Épphogy megjöttem szombat reggel Belgrádból, vasárnap reggel már indulhattam is Kuala Lumpurba. Bár péntek reggel még semmi bajom nem volt, délutánra viszont bedurrant a torkom, és nem kicsit, nagyon. Mintha egyik óráról a másikra történt volna. Ittam a Coldrexet, ettem a Strepsilst, de nem sokat javult. Az egy otthon töltött szombati napon megpróbálkoztam a már amúgy bevált keverékkel (2 csipke, 2 hárs, egy bodza, egy menta teafilter, citrom nélkül, mert a citromsav lerontja a gyógyító összetevőket, viszont sok mézzel). Ez viszont inkább hosszabb távon működik.

Így már az úton elég nyűgös voltam. Újabban a frankfurti reptéren először ki kell mennem a kijáraton, aztán újra visszajönnöm, és nincs transzferdeszk, hanem hiába vagyok már elvileg „becsekkolva” és a poggyászom feladva Budapesten, beszállókártyát nem tudtak adni, ezért ugyanúgy sorba kell állnom a check-in pultnál, mint aki most jött a városból...
A Malaysian Arlines Boeing 777-esével megyek, ez legalább elég jól felszerelt gép. Szokás szerint folyosói jegyet kértem, kifejezetten rákérdezve, hogy az-e, lelkesen bólogatott a hölgyike, hogy az.
Aztán a gépen kiderült, hogy nem az. Szerencsére nem volt tele a gép, jutott nekem folyosói hely. Az útra nem kell sok szót vesztegetni, szokás szerint alig tudtam aludni, pedig most még a gyógyszerész által javasolt Sedacur Forte tablettát is bevettem, de szerintem 3 óra félálomszerű szundin kívül nem volt igazán alvás. Végül unalmamban megnéztem az Indiana Jones 4-et (hááát... elmegy, de nem hozza az első részek jófej humorát és kissé meseregényszerű kalandosságát, ezt az UFO-dolgot belekeverni elég erőltetett volt), meg a Hancock című szuperhős-paródiát, ami szintén elég semmitmondó lett, sokkal inkább tetszett a Criminal Minds sorozat kettő és a CSI:NY egy része, még egyiket se láttam.
És azért ilyenkor rá kell döbbennem, hogy a folyékony, szlenges angol szövegelést azért nem értem igazán, csak nagyjából tudom követni a történetet, de a részletek néha elvesznek.
A reptér KL-ben nagy és modern, a kiszállás után automata vonatok visznek a csomagokhoz, teljesen simán át lehetett jönni, nem volt semmi nehézség sehol.
A kijáratnál taxirendelés a pultnál – szerencsére dollárt is elfogadnak, rendes árfolyamon váltva, mert pénzváltót még nem találtam.
A taxi egy maláj gyártmányú alsó közepes autó, nem tudom, milyen márka és modell, de semmivel se rosszabb, mint az európai vagy japán hasonló autók, összerakás, anyagminősége, design a helyén van minden. Egy baj van, ahogy a legtöbb ázsiai országban itt is azt hiszik, hogy az a jobb, ha minden mínusz fokot kicsikarnak a légkondicionálókból, és mind az épületek belső helyiségeit, mind az autók belterét igyekeznek lehűteni 17 fok köré, lehetőleg úgy, hogy viharos jeges szél fogadja a benntartózkodókat.
Sose fogom ezt megérteni, azt hinné az ember, hogy ázsiai bennszülöttek lévén nekik lételemük a meleg, párás idő, ez az otthonos nekik. De nem, ahol csak lehet, megpróbálják megfagyasztani az embert, úgyhogy ide mindig viszek magammal legalább egy dzsekit vagy polár felsőt, amit kívül levetek, bent felveszek. Néha még ez is kevés... pedig látom, hogy ők se egy szál ingben dolgoznak, azért rajtuk is van ilyenkor felső... tényleg nem értem, nem volna egyszerűbb az aránylag komfortos 20-22 fokot tartani, és pólóban, ingben, blúzban dolgozni, ezzel lényeges energiamegtakarítás is elérhető lenne...
A cég egy ipari parkban van, kb. 40 perces út a reptérről. Az utak kiválóak, soksávosak, a közlekedés kicsit rosszabb csak a miénknél, úgy értem, a sávokat kevésbé tartják, a sztrádán ugyanúgy tolnak és levillognak, mint nálunk, az indexet itt se szeretik használni. Az autók nagy része hazai gyártmány, mostanra eléggé kikupálódtak, mint a koreai autógyárak. Azért japán kocsik is vannak rendesen, és néhány európai, de itt ez az egzotikus luxus...
Megérkezés után hívom a kinti kollégát, már ismerjük egymást, 4 éve tanítottam már őket, de most upgrade-et vettek a rendszerhez, és az az e,emberük, aki a legjobb tanítványom volt itt, már elhagyta a céget, így egy új srácot is fel kell készíteni.
A szokásos üdvözlések után a bőröndömet a kocsijában tárolja el, majd felmegyünk a tetthelyre, sajnos a PC-t nem készítették elő, pedig kértem, azt akarják, hogy én formattáljam és tegyem fel az oprendszert is, de mindenáron Win2000-et akarnak.
Én ragaszkodnék az XP-hez (ez most a hivatalosan elfogadott minimum rendszer a céges szabályokban), ötölnek-hatolnak, hogy azt csak OEM-ként lehet géppel kapni, és akkor nem tudják erre feltenni, mondtam, ej, srácok, nem hiszem, hogy nem tudtok erre valami megoldást találni. Persze legjobb volna a hardvert is lecserélni, a Xeon 2 Giga RAM-mal már nem igazán korszerű. Valójában egy 64 bites konfiguráció kéne XP64 vagy Vista64-el, processzor magonként 2 Giga RAM-mal.
Tényleg nem értem, mit tökölnek ennyit, ez manapság már egy ekkora cégnél nem lehet tétel...
Na mindegy, amíg megoldják, a saját notebookomon kezdem az oktatást, kivetítővel, csak éppen az USB kulcs makrancoskodik, szerintem haldoklik, kontakthibás, a legkisebb mozdulatra is le-fel ugrál az USB ikonja, és nem nagyon indul a szoftver... azért vagy tucatnyi ki-be-huzavona és próbálgatás után elindul... csak ne mozogjunk utána... :)
Érzem, ahogy a hangom egyre romlik és a torkom egyre jobban fáj közben, szünetet kérek, meleg teát (van nekik egy spéci, jellegzetes tejes teájuk, én szeretem).
Dél körül ebéd az üzemi menzán, amolyan hazai Kandó kolesz menza szintű a 90-es évekből (a cég amúgy modern, új épületben van, az ország egyik legnagyobb kártya nyomdája és gyára, mármint bankkártya és azonosítókártya), de a menü jó, egy magáncég (indiaiak) üzemeltetik, sokféle kajával, a higiénia nem a nyugat-európai normák szerint értelmezendő, de nagy gond nem lehet szerintem.
Malajziában elég erősen keverednek az indiai, a kínai és a helybéli etnikumok, ami sok szempontból szerencsés, például a lányok közt éppúgy van sötét, indiai jellegű, vagy az itteni alacsony, telt, pisze, széles orrú, vastag ajkú, vagy a vágottabb szemű, halványabb bőrszínű, kislányosan vékony kínai, és mindezen vonások mindenféle egzotikusnál egzotikusabb vegyülése. Az ételekben is ez a sokszínűség tapasztalható, az indiai currytől a helyi satay-en át a kínai ételekig mindenféle van, persze az alap itt is a rizs, de meglepően sok kenyérféleség is akad.
Eltérően a legtöbb ázsiai országtól, Malajziában a villa és a kanál a fő evőeszközök, illetve a kéz. A hagyományos itteni étkezés mód az, hogy a rizzsel kevert mindenfélét a jobb kezük ujjaival összecsípve takaros kis halmocskákba gyúrják, majd ezeket a kis összegyűjtött halmocskákat emelik a szájukhoz. Annak idején a második utam alkalmával próbáltam én is, nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. :)
Inni vagy jeges (tényleg jégkockákkal vegyített) vagy épp forró vizet isznak, esetleg a már említett tejes teát, vagy nagyon hosszú tejeskávét.
Én mindenféle sült zöldségeket ettem rizzsel meg tofuval ma, finom volt minden, egy kivétellel, amit túl sósnak találtam. De a csípős, párolt padlizsáncsíkok nagyon ízlettek.
Az ebéd után viszont megkértem a vendéglátókat, hogy hadd menjek a szállodába, mert nagyon kifáradtam és érzem, hogy a hangom se bírná, megpróbálom kúrálni magam és pihenni.
Elfogadták, a kolléga elhozott a 15 percnyi autóútra lévő hotelbe, ami a hangzatos Caliber névre hallgat (vajon miért?).
Hát, nem valami nagy eresztés, Ázsiában eddig valamiért mindig jó hoteleket fogtam ki, de ez az épp elfogadható szinten van.
Félreértés ne essék, nem igénylek luxust, csak alapvető és jól működő dolgokat. Első mínusz volt, hogy a hallban érezhető volt az áporodott cigibűz, ami mindenbe beleveszi magát.
A második, hogy nincs is nemdohányzó szobájuk. Gyűlölöm, amikor olyan helyen kell töltenem heteket, ahol a szobába lépve is megcsap az állott, krónikus nikotinbűz.
Szerencsére a szoba aránylag elfogadható ebből a szempontból. Na de a többi... először is, nem értem, hogy lehet olyan hotelszobát csinálni, ahol nincs legalább egy polcos szekrény, amibe az ember a ruhát ki tudná pakolni. Mert nincs. Van 4 db vállfa egy rúdon, ennyi. Pedig helye volna.
Másodszor, ki lehetett az az észkombájn mérnök, aki az összes villanykapcsolót a bejárati ajtó mellé tette? Úgy értve, hogy a szoba másik végében az ágy melletti kis olvasólámpáknak sincs kapcsolójuk ott – azokat is csak a bejárat mellett lehet le-fel kapcsolni... ezt még egy szállodában se láttam és semmi értelmét nem látom az ostoba spóroláson kívül.
