Úgy általában, ki az, akit hitelesnek, szavahihetőnek, következetesnek, megbízhatónak tartasz? Számomra legfeljebb néhány barátom, jó ismerősöm, családtagom, pár szakmailag elismert kollégám vagy egyéb szakember, aki már bizonyította, hogy tényleg objektív…, már amennyire ember az lehet... és kész, nagyjából ennyi!
Azt hiszem, korunk szintén jelentős problémája éppen ez. Hiába vagyunk információs társadalom, hiába áll rendelkezésre soha nem látott mennyisaégű interneten elérhető információ, soha nem lehetünk biztosak abban, mennyire hitelesek.

Az interneten aztán végképp minimális a hitelesség, a hivatalos honlapokról ne is beszéljünk, azok alapvetően píár célt szolgálnak. A fórumok, blogok nagy része ismeretlen és névtelen emberek ellenőrizhetetlen írásaival van tele.
Aki nem ismer, az engem is csak úgy olvas, hogy na, ez akárki is lehet, fizetett bértollnok éppúgy, mint rosszindulatú magánember - persze az is egy lehetősége, hogy alapvetően jóhiszemű és őszinte vagyok, de ebben biztos sokan kételkednének, főleg, ha nekik nem tetsző dolgot írok.
A Wikipédia sem teljesen tekinthető annak, egyrészt a szerkesztése bármennyire is közösségi, mégse vesz részt benne minden olyan ember, aki biztosíthatná az információk hitelességét, így szükségszerűen lesznek benne hibák, tévedések, pontatlanságok, szubjektív dolgok, ráadásul azok a cégek/szervezetek/személyek, melyekről – szerintük valótlanul, vagy épp valósan, de épp ezért zavaróan – negatív információt tartalmaz, a jóhiszemű névtelen szerkesztők álcája mögé bújva gyakran próbálják ezeket a negatívumokat eltüntetni.
Talán egyedül a "nyers" adatokat tartalmazó könyvtárak vagy egyéb adattárak tekinthetők hitelesnek.

Nem csak az internetre jellemző ez. A világon mindenre.

A másik blogomon már írtam az átláthatóság problémájáról, annak ez a kiterjesztése.

Nézzük a politikát, az a legkönnyebb, ott hitelességről beszélni gyakorlatilag önellentmondás. Mi biztosítaná a hitelességet? Ha valaki következetesen és szilárdan kiállna a meggyőződése mellett és amit ígér, azt be is tartja. Ilyen viszont nem akadt és nem is lesz soha, hiszen a politikusok alapvetően nem a választóikat képviselik, hanem az őket anyagilag támogató érdekköröket, melyek nyilvánvalóan a saját gazdasági és egyéb érdekeik képviseletét várják el, ez alapján nyomnak a hatalomba valakit, nem azt, amiért a választók rájuk szavaznak. Tehát politikában hitelességről nem lehet beszélni, legfeljebb hitről és hívőkről (mindig vannak sokan, akik valóban elhiszik valamelyik politikai szereplőről, hogy jóhiszeműen és érettük cselekednek, nem pedig azért támogatnak egy politikai alakulatot, mert attól valamilyen pozíciót, személyes kedvezményt várnak). 

Mi a helyzet a médiával? Szinte semmivel se jobb. Mivel piaci alapú, ezért mindenképpen olyan sztorikat, műsorokat kell készíteni, amit kellően széles rétegek megvesznek, illetve a nézettségük miatt a hirdetők szívesen reklámoztatnak velük. Ez eleve szelektív, ráadásul a tálalás is kihangsúlyozza azokat a dolgokat, melyek a nézettség szempontjából hasznosak, és elhallgatja azt, melyek nem. Emlékezzünk csak, hányszor előfordult már, hogy akár komoly hírügynökségek is közöltek digitálisan manipulált képeket, videókat.
Az oknyomozó újságírásnál talán egy fokkal jobb lehetne a helyzet, no de ezt is éppen úgy befolyásolja az, milyen fórumon, milyen médiában jelenik majd meg. Nyilván a baloldali médiában nem fog jobboldali oknyomozó riport megjelenni és vica versa, hogy csak egy példát vegyünk.

A gazdaságban se változik a szituáció, sőt, még rosszabb. Azok a cégek, melyek valami terméket, szolgáltatást adnának el, természetesen torzított képet sugároznak magukról, illetve az eladni kívánt dolgokról.
Mindenki tudja, hogy a reklámok hazudnak, vagy ha nagyon finoman kell fogalmazni, torzítanak, hiszen felnagyítják az előnyös tulajdonságokat, elhallgatják, esetleg letagadják az előnyteleneket. Sőt, manapság már nem is nyújtanak igazán információt a termékről, szolgáltatásról, inkább egy virtuálisan ehhez kapcsolt életérzéssel akarják ránktukmálni a dolgokat, igaz, semmi nem garantálja, hogy a megvételével azt az életérzést is elérem, de nyilván pszichikailag hatásosabban kelti fel – az egyébként nem létező – igényt.

Ha egy konkrét terméket nézünk, akár egy műszaki cikket, akár egy élelmiszert, ugyan mi garantálja, hogy a paraméterei/összetevői valóban azok-e, melyeket a gyártó/forgalmazó feltüntet? Elvileg persze vannak szabványok, fogyasztóvédelem, ellenőrző hatóságok – de ténylegesen, mennyire képesek ezek folyamatosan ellenőrizni minden forgalomba kerülő terméket, szolgáltatást? Alighanem töredékét lehet csak figyelni.
Nézzünk meg egy autóhirdetést: a fogyasztás, a CO2 kibocsátás csak egy bizonyos, szűk paramétertartományban készült teszt alapján, nem igazán valós adatokon alapul - ezt persze csak apróbetűkkel, a hirdetés legvégén közlik. Ez már önmagában is torzítás.
Nézzük a repülőjegyeket, főleg a fapadosoknál, az árból természetesen kihagyják a járulékos költségeket (reptéri illeték, csomagdíj, üzemanyag illeték, stb.).
Normális, emberi viszonyok közt ez hazugság, de minimum manipulatív félretájékoztatás haszonszerzési célból.
Elhiszed, ha egy cég azt mondja magáról, hogy milyen szociálisan érzékeny, mert a joghurt árából 1 forintot valami alapítványnak ad? Hiszen csak azért teszi, hogy ezzel a szociálisan gondoskodó cég imidzsét sugározza, ezzel még többet adhasson el, ha nem így lenne, meg se fordulna a fejükben – tehát ez sem hiteles.
Ha azt mondják egy termékről, hogy az környezetbarát, annak valószínűleg csak annyi az igazságtartalma, hogy valamivel kevésbé (vagy csak másképpen) szennyező, mint az eddigiek. De ugyan honnan tudnánk, valójában milyen ökológia lenyomata lesz egy „zöldnek” reklámozott terméknek? Ki képes ezt hitelt érdemlően ellenőrizni? Tudjuk-e, hogy például a hibrid autóknál a gyártás során mennyivel több szennyezőanyag keletkezik, mennyivel több természetes erőforrást használnak fel, és mennyivel többe kerül a leselejtezett akksik tárolása, ártalmatlanítása, és végül vajon tényleg ártalmatlanítják-e ezeket?
A bio-termékek valójában mennyire tisztán bio-k? Hiába van egy vegyszermentes farm, az esőben, a levegőben, a vizekkel terjednek a szennyezések, de ha csak a közelben is van pár vegyszerező gazdálkodó, a kerítés nem fogja útját állni a kemikáliáknak….
Tudom, van valami szervezet, ami hivatott ezt ellenőrizni – de megint itt a kérdés, mennyire képes és mennyire elhivatott. Alighanem ezekben is ugyanolyan magánérdekektől vezérelt és korrumpálható emberek dolgoznak, mint bárhol.
Ha csak a nagyon hétköznapi dolgokat vesszük, hányszor megtörtént, hogy egy akciósnak hirdetett termék valójában semmivel se volt olcsóbb, mint egyébként, vagy éppen ha az volt, akkor mégse került ki a polcokra, pusztán csali, beetetés. Ha nem tud valaki utánanézni az igazságnak – és az átlagember nehezen tud, sőt, gyakran eszébe se jut – jól átvágják, és ha elég sokat vágnak át, még a dolog kiderülése után is megéri kifizetni az esetleges bírságot.
A banki hitelek thm-jei is gyakran nem éppen korrekt módon voltak kiszámítva, ezt pedig az átlagember nem fogja észrevenni. Hány esetben találkoztam már olyannal, hogy a bankok félreinformáltak és ezzel minimum bosszúságot és fölösleges macerát, de néha konkrét anyagi kárt is okoztak!
Vagy mennyire hiteles az a mobilgyártó, aki kijelenti, hogy nem tudja megmondani, milyen a készülékeik vételi érzékenysége? Ez egyszerűen nevetséges.
Itt van a kompaktfénycsövek dolga. Az EU kitiltotta a hagyományos izzókat a piacról és a kompaktfénycsövet preferálja, ahogy írtam is a Zöldfülblogon. Na, mondhatjuk magunkban, ez végül is jó lépés, hiszen minél inkább arra kell törekedni, hogy ahol csak lehet, hosszú távon jelentősen csökkentsük az energiafelhasználás. Erre pár napja megjelent a Német Épületbiológiai Szövetség (ugye milyen tekintélyesen, megbízhatóan hangzik?) nyilatkozata, miszerint ez elhibázott lépés volt, mert a kompaktfénycsövek egyrészt nagy mennyiségű higanyt tartalmaznak és gyártásuk, valamint a későbbi hulladékba kerülése erősen toxikus, a sugárzásuk akár 10-40-szerese is lehet p. a számítógépek számára engedélyezetteknek, a fénye pedig nem egészséges.
Azannya, gondolja magában a pógár, azok a fránya eurobürokraták már megint kibabráltak velünk, ránk sóztak valami ócska, de drága mű-öko vackot, mert biztos lefizette őket a kompaktfénycső-lobbi. Ma reggel hallottam a rádióban egy magyar szakértő nyilatkozatát (fogalmam sincs, kicsoda, de ha tudnám, se lennék képes kideríteni, mennyire szakértő és mennyire objektív), ő állította, hogy ez a német szövetség egy több mint 10 éves felmérésre hivatkozott, azóta nagyságrendekkel fejlődött a kompaktfénycsövek gyártástechnológiája, a higany nagyságrenddel kevesebb benne, a sugárzása nem lehet több, mint a számítógépeké vagy a mobiltelefoné, a fénye se olyan egészségtelen, amit állít az ellencikk. Halleluja, akkor mégis, most ki a fenének higgyek?
A mobiltelefonok sugárzásáról is évente jelennek meg egymásnak ellentmondó tanulmányok, ahogy a különböző élelmiszer-adalékokról vagy összetevőkről egyszer kiderítik, hogy hasznos és kell a szervezetnek, aztán pár év múlva valami kutató megírja, hogy bizony nem is olyan jó, mert ilyen meg olyan mellékhatásai vannak.

De sajnos még a civil szféra se igazán hiteles. Az alapítványok gyakran szintén nem is annyira közhasznúak, mint amennyire kéne lenniük, a nagy segélyszervezetek a felszínen tiszteletet parancsolóak, de belül semmivel se jobbak, mint az üzleti vállalkozások, hiszen az adományokból is jól lehet lenyúlni.
Mi a garancia arra, ha egy jószándékú ember a pénzét egy adott alapítványnak adományozza, hogy az valóban célt ér, és tényleg azoknak fog segíteni, akiknek szánták, nem vész el valahol, hogy magánérdekeket szolgáljon? Én bizony legtöbbször nem látok erre se garanciát. Nem szeretnék például olyan szervezetnek adakozni, aki mondjuk hangzatosan a harmadik országbeli gyerekek segítésére gyűjt, közben méregdrága luxusutakra küldi a vezetőit konferencia és egyebek ürügyén vagy éppen luxusszállót építtet egzotikus helyen (akad ilyen!).

Az általános hitelesség-hiperinflációt alighanem szintén a fogyasztói társadalomnak és az ezzel összenőtt marketing-vezérelt világnézetnek köszönhetjük. Nem az számít, mi micsoda, ki kicsoda - csupán az, mit tud elhitetni magáról. És erre egyre profibb technikák vannak.