Megérkeztem Belgrádba, Hotel Sumadija.
Már el is felejtettem, milyen mellbevágó a hallját megülő tömény cigiszag. Hálistennek a szoba kiadásánál rákérdeztek, nemdohányzót kérek-e, naná...

Megkaptam a kulcsot, bőrönd a kézbe, irány a lift. Második emelet, megtalálom az ajtót, kulcskártya be, benyitok...

A tévé megy, egy csomag az útban, és az ágyban valaki fekszik... hmmm, ez már foglalt.
Mivel látszólag nem reagál, óvatosan kihátrálok, még egyszer ellenőrzöm a szobaszámot, stimmel. Halkan megpróbálom becsukni az ajtót, de az kattan egy nagyot, nézem még egyszer a kártyát meg a szobaszámot, de ugyanaz. Kidugja a fejét egy borzas hajú nő és nem érti, mit kerestem a szobájában, mutogatom neki, hogy ugyanaz a szám, ami a kártyámon van, de mérgesen rázza a fejét. Hát be kellett volna zárni azt ajtót belülről, hölgyem. Mi van ha ilyen szépen bejutok és megerőszakolom? :))))

Vissza a portára, a recepciós már integet, hogy igen, tudja... és elnézést kére, telefonál párat, egy nagy könyvet böngész, majd átkódolja a kulcskártyát.
Az előbbivel szemben lévő szobát kapom, talán ez már üres lesz... és tényleg. :)
Összecserélhette a szemköztivel elsőre...