Új kísérlet. :)
Az eddigiektől eléggé eltérő stílus, nem is tudom igazán mihez kötni, leginkább filmzenének tudnám elképzelni, egyébként a tegnapi éjszaka terméke. (Főhős fáradtan, kedvetlenül éjjel hazaér az emeleti loftjába, zuhog az eső, leveti magát a fotelbe, rágyújt, elő egy üveg whisky, közben elmélázik és mintha az esőcseppektől homályos és zavaros ablakon egy nőt látna, a kedvesét, akivel összevesztek, és a legutóbbi szeretkezésük idéződik fel benne elmosódottan a vízcsöppeken át.)
Tudom, hogy úgy hangzik, de nincs benne szintetizátor, csak gitárok a Digitech effekttel, meg egy ritmushangszer.

Olvastam, hogy új rekordot mért a kihelyezett sebességmérő kamera az M7-esen.

Egy Mitsubushi Lancer Evo (ami egy brutális utcai sportautó) repesztett 254-el.
Természetesen, a hatóság semmit nem tud tenni, mert az illető természetesen leszedte a rendszámot. Mert mifelénk ezek olyan természetes dolgok, mint normális helyeken az, hogy megállnak a zebra előtt, ha látják, hogy ott áll a gyalogos.

Tipikus sunyi viselkedés, ami olyan gyakori hazánkban. Arra van bátorsága csak, hogy egy gyors autóval nyomja a gázt a sztrádán (ami lássuk be, nem nagy kunszt, egy jó autó ilyen sebességnél is stabil marad), de ahhoz már nem elég tökös, hogy vállalja a következményeket is. Gusztustalan alak lehet...

A rendőrségi szóvivő szerint "szinte fizikai képtelenség a nyomába eredni", hát igen, mivel az autópályarendőrségnek csak Skoda Octavia az üldözőautó, ami azért nincs pariban az Evoval.
Mondjuk a Viggenem valószínűleg utána tudna menni, de hát a rendőrök nem használnak Saabot. Vagy még inkább a barátom tuning 9-5 Aeroja, amivel Németországban (tényleg ott!) 263 km/h sebességet ment már... pedig az nem sportautó, hanem egy nagy kombi. :)

... megláttam a napos utcában a sarkon álló, nemrég átépített házat megint. Eleinte még tetszett, szépnek látszott a világos klinkercsupasz téglás burkolat, de egyre jobban kezd viszolyogtató lenni. A hátsó részen egy fennhéjjázó, de funkciótlan, íves lépcső, ahogy régebben a palotáknál, persze díszburkolat és hárommedencés, lépcsőzetes szökőkút. Valahogy nem illik hozzá, ez egy aránylag modern, de amúgy semmilyen ház alapvetően...

Az utcafrontnál nemrég egy körkörös, klasszicizáló oszlopsort emeltek - hát, tömény giccs lesz így az egész.
Ami ma szívenütött, az az oszlopsor közvetlen közelében egy brutális zártszelvényen most beállított, mindkét utcára néző biztonsági kamera. Ha volt valami kevés hümmögve-fejcsóválva szemlélhető pozitív hatása az oszlopoknak, ezzel a teljesen oda nem illő ipari szerelvénnyel (ami úgy néz ki, mintha a szomszéd Józsi bácsi hegesztette volna a garázsban fusiban) tökéletesen agyoncsapták.

