Linkblog

Daily Shark magazin

Vélemények, gyakran olyanról is, amihez nem értek. Leírom azokat a dolgokat, melyeket érdekesnek vagy éppen bosszantónak találok.
A blog utólag moderált, azaz:
Ellenvélemény, kritika: oké.
Személyeskedés, trollkodás, rasszizmus: kitiltva.
Vissza a címlapra->

Utolsó kommentek

Címkék

A Lufthansa bosszúja?

2010.08.21. 11:04 :: Daily Shark

Még nyár elején történt, hogy barátomnak a Lufthansánál vásároltam Budapest-London repülőjegyet, törzsutaskártya pontokért - én már hosszú évek óta egyáltalán nem használtam fel, gondoltam, ne menjen veszendőbe. Testvérével együtt utaztak volna és mindkét jegyet megvettük így.

Később úgy adódott, hogy neki valami közbejött és nem tudott az adott időpontban elindulni, így testvére egyedül ment ki, ő pedig később, más módon jutott el Londonba.

Mikor visszafelé használni szerette volna a jegyet, megdöbbenve tapasztalta, hogy törölték, azzal az indokkal, hogy kifelé nem azzal ment.

Normál emberi logika és igazságérzet szerint ez durva lehúzás, hiszen azt a jegyet oda-vissza kifizettem és szerintem semmi köze a társaságnak ahhoz, hogy kifelé végül is hogy jutott el.

Az egész tranzakció online ment végbe angolul (a Lufthansa természetesen magyarul nem elérhető online), az e-ticketen semmiféle információ nem volt az utazási szabályzatról.

Valószínűleg aki nem jártas a légitársaságok utazási szabályzatainak rejtelmeiben, az álmában se gondolná, hogy a kifelé menő jegy fel nem használása bármilyen módon összefüggene a visszafelé utazás érvényességével.

Az általános utazási szabályzat hosszas keresés után utólag a Lufthansa honlapjának legaljára rejtve persze elérhetőnek bizonyult, apró szépséghibája, hogy bonyolult angol jogi nyelven megfogalmazva 25 A4-es oldalnyi szöveget tesz ki. Ebben bizonyára valamilyen módon utalnak erre a dologra, de kíváncsi vagyok, hogy egy angolul mondjuk középfokú nyelvvizsgával rendelkező személy pontosan érti-e, miről is szól, ha pedig ennél gyengébb a nyelvtudása, akkor szerintem esélytelen.

Nekem nincs nyelvvizsgám, de általában gond nélkül tudok kommunikálni angolul a mindennapi életben, elég sokat is volt rá alkalmam, viszont ennél pár oldal után már zsongott a fejem és elveszettnek éreztem magam, konkrétan nem is sikerült megtalálnom, hol írják ezt.

Számomra az egész kicsinyes bosszúnak tűnik.

Hiába fizette ki a jegyét az utas, ha nem tud elutazni kifelé, eleve azt feltételezik, hogy más légitársaságot vett igénybe, hát ne is jöhessen visszafelé se, tökmindegy, hogy kifizette-e az utat vagy sem.

Természetesen semmiféle visszatérítés vagy kárpótlás nem jár érte. Még szerencse, hogy nem konkrét pénzbeli tranzakció volt, persze azt a törzsutaspontot jobban is fel lehetett volna használni másra...

12 komment

Címkék: jog repülés utazás lufthansa légitársaság

A bejegyzés trackback címe:

https://dailyshark.blog.hu/api/trackback/id/tr312236791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.08.22. 20:20:28

Szemétség és szimpla pénzlehúzás, amit csináltak, ilyenről még nem is hallottam. Bár ez nem nagy csoda, tekintve, hogy nem szoktam repdesni... ;)

karotta12 2010.08.23. 09:21:59

Nem vitatom, hogy ez az eset bosszúsággal töltötte el az utast, mert gondolom, hogy nagyon rossz lehet azzal szembesülni, hogy nincs meg a visszafelé szóló hely. Azonban az én ismereteim szerint ez pont egy olyan eset, amikor a légitársaság nem azért törölte az utas visszafelé szóló helyét, mert azt feltételezte, hogy más légitársasággal ment, hanem azért, mert azt feltételezte, hogy nem utazott ki az illető, így ugye ha valaki nem utazik ki, vissza sem utazik. Hogy miért ezt feltételezi, nem tudom, ezt az üzletpolitikát nem tisztem bírálni.

Egyébként ezen nem annyira kell meglepődni, ugyanezt csinálja minden légitársaság, így évek óta a magyar, a brit és az összes többi is. Ezt úgy hívják, hogy "no show". Azaz valahogy így van magyarul "meg nem jelenés". Annak pedig, aki olyan sokat repül, mint mondjuk te, annak tudnia kellene ezt.

Én nem repülök sokat, talán háromévente egyszer, de mégis tudom ezt a kitételt, ehhez nem kell semmiféle 25 oldalas "terms & conditions".

Ezen esetek kiküszöbölésére egyébként megoldás lehet, ha az ember két darab egyirányú jegyet vesz. Egyet oda, egyet vissza, természetesen ez nem mindig jön ki jól anyagilag, de ha esetleg képlékeny az utazás, vagy olyan messzi az időpont, hogy bármi történhet, akkor érdemes így tenni.

Amúgy van még egy dolog: ha az utazás előtt az utas tudja, jelen esetben talán tudta, hogy nem fog tudni kimenni a testvérével, akkor telefonon vagy e-mail-ben lehetett volna szólni a légitársaságnak (légitársasága válogatja, hogy az indulás előtt hány órával lehet ezt megtenni), akik meg tudták volna oldani azt, hogy a retúr jegy kifelé szóló részét törlik, de megtartják a visszafelé részét, azaz a retúr jegyből csináltak volna egy one way-t. Lehet, hogy ez feláras, de hát mi van manapság ingyen.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.08.23. 12:34:39

@karotta12:
Mondd már el kérlek, honnan kellett volna tudnom? A kb. száz utazásom alatt soha fel se merült ilyesmi.
A logika egyszerű, kifizettem a jegyet ÉS a reptéri illetéket előre, valami közbejött, de kijutott az illető másképp.
Ettől még az a jegy ki van fizetve, tehát ők nem teljesítették a szolgáltatást, amiért fizettem.
Ha egyszer előre kifizetek egy szolgáltatást, az nem lehet ok a megtagadássára, hogy csak részlegesen veszem igénybe.
Miért feltételezei, hogy nem utazott ki?
Tájékoztatott engem a Lufthansa arról, hogy ez így van?
Megtalálható ez a tájékoztatás magyarul bárhol is?
Az én logikám szerint én teljesen jóhiszeműen jártam el és az általános szolgáltatási elveknek megfelel az, hogy egy előre kifizetett szolgáltatás egy részének fel nem használása nem jelentheti a teljes szolgáltatás törlését. Mondj még egy olyan dolgot, ami így működik a hétköznapi életben!
A reptéri illeték aztán meg pláne más téma, hiszen az ráadásul nem is a légitársaságé...
Akkor tudnám elfogadni, amit mondasz, ha a jeggyel együtt magyar nyelven elküldték volna az utazási feltételeket, amiben ez világosan és érthetően le van írva.
De nem küldték, pedig egy emailhet nellékelni egy egyszer lefordított PDF-et semmibe se kerül.
Sőt, megkockáztatom, az is ügyfélbarát megoldás lett volna, ha a "no show" esetén küldenek egy emailt, melyben közlik a visszaút törlésének tényét.
Amúgy mi van vis maior esetén, ha mindjuk beteg lesz az illető, balesetet szenved vagy ilyesmi?

karotta12 2010.08.23. 21:05:55

Daily Shark!

Ne támadj már mindig olyankor, ha a te véleményeddel eltérő véleménnyel találkozol.

Vis maior esetén ott a terms & conditions, ilyen esettel még bevallom nem találkoztam, betegség esetén pedig én úgy intéztem, hogy a dokitól kértem papírt, hogy miért nem tudtam elutazni, ezt lejelentettem a légitársaságnál és visszajött a lóvé.

Én ezeket a dolgokat azért tudom, mert megkérdeztem a légitársaságtól. Mivel bizalmatlan ember vagyok, ezért én tudni szeretem előre a dolgokat. Nem akarok faxokat, sem e-mail-eket, mert ezeket általában csak ígérgetik, hogy elküldik, én jobban szeretek telefonálni. Repültem már malévval, british-el, satöbbivel, felvettem a telefont és megkérdeztem, hogy mi van akkor, ha... És mindegyik elmondta.

A logikáddal egyetértek, így kellene működnie, de hidd el, ezt nem én találtam ki, csak leírtam.

quimba 2010.08.24. 13:30:08

Kedves Shark!
"Karotta" második hozzászólásának első mondatát jó szívvel ajánlom szíves figyelmedbe,tanulságos.Érdemes elgondolkodni rajta.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.08.24. 16:44:19

@karotta12:
Ne vedd támadásnak, ami csak egy kissé felindult reakció, mert úgy éreztem, hogy túlzottan elnéző vagy az inkorrekt módon eljáró céggel szemben.
Nem hiszem, hogy nekem kéne őket hívogatni a részleteket illetően, nekik kellen engem tájékoztatni.

@quimba:
Kedves Quimba!
Én nem éreztem támadásnak. Ha kissé feldúltabban reagálok, annak megvan az oka.

karotta12 2010.08.24. 18:15:15

Kedves Shark!

Megtévesztő volt a feldúlt hangnemed, voltaképpen úgy hangzott, mintha én hoztam volna rád rontást, mintha engem okoltál volna, hogy nem "értelek meg". De a viszontválaszom szerintem intelligens volt, amúgy pedig nem haragszom, de azért hirtelen szarul esett a feldúltságod. Mint írtam, a logikáddal egyetértek, így kellene működni, de sajnos nem így működik. Miért? Azért mert minden cég profitorientált. Ahol van egy forint/font/dínár, akármi, ott lexxxxják az embert. Ez a mi világunk, ebben élünk.

