Soltvadkertnél állunk a Belgrádba tartó nemzetközi gyorsvonaton. Nincs áram a vezetékben előttünk, azt mondja a kalauz. Nem, nem tudja, mikor indulunk tovább.

Szerencsére a légkondi legalább megy.
Három és fél óra késés után végre megrándult a szerelvény és lassan kigördültünk, végre megtudtuk (mert megkérdeztem, nem azért, mert tájékoztatták az utasokat), hogy a derült, napfényes, szélcsendes időben fa dőlt a felsővezetékre.

Ennél aggasztóbb, hogy az amúgy modern és európai színvonalú vagonokban gyűjtőtartályos a WC és Bécstől Belgrádig nem ürítik. Természetesen megtelt, ami azzal jár, hogy automatikusan lezár, és nem is lehet használni (hacsak a kalauz ki nem nyitja, persze lehúzni már nem lehetett)... kedves vicc a MÁV-tól. Kicsit érthetetlen az is, mitől telt meg, hiszen legfeljebb minden harmadik helyen van utas... mi lenne, ha tele lenne a vonat?

Magamban azt latolgatom, vajon a sofőr, aki Belgrádban vár a fogadó cégtől, ott lesz-e, és bosszankodom a késés miatt.
7 óra jócskán elmúlt, a nap már nem perzsel, csak kellemesen melenget ahogy áthaladunk Kiskunság déli részén. Most jövök csak rá, hogy én még alig jártam erre, gyermeki örömmel csodálkozom rá a homokból kibúvó szőlőkre, a kis erdőfoltokkal, bokorpamacsokkal tarkított dél-alföldi síkra, rétekre, napraforgó- és gabonatáblákra, a tunyán legelésző birka- és marhanyájakra, rendezett kis tanyákra.
A lassan ereszkedő nap meleg fénye rőtbarnára színezett pár tisztáson bóklászó őzet.
Megint olyan gondolatok formálódnak bennem, hogy milyen jó lenne itthagyni ezt az egész számítógépes-világjárós mókuskereket és megpróbálni valami természetközelibb életet, egy nem túl nagy és lakott területtől nem túl távoli tanyán, megtermelni a legszükségesebb dolgok egy részét legalább magamnak, megújuló energiaforrásokat használni...
Persze ez alighanem csak egy urbánus "értelmiségi" idealizált elképzelése a vidéki lét bukolikus idilljéről. :)
Így megélni inkább kemény és bizonytalan meló lenne, csak úgy tudnám ezt a létet elképzelni, ha van mögötte valami stabil anyagi háttér. Nem mintha a jelenlegi életemben ez meglenne... csak itt másnak vagyok kiszolgáltatva.
Az pedig, hogy leendő párom miként fogadná az ilyen terveket, már nagyjából tudom, Szarvaskőn jártunkban viccesen felvetettem egy eladó ház láttán, hogy vegyük majd meg és költözzünk ide, rendezkedjünk be önellátásra és távmunkára.
Nagyon kiakadt ezen.
Pedig csak félig volt komoly... de elég heves vita kerekedett belőle, majdnem sértődésig fajuló. Meg kellett értenem, hogy ő hozzászokott a modern metropolisz nyüzsgéséhez és sem a saját, sem a majdani gyerekei jövőjét nem az általam felemlített falusi környezetben képzeli el, sőt, ilyet teljesen elképzelhetetlennek tart. Arról nem is szólva, hogy Szöulhoz képest még Budapest is punnyadt és provinciális kisvárosnak tűnhet a szemében ilyen szempontból.
Bár ha belegondolok, ismerve az ő életmódját, nem egészen értem, mit hiányol, hiszen ott reggel 9-től este 6-7-ig dolgozik, aztán vagy hazamegy és jön a házimunka, főzés, vacsora meg az éjjeli internetezés, vagy a kollégák meghívják vacsorázni, ami szintén későig eltart... valahogy nem látom, mi minden van ebben, amit itt nem találna meg.
Esetleg a hétvégi bevásárlókörutak összehasonlíthatatlanbul nagyobb árubősége... és az, hogy ott éjjelente is nyüzsög az élet, mindig találni elég sok embert a belvárosi utcákon.
Mert Szöulban a szocializálódás többnyire kimerül abban, hogy a kollégák elmennek munka után  együtt vacsorázni, ami gyakran átcsúszik éjfélig tartó ivászatba, na nem lesznek csontrészegek, ez nem jellemző, de pityókásak igen. És az a fura, hogy a családos emberek férfiak többsége is ezt csinálja, bár egyre több a nő is, akik vagy szinglik, vagy nincs gyerekük. Próbálnak "fiúsodni", tartani a tempót, hiszen a koreai társadalmi hagyományok a nőket mindig szigorúan alárendelt szerepekbe kényszerítik...
Pedig nincs is nagyon durva szeszféléjük, igaz, a szodzsou alattomos, bár nem túl erősnek tűnik, de azért ha feláll az ember a hagyományosan földre tett párnákról az alacsony asztalok mellől, meglepődve tapasztalhatja, hogy az ülve még stabilnak tűnő világ csúszkálni kezd körülötte... :)
A gyümölcsboruk nem is hasonlítható a magyar borokhoz, inkább enyhén erjesztett, sűrű gyümölcslének tűnik, de én nagyon szeretem, van is még a hűtőben abból az adagból, amit májusban hozott, az ideköltözésére tartogatom. Ha...

