Linkblog

Daily Shark magazin

Vélemények, gyakran olyanról is, amihez nem értek. Leírom azokat a dolgokat, melyeket érdekesnek vagy éppen bosszantónak találok.
A blog utólag moderált, azaz:
Ellenvélemény, kritika: oké.
Személyeskedés, trollkodás, rasszizmus: kitiltva.
Vissza a címlapra->

Utolsó kommentek

Címkék

"Ne mutogass...!"

2008.11.11. 18:12 :: Daily Shark

Beleolvasva Andie blogjában a sorkatonaság idejéből származó sztoriba nekem is eszembe jutott valami hasonló témában, bár én végül nem lettem katona, de a történet szerintem elég jól kapcsolódik ahhoz, amit barátomnak szánt, de általánosabb érvényűen morfondírozó „nyílt levélben” leírtam az indulatból reagálásról.

Történt mindez 1990 vagy 91-ben, nem sokkal azután, hogy diplomáztam a Kandón és elkezdtem dolgozni Pécsett. Akkoriban még volt sorkatonai szolgálat, és egy nap levelet kaptam a Kiegészítő Parancsnokságtól, hogy jelenjek meg 2 napra a budapesti Petőfi laktanyában „parancsnoki alkalmassági vizsgálat” céljából, ha jól emlékszem, ez volt a hivatalos megnevezés.
Tulajdonképpen arról volt szó, hogy a felsőfokú végzettségűeket tesztelték, milyen fegyvernemnél lennének képességeik alapján majd alkalmazható tiszthelyettesek/tisztek.
Megjelent pár száz frissen diplomázott huszonéves és részben IQ, részben a PAV-hoz hasonló készségteszteken (ha jobb zöld lámpa villan, nyomd a bal pedált, ha bal piros, a középső gombot, és így tovább), részben pszichológiai vizsgálatokon kellet átesniük.
Ha jól emlékszem, nálam azt találták, hogy az átlagnál gyorsabban reagálok és jobbak a reflexeim, de többet is hibázok, a többi minősítésemet nem hozták a tudomásomra Ezek szerint kommandósnak nem lettem volna alkalmas, bár ezt alacsony termetem és túl gyengéd lelkületem eleve kizárta volna... :)
Viszont úgy rémlik, légvédelmi rakétás ütegparancsnoknak vagy harckocsizó parancsnoknak ajánlottak, meglepetésemre, mert villamosmérnöki képesítéssel valami híradósnak vagy lokátorosnak éreztem volna logikusnak, persze a harckocsiban a kis termet nem hátrány.
Bár ez utóbbi nem éppen örömteli poszt, egy fegyveres konfliktusban, tudtommal akkoriban a harckocsik várható élettartamát harci cselekményben mindössze néhány percre becsülték, majd valaki kijavít, aki jobban ért a militarista dolgokhoz.
Mindegy, nem is ez a lényeg.
A tesztek amolyan tanterem-félékben zajlottak, fehér köpenyes fiatalok vezetésével, feltételezem, ők is vagy már bevonult diplomások, vagy előfelvételisek voltak (azok kedvéért, akik nem tudják, mit jelent ez a szó: akkoriban az egyetemre felvételt nyert sorköteleseket gyakran behívták a tanulmányaik megkezdése előtt katonai szolgálatra, utána kerülhettek csak be ténylegesen az egyetemre.)

Az első IQ teszt kitöltése után szünetet tartottunk, az emberek zsibongtak, beszélgettek, nekem ki kellett mennem vécére. A nálam fiatalabb srác, aki a katonaság részéről a teszteket vezette a „tanári” asztalnál ült és javítgatta a kitöltött papírokat. Gondoltam, szólok neki, hogy gyorsan kimennék és mindjárt jövök, odaálltam az asztal elé és vártam, hogy felpillant. Biztosan észre kellett vennie, mert ha valaki nem szenved súlyos látótér-beszűkülésben, akkor a periferiális látásával érzékeli, hogy ott állnak előtte fél méterre, még akkor is, ha közben teszteket javít.
Vártam úgy egy percig, hátha reagál valahogy, de nem. Akkor meguntam és gondoltam, nem vagyunk az óvodában, hát kiugrok én gyorsan, nem fogok kéretőzni, elvégre felnőtt emberek vagyunk. Így is tettem, elvégeztem a dolgomat és visszajöttem. Közben már a szünet véget ért, a következő tesztlapokat kiosztották és a társaság már elkezdte kitölteni, csendben odaültem a helyemre és nekifogtam én is. Erre a fehérköpenyes katonasuhanc az asztal mögül odaszólt nekem:

 

