Mert megérdemli.
Ezt érdemli, sajnos. Ne próbálja nekem senki bemesélni, hogy az összes bajaink oka az csak elmúlt 40-50 komcsi év és az azóta regnáló kormányok, pláne hogy mindenről az ún. komcsik tehetnek, de mennyivel egyszerűbb ebben megtalálni minden baj forrását, ugye?
Természetesen jócskán belejátszik az átkos időszak, de gondoljunk csak bele, ez egy generációnyi idő volt!
Nem pusztán miattuk csalunk adót, nem jelentjük be a külföldről behozott vámköteles fényképezőgépet a vámnál, nem vállaljuk a felelősséget a gyorshajtásért, hanem a rossz törvény által nyitott kiskapun vigyorogva kislisszolunk a büntetés elől, esetleg az új törvényi változások után az átadott igazolványba csúsztatott öt-tízezer forinttal korrumpáljuk majd a rendőrt, nem miattuk dobjuk a földre a csikket az utcán, hagyjuk a kutya piszkát a járdán, hozunk haza a munkahelyről egy kis fénymásolópapírt, tollat, használjuk a céges itelefont magáncélra, bliccelünk a tömegközlekedésen, dolgozunk minimálbérre bejelentve és zsebbe fizetve, vásárlunk számla és Áfa nélkül olcsóbban, stb., mert az a végtelenül gonosz, hazaáruló, népnyúzó kormány rákényszerít, különben belepusztulnánk a nyomorba.
Nem, kedves barátaim, tisztelt polgártársaim, ez nálunk valami ősi népbetegség, turáni átok lehet...
A folytonos széthúzás, torzsalkodás, a felelőtlen nemtörődömség, kicsinyesség, ami végigkísérte a magyar történelmet nem egy tragikus fordulat okozója volt. Sose volt nálunk igazi egység, közös gondolkodás, országos együttműködés. A korukat megelőzően haladó gondolkodású nagyjainknak is voltak bizony hibás elképzeléseik, mellettük pedig mindig ott voltak és vannak a patópálok, vagy Péter és Pál, akik a fülemülefüttyért perre mennek, lefizetve a bírót, és a bírók is, akiket le lehetett fizetni...
És most itt van az, amit naponta megélünk valóságként az utcán, a hírekben, a szemét és kutyaszar az utcán, az épp csak funkcionáló, leépülő, de közben dráguló egészségügy és tömegközlekedés, az autózásból élethalálharccá és napi frusztráció-kompenzálássá alakító sofőrök, az utcai és otthoni biztonságérzet teljes hiánya, a cinikus és korrupt hatóságok, a cégek, akik a fogyasztóik átveréséből és megsarcolásából élnek, a fogyasztók, akik a megpróbálják a cégeket átverni, ahol lehet és persze legfőképpen a politikai környezetrombolás, az ön- és közveszélyes, irracionálisan felfokozott szembenállás, ami bármiféle közös cselekvést, de még közös gondolkodást is megakadályoz, és amire hivatkozva aztán mentséget lehet találni a teljesen ideológiamentes emberi gyarlóságainkra is.
Ugyanakkor a legtöbben azonnal harcos magánszféra-védőnek, elkötelezett emberi jogi aktivistának és vad jogfétisisztának próbálnak mutatkozni, ha a kötelezettségeiket kérik számon vagy figyelmeztetik őket valamire, amit helytelenül tettek, azaz nagy hangon ágálva követelik, hogy igazolást, felhatalmazást, jogszabályt mutassanak nekik erről, és ne merészeljék az ő személyiségi jogaikat korlátozni, felháborodva írkálnak a Homárra vagy  egyéb netes fórumokra az őket ért súlyos sérelemről, holott hamar ki szokott derülni, hogy bