Linkblog

Daily Shark magazin

Vélemények, gyakran olyanról is, amihez nem értek. Leírom azokat a dolgokat, melyeket érdekesnek vagy éppen bosszantónak találok.
A blog utólag moderált, azaz:
Ellenvélemény, kritika: oké.
Személyeskedés, trollkodás, rasszizmus: kitiltva.
Vissza a címlapra->

Utolsó kommentek

Címkék

Próba, szerencse?

2008.11.06. 22:29 :: Daily Shark

Milyen fura ez a dolog, ha vesz az ember olyasmit, aminek egyedinek, testre szabottnak kéne lennie, de persze nem az, mert azt kevesen tudják megfizetni. Viszont a konfekciótermék ritkán jó mindenkire, pedig sokáig használjuk és alapvető része az életünknek.
Abból az apropóból írom ezt, hogy sajog a sarkam. Ugyanis feltörte a cipő. A cipő nem valami gagyi kínai, hanem egy Camel Active, vélhetően eredeti, ugyanis egy ún. department store-ban vettem Kuala Lumpurban, és itt talán mégsem árulnak hamisított kínai cuccokat.
Mielőtt bárki elkerekítené, hogy micsoda sznob vagyok, hogy pont egy Camel Active cipő kell nekem, előrebocsátom, hogy ez az első Camel Active cipő az életemben, és más márkás cipőből is – amióta saját magam választhatok, úgy 33 éve – ez talán az ötödik márkásabb cipőm.
Eddig nagyjából azt tapasztaltam, hogy az ismeretlen cipő is lehet jó, de a márkásnál általában valószínűbb, hogy jobb és tovább tart. A csúcsot az első minszki utamra vásárolt vízhatlan bakancs jelentette, melyet 12 éve vettem, és közel 10 évet kiszolgált, a végére már igen szakadt volt, de havat lapátolni még mindig kiváló, igaz, nem Marc volt, de legalább a Gore-tex-hez hasonló (talán Aquatex?) rétegű.
És mivel éppen a department store (nem tudom, milyen jó magyar kifejezés lenne rá) születésnapján bizonyos cipők 30-50%-kal olcsóbbak voltak a magyarnál amúgy is alacsonyabb árukhoz képest is, gondoltam, kihasználom a lehetőséget, és lesz egy hosszú időre jó cipőm.
És itt az örök dilemma: hogy lehet már 5 percnyi, szűk pár méteres járkálás után eldönteni, hogy egy cipő egész nap viseletre mennyire kényelmes? Na jó, néha szinte biztosra érezhető, például a nemrég választott sportcipőnél – bár ott is a használat közben derült ki, hogy kicsit melegebb, mint vártam.
De az utcai bőrcipőknél általában van egy bejáratódási időszak, amíg puhul a bőr, megtörik kicsit... no de mennyire? Mi az a kényelmetlenségi szint, amire még azt mondhatja az ember, hogy nem baj, majd bejáratódik, és mi az, amivel már azt kockáztatja, hogy sose érzi jól magát benne?
Ezt a cipőt 4 napja hordom, és ma volt először, hogy feltörte a sarkam, ráadásul még napközben kényelmetlenül szorosnak is éreztem, járás közben pedig a rüszt és lábujjak közti rész, mely lépéskor hajlik, fájdalmasan nyomja mindig a lábfejem. Pedig a boltban egész jónak tűnt...
És lehet mondani, hogy jaj, milyen komoly problémáid vannak, nincs jobb dolgod, mint a cipőddel foglalkozni, de ne feledjük, hogy ez a cipő például napi 10-12 órát is az ember lábán lehet, néha kilométereket kell benne járkálni, és nagyon nem mindegy, hogy milyen érzés viselni, az a jó, ha az ember észre se veszi, hogy rajta van...
Aztán ott van az ágy problémája. Ez talán még lényegesebb, mint a cipő, hiszen egy cipő átlagban 2-3, ha nagyon jó akár 5 évig hordható manapság, de egy ágyat azért ennek minimum két-háromszorosára venne az ember.
