Linkblog

Daily Shark magazin

Vélemények, gyakran olyanról is, amihez nem értek. Leírom azokat a dolgokat, melyeket érdekesnek vagy éppen bosszantónak találok.
A blog utólag moderált, azaz:
Ellenvélemény, kritika: oké.
Személyeskedés, trollkodás, rasszizmus: kitiltva.
Vissza a címlapra->

Utolsó kommentek

Címkék

Külföldinek lenni Magyarisztánban 2. - Magyar bürokrácia, 3. menet

2008.10.09. 15:56 :: Daily Shark

Mint az előző bejegyzésben megírtam, a BÁH hiánypótlásra szólította fel kedvesemet a tartózkodási engedély megadásához az alábbiak szerint:

„Szíveskedjen csatolni önkormányzati igazolást az Ön által szálláshelyként megjelölt ingatlan közterületi megnevezésével kapcsolatban. (A mellékelt tulajdoni lapon ugyanis nem szerepel az utcanév, illetve házszám, csupán annyi került feltüntetésre, hogy Ismeretlen utca …. Hrsz.)”

Előtte meg is írták a jogszabályt, ami alapján úgy gondolják, hogy ezt neki meg kell tenni.

Ez a "harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szól 2007. évi II. törvény" 13. § (1) bekezdése.
Nos, kikerestem a jogszabályokból ezt, így szól.

 

13. § (1) Három hónapot meghaladó tartózkodás céljából az a harmadik országbeli állampolgár utazhat be, illetve három hónapot meghaladó időtartamig az a harmadik országbeli állampolgár tartózkodhat a Magyar Köztársaság területén, aki

a) rendelkezik érvényes úti okmánnyal;
b) rendelkezik
ba) három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosító vízummal,
bb) tartózkodási engedéllyel,
bc) bevándorlási engedéllyel,
bd) letelepedési engedéllyel,
be) ideiglenes letelepedési engedéllyel,
bf) nemzeti letelepedési engedéllyel vagy
bg) EK letelepedési engedéllyel;
c) rendelkezik a vissza- vagy továbbutazáshoz szükséges engedéllyel;
d) igazolja beutazása és tartózkodása célját;
e) a Magyar Köztársaság területén rendelkezik szálláshellyel vagy lakóhellyel;
f) tartózkodása teljes időtartamára rendelkezik a lakhatását és megélhetését, valamint a kiutazás költségeit is biztosító anyagi fedezettel;
g) az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül, vagy egészségügyi ellátásának költségeit biztosítani tudja;
h) nem áll kiutasítás vagy beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt, illetve beutazása és tartózkodása nem veszélyezteti a Magyar Köztársaság közbiztonságát, nemzetbiztonságát vagy közegészségügyi érdekeit;
i) nem áll beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő SIS figyelmeztető jelzés hatálya alatt.
 

Ebből egyedül az általam pirossal kiemelt e) pont lehet valami távoli kapcsolatban a szívóskodásukkal.

De csókolom, hol van az megírva, hogy az utca nevét nekünk kell igazolni? Vagy feltételezik, hogy az a lakcím, amire a lakcímkártyám szól, amelyről hiteles tulajdoni lapot vittem, nem létezik?
Semmilyen szabály nem írja elő, hogy a kérelmezőnek igazolnia kell Önkormányzati Igazolással a szállás céljául megjelölt ingatlan közterületi elhelyezkedését.
 

Óvatos lévén a következő választ írtam nekik: 

Hivatkozva 2008.szeptember 30-án kelt levelükre, melyben a tartózkodási engedély kérelmemhez megadott magyarországi szálláshelyül megjelölt ingatlan közterületi megnevezését hiányolták a Budakörnyéki Földhivatal által kiállított és a BÁH eljárási rendje szerint szabályszerűen a kérelemmel együtt beterjesztett hiteles ingatlan tulajdoni lapon, csatoltan megküldöm az illetékes ....i Polgármesteri Hivatal által kiállított igazolást az említett ingatlan elhelyezkedésének közterületi megnevezéséről.

De szívem szerint ezt írtam volna:

Áttanulmányoztam a hivatkozott paragrafust és bárhogy is értelmeztem, nem láttam benne semmilyen előírást arra, mely módon kell igazolni a kérelmezőnek a magyarországi szálláshely létét.
Áttanulmányozva a BÁH eljárásrendjét ellenben ezt találtam:

A lakhatást igazolni lehet különösen,
- lakásbérleti jogviszonyt igazoló lakásbérleti szerződéssel;
- szívességi lakáshasználatról szóló okirattal;
- a lakás tulajdonjogát igazoló okirattal, 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap másolattal; 

- a földhivatalhoz benyújtott ingatlan adásvételi szerződéssel és az ingatlanszerzést engedélyező közigazgatási hivatal határozatának másolatával;

- egyéb okirattal.

A vastagon kiemelt dokumentumok benyújtásával mind a törvénynek, mind az eljárásrendnek eleget tettünk. A továbbiakban amennyiben kétségeik vannak a közterület létezésével vagy elnevezésével kapcsolatban, szíveskedjenek közvetlenül a ....i Polgármesteri Hivatalhoz, vagy a Budakörnyéki Földhivatalhoz fordulni.

 

 

12 komment

Címkék: vélemény jog közélet megmondás közigazgatás magyarisztán morfondír

A bejegyzés trackback címe:

https://dailyshark.blog.hu/api/trackback/id/tr85705242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

movhu 2008.10.09. 16:50:22

Rossz irányba indult küzdelmetek. Elfelé kellene költözni nem ide, és közel sem lenne ennyi gondotok :D
De hát ti tudjátok. Üdvözöllek titeket Magyarisztánban :)

Higany 2008.10.09. 18:03:36

Nekem kétszer kellett lakcímkártyát intéznem:
Először már a helyszínen derült ki, hogy kéne tulajdoni lap. Mondtam, hogy akkor viszlát legközelebb. Erre a vogon megenyhült és azt mondta hagyjam, elintézte anélkül. A második alkalommal, amikor a tartózkodási helyet átjelentettem állandóra már rutinosabb voltam és elvittem a tulajdoni lapot, ami 13 hónapos volt. Most olvasom, hogy max 30 napos lehetett volna :) Remélem különféle svédek és svájciak nem fognak tudni ilyen könnyen bejelentkezni a címemre...

PerverzBabi · http://perverzbabi.blog.hu/ 2008.10.09. 18:38:32

Bocsi az offolásért, de hasonló cipőben járok/fogok járni, és érdeklődni szeretnék, ha nem vagyok túl indiszkrét, hogy hogyan sikerült munkát találni az asszonynak?

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.10.09. 18:53:21

PerverzBabi,

Bevállalós neved van. :)))

Nagy szerencsével, ugyanis hasonló munkakörben dolgozunk, a tanítványom volt, mikor rendszert vettek tőlünk és tanfolyamot tartottunk nekik, aztán úgy alakult, hogy nálunk éppen kellett egy új kolléga, aki nem kezdő. Ha nem lett volna ez a munka érdekesebb és jobb, nem is költözött volna ide.

Volkov 2008.10.09. 18:54:51

Nekem a párom 9 éve él Magyarországon, itt érettségizett (tandíjas), itt jár (fizetős) főiskolára, itt bejelentetten (nem minimálbérért) dolgozik (és adózik).Határon túli magyar (kb 10km-el határon tuli), tehát nem valami kinai ujmagyar.
Idén tavasszal tudtunk oda eljutni, hogy megkapta a letelepedésit és nem cseszegetnek bennünket most 5 évig. Könyvet lehetne irni, hogy milyen jól irányzott kibaszások vannak (pl. egy munkavállalási meghosszabításánál - ahol minden körülmény változatlan, aztán valamiért mégsem megy egyből). Vagy pl. a magyar név cirilbetus átiratából adódó mizériák, hiába a magyar nyelvű keresztlevél, magyar nyelvű okmány, de valami barom eloszor a magyar nevet átirta cirilre, aztán vissza magyarra, és nem ugyanaz. Az egyik hivatal/bank/iskola/stb. az egyiket fogadja el a másik a másikat...
A hivatal a letelepedésit 6 (!) hónap (fel voltunk készülve, semmi hiánypótlás)késéssel bírálta el, a törvénybeli 30 nap helyett, reklamálni nem lehet nincs kinél. 2-3 éve amikor nagyon baszakodtak a munkavállalásival, végső kétségbeesésünkben, hogy ne kelljen elhagynia az országot a saját tulajdonu cégembe próbáltam (nem minimálbérrel) bejelenteni. Az elutasítás szövege szerint "a megjelölt beosztáshoz (titkárnői) nem indokolt a megjelölt követelmény (nyelvudás)". Nem is értettem a dolgot. Én is irtam levelet, szépen postán hivatalosat a fellebezés mellé a tisztelt főosztályvezetőnek címezve, de válaszra sem méltatott.
Reklamálni, a nyilvánosság elé kiállni senki nem mer, mert igen könnyen keresztbe lehet tenni az ügyintézéskor. Ezért is idegesít most, hogy ott etetjük a sok átutazó menekültet, akik ha fölmásznak egy póznára, azonnal kapnak papirokat, a sok magyarul sem beszélő emberke magyar személyivel rohangál (mert meg tudja venni pénzért), a magyarokat meg szivatni kell.
Nevetséges banda.

