Most, 42 évesen kell rájönnöm, hogy mekkora barom voltam annak idején általános iskolában, amiért nem figyeltem jobban a zeneórákon.
Hiába tanultam négy évig hegedülni akkoriban, hiába volt a furulya pár évig kötelező, nem sok maradt benne. Talán azért, mert kötelező volt?
Nem tudom.
Egy biztos, a népzenéhez való viszonyomat meglehetősen elrontotta az ún. "népitánc" tanulás, amit erőltetettnek és nevetségesnek éreztem, ráadásul a tanár, Aranka néni talán gyerekkorom legirritálóbb és legkevésbé kedvelt tanára volt, ezzel végképp elintézve a táncházas zenékhez és életérzéshez fűződő viszonyomat.

Persze nyilván máson is múlt. Egyszerűen nem tetszett akkoriban annyira az, amit népzenéből, népzenéről tanultunk. Nem tudom miért.

Akkoriban P.Mobilt, Beatricét, Dinamitot, Karthagót hallgattam. És érdekes módon, ezeket még most is szeretem, de a népzene sokkal  többet jelent már, mint akkor és sokkal jobban tetszik.
Igaz, ennek is megvan nyilván  a maga folyamata. A kemény rock örök, ez mindig ott van a kedvencek közt, gimi közepe felé kezdtem nyitni más irányba, akkor indult a Dire Straits, Pink Floyd korszak, az első Dire Straits nóta, amit megtanultam a Making movies lemezen a Tunnel of love volt, talán 1983-84 környékén.
Akkoriban még nem nagyon lehetett ilyen kapitalista hanglemezkiadványokat kapni mindenfelé, Dombóváron főleg, legközelebbi hely egy kis kaposvári magán lemezbolt volt, ott jutottam hozzá.
Arra is emlékszem, mi hozta el a jazzt, ezt egészen pontosan tudom, hiszen előtt zagyva, idegesítő, összevissza valaminek tartottam. Berki Tamás: Az igazi paradicsom című lemezét hallottam a rádióban, és le voltam nyűgözve tőle, pedig azért az jazz a javából. De Berki szatírikus-ironikus éneklése, szövegei, Román Péter dögös basszusai a bundnélkülin, Marschalkó Zoltán sokszínű gitározása nagyon megfogott. Ez főiskola előtt történhetett, mert emlékszem, hogy utána már rendszeresen jártam jazzklubbokba, még a Grencsó-kollektíva határesetnek számító koncertjét is élveztem, ahol például egy meghajlított fémlapon zenéltek néha... :)
Kandós koromban heti stabil program volt a Zichy-kastély jazzklubbja.
És pár éve visszatért a népzene, a Ghymessel kezdődve... (ez nem teljesen igaz, volt egy, azaz egy darab Muzsikás nóta, amitől még a főiskolás koromban mindig libabőrös lettem, az Azt gondoltam, eső esik... máig is a legnagyobb kedvencek közt van) akkor csak a nevét hallottam, míg egyszer késő éjjel a m2-re kapcsoltam, és valami nagyon jó koncert ment, leültem és fél órán át leesett állal élveztem a zenét, hát persze, hogy Ghymes koncert volt...
Utána szinte minden Ghymes fellépésre elmentünk a környéken, beszereztünk minden Ghymes kiadványt... aztán jött a Besh-o-drom, szintén minden lemezzel, Vujicsics (érdekes, egykori hegedűtanárom, Balázs Pista bácsi egy időben zenélt a Vujicsicsban is), majd kolléganőm elhívott egy koncertre az IBS-be, ahol a Folkestra játszott. Na, így ismertük meg Palya Bea zenéjét, és azóta is mindig feltölt, ha hallgatom. Tavaly a Lánchíd-ünnepen hallgattam először Borágót, és nagyon tetszett, lemez megvan...
Nemrég a Lánchíd-fesztiválon vettem egy Muzsikás, egy Kolinda és egy Kerekes Band CD-t, és ez csak a kezdet, augusztus 20 körül a Mesterségek Ünnepén még tervezek vásárlást, ha futja, mert előbb szeretnék még pár jobb furulyát, dobot és dorombot is beszerezni...
És tanulni, gyakorolni. Eljutottam oda, hogy megpróbálom megkeresni a fiók mélyére hányt általános iskolai tankönyveket, ha még megvannak, előkotorni a népdalgyűjteményeket, és (újra)tanulni belőlük, de leginkább sok-sok népzenét hallgatni...
És ha képes vagyok rá, ha kellő hozzáértéssel és megbecsüléssel tudok hozzájuk nyúlni, akkor talán saját feldolgozásban eljátszani néhányat.
Már próbálkoztam, de kicsit félek, hogy nem tettem jót nekik...
Érdekes egybeesés, hogy nemrég a volt ének-zenei általános iskolámból szóltak, hogy jubileumi rendezvényt szerveznek, amire szeretnék az egykor ott tanult diákokat meghívni, lehetőleg azokat, akik folytatták a zenélést valamilyen formában (néhány osztálytársam elég komoly eredményeket ért el, Bókai Zoli a Pécsi Színház zenei igazgatója, zeneszerző és többhangszeres zenész, Kovács Gábor sikeres karnagy, aki a világot járja kórusával...).