Az egyik előző bejegyzésben írtam többek közt Dubairól elég kritikusan, mivel az egészet egy túlzó luxusberuházásnak tartom, ami semmi másról nem szól csak a dőzsölésről, a pénzszórásról.

Tegnap este a Kossuth Kultúrkör című műsorában hallottam egy beszélgetést Gárdi Balázs fotográfussal, elismert művésszel, sok díj és kitüntetés birtokosával, aki a világot járva készíti képeit többek közt az afganisztáni háborúról is, de nemrég Dubaiban is járt a Time magazin megbízásából.

Ő nagyjából ugyanazt érezte ezzel kapcsolatban, így beszélt róla:

Tulajdonképpen Dubai mindaz, amit én nem szeretek. Én viszolygok a fogyasztói társadalomtól, én viszolygok olyan értékrendektől, amelyek hamisak és teljesen természetellenesek, viszont nagyon érdekes azt boncolgatni, hogy éljük meg ezeket a dolgokat, mik azok a vágyak, amik minket odavisznek Dubaiba.
Biztos vagyok benne, hogy Dubaiban nagyon sokan szeretik azt az életformát, nem ezt vitatom, Kabulban sokkal jobban érzem magam, mint Dubaiba, mert azt gondolom, hogy egy sokkal emberibb életforma van, ahol az embereknek nagyon fontos a család, nagyon fontos és nagyon szigorú etikai kódex szerint élnek, ugyanakkor Dubaiban minden igazából a pénzről szól, és minden arról szól, hogy hogyan gyarapodjunk.
Dubai igazából egy holdbázis, egy sivatagi kísérlet, tehát ott semminek nem kéne lennie, igazából nincs vizük, a vizet előállítják, elő tudnak állítani vizet sólepárlással és ezzel golfpályákat tudnak öntözni, amivel turistákat vonzanak oda.
Évek óta létezik egy sípálya, ami egy bevásárlóközpontban van, most a mellette lévő emirátus is épít egy sípályát, de most már saját hegyet akarnak, és saját rendes sípályát, nem csak egy lesiklópályát, hanem sok lesiklópályát akarnak, semmi nem szab igazából határt, mert ez olyan kísérlet, ahol a pénz nem szab határokat.

Csak egyetérteni tudok. Értelmetlenül eltékozolt milliárdok egy természetellenes luxuslétesítményre...