És hogyan? Úgy hogy, pár percig rajta fekszik a boltban, ami semmire nem elég. A pár percre kényelmesnek tűnő, de mégse megfelelő ágy/ágyrács/matrac kombináció egy éjszakás fekvés után lehet, hogy reggelre elmerevedett, begörcsölt hátizmokat, derekat, nyakat, fejfájást okozhat. Hosszú távon pedig krónikus panaszokkal is járhat.
Eddig egy elérhető áru matracokat forgalmazó cégnél láttam, hogy kaució ellenében el lehetett hozni a biomatracot egy hétre kipróbálásra. Hasonló lehetőség van egy svéd felső kategóriás forgalmazónál, de ott egy ágy félmilliónál kezdődik, és ez a legegyszerűbb, belépő szintű modell. Mondjuk nem csoda, a svéd királyi családnak már időtlen idők óta ők a szállítói.
A saját ágyamhoz a matracot én is ilyen 10 perces próbaidő után vettem annak idején - nem is vált be. Pedig nem volt olcsó, de az ember nem cserélgethet a matracát meg az ágyát évente... :(
Úgyszintén a párna. Milyen legyen, kicsi, nagy, puha, kemény, henger, anatómia, emlékező, bio-töltelékes, szivacs, gyapjú, stb.?
Ez a dolog szintén napi aktualitást kap, mivel mostanában minden reggel koponyarepesztő nyak- és fejfájással ébredek és hiába próbálok újabb és újabb párnákat, nem sok javulás van.
Ja és igen, sokszor az ágyat és a párnát se választja az ember, én az utazásaim miatt néha hónapokon át többet alszom szállodai ágyakban, mint otthon (ami mellesleg bérelt lakás, szintén nem általam választott ággyal).
De vegyünk csak egyszerűbb, kevésbé alapvető fontosságú dolgokat. Ha veszek egy fejhallgatót, elég ritka, hogy alkalmam nyílik kipróbálni, persze talán a felső kategóriás termékeknél ez lehet, de mondjuk a 30e Ft alatti tartományban aligha. Pedig bizony sokat számít, mind a hangminőség, mind a komfort. Én mondjuk rengeteget hallgatok zenét, útközben munkahelyre és vissza, valamint minden utazásomon, melyek többnyire 15-20 órásak. Ilyenkor akár pár óra után is már kényelmetlenül nyomni tud, feszít, stb.
De vegyünk valami mást, például a háztartási gépeket. A legtöbb esetben amikor megvesz az ember egy porszívót, aligha győződhet meg a valódi használati tulajdonságairól, nagyon ritka, hogy „valós körülményeket” szimulálva próbálhatná ki, már az is nagy dolog a műszaki áruházakban, ha egyáltalán engedik bekapcsolni.
Nem tudom, mással hányszor fordul elő, hogy a kipróbálás lehetőségének hiánya(vagy elégtelen lehetősége) miatt később kellett rájönnie, hogy amit megvett, az nem olyan, aminek elképzelte – és mivel csak a bontatlan csomagolású, használatba nem vett terméket lehet visszacserélni, utána már fújhatja.
Persze megértem, hogy cipőt, ágyat, párnát nem igazán lehet nagyon próbálgatni, főleg higiéniai okokból, illetve (és ez már a többi termékre még inkább igaz) a forgalmazónak se forrása nincs mindenből próbapéldányt tartani, se érdekében nem áll.
Egyrészt jó magyar szokás szerint tönkretennék, ellopnák, stb. Másrészt: minek, megvesszük mi ezt úgyis. Aztán bánhatjuk.
Főleg, ha már ilyen vén kripli az ember, és egyre inkább a saját nyavalyái foglalkoztatják...

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény divat bútor morfondír

A bejegyzés trackback címe:

https://dailyshark.blog.hu/api/trackback/id/tr75754887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása