Ugyan nem ez az első utam Mexikóba, de már rég jártam itt.
KLM-mel jöttem, amit amúgy kedvelek, de ezúttal a Budapest-Amszterdam járatot a Malév üzemeltette, és itt is, meg az Aszterdam-Mexikón is érezhető volt, hogy a légitársaságok megkurtítottak a költségvetést.
Eddig a rövid járatokon általában a szendvics mellé volt legalább egy édesség is (balaton szelet, Bounty, ilyesmi), most semmi.

A KLM sajnos elég sok rég B747-400-ast használ, amit nem nagyon szeretek, eleve szűk a hely és csak folyosói képernyők vannak, az új 767-esek sokkal jobbak, tágasabbak, kényelmesebbek, és minden ülésnél volt személyre szabhatóan használható szórakoztató-központ, vagyis több tucatnyi filmből, zenéből, játékból lehet választani, amit és amikor csak akarok.
Az egyik film az EagleEye volt, ami komplett baromság, egyszerűen röhejes, ráadásul már jópárszor feldolgozták ugyanezt a témát, például az I robot-ban legutóbb.
Viszont a Wall-e nagyon aranyos kis romantikus robotfilm lett, persze szentimentális, de nem nélkülöz sok jó poént, és a grafikája nagyon tetszett – kivéve a gumibaba szerű embereket...
Ez azért volt fura, mert a gépeket viszont meglehetős nagy részletességgel és élethűen jelenítették meg.
Azért átvészeltem a 12 órás utat, bár éhes voltam, nagyon kicsi adagokat adtak és csak kétszer...
Meglepődtem, mert hőségre számítottam, de „from dusk till dawn” elég csípős hűvös fogadott.
A repülőről kilépve az első élmény az volt, hogy még a „csőben” megmotozott egy golyóálló mellényes mexikói rendőrnő (minden kiszállót megmotoztak).
Aztán kifelé menet is megröntgenezték a csomagokat és meg kellett nyomni egy gombot, ha nyertem, mehetek, ha nem, szétpakoltatnak.
Az első éjszaka egy Four Point by Sheraton nevű hotelben laktam, ami teljesen jó volt, attól az egy furcsaságtól eltekintve, hogy nem volt hűtőszekrény a szobában, bár nem is kellett, csak megjegyeztem.
Másnap át kellett költöznöm egy másikba, ami sokkal közelebb van a céghez, ahol dolgozom. Mikor a környéken keveregtünk az itteni kapcsolatunkkal, Alejandro is csak térképről tájékozódva keresgélte a hotelt. A környék nincs nagyon messze a turisták által leglátogatottabb belvárosi résztől, de Alejandro azt tanácsolta, hogy legyek nagyon óvatos, ha sétálgatni akarnék az utcán. Közelebbről nem fejtette ki, miért, nekem fura volt, mert amúgy normális, békés környéknek nézett ki.
Aztán amikor a Samil Plaza hotelbe bejelentkeztem, kezdtem kicsit más szemmel nézni a dolgot.
Ez volt az első hotel a kb. 50 eddigi szállásom közül, ahol a recepció úgy nézett ki, mint egy bankfiók: az alkalmazottak golyóálló üveggel elzárt fülkében, a papírok/hitelkártya ki- és beadása egy kis nyíláson át. Még az étterem pénztára is ilyen.
Hogy mennyire eltérőek a követelmények és a sztenderdek, azt további érdekes tények is mutatták.
A szoba egyébként jól néz ki, a design tetszik, de hűtő itt se volt, szekrény se, csak pár polc. Volt viszont egy tökfölösleges kanapé. Légkondi szintén nincs, de most szerencsére nem is kell, inkább hűvös van, szerencsére ún. „king size” az ágy mérete, ehhez mért takaróval, amit kétrét hajtva már nem fáztam.
További meghökkentő furcsaság, hogy a tévé távirányítója be van csavarozva egy kis fa dobozkába, ami pedig az éjjeliszekrényre van rögzítve. Ennyit a távirányításról... :)
Maga a tévé is mozdíthatatlanul rá van csavarozva egy masszív fém vázra.