Ja, a tulajdonos egy Hummerrel közlekedik. Aki nem ismerné, ez az amcsi terepjáró monstrum (persze terepre az életbe nem viszik ki), amiről azt írta valaki, olyan széles, hogy belül még egy jót veszekedni se lehet az első ülésen, mert túl nagy a távolság... :)

Azt hiszem, ez így együtt  teljese képet nyújt a tulajdonos izlésvilágáról. :)

Múlt hétvégén voltam Dombóváron, és meglátogattam Lipton barátomat is, akinél feltankoltam könyvekkel és sok-sok népzenei dalgyűjteménnyel. :) No meg a saját "Kodály Zoltán: Magyar népzene" kötetemet is elhoztam, és amíg lapozgattam, felújongtam időnként, mikor egy ismerős népdalt próbáltam meg belőle dúdolgatni, hogy mennyi anyag lesz itt a zenéléshez. :)

Tegnap meg tegnapelőtt a Mesterségek Ünnepén voltam és megnöveltem hangszerparkomat: tilinkó, körtemuzsika, doromb, kicsi "E" furulya, hosszú pásztorfurulya, mélyhangú cserépdob és csörgő bővíti a lehetőségeket, már csak játszanom kell rajta... :)
Láttam a Kerekes Band koncertjét, érdekes, egy darabig élveztem, aztán kezdett kissé unalmassá válni valamiért... ettől tartok én is a saját zenémmel kapcsolatban, ami ráadásul sokkal kevésbé profi.
Ráadásul kétségek merültek fel bennem. Szabad nekem ilyen módon feldolgozni ezeket a népdalokat?
Úgy értem, nem rontom el vele épp a lényeget? Nem csak az lesz, hogy népi dallamot népi hangszeren bevonok egy modern mázzal, de épp a gyökerét húzom ki így? (Hű, ez elég rendesen képzavaros lett...) :)
Eredetileg Palya Bea koncertet is akartam nézni, de épp akkor kezdtem el az egyik furulyát választgatni, és Szűcs Gergely, a hangszerkészítő és zenész érdekes dolgokról beszélgetett a szomszéd népművésszel a koncert kapcsán, ottragadtam, és beszédbe elegyedtünk, ami átgondolni késztetett az előbbi kétségeimet.
A furulyakészítő azt mondta, szerinte egyfajta "kurválkodás" az, amit a Palya Bea új lemezén csinálnak a zenészek. Ők mind kiváló, tehetséges muzsikusok, akik játszanak autentikus népzenét és jazzt is, de ezt a lemezt valószínűleg csak az eladhatóság kedvéért csinálták, hiszen egy teljesen eklektikus keveredés, egy számon belül is van arab, magyar és cigány rész váltakozva, és ez valahogy őbenne a jellemzően értékválságos mai helyzettel analóg benyomást kelt... mármint hogy nincsenek tiszta értékek, kirángatták a gyökerekből és megpróbálják összenemesíteni valami másik kirángatottal, egy terméketlen talajba plántálva... és elég szomorú, hogy ezek a tehetséges zenészek kénytelenek ilyen eszközhöz folyamodni, hogy kellően széleskörű anyagi elismerést és ismertséget kapjanak.
Kicsit vitába szálltam vele, mert egyrészt szerintem ezzel a zenével is tudnak valamit közvetíteni, talán a kultúrák békés egymás mellett élésének és egymásra hatásánakjelenségét, illetve ezzel a módszerrel olyanokhoz is eljut a népzene részben, akikhez másképp nem jutna.
Elég hosszasan elbeszélgettünk erről, végül mondta, hogy üljek le oda mellé, ne a pult túloldaláról folytassuk. Neki, mint autentikus népzenésznek is feltettem a kérdést: én, aki egész életemben városi ember voltam, sokáig nem is hallgattam és szerettem a népzenét, most 42 évesen a zenei újjáéledésemben felfedezve azt, hogyan nyúlhatok hozzá? Hiszen sose játszottam népzenét, nem jártam táncházba, sose éltem ilyen közegben, de most nagyon megérint, csak nem tudom, értem-e, érzem-e igazán mit jelent, de tudom, hogy valamit mindig megmozdít, megsajdít bennem.
Nem lesz-e belőle csak amolyan divatos "crossover", mely hatásos lehet, de épp a lényeg, a mondanivaló hiányzik belőle? Mert a Palya Bea új lemezéből is leginkább ő ezt hiányolta...
Azt mondta: a lényeg az őszinteség. Ha úgy érzem, hogy egy dal valamiért megfogott, valamit elmondott nekem, valamit átéltem általa, és ezt szeretném másoknak továbbadni, akkor végül is nem számít, milyen módon, milyen hangszereléssel teszem, csak erre vigyázzak, hogy a dal élménye megmaradjon, hogy ez vezessen, amikor eljátszom a saját elképzelésem szerint.

Azt hiszem, ez nagyon megszívlelendő tanács. Kicsit most le is álltam átgondolni... az Ilju haramiát nem érzem rossznak ebből a szempontból, a Még azt mondják... viszont egy kicsit inkább hatásvadász lett, mint tartalmas...

Egyébként mindkét nap iszonyú meleg volt (kivéve az esti koncertidőszakot, akkor már elviselhetőbb), és én nem bírom ezt az időjárást, így felszerelkeztem mindennel, ami csak ez ellen használható, nagy karimájú kalap, napvédő krém... sikerült leégés és napszúrás nélkül is eltöltenem 4 órát a legmelegebb időszakban is.
Ebédnek egyik nap a szokásos kemencés lángost ettem, bár meg kell mondanom, közel se olyan jó, mint a számomra "eredeti" töki pompos.
Az is ott volt valahol, csak nem találtam.
Ma pedig zalai menüt, ami dödöle üvegesre fonnyasztott hagymával és tejföllel meg savanyú káposztával. Nagyon finom volt és csak 700 Ft.
Jut eszembe ennek kapcsán: visszatekintve a pár évvel ezelőtti fesztiválokra, jól látható, hogy kommercializálódnak ezek a dolgok is. Eleinte volt csak a töki pompos meg egy kürtőskalács az ilyen rendezvényeken többnyire... mára szinte franchise-nak látszik, az ún. "királyi" kenyérlángos meg faszenes kürtőskalácssütő pavilonok ellepték a vásárt, még a Sikló előtt, a vásár területén kívül is volt... hiába, ez ilyenkor nagy biznisz, nyilván valaki rákapott. Főleg, amilyen szemtelenül drágán adják, az infláció sokszorosával ment fel az ára, emlékszem, pár éve még a töki pompos úgy 400-500 Ft volt, most a kenyérlángos csak simán 700, a szalonnás azt hiszem 800 Ft, a kürtőskalács pedig elérte a számomra plafont jelentő 1000 Ft-os szemtelenül magas árat, amennyiért már nem veszem meg (ez is pár éve még 500 körül volt). Legalább nem hízok tőle. :)
Jueun is szerette, de azt mondta rá viccesen, hogy "it's the devil's devotion". :)

Ami beárnyékolta a mai rendezvényt, az a teljesen ide nem való és nagyon dilettáns módon ideszervezett energiaital-nevű repülőbemutató volt.
Igazán szeretném megkérdezni, aki ezeket a rendezvényeket engedélyezte, nem számolt azzal, hogy a mélyrepülésben eldübörgő gépek totálisan szétverik az akkor épp a színpadon rendezett koncerteket?
Nagyon bosszantó volt, a zenészeknek meg szerintem valósággal megalázó, ahogy tényleg szép zenéket próbáltak előadni, aztán rendszeresen csak annyi hallatszott fülsiketítő hangerővel, hogy vrrrrrrrúúúúúúúúúúoooooooooooooouuuuuuu, mikor a gépek arrafelé röpködtek.

És egyébként is, milyen perverz dolog egy ország nemzeti ünnepén az egyik fő attrakciónak valami gagyi energiaitalgyártó reklámcirkuszát tenni? :((((
Rendezték volna máskor, máshol. Egyébként most volt a kecskeméti repülőnap, miért nem csinálták ahhoz kapcsolódva?
(Ez az energiaital szerintem amúgy is a teljesen fölösleges divatbaromságok egyike, egyszer kóstoltam egyet, az első benyomásom a "benzinbe áztatott pártállami savanyúcukor némi polivitaplexxel keverve" volt,  ihatatlan lötty, és az egyetlen valamirevaló létjogosultsága a valódi energiapótlónak a sportban lenne, de aligha hinném, hogy magára valamit adó sportoló ilyen förtelmet inna... inkább a májerkodó kamaszok vehetik a "pörgéshez").

A nemrég pop-dance-mixes stílusban már feltett Még azt mondják.. című népdalt kissé rockosítottam, keményebbre vettem.

Tegnap hazafelé jövet a rádióban hallottam a következő publicisztikát:

"Ha mûvelt ember egy társaságban kibökné: »Jaj' be szeretem az édesapámat!« vagy: »Végtelenül tisztelem a feleségemet« - ezt joggal tapintatlannak, sõt gyanúsnak mondanák.
Ami pedig a hazafiságot illeti, mely szintén a szív szentélyében rejtõzõ intim érzés, az általános szokás nem ellenkezik azzal, hogy az ember unos-untalan nyilvánosan a hazafiságával dicsekedjék és színpadi kifakadásokban, hazaszeretetével hozakodjék elõ. Pedig erre nézve jó lesz Shakespeare mondására visszaemlékezni: »Kordélia szeret és hallgat.«
Ha nálunk a hazafiság tüntetõ erõsködése nem kelt olyan visszatetszést, amilyent megérdemel, ennek különös oka van.
Belviszályaink és különösen a függetlenségi harc, mely némely fázisában a polgárháború jellegét öltötte magára, azzal a vészes következménnyel jártak, hogy a honpolgárok egy részének hazafiságában való bizalom hosszú idõre megingott. A hazafiság tehát nálunk megszûnt egy magától értetõdõ elemi érzésnek tekintetni, melynek hiánya nagyon kivételes és majdnem természetellenes. A hazafiság különös erényszámba ment, amelynek hangoztatása a politikai hitvallás egy integráns részét képezte.
Belháborúnk egyik keserves következménye éppen az volt, hogy a hazafiságot sokféleképpen magyarázták és ami a magyarságnak hazaárulás volt, azt sok idegen ajkú éppen a hazafiság netovábbjának tekintette.
Ennek a szomorú korszaknak nyomai azonban mindinkább kivesznek a lelkekbõl. És végre általánosan érvényesülni fog az a felfogás, hogy a hazafiság az ember lelki világában olyan elsõrendû helyet foglal el, mint a családi érzés. Annak hiánya pedig feltûnõ és nagyon kivételes perverzitásnak nevezhetõ. Ezzel a váddal, ha azt az ellenféllel szemben hozzák fel, hovatovább kevesebb hatást lehet elérni. Mert a politikai intelligencia terjedésével mindinkább belátják, hogy a hazafiság meggyanúsítása vagy kétségbevonása üres szóbeszédnél semmi egyéb. Azt is tudják, hogy az országos ügyekrõl, az alkotmányról való ellentétes vélekedés még nem igazolja a hazafiatlanság vádját, épp oly kevéssé, aminthogy más felekezetûeket vallástalannak nevezni nem lehet. Csak azt, aki az alkotmány felfüggesztését vagy eltörlését tervbe veszi, lehetne politikai ateistának nevezni és a közvélemény õt a cégéres ateistának kijáró megrovásban fogja részesíteni.
Érdekes különben arra a nagy különbségre rámutatni, melyet a gyakorlati életben a haza és az állam között tesznek. (Kiemelés tőlem, DS)
Magyar haza és magyar állam tulajdonképpen azonos. Legföljebb úgyszólván formális szempontból lehetne azt mondani, hogy az egyik, a magyar haza, az érzelmi momentumot hangsúlyozza, míg a másik, a magyar állam, a politikai momentumot domborítja ki. Ez a formális különbség pedig korántsem ad menlevelet arra, hogy a kötelességeket, melyeknek a haza iránt való teljesítését megkövetelik, az állammal szemben semmibe se vegyük.
A hazának mindennel tartozunk, sõt életünket és vérünket is fel kell áldoznunk érte. Ezt számtalanszor erõsítjük. Senki sem merné ezt a kötelességet tagadásba venni. Ellenben az állammal szemben, ami tulajdonképpen vele azonos jogegyén, hogyan állunk? Nemcsak, hogy senki sem kíván érte áldozni, de mindenki iparkodik belõle minél több hasznot húzni, kedvezményeivel visszaélni, tartozásait kijátszani, sõt azt sem tartják nagy bûnnek, hogy az államot, mely az imádott hazának csak más elnevezése, mindenfajta visszaélés és csalás, adóeltitkolás, bélyegcsonkítás és csempészés által jogaiban megkárosítsák. Ebben a tekintetben olyan nagy az elvakultság, hogy a közfelfogás szerint az anyagi megkárosítás, melyet a magánegyénnel szemben becsületbevágó dolognak tekintenek, sokkal enyhébb megítélésben részesül, ha azt az imádott hazával szemben követik el. Ennek az erkölcsi megtévelyedésnek magyarázata az, hogy a hazával szemben, melynek életünket és vérünet nagylelkûen felajánljuk, ez a fogadkozás semmiféle kellemetlen következménnyel nem jár. A felajánlott áldozatot rajtunk nem hajtják be. Ellenben az állam nagyon pontosan követeli a magáét. Itten tehát minden patetikus ígérkezés és felajánlás megszûnik.
Ha a közérdek ellen vétünk, a szent hazát mindig az állammal helyettesítjük és a bûnt elkövethetjük anélkül, hogy a közvélemény kárhoztatását kockáztatnók.
Nagy és hatalmas pártok lángoló hazafiságuk hangoztatása mellett nem átallnak olyan programot kítûzní, melynek alapján az államtól minél több jogtalan kedvezményt csikarhassanak ki és az állami terheket igazságtalanul gyengébb vállakra háríthassák át. Jó volna, ha már az iskolában is ahelyett, hogy ott csak a szavalási hazafiságot kultiválják, a haza iránt teljesítendõ mindennapi komoly kötelezettségekre figyelmeztetnének. Mert az mégsem járja, hogy az édes hazát, mely ápol és eltakar, az állam elnevezése alatt úton-útfélen becsapjuk és érdekeit megsértsük."
Gondolom, a nyelvezetéből már rá lehetett jönni, hogy nem egy mai libsibolsi-nemzetvesztő-idegenszívű irásról van szó. :)
Nem, kedves barátaim, tisztelt hölgyeim és uraim, ez részlet a Nyugat folyóiratból, Radó Sámuel: Politikai frázisok és jelszavak című írásából. Az évszám 1912.

Radó Sámuel (Petrőc, 1857. febr. 7. – Bp., 1919. júl. 18.): újságíró. Jogi tanulmányait a bécsi egy.-en végezte, azután a bécsi törvényszéken gyakornok; egyidejűleg a Neues Wiener Tageblatt munkatársa, majd a lap párizsi tudósítója. Hazatérve belépett a Budapester Tageblatt szerkesztőségébe; később a Neues Politisches Volksblatt szerk.-je. Megalapította a Honvéd c.. napilapot, de ez a vállalkozása nem járt sikerrel. Ezután a Pester Lloyd vezércikkírója, a bécsi külügymin. orgánumának, a Politische Correspondenznek, a francia Havas és az angol Reuter hírügynökségeknek a bp.-i tudósítója. 1898-ban átvette a Magyar Távirati Iroda vezetését, melynek 1918-ig ig.-ja volt. Sokat tett a m. hírszolgálat korszerűsítése terén. M. és német nyelven számos politikai műve jelent meg. Újságírók címen drámát írt (Bp., 1914). – F. m. Politikai olvasókönyv (Bp., 1907); Hírlapírók iskolája (Bp., 1909); Népies politika (Bp., 1910); Politikai jelszavak és frázisok (Bp., 1912); John Bull és társai (Bp., 1916).

Nagyon hasonló jelenségre (csak nem ilyen kiélezetten szembeállítva a haza-állam fogalmát) igyekeztem rámutatni a Sumák népnek sumák a sorsa című bejegyzésemben ezelőtt pár hónappal, amit Lipton barátom erősen rosszallott és szerinte ez az egész csak az átkos rendszer dúlásának és az azóta hatalomba maradt komcsiknak köszönhető.

Márpedig a Nyugatban csaknem 100 éve megjelent írás egy bizonyíték rá (számomra), hogy ez sajnos úgy tűnik, általános magyar jelenség, hiszen már akkor is épp így jelen volt, pedig a korabeli Magyarországra éppenséggel nem volt jellemző a libsibolsi uralom... :)

Arra külön kíváncsi vagyok, vajon mikor kerül elő az az "ultima ratio", ami miatt az idézet írást nem szabad hitelt érdemlőnek tekinteni... ;))))

Tegnap reggeli termés a zenék közt.

(A "Még azt mondják nem illik a tánc a magyarnak..." című magyar népdal - egy kicsit dance-re mixelve :).)

A primitív "honlap" elején, de segítek a direkt linkkel is:

A Macska álma :)

Tegnapi kis éji zene...:)

Van egy régi zenésztársam, Gyulabá, aki brilliáns zongorista/billentyűs, és persze hangszerelő, zeneszerző, szóval olyan ízig-vérig zenész, na... :)
Kétszer játszottunk együtt, egyszer a tamási Dreams nevű együttesben, ahol  vendéggitárosként játszottam pár fellépésen amolyan dallamos rockzenét, pár saját és sok Illés/Fonográf számmal, mivel az ő gitárosukat elhappolta valamelyik vallási szekta.  Annak idején jó barátságban voltunk a Dreams-el, bár konkurrencia volt bizonyos szempontból a zenei vetélkedőkön, de azon kevesek közt voltak, akik hasonló igényességgel próbáltak zenélni, ahogy mi, ezért mindig jól megértettük egymást.
Másodszor ugyanabban a formációban, de más néven, más zenével (jazzesített feldolgozásokat csináltunk, LGT és hasonlók), mindig ő volt a zeneileg legképzettebb és a vezéregyéniség.
Egyik se volt hosszú életű zenekar, de jó volt velük zenélni.
Nemrég újra felbukkant, IWIW-en beszélgettünk zenéről, ő magyon aktív, több projektet is futtat most, én elküldtem neki a nemrég felvett próbálkozásaimat.

Ezt írta:
"Meghallgattam az általad készített zenéket, és rájöttem, hogy amennyiben pop-projektemet valóra váltom, neked kell gitározni"

Ez nagyon jól esett, és remélem, tényleg bejön. :)

Általában nem teszem szóvá a divathóbortokat, mindenkinek szíve joga hülyének lenni, de amikor ez már erősen túl van az ésszerűség határain, akkor kezd érdekessé válni a dolog.
Konkrétan tegnap az 56-os buszon láttam egy jól megtermett kamaszt, aki kötött téli sapkát viselt, ami azért tűnt fel, mert kb. 28-30 fok volt odakinn, a buszban meg vagy 35-40.
Ha valaki nálam jobban belelát ebbe, magyarázza már el, miért jó ez?
Önkifejezés? Lázadás? Valami csoporthoz tartozást jelent?
Miért kell egy - nyilvánvalóan agyonizzadt és büdös - teljesen fölösleges, funkciótlan téli fejfedőt viselni nyáron?