Szabadkáról fél órával azután se indultunk még el, hogy már Belgrádban kellett volna lennünk. Pedig a szerb határőrök nagyon igyekeztek, meg se nézte az útlevelem, csak rohanvást belecsattantották a pecsétet.
Palya Bea új lemezét hallgatom.
Jut eszembe, miután gondosan feltöltöttem a Sandisk MP3 lejátszóm mindkét akksiját az utazásra, hasonlóan alapos gondatlansággal úgy elraktam valahová, hogy most sincs halvány fogalmam se, hol lehet... ez nagyon jellemző rám. :(
Szerencsére elhoztam a Boss digitális ministúdiót, ami zenelejátszóként is használható, hát kaptam magam és a notebookról iziben felmásoltam a délelőtt lekonvertált  tömörített CD-k anyagát   - igen, én még a CD-vásárlók kiveszőben lévő fajába tartozom, úgy gondolom aki ilyen jó zenéket csinál, megérdemli, hogy fizessek a lemezéért, főleg, ha magyar - (Muzsikás, Borágó, Palya Bea, Kolinda) az SD kártyájára. Mivel MP3 üzemmódban elég kicsi a fogyasztása, az ceruzaakksik meg 100%-on, ki kell bírnia Belgrádig, ha mégse, majd kiszedem a digitkamerából a másik kettőt.
Palya Bea. Fantasztikus ez a nő, annyi élet sugárzik belőle,  annyi vidámság és erő, nőiesség és bölcsesség, annyira zene a lénye.
Nagyon bánt, hogy én se énekelni nem tudok, se a hangom nem nevezhető énekhangnak.

A zenéket, melyeket az elmúlt hónapban felvettem, megmutattam sok ismerősnek a neten keresztül. Vegyes reakciók voltak, a laikusok többnyiret tetszéssel nyilatkoztak, de a hozzáértők már sokkal kritikusabbak voltak - persze ez várható is volt, és jogos a bírálat. Magam is tisztában vagyok vele, hogy  ezek elég kezdő próbálkozások.
Azért Juca válasza picit lelombozott... az elismert költőnő és képzett zenész, a Keleti Átjáró együttes tagja (mellesleg kiváló tanárnő, fantasztikus ember és nem utolsósorban vonzó nő) írta, hogy örül a zenei "újjáéledésemnek", főleg az Ilju haramia feldolgozásnak, mert az ők is játszák, de az övék jobb (nagy szmájlival).
Meghallgattam. Igen. Kétségtelenül autentikusabb, zeneileg ötletesebb, sokkal kiforrottabb, érettebb, sokoldalúbb változat - bár szerintem kissé lagymatag ez a verzió és "elvont", mégha én szeretem is a jazz-folk-etno keveredését. Bár Juca szerint a koncerteken sokkal lendületesebb...
Az enyém talán rockosabb, populárisabb, kevesebb köze van a gyökerekhez - és sajnos nem ritkán vannak hamisságok (elcsúszott intonációk) benne, jóval kiforratlanabb.
Próbálom mentegetni magam, hiszen én csak egymagam vagyok, mint (újra)kezdő amatőr, ők pedig heten, invenciózus, képzett, gyakorlott művészek.
De ez csak magyarázkodás. Igen, rengeteg tanulni- és gyakorolnivalóm lenne, de addig se tudom megállni, hogy amit kicsit is jónak érzek, fel ne vegyem. De talán hiba volt közzétenni?
Közben épp hallgatom. Nem tehetek róla, de nekem jobban tetszik az én verzióm, hibáival együtt is... :) Még akkor is szívesen hallgatnám, ha nem tudnám, ki játsza... :)
Önfényezés rulez? :)
Hajnali egyre értünk Belgrádba és várt a sofőr. :)