És még nincs vége... a tévét bekapcsolva egy hardcore pornó jött be. Itt ugyanis két pornócsatorna automatikusan és ingyenesen nézhető, persze van több tucat más is. És ha valakit zavar, annak külön le kell szólni a műszakisoknak, akik le tudják tiltani (én azért nem szóltam...) :)
A wif-fi pocsék, a jel gyenge, és ha van, akkor is elviselhetetlenül lassú, 5 percenként leszakad a hálózat.
A következő sokk a reggelinél ért. Először is, itt fél kilenckor kezdik kipakolni a reggelit. Én 8-kor mentem le, ami nálam már későnek számít, de akkor még csak a kaják fele volt kihordva, tálalóeszközök nélkül.
Ettől függetlenül finom volt, valami szószban ázó tacos-t meg fűszeres marhahúst ettem, kicsit olyan, mint egy csípős marhapörkölt. Aztán még normál tacos-t, friss sajttal és túróval.
Viszont távozáskor a szokás szerint gondoltam, hogy aláírom a számlát, és majd a szobaszámlához adják, ahogy tegnap a hotelben, vagy általában máshol szokták, sőt, sok helyen egyszerűen bemondja az ember a szobaszámot és kész, néhol még ennyi sem.
Itt azonban készpénzben kérték az árát, ami elég kellemetlenül érintett, lévén nem volt nálam. Eddig még nem volt időm váltani.
Ez a kisebb gond volt, mert kártyám természetesen volt, de a megmagyarázás volt nehéz, lévén annyit beszéltek angolul, amennyit én spanyolul, vagyis kb. igen, nem, köszönöm. És persze az sehol nem volt kiírva angolul, hogy a reggeli a helyszínen fizetendő... általában ez a hotel úgy tűnik nem a külföldi vendégekre specializálódott.
Aztán hívtak valakit, akivel már meg tudtam értetni, az egyik hölgy bement a pénztárosfülkébe, és én kifizettem kártyával.
Tanulságos volt, ilyennel még nem emlékszem, hogy találkoztam volna. Az is érdekes, hogy a saját pezójuk jeleként a dollár jelet használták, és kicsit meg is ijedtem először, hogy a fenébe lehet 80 dollár egy átlagos reggeli, de aztán rájöttem.
Egyébként az emberek nagyon kedvesek, mindig szívélyesen köszönnek, udvariasak, mosolyognak, rengetegféle van, a nagyon sötét bőrűektől az egész világosig, és rengeteg arc-karakter keveredik, a negroid, az indián, az európai...
A fehér nők többnyire olyanok, mint ahogy elképzelem az (USA) amerikai "szomszéd lányt", a sokféle kevert meg többnyire alacsony, rövid lábakkal, telt alakkal.
Ez a telt kissé pontatlan, az emberek egy része kövérnek mondható, de a többiek inkább szélesek, erős csontozatúak.
A közlekedés kicsit kaotikus, de Egyiptomhoz képest még nyugisnak mondható. Persze a dugó általános,kivéve késő éjjel és hajnalban... szerencsére, mert akkor elcsitul a forgalom, amúgy nagyon zajos a szobám, első emeleti és épp a kétszer 3 sávos útra néz.
Az autóparkon meglepődtem, mert sokkal európaibb, mint amire emlékeztem.
Rengeteg VW, nem csoda, itt gyártják, bár némelyik modell eléggé más volt, mint mifelénk, és persze az elmaradhatalan zöld-fehér bogár-taxik, sok Opel, ami itt Chevy/Chevrolet névre hallgat, viszont a „presztízsmárkákból” (Audi, BMW, Mercedes) aránylag keveset láttam – nekem nem hiányoztak. Japán is elég kevés van, egyéb távol-keletivel együtt. Azt hittem, az USA autógyártása dominánsabb, de aránylag keveset látni, az se az ott szokásos nagy batár limuzin, inkább kisteherautó meg SUV, de abból a megabrutál benzinzabálók.
 

Az ételek finomak, ma éppen valami párolt hal volt citromszeletekkel és hagymával, meg zöldséges, fűszeres rizs banánnal és méregerős szósszal, és persze tortilla és bab. Minden finom volt, pedig csak egy üzemi konyha.