciális. Ez utóbbi vonását tekintve rokonnak érzem a magyar közfelfogással.

BZL 2008.10.18. 17:03:01

Egyébként aki egy ilyen fórumon érvként benyögi hogy "58+3 nyelven beszélek, mert én művelt vagyok vazze", remélem csak a tárgyalóképes szinten beszélt nyelveket számolja (már úgy értem pl. igazgatókkal tárgyalóképes, nem bolti eladókkal).

BZL 2008.10.18. 17:06:52

Ez a jelrajzolgatás vicces, pont olyan mint ami régen Magyorországon dívott: "FELSZÁLLSZ A 4-ES VILLAMOSRA ÉS LESZÁLSZ A NYUGATINÁL. ÉRTED?" - a külföldi meg nem értette.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.10.18. 20:08:44

Na, ezek szerint kikerült a címlapra a poszt, amíg én utaztam hazafelé, most látom csak, mennyi komment jött.

Először is, aki hülyepicsázik, annak kapásból törlöm a hozzászólását.
Lehet eltérő vélemény, lehet kritikat, de emberi hangnemben.

Mint már azt írták párszor, kedvesem dél-koreai, és meglehetősen tájékozott amúgy a pénzügyekben (sokkal inkább, mint én), náluk azok a dolgok, hogy az ATM-en vagy internetbankon keresztül el tudnka intézni szinte mindent, természetesek. AZ is természetes, hogy a bankok nem számítanak fel számlavezetési díjat.

A callcententertől senki se várja, hogy oxfordi kiejtéssel beszéljen angolul, egy dolgot várt el: hogy meg lehesenn érteni, amit mond.
A cégnél mindenki magyar rajta kívül és mindenkivel angolul kommunikál. Érdekes, nálunk mindig megértik egymást a kollégákkal.

Én a munkám miatt eddig 30 országban tanítottam szoftverhasználatot, mindenütt angolul, és mindenütt akadt valaki, akivel tudtam angolul kommunikálni, ezért úgy gondolom, nem sznobság azt gondolni, hogy egy olyan banknak, ahol külföldi ügyfelek is akadnak bőven, legalább ezen a nyelven beszélő ügyintézői legyenek.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.10.18. 20:12:39

Amúgy természetesen kedvesem tanul magyarul, de nyilván egy hónap alatt (miközben számtalan egyéb dolgot kell intéznie és közben napi 8-10 órát dolgozik) nem lehet elvárni senkitől, hogy egy idegen nyelvet olyan szinten elsajátítson, hogy banki ügyletekről kommunikáljon...

BZL 2008.10.18. 21:43:56

A "BZL 2008.10.18. 07:48:47"-t is töröld légyszíves, mert a HP hisztispicsát jelent, de hülyepicsának is lehet olvasni. Csak hogy segítsek a cenzúrában.

A párodnak egyértelműen idióta problémái voltak, erről szólt a "nem kultúrált" komment, amit egyetlen szó miatt sikerült kibarmolnod.

Persze nem vagyok hülye, értem én hogy a barátnőd, de akkor meg nem kéne ilyen kompromitáló posztokat írkálni róla.

Az index főoldala veszélyes hely.

vakablak 2008.10.18. 22:18:56

Feneketlen butaság, BZL. Ostoba és sértegető hangvételű hozzászólást írtál, amelynek sorsa értelemszerűen a törlés. Nem, nem nevezzük büntetlenül "hülye picsának" a blog tulajdonosának a kedvesét, még akkor sem, ha azt csak nagy lazán "hp"-nek rövidítve írjuk is le.

Cenzúra? Egy nagy lófaszt cenzúra. Ezzel jönnek mindig a lúzerek. Olvasd el, mi a cenzúra, itt: hu.wikipedia.org/wiki/Cenz%C3%BAra Még a szó legtágabb értelmében is "az információknak a szélesebb nyilvánosság előli mindenfajta elzárását" jelenti a szó, márpedig a te véleményedet nem zárja el senki a szélesebb nyilvánosság elől. Pusztán innen törli Shark, teljesen jogosan. A szólásszabadságodat senki sem korlátozza: amit mondani kívánsz, beleértve a sértegető állításaidat is, elmondhatod bárhol máshol, csak pont nem itt. Amit te cenzúrának állítasz be, az moderáció.

Az index főoldalára pedig azt rak ki az index, amit az ottani szerkesztőknek tetszik. Ez senkinek sem ad felmentést a kulturált kommentezés kívánalma alól. És hogy éppen mi számít kulturáltnak, azt a blog mindenkori tulajdonosa dönti el.

Mirko 2008.10.18. 22:46:46

A dolognak azt az aspektusát nem értem, hogy minek úgymond büntetésből a kommentjének törlésével valakit mentesíteni a saját kezűleg kiállított nagyalakú szellemi szegénységi bizonyítvány bélyege alól.

Természetesen a saját felügyelete alatt álló helyeken mindenki olyan moderálási irányelveket tart, amilyeneket csak jónak lát, ez megkérdőjelezhetetlen.

vakablak 2008.10.18. 22:56:42

Ez egy kellemetlen melléhatása az amúgy jogos törlésnek. Ami miatt azonban messzemenőkig támogatom a moderálást (mint olyat), az az, hogy teljesen eldurvult a közbeszéd, és jól tesszük, ha a magunk portája előtt kezdünk először sepregetni. Elegem van a beordibálókból. Elegem a rendszeresen megjelenő csőcselékből, akik minden vitát tönkretesznek, és akiknek bármilyen téma megfelelő ahhoz, hogy a saját előítéletességtől hemzsegő mocskukat mások nyakába zúdítsák.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.10.18. 23:02:26

A moderálás szubjektív dolog. Eddig nem csináltam senkivel.
A sértegetést viszont nem tűröm.

Amúgy ma volt egy újabb menet a CIB-bel, amiben én segítettem, inkább meg se kíséreltük az angol callcentert.
A szerződéseben rögzített kódszóval ugyanis nem lehetett végrehajtani a tranzakciókat, valószínűleg a rögzítésnél elgépelte az ügyintéző...

Egyébként közben megpróbáltam kideríteni, náluk hogy megy ez, és annyira más, hogy elsőre nehezen tudtam felfogni, nem csoda, ha ő meg a mi rendszerünket nem érti.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.10.18. 23:04:01

Abban igaza van viszont bárkinek, hogy nem biztos, hogy jó dolog ezeket a történeteket leírni, mert ha kikerül a főoldalra, jönnek a kedvtelésből fikázók...
Lehet, hogy inkább ezentúl felhagyok vele.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.10.18. 23:10:53

Már bánom, hogy ez ilyen nagy rohamot váltott ki, egyáltalán nem gondoltam, hogy ki fog kerülni a címlapra. Nem éreztem olyannak, amire rákattanának az index olvasók.

Azt azért majd leírom, hogy náluk hogy mennek a dolgok, akkor talán érthető, miért érzi összezavartnak és elveszettnek magát a hazai viszonyok közt, pedig egyébként talpraesett lány.

Mirko 2008.10.18. 23:13:37

Bánnám, Shark, ha nem osztanád meg velünk a jövőben ezeket az érdekes történeteket; de arra célszerű számítani, hogy fikázások nagyon jó eséllyel kerülnek címlapra az Indexen.

vakablak 2008.10.19. 01:00:55

Szerintem se hagyd abba ezt a témát.

Mirkonak igaza van, az index kimondottan a kontroverz írásokat szereti kirakni a címlapra, az olyanokat, amik jó eséllyel torkollnak a sok ideges ember általi egyoldalú, vagy akár kölcsönös anyázásokba. Ezért ha javasolhatom, moderálj, nincs abban semmi rossz. Példaként említem a zolivagyok.blog.hu blogot, ahol a srác szigorúan moderál, többek között ettől olyan olvasható a blogja. A Tóta blogjára beküldött kommentárokat is csak azóta lehet hányózacskó nélkül olvasni, amióta kiszórja a sok mocskot.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2008.10.19. 09:13:30

Daily Shark · dailyshark.blog.hu/ 2008.10.18. 23:04:01


Ne hagyd abba, a hangosan fikázók meg ne tévesszenek meg, ők vannak keveseben.

lviz 2008.10.20. 09:09:58

""lviz 2008.10.18. 08:40:20
(Mindenkit rögtön olyan rokonszenvessé tesz, ha benyögi, hogy "3 nyelven beszélek" - magyar, lovári, eszperantó? -, viszont ugyanakkor nem képes a magyar melléknevek helyesírását alkalmazni...)

Egy külföldit nem ostoroznék én se ilyen helyzetben, de "házon belül" némi építő kritika talán megengedett, nem? Meg esetleg ne a béka segge legyen már a színvonal, ne ideologizáljuk a saját igénytelenségünket a másik rossz példájával... ""

Leszarom,hogy szimpatikus vagyok e :-)
Amúgy meg angol, német, cseh a 3 nyelv, de még egy kicsit elgagyogok franciául is.
Miért lenne a béka segge az, hogy egy bankban van angol nyelven beszélő ügyintéző, de várni kell rá?
A Béka segge alatt az lenne, ha egyátalán senki nem beszélt volna ott angolul.
De legyünk reálisak : ilyen fizetésekért nehéz legalább 1 idegen nyelvet beszélő alkalmazottakat felvenni minden bankfiókba.

lipton 2008.10.20. 10:29:26

Huhh, eléggé felforosodott a hangulat, de ez nem biztos, hogy baj :-)
Rezső, ne akard "túlmoderálni" a blogot, nem érdemes, csak az időd, energiád fogy.
Amúgy én egy bunkó vagyoi, mert nem beszélek angolul. Nem is nagyon érdekel, hogy őszinte legyek, szerintem egy primitiv, logikátlan nyelv, vajmi kevés kedvet érzek a tanulására. Inkább maradok a mutogatásnál külföldön :-)
Ami a bankra vonatkozik: Bp-en lehetne legalább egy-egy fiók- bank csoportonként, cégenként -, ahol kifejezetten a külföldiekre "állnának rá", ezt a fiókot lehetne hirdetni - honlap - s itt akár a szanszkrit nyelvű ügyintéző is elférne :-) Lényegesen egyszerübb, mint minden fiókban biztosítani az anyanyelvű szinten beszélő munkatársat.

Alpesi Világos 2008.10.20. 11:13:18

A világban egyre elterjedtebb dolog, hogy nagy cégek ügyfélszolgálataikat nem országonként, hanem régióként szervezik. Ilyenkor jellemző, hogy az anyanyelvű ügyintéző kevés. Hozzá kell szokni ehhez. Abszurdum azt követelni magyar banktól, hogy az ügyintéző tökéletesen beszéljen idegen nyelven. Az ügyfél feladata megszokni a rossz kiejtést, vagy ha nem képes erre, akkor menjen tolmáccsal.

Ausztriában aki a T-Online ügyfélszolgálatát hívja, a vonal Bulgáriában csörög, s szinte nincs német anyanyelvű ügyintéző. Ha valaki meg bárhol Európában a Party Poker vonalát hívja, Indiában csörög, s angol anyanyelvű szintén alig van. Ha valaki meg SPanyolországban hívja a General Electricet, akkor Magyarországon cseng ki, ahol spaqnyolul szép magyar akcentussal beszélő ügyintéző veszi fel a hívást. De fordítva is: ha valaki Magyarosrzágon a Nokiát hívja, Bulgáriában válaszolnak a hívásra.

Alpesi Világos 2008.10.20. 11:16:11

De itt a klasszikus magyar vicc a magyarok nyelvtudásáról.

Két magyar áll a budapesti utcasarkon. Jön egy külföldi és kérdez valamit angolul. Magyarok nem értik, vonják a vállukat. Külföldi megkérdezi németül is. Megint válvonogatás a válasz. Majd próbálkozik spanyolul, franciául és oroszul. A magyarok azonban egyiket sem értik, csak vonják a vállukat. A végén a külföldi elunja, legyint és elmegy.

Egyik magyar a másikhoz:
- Te, nem kéne mégis valami nyelvet megtanulnunk?
- Minek? Ez öt nyelvet ismert, s mit ért vele?

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2008.10.20. 12:30:42

Brnoban is nehéz angolul beszélő embert találni, még bankfiókokban is. Párizsban meg végképp reménytelen, 10 emberből 11 nem beszél angolul, a maradék is csak kicsit.

Lunitari 2008.10.20. 15:52:08

"Nincs meg a nyelvtanulás motivációja, mert sokan egyáltalán nem kívánkoznak külföldre, nem érdekli őket más ország, más ember, sőt: a Mo.-ra látogató turisták vagy más okból ideérkező idegenek kimondottan zavarják, idegesítik őket. Szerintük ezek inkább maradjanak otthon, vagy ha idelátogatnak, húzzák meg magukat, és legalábbis tanuljanak meg magyarul."

Ez egy nagy baromság. Magyaráznom se kell, hogy nem erről szólt a dolog.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.10.20. 18:29:05

Még egyszer: lehet, hogy én vagyok ilyen téren túlzott elvárásokkal, de szerintem Budapest frekventált és külföldiek által biztosan gyakran látogatott helyein lévő bankfiókokban mindenképpen lennie kell több, angolul legalább társalgási szinten elfogadhatóan beszélő ügyintézőnek.
Főleg, ha azt a bankot úgy hívják, hogy Central-European INTERNATIONAL Bank... :)
A Moszkva tér és a Mammut szomszédsága ilyen hely.
Hogy ellenpéldát is mondjak: a Mammut kettő emeletén lévő Golden Gym, ami csak egy fittness szalon, de a személyzetben gyakorlatilag mindenki beszél angolul.

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2008.10.20. 21:09:00

Kedves Sharkom, én is aszondom, csak írj, csak ostorozz, ez kijár nektek ennyi
herce - hurca után, s az aztán tényleg a minimum, hogy saját blogodban "kidühönghesd" magad!
Másfelől, akár felfoghatjuk egy jó kis társadalomrajznak is, nem árt tisztán, tisztábban látni az ilyen, "emberközeli" ügyekben sem...

Alpesi Világos 2008.10.21. 15:35:59

"Még egyszer: lehet, hogy én vagyok ilyen téren túlzott elvárásokkal, de szerintem Budapest frekventált és külföldiek által biztosan gyakran látogatott helyein lévő bankfiókokban mindenképpen lennie kell több, angolul legalább társalgási szinten elfogadhatóan beszélő ügyintézőnek."

Minek? Angolul beszélő ügyfél egy átlag budapesti bankban nagyon-nagyon kevés van. Ha már kell valamilyen idegen nyelv, akkor orosz kellene, mert orosz és ukrán ügyfél ténylegesen is van. Angol teljesen felesleges, ilyen ügyfél nincs egy budapesti bankban. Az időnként betévedő pénzváltó turistával meg úgysem kell beszélni.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.10.21. 15:39:04

Eddig több ízben is találkoztam angolul beszélő ügyféllel a Lövőház utcai fiókban meg a Rózsakertben is... nem hinném, hogy igazad lenne.

Alpesi Világos 2008.10.21. 17:58:06

Hidd el. Dolgoztam évekig bankban. De magad is beláthatod, ha végiggondolod. Ki megy be egy bankba? Kétféle ember:
1. Véletlenül betévedő turista, aki pénzt akar váltani. Ezzel semmilyen nyelven nem kell beszélni.
2. Számlát nyitni akaró, azzal valamit csinálni akaró ember. Ezzel beszélni kell. Magyarországon nem jellemző, hogy nyugatiak jönnének tömegesen számlát nyitni, nem jellemző nyugatiak letelepedése sem. Az itt dolgozó nyugati vállalatok és azok felsővezetőinek ügyeit pedig a magyar alkalmazott intézi. Viszont elég sok orosz és ukrán akar számlát Magyarországon, ezek általában csak saját nyelvükön beszélnek. Én voltam a bankfiókban az oroszt tudó alkalmazott... szóval van tapasztalatom ebben.

Amíg bankban dolgoztam (ráadásul V. kerületi szuperközponti bankfiókban) magyarokon kívül csak ukrán és orosz ügyfél volt. A betévedő német, lengyel, spanyol turista nem igazi ügyfél, vele annyit kell beszélni, hogy "change?" és kész.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.10.21. 23:04:20

Nekem ezzel ellentétes tapasztalatom van, már mondtam.
Mindkét említett CIB bankfiókban találkoztam angolul beszélő ügyféllel, akik láthatólag rendszeres ügyfelek voltak, feltehetően saját bankszámlával, nem turisták.

De ha egy fittness szalonnak a Mammutban megéri, hogy mindenki beszél náluk angolul, mert főleg külföldi ügyfeleik vannak, csodálom, hogy egy banknak ugyanabban körzetben nem...

Dr. Bunkó Barnabás 2008.10.22. 15:54:56

Egy átlag magyar banknak - szemben a fitnesszteremmel - NINCSENEK külföldi ügyfelei, ezért indokolatlan a nyelvtudás.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.10.22. 19:16:29

Jó pár ezer külföldi él/dolgozik Magyarországon. Ők nyilván nem használnak banki szolgáltatást ezek szerint...

vakablak 2008.10.22. 19:52:01

Bérczes Tibor: "Ha Mohamed nem megy a hegyhez. Külföldiek Magyarországon -
Michalkó Gáborral, az MTA Földrajztudományi Intézetének főmunkatársával Bérczes Tibor készített interjút" (www.es.hu/pd/display.asp?channel=INTERJU0842 )

Idézet: "Egészében véve a külföldi ingatlantulajdonosok száma valamivel százezer alatt lehet."

Elég jó feltételezés, hogy akinek külföldi létére ingatlana van Mo.-on, annak valószínűleg legalább egy bankszámlája is van.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.10.22. 20:19:36

Ja, említette valaki a pakisztáni ügyintéző kiejtését Angliában.
Egyszer egy letiltási probléma miatt volt szerencsém a PayPal callcenterét felhívni, ami azt hiszem Írországban üzemel, legalábbis a száma alapján, de egyértelműen india akcentusú fickó vette fel a hívást, és teljesen jól elirányított az azonosításban és megoldotta a problémát. Ehhez képest a magyar ügyintéző kiejtése lényegesen rosszabb volt.
Meglehetősen nagy tapasztalattal rendelkezem nem angol anyanyelvű emberekkel angolul beszélgetésben, az elmúlt 12 évben a következő nemzetek képviselőivel tartottam napi rendszerességel kapcsolatot oktatás és műszaki támogatás terén:
Hongkongi, tajvani, thaiföldi, nigéria, maláj, indonéz, filippínó, koreai, japán, ausztrál, izraeli, egyiptomi, török, litván, orosz, ukrán, üzbég, kazak, belorusz, szerb, francia, német, osztrák, brit (illetve skót), portugál, mexikói, kanadai.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.10.22. 20:23:46

Izé, persze ezek közt volt angol anyanyelvű is, ami néha még rosszabb, mint a nem angol, legalábbis nekem, aki szintén nem anyanyelvi szinten beszélem az angolt... :)

Egyik emlékezetes az Egyesült Királységbeli (nem tudom, épp melyik részéről jött), benszülött szigetlakó néhány szava volt, ami az eddigi tanulmányaimmal meglehetősen nem passzolt, például a "later" nála "lááájtör" volt, a "name" pedig "nájm".

Ugyan nem anyanyelvi, de érdekes volt a tajvani mérnök srác, akinél sokadszori próbálkozásra sikerült megérteni, hogy a "magyööö" a "model" angol szó akart lenni...
És még lehetne folytatni. :)