- Gyere csak ide! - s hozzá leereszkedő integető-sürgető kézmozdulatokkal nyomatékosította a felszólítást.
Felálltam, odaléptem az asztalához (ugye eleve érezhető az alá-fölérendeltségi viszony, ő hátradőlve ül egy asztal mögött, odarendelve engem, aki előtte állok):
- Igen? -
- Itt nem lehet ám csak úgy ki-be járkálni! - közölte úgy nézve rám, mint akit épp rajtakapott valami főbenjáró bűn elkövetésén.
- Sajnálom, ki kellett mennem vécére. Akartam neked szólni előtte, de láttam, hogy el vagy foglalva, épp javítod a tesztet, nem akartalak zavarni, vártam egy darabig, hogy észreveszel, aztán gondoltam, nem vagyunk a dedóban, gyorsan elintézem, senki nem mondta, hogy nem...- közben a kezemmel természetes módon gesztikuláltam, ahogy általában az emberek teszik, ha magyaráznak valamit egy másik embernek, nem vagyok egy latinos típus, így az se mondható el, hogy nagyon hadonásznék, még soha életemben nem akadt fenn senki a gesztusaimon, de miközben ennek a nálam vélhetően vagy 5 évvel fiatalabb katonaifjoncnak próbáltam udvariasan értésére adnom, hogy vécén voltam, teljesen váratlanul és érthetetlenül durván a szavamba vágott, így üvöltve félig felemelkedve az asztal mögül, összehúzott szemmel, felemelt hangon.

- Nekem te ne mutogass, mert nem a seggedből húztál ki! -

Na, ettől lefagytam, mint új Windows a világpremieren. Kővé dermedve álltam és járattam az agyam, próbáltam értelmezni ezt a mondatot, a kifejezést, amit még nem hallottam és azt, hogy ez most hogy jött ide? Nem sikerült. Arra rájöttem, szerinte nyilván valami olyat tettem, ami az ő önérzetét sértette, ez a mondás feltehetően arra utal, hogy úgy érezte, én lekezelő vagyok vele...
Semmi olyat nem csináltam, ami indokolta volna. Kommunikáltam vele, udvariasan, normális emberi módon, ahogy bárki mással eddig életemben, még némi minimális bűntudat is volt bennem, hogy tényleg esetleg szólnom kellett volna, bár nevetségesnek éreztem, végül is én civil vagyok, rám nem vonatkoztak a katonaság szabályai. Szó sem volt semmi mutogatásról, nem az én stílusom. Nem néztem le, nem adtam jelét semmi olyasminek, hogy meg akarnám sérteni.
Akkor mi volt ez? Miért ez a teljesen indokolatlan agresszív megnyilvánulás? Tudom, túlérzékeny vagyok, hogy ennyire a szívemre vettem, de nehezen tudom kezelni a felém irányuló érthetetlen rosszindulatot.

 

Úgy 10 másodperc után csak annyit tudtam mondani, hogy „oké, bocs...” és hátat fordítva a helyemre mentem.
Talán őt is szívatták eleget a katonaságnál és zavarta, hogy én még nem kerültem be ebbe a gépezetbe, hogy parancs nélkül ki mertem menni. Talán egyszerűen nem tetszett a pofám neki. Vagy csak meg akarta mutatni, hogy itt ő valaki... esetleg nagyon tele volt a töke az egésszel, és végre valakivel ő is baszakodhatott egy vélt sérelem miatt.
Akárhogy is, valamiért egy életre megmaradt bennem, mint a kommunikációs csőd és a személyes sérelmek másokon való levezetésének tipikus példája, amikor az embert indulatai vezérlik és ez nagyon gyorsan irracionális és agresszív megnyilvánuláshoz vezet.
Érzésem szerint ez mostanában egyre gyakoribb mifelénk, az internetes fórumozó-blogkommentező kultúrában pedig szinte elsődlegessé vált.
A legtöbb ember nagyon hirtelen ítélkezik, úgy gondolja, majd ő megmondja a frankót, pedig az esetek nagy részében ebből nem szókimondó karakánság, hanem meggondolatlan, kekeckedő tahóság lesz.
Tudom, velem is előfordulhat, hogy túlreagálok valamit, felnagyítok, csúsztatok... igen, én is gyarló ember vagyok. De általában igyekszem mérlegelni aztán, igazam volt-e, és el szoktam gondolkodni más véleményén, akkor is, ha nem tetszik nekem és nem értek egyet vele.

2 komment

Címkék: én katonaság morfondír

A bejegyzés trackback címe:

https://dailyshark.blog.hu/api/trackback/id/tr21763819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kozika · http://www.k-1.hu 2008.11.12. 08:08:48

irigyellek a higgadtságodért...
én többek közt azért nem akartam katona lenni (és nem is lettem) mert az ilyen pöcsöknek megmutattam volna, hogy a seggemből különb dolgokat húzok elő, mint ők...

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.11.12. 20:52:24

Ááá, nem higgadt voltam, inkább leblokkoltam... :( amúgy sem vagyok erőszakos fazon, lévén 165 centi és se Csáknorrisz, se Brúszlí nem volt a példaképem... :)
Én is hálistennek elkerültem végül a sereget.