Szerencsés vagy, hogy soha nem kerültél ilyen helyzetbe a sok utazásod ellenére sem.

Az én főnököm számtalanszor lekéste a gépet, vagy elaludt, vagy egyszerűen csak elfelejtett kimenni, így a meg nem jelenés miatt úgy vették, hogy ha ki nem megy, akkor vissza sem jön, így levették a listáról. Emiatt erősödött meg bennem az, hogy ez minden légitársaság alapműködésében benne van, pláne hogy utána még telefonban is megerősítették. Nekem megért annyit egy telefont, hogy tudjam, hogy mi az ábra. Hogy miért nem teszik bele a terms & conditions-be? Fogalmam sincs.

Elnéző lennék? Lehet, bár én másként fogalmaznék magamról. Amin nem tudok változtatni, azzal próbálok nem foglalkozni annyira, hogy felhúzzon, mert nem éri meg az idegeskedést. De nehogy azt hidd, hogy nem jártam még szarul anyagilag bármi más okból. Dehogynem. Csak éppen amin nem tudok változtatni, azt kénytelen vagyok elfogadni, és a magam nyugalma fontosabb, mint hogy mérgeskedjek.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.08.25. 10:14:34

@karotta12:

Kedves Karotta!
Természetesen nem téged okoltalak.

Tényleg 14 év alatt évente legalább 10-15 utam volt, néha több, és még soha, egyetlen járatot se késtem le, részben mert szerencsém volt, részben mert én mindig inkább worst case tervezést alkalmazva készítem elő az utazásaimat és inkább kinn ülök a reptéren 1 órát, minthogy elkéssek.
Soha nem is hallottam még ilyen esetről, hogy ez így előfordulhat, ezért álltam előtte értetlenül.
Ez olyan nekem, mintha fizetnék a teljes panzióért egy szállódába, és ha nem mennék reggelizni, akkor nem kapnék utána többé enni.

Én viszont nem hiszek abban, hogy ilyenkor elég vállat vonni és sztoikusan tűrni azt, hogy a profitorientált cégek packázzanak az emberekkel, pontosan azért, mert eleve feltételezik, hogy senki nem fog ezzel már foglalkozni, mert nem éri meg a macerát nekik.
Hát én nem ilyen vagyok. Én úgy gondolom, hogy ha valami zavar van a rendszerben, ami akár nekem, akár másnak a későbbiekben is kárt okozhat, akkor az ellen fel kell lépnem, még akkor is, ha közvetlenül nem származik belőle hasznom. Ez az egyetlen módja, hogy javuljanak a dolgok, ha egyáltalán lehetséges.
Már kapcsolatba léptem a DAS jogvédelmi biztosító ügyvédjével, meg fogom írni a panaszlevelet, és amennyiben negatívan reagálnak, akkor átadom az ügyet a DAS-nak és minden lehetséges internetes utazási és fogyasztóvédelmi fórumon le fogom írni az esetet.
Meglátjuk, mennyire zavarja őket majd.

karotta12 2010.08.25. 11:04:47

Kedves Shark!

Arra kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ennek a dolognak a folyománya. Erről majd légy kedves írj egy szösszenetet. Tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy mit reagál majd a légitársaság, illetve negatív reakciójuk esetében a DAS. Ezt megköszönném.

karotta12 2010.08.25. 11:25:37

A fene, elszállt, amit írtam. Szóval akkor még egyszer. Rákerestem erre a no-show dologra, és egy párat belinkelek. Találtam utalást erre a malévnál, british-nél, lufthansa-nál, meg utazási irodáknál. Nem olvastam el őket, csak automatikusan linkeltem, hogy lásd, hogy egy-két weboldalon hogyan van ez megfogalmazva.

karotta12 2010.08.25. 11:27:14

Kedves Shark!

Úgy látszik, hogy nem jelennek meg a linkek, amiket akarok küldeni Neked, ámbár kiiírja, hogy "a hozzászólás elküldése sikerült". Majd még próbálkozom később.

NickJ 2010.08.29. 05:42:04

Kicsinyes hőbörgő vagy, Daily S, és visszatetsző, ahogy pár ezer Ft miatt elkezded savazni az LH-t. Mindössze annyit kellett volna tenned, hogy indulás előtt felhívod szépen az ügyfélszolgálatot, és közlöd velük, hogy a kiutazást törölni szeretnéd, de a visszafelé útra igényt tartasz. Fél perc lett volna. Az összes légitársaságnál elveszted az utazási jogodat no-show esetén. Bizony, mások a szabályok, mint a Nyugati-Váchartyán személyvonaton.

Egyedül azt a szamarat okolhatod, aki a tükörből néz vissza rád.
süti beállítások módosítása