A problémádra a megoldás, az u.n. lakhatási nyilatkozat. Ennek nincs különösebb formája te is megirhatod. A szöveg annyi hogy a te mint az ingatlan tulajdonosa (minden személyi adatodat szépen sorban beirva,ha van haszonélvező őt is bele kell irni, és neki is alá kell irni) nyilatkozol hogy xy (ide utlevszám,stb) -nak magyarországi tartózkodására téritésmentes (de jobb kiirni a 0 forintot) lakhatást biztosítasz.Mellé a tulajdoni lap, és csak a nevedet fogják csekkolni.
Ebből csinálj sokat, mert kelleni fog.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.10.09. 19:12:49

Volkov,
Köszi az információkat.
De nem olvastad végig ezek szerint a történetet, ugyanis a lakhatási nyilatkozat már rég beadva, hivatalosan ezt nevezik szívességi lakáshasználatról szóló okiratnak.
Hozzá csatoltam a hiteles tulajdoni lapot is, és ahogy írtam, abba kötöttek bele, hogy az egyébként minden hivatalos iratomban ilyen formában szereplő címből a tulajdoni lapon (ki tudja, miért, vélhetően a Földhivatal teszetoszasága miatt) az utca neve nincs feltüntetve, csak a helyrajzi szám.
Ezért most azt akarják, hogy én igazoltassam a helyi polgármesteri hivatallal, hogy ez a helyrajzi szám tényleg egy olyan nevű utcában van-e, ami az összes hivatalos iratomban és minden nyilvántartásban szerepel...

.gereblye 2008.10.09. 19:25:15

jézus, ki az az állat onsorsrontó, aki ide akar betelepülni, ha már egyszer elindult otthonról?
nézzetek már körül.
nehogymá a medence felénél megállj belefulladni a vízbe! tessék átúszni.

Zongora · http://myx2zc 2008.10.09. 19:55:43

Szia Daily Shark!

Az a helyzet, hogy nincs igazából igazad, illetve nem a megfelelő hatóságra haragszol.
Ha a tulajdoni lapon nincs cím, akkor nem tudod igazolni, hogy az, az a lakás, aminek a címe a lakcímkártyán rajta van (a Tul.lapot ugynis hrsz alapján kéred ki) Ez egyébként az Önkormányzat hibája, hiszen azt, hogy az adott területe az adott ingatlanok természetben hol helyezkednek el, csak ő tudja. Ez nekik kell a földhivatalok felé rendezni. Ugyn úgy, mint amikor megváltozik egy közterület neve, vagy a már megszűnt zártkerti minősítésről nem minősítik át az adott területet (nagyon sok kár okozva az ottni ingatlan tulajdonosoknak) vagy pl. fél Solymár nincs is a földhivatal szerint, mivel az Önkormányzat nem rendezte a területet immáron 20 éve.
Az a másik kérdés, hogy ezeket a dolgokat a hatóságok miért nem tudják egymás között hivatalból elinzézni.

DrKotász 2008.10.09. 20:15:01

Szia Daily Shark!

Csak oldalvágásként, a közterületek megnevezését (lásd utcanév) az önkormányzatnak kell vezetnie és változás esetén megküldeni a földhivatalnak, hogy átvezethesse. Ahogy látod, nem egy svácji óramű a két hivatal együttműködése.

vakablak 2008.10.09. 20:44:05

"Az a másik kérdés, hogy ezeket a dolgokat a hatóságok miért nem tudják egymás között hivatalból elinzézni."

Ez itt a kulcsmondat. Az idegenrendészeti hivatal ezt nyilván egészen pontosan tudja, valószínűleg mindennapos az eset. Ugyanígy bekérhetné az adatot a másik hivataltól, mint az ügyféltől. Miért nem teszi? Miért jó neki, hogy basztatja a védekezésre képtelen, kiszolgáltatott polgárt?

Megint Németországgal kell példálózzak. Ott már pár éve az a szabály, hogy SEMMILYEN iratot sem kérhet tőled a hivatal, amit ő maga is be tud szerezni (akár egy másik hivatalból). Ez így maga a kánaán, ilyen egy szerethető állam.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.10.10. 09:07:58

Nos, ma megkérdeztem a helyi önkormányzatot (miután kiadták az igazolást), hogy miért engem ugráltatnak, és azt állították, hogy ez így jogszerű, hiszen a kérvényt mi adtuk be, tehát minden ehhez szükséges igazolást nekünk kell beszerezni, nem a BÁH-nak.
Tehát a magyar eljárásrend vagy mittudomén szerint, ha egy hivatal hibázik vagy nem naprakész a nyilvántartása, azt az ügyben érdekelt ügyfélnek kell korrigálnia, ha jól értem.
Nesze nektek jogállam, b+!

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2008.10.12. 09:25:30

Kedves Sharkom!

Átérezve kálvária dombjaitok fárasztó le-fel gyalogtúráit, ebben megannyi bosszúságtokat, de hogy ezen csodálkoztok is ?!? Na ezt már nem értem.
Mert kérdem én : működik ésszerűen és olajozottam bármi is ebben az országban?!?
Talán csak egyetlen, ami viszont kitett/tesz? magáért : az olajmaffia! /kegyes nomen est omen-nel, ha mán ugyi olajozottság...:)/
süti beállítások módosítása