Így hajnali 1 előtt, mikor otthon a notebook előtt ülve épp kezdtem belefáradni, hogy újabb és újabb grafikai effektusokat próbáljak kitalálni a céges programhoz, épp azon morfondíroztam, hogy ideje lenni aludni menni, mikor valami erőteljes surrogást hallottam és egy fekete árnyék suhant el fölöttem.
Elsőre valami nagy éjjeli lepkére gondoltam. Aztán továbbgondolva rájöttem, hogy annak túl nagy... akkor talán egy madár? Na de ilyenkor?
Ismét surrogás... és megjelent. Egy denevér. Kb. két és fél araszos szárnyfesztávval, láthatóan zavarodottan röpködött a lakásban.
Nem mondom, az első pillanatban picit megijedtem, nem nagyon jött még hozzám késő éjjel denevér látogatóba, de pillanatok alatt meggyőződtem róla, hogy ő sokkal ijedtebb lehet. "Eltévedtél, Batman!" mondtam neki, de lehet, hogy Drakula volt?
Gondoltam, majd kimegy, ha kinyitom az ablakot, elvégre a denevérek arról híresek, hogy milyen jól tájékozódnak, ultrahang, parkolóradar, miazmás... Való igaz, egyszer se trafált el, mindig kitért, és a bútorokkal se ütközött, de valami mégse stimmelt vele.
Kitártam ajtót-ablakot (közben azon kezdett járni az agyam, hogy vajon hol a nyavalyában jött be, mivel minden csukva volt), épp a lakás két átellenes pontján, de ő csak röpködött tovább benn, a nyitott ajtótól 10 centire mindig felvágott a plafonig és átcikázott a lakás másik végébe, ahol a nyitott ablaknál vett egy zsarukanyart és ment egy újabb kört. Néha lepihent valahol, egyszer a konyhában láttam meg a kenyérvágó deszka és a kenyérsütőgép közt pihegni, szeméből néma szemrehányás sütött, hogy miért építik ilyen csapdaszerűen a lakásokat.
Szerencsétlen egyre idegesebb lett, és én is vele együtt, hogy miért nem tud kimenni a 120x120-as nyitott ablakon, vagy a 200x90-es nyitott ajtón, közben megérkezett a két macska is, akik amúgy a szomszédban laknak, de idejárnak hozzám is enni, és döbbenten figyelték a bőregerem ámokrepülését. Mondtam nekik, hogy nyugi, ez is egér, még ha a légierőnél szolgál is, de nem győztem meg őket, hangosan fújva és morogva inkább kisomfordáltak.
Elhatároztam, hogy megpróbálkozom aktívan kitenni a szűrét, először kesztyűt kerestem, mivel mikor legutóbbi pihenését végezte a könyvespolc tetején, alkalmam nyílt megszemlélni hegyes kis fogazatát, és ugyan nem látszott veszélyesnek, de biztos fáj a harapása, és valahonnan olvasmányaimból úgy rémlett, hogy elég nagy valószínűséggel mindenféle fertőzéseket lehet tőle kapni. Aztán a követendő taktikán gondolkodva rájöttem, hogy sokkal többet van levegőben, mint megközelíthető, álló helyzetben, talán jobb lesz, ha repülés közben próbálom csapdába ejteni, e célra legalkalmasabbnak látszott az amúgy mosásra váró paplanhuzat.
"Ollé!!" rikoltottam, mikor legközelebb felém vette az irányt és meglengettem széttárt karjaimmal a huzatot, hogy rádobjam, de persze kikerülte. Még párszor eljátszottuk ezt, aztán rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok jó batreádor (magyarul denevéreádor?).
Viszont legalább ő is fáradt és egyre gyakrabban szállt le pihenni. Egyszer majdnem sikerült elkapnom, mikor a legfelső, üres könyvespolc hátulján landolt és széttárt szárnyakkal, esendő pózban lihegett, rá is dobtam a huzatot, de nem értem be odáig. Előhoztam az egyik konyhai széket, de még így se értem el, és mikor megpróbáltam kihúzni a huzattal együtt, persze kiszabadult és süvöltő utánégetőkkel menekült el.
De láttam, hogy már nem olyan virgonc, mint eleinte, párszor még eljátszottuk az előbbi lengetéses-rádobásos-kikerüléses koreográfiát, aztán hallom, hogy nem hallom, megszűnt a surrogás a hálórészben.
Már csak meg kellett találnom, hova szállt le. A könyvespolcnál (amit igen kedvelt, mert többször is igénybe vett szünetet tartani) nem volt, végül az ágyneműtartó-könyvespolc-fal sarokban találtam meg a Galaktika egyik régi számán, egy illóolaj-párologtató mögé bújva.
"Na, most megvagy!" gondoltam, és ráborítottam a huzatot. Aztán megpróbáltam megfogni, ami ellen csórikám szívettépő, éles, csipogó visítással tiltakozott, de végül sikerült, igyekeztem gyengéden fogni, nagyon remélem, nem törtem el semmijét, aztán a kis bugyorral az ablakhoz mentem és kiengedtem, bízva benne, hogy nem fordul sarkon és röppen vissza azonnal. Nem tudom, mi lett vele, remélem, elröpült és nem érte végzetes sokként az eset, miután elengedtem, eltűnt a szemem elől (ami egy denevérnek nem nagy kunszt a sötét éjszakában.)
Hát, érdekes kaland volt, bár gondolom, ő erről másképp vélekedett.
De azt még mindig nem tudom, hol jöhetett be? Semmi nem volt nyitva már jó ideje.. lehet, hogy még világosban jött be, valahol aludni tért, és hogy jött az éjszakai műszak, nekiindult?
Azt se értem, miért vett mindig éles kanyart a kb, másfél négyzetméteres, kiutat jelentő nyílás előtt, ahelyett, hogy boldogan kirepült volna?

Így utólag utánanéztem mit kellett volna tenni, itt egy cikk  hanginterjúval és majdnem teljesen jól csináltam, csak az ablakon kiengedés esetén egy kicsit várnom kellett volna, hogy tudjon tájékozódni, mondjuk nem dobtam ki, csak szépen kigöngyöltem, és eltűnt.
Viszont azt mondta róluk az Állatkert állatorvosa, hogy a magyarországi denevérek elég tiszta állatok, sokkal tisztábbak a galamboknál, és nem terjesztenek betegséget, és az is fura volt, hogy szerinte a lakásba tévedt denevérek az első forduló után elhagyják a lakást, ha nyitva hagyjuk azt a nyílást, ahol bejött... viszont nekem gőzöm sincs, hol jött be...
Én megnyugodtam, remélem, ő is kiheverte már a találkozásunkat. Nem tudom, ilyen volt-e, mint a képen látható, de hasonlóan szánalomraméltónak tűnt...