Linkblog

Daily Shark magazin

Vélemények, gyakran olyanról is, amihez nem értek. Leírom azokat a dolgokat, melyeket érdekesnek vagy éppen bosszantónak találok.
A blog utólag moderált, azaz:
Ellenvélemény, kritika: oké.
Személyeskedés, trollkodás, rasszizmus: kitiltva.
Vissza a címlapra->

Utolsó kommentek

Címkék

Műszaki nosztalgia 2.

2008.11.24. 12:17 :: Daily Shark

Az előző részt a nyolcvanas évek elején a gimis élményekkel fejeztem be, még pár szót ehhez, de ez már tényleg unalmas kockafejű informatikusduma lesz leginkább, lapozz, ha nem bírod.

Számítástechnika tanárunk csak pár leckével járt előttünk, lévén matematikusként tanult ugyan nagygépes programozást, de az iskolaszámítógép-projectben a középiskoláknak juttatott HT-1080z gépek (melyek amúgy az ABC80-as amerikai gép klónjai voltak műszakilag) használata neki is teljesen új volt. Akkoriban még csak fakultáció néven futott a számítástechnika, és hamarosan kitűnt, kik azok, akik csak az újdonság miatt járnak, és kik lesznek a tényleges kemény mag. Én voltam az egyik. :)
Először még az „Ismerd meg a BASIC nyelvet” című jópofa könyvből tanulgattam. Ha jól emlékszem, az a könyv gyakorlatilag kézírással készült, nem gépi szedéssel.Az első hónapokban BASIC-ben megírt labirintus-játékomat még évek múlva is játszották a suliban. :) (Nem volt nagy szám, de akkoriban szórakoztató volt, karakterekből véletlenszerűen kiépített egy labirintust, amin egy villogó csillagot kellett végigvezetni, mérte az időt és az irányítási hibákat, ha valaki nekivezette a falnak, a kettőből csinált egy súlyozott pontszámot.)
Aztán fél év múlva, mikor már egyik barátommal messze elhagytuk a csoportot programozásban és a tanárnőnket is, csináltuk egy gonosz viccet szegénnyel. A HT-nek elég jó hanggenerátora volt, de csak gépi kódban lehetett hatékonyan programozni. Mi csináltunk egy kis programocskát, ami az StarWars R2-D2 hangjához hasonló véletlenszerű csipogásokat hallatott. Ezután lekapcsoltuk a gépet a tévéről, és visszacsomagoltuk a dobozába (mindig meg kellett tenni az óra befejeztével), de bekapcsolva, a 220-as kábelt elrejtettük a hátuljánál, miközben a gép fütyörészett-csipogott magában a dobozva zárva. Ezután lélekszakadva rohantunk a tanáriba, hogy „tanárnő, tanárnő, jöjjön gyorsan, valami történt a géppel, és nem tudjuk, mit csináljunk vele...”, szegény sietett velünk, és mikor meglátta-hallotta a bezárt dobozban összevissza füttyögő gépet elsápadt, összecsapta a kezét „jaj, gyerekek, mit csináltatok vele?!”, kétségbeesetten fogta a fejét, óvatosan megpróbált a kibontani a dobozból minden rosszra felkészülve, mi meg a röhögést visszafojtva, ártatlan-értetlen arccal bizonygattuk, hogy mi ugyan semmit, magától elkezdte csinálni, amikor bepakoltuk a dobozba... aztán nem bírtuk tovább, kipukkadt belőlünk a nevetés. Szerencsére jó fej volt, vette a lapot, és értékelte a programozási „bravúrt” is, csak azért szidott le minket kicsit, hogy így ráijesztettünk. :)
A suli után elsőre nem ment a felvételi a Kandóra, a helyi MÁV-hoz mentem dolgozni. Először az Építési Főnökség gépjárműdiagnosztikai műhelyében lettem „inas”, sepregettem, festegettem, ilyesmi, aztán részt vettem a diagnosztikában is. Ez többnyire a teherautók kötelező fékerőmérését jelentette, egy görgős padon mérték, mekkorát tud fékezni, és csak az volt az elfogadható, ha a végén blokkolt a kerék. Hja, az IFA, ZIL, Aro, stb. gépeken nem nagyon volt akkoriban ABS. :)
Ekkor ismertem meg a hidraulikus és pneumatikus fékrendszer mellett a szódás fékrendszert is. Történt egyszer, hogy az egyik sofőr hétvégére el akarta vinni maszekolni az IFÁ-t, de kellett hozzá ez a fékerővizsga tanúsítvány is. Viszont a fék nagyon harmatgyenge volt, sehogy se lehetett blokkolóra fékezni. Először azt csinálták, hogy leeresztették alaposan a gumikat. Nem használt. A műhelyfőnök megvakarta a fejét, kiköpött, majd intett, hogy „Janikám, kezdjük még egyszer, nyomd neki...!” azzal előkapta az asztal lába mellől a szódásszifont és jól odaspriccnizett a kerekek alá, és persze azok a nedves felületen már megcsúsztak, végre megvolt a diagram végén a szükséges lapos szakasz... :)
Azért ez a „munka” elég unalmas volt és a tudásomból ennél többre is futotta. Egyébként ezt az állást is ismeretségi alapon kaptam, később a „nagyfőnök” meghallotta, hogy a műhelyben vagyok, és miután szintén ismerte szüleimet, felajánlott egy jobban nekem való állást (nos, igen, ez így ment gyakran azokban az időkben): a cég teljes számítástechnikai eszközparkját nekem kellett kezelni: ez pedig egy Commodore C64 volt flopival és monitorral. Akkoriban kevés ember értett ott az ilyesmihez, ami nem is csoda, így nem is alibi-állás volt.
Átkerültem a Vontatási Főnökségre a mozdonyreszortosok közé (ők olyan mérnökök voltak, akik az egyes mozdonytípusokkal kapcsolatos munkákat irányították, felügyelték, illetve konkrétan végezték is).

Itt lettem afféle számítógépes mindenes, igazából nem volt sok komoly dolog, dokumentumokat irkáltunk és nyomtattunk néha, kisebb nyilvántartások csináltunk, írtam egy egyszerűbb szöveges „szolgálatképtelenségi” jelentéseket nyilvántartó programot. Kicsit megismertem és megszerettem a mozdonyok világát, utaztam sokat rajtuk, amikor a Műegyetemre beíratták a mérnökgárdát számítástechnikai alaptanfolyamra, sutyiban én is belógtam velük, mert nem nézték a létszámot sose, aztán végül az egyikük helyett én vizsgáztam le. :)
Akkor csináltam életem első „pénzes” maszek melóját. A MÁV vett egy videokamerát (Panasonic A2 ha jól rémlik... viszont érdekes módon semmit nem találtam róla a neten), normál kazettával működött, a felvevőt egy kis válltáskában adták külön hozzá. Sajnos mivel magánimporttal lehetett ilyeneket akkoriban behozni, csak angol nyelvű útmutatója volt, márpedig a cégnél még kevesen tudtak olyan szinten ott angolul, hogy használni tudták volna. Nekem valamivel jobban ment, így jelentkeztem, hogy lefordítom, elég sok szótárazás árán sikerült is.
Mivel akkortájt nem volt DTP még (legalábbis C64-re, leszámítva némi üdvözlőkártya-készítőt), egyszerű szövegszerkesztővel megírtam, lefénymásoltam az eredetit, kivagdostam belőle az ábrákat, és kézzel beragasztgattam a leporellóra 9 tűs mátrixnyomtatóval nyomtatott, svéd ékezeteket használó szövegbe. :)
Akkoriban a Simon's BASIC volt a menő a C64-en, az eredetihez képest alaposan kibővített BASIC nyelv. Nagyon büszke voltam magamra, mikor annak ellenére, hogy a leírása szerint nem lehet benne többszólamú zenét programozni, sikerült megoldanom egy háromszólamú kis csembalódallamot. :)
A következő nyáron ismét felvételiztem, egy pont híján nem a Kandóra, hanem a kecskeméti GAMF-ra kerültem be.
Ott számítógépes szempontból "menőnek" számítottam, nem mintha akkor spíler lettem volna, de elég nagy tapasztalattal rendelkeztem a többiekhez képest, még talán hárman voltunk ott egész jók a csoportból. Természetesen az akkori oktatás ezen a téren elég minimumszinten volt, R10-es nagygépen csináltunk primitív FORTRAN programocskákat. Hamar kialakult a rangsor, és a féléves vizsga ZH-nál már egy héttel előtte lefoglalták a helyeket mellettem mindkét oldalon a gyengébben teljesítők. Mivel áldott jó szívem van, én is felkészültem, A4-es papír negyedének méretére vágott cetlikkel és dupla indigóval, a vizsgafeladatokat ezen írtam meg két plusz példányban, majd picire összehajtogatva jobbra-balra küldözgettem azzal a megjegyzéssel, hogy legalább a változók neveit írják át benne... :)

Szólj hozzá!

Címkék: tech autó technika informatika vasút nosztalgia

A bejegyzés trackback címe:

https://dailyshark.blog.hu/api/trackback/id/tr6785661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.