Aztán a vízforraló, ami ázsiai hotelekben szinte alapvető kellék. Az asztal melletti konnektorral nem kompatibilis a dugója, az istennek se sikerült belenyomni. Szóltam a karbantartónak, aki nemes egyszerűséggel ahelyett, hogy megjavította volna, átvitte a bejárati ajtó mellé, letette a földre, és benyomta az ottani konnektorba, amibe már belement. Szóval a padlón kell vizet melegíteni, az ajtó mellett? - kérdeztem. Fapofával bólintott.
Közelebbről megnézve a padló nem sok jelét mutatta annak, hogy rendszeresen takarítanának. A falak mentén körbe felgyülemlett a por. És még sorolhatnám... a tévéhez nincs távirányító, mondjuk sokat nem tévéznék, otthon nincs is tévém, itt meg úgyis csak egy angol nyelvű adó fogható (ha a sportot nem számítom, ami nem érdekel), de azért ez is egy mínusz pont. A fürdőszobában alig van vécépapír, másnapra el is fogyott, tartalék tekercs sehol (ami más rendes szállóban alaptartozék). A zuhanyfüggöny olyan rövid, hogy semmit nem ér, a fémcuccok rozsdásak, minden vízköves és gyaníthatóan penészes is enyhén. 
Fogmosópohár nincs, a szokásos tartozékok (kis fogkrém, szappan, sampon – Koreában még óvszer, testápoló, borotválkozókészlet és fésű is járt) :) hiányoznak, ellenben van egy roppant fontos tárgy: a hajvédő fürdősapka. Hát igen, enélkül nem élet az élet. Ja, hajszárító sincs, nem mintha az én rövid hajamhoz kéne, de azért mínusz egy pont.
Legalább hűtő van, és hál istennek halk, és nem rakták tele mindenféle drága hülyeséggel, amit úgyse használok soha, ez plusz pont. 
Internet nincs a szobában, csak Wi-Fi a hallban, ami hideg, kényelmetlen és füstös, ráadásul még lassú is az átvitel. :( Mínusz 2 pont.
Délután aludtam pár órát, aztán este úgy döntöttem, kicsit kisétálok. A hely amolyan lakótelepféle, azzal a különbséggel, hogy egy nagyságrenddel jobb a minősége a mi a szocreál paneltömbjeinknél. Minden épület aljában éttermek, bárok, esetleg üzletek, így este nagy élet van, zenés helyek, karaoke, kiöltözött lányok-fiúk jönnek mennek (de milyen lányok, hűűűű...)
A közelben egy nagy közúti csomópont, kb. kétszer akkora, mint a BAH csomópont Budapesten, Kane (az itteni kolléga) azt mondta, a túloldalt van egy Tesco, gondoltam, átnézek, kell pár dolgot vennem.
Aztán vakartam a fejem, ugyanis a soksávos, sokutas kereszteződésen át semmiféle gyalogos átkelés nem vezet, egyszerűen a szerencsére és a túlélőösztönre bízhatja magát az ember, ha át akar kelni, ehhez 4 ízben kell kereszteznem a forgalmas utakat. Mi van, itt mindenki járművet használ, senki se gyalogol? Úgy tűnik, igen... Az idő meleg és párás, szerencsére este 9 után már nem forró, de azért egy szál dzsekiben is leizzadok, míg az esőben átérek. Vigyázni kell, mert mindenfelé fél-egy méter mély fedetlen csatornaárkok vannak az utak mentén, könnyű beleesni, ha valaki nem figyel. A Tescoban vannak persze más üzletek is, a mi DM és Rossman drogériához hasonlító Watsons, mobil- és PC boltok, játékbolt – akár nálunk.
A hipermarket itt a felső szinten van, mozgójárda vezet oda, kosár nincs, csak bevásárlókocsi. Elrendezés, kínálat nagyon hasonló a hazaihoz, de persze a helyi sajátosságok érvényesülnek. Az árak alacsonyabbak, jelentősen.
Mi látok a literes fémtermoszon, amit holnapra vettem, hogy a gyógyteámat szállítsam benne?
Aszongya címke: forgalmazza Tesco-Globál, Kinizsi út akármennyi... belül a használati utasításon ékes magyar nyelven is rajta minden... na, ez ám a globalizáció, a kínai termoszt Malajziában magyar címkével venni... :)
Vettem egy zacskó szárított mangót is, meg valami másik itteni gyümölcsöt... és 6 óra múltán nem tudom jó ötlet volt-e, mert úgy tűnik, elég masszív emésztési zavart szedtem össze éjszakára... 
Na, le kéne feküdni, ezt most elcsesztem, ha jet-lag van (időzónák átrepülése sugárhajtású géppel, ami bioritmus eltolódást okoz), jobban teszi az ember, ha megpróbál azonnal a helyi idő szerint élni, én meg délután aludtam és most éjjel itt blogolok, pedig már mindjárt 5 óra és 7-kor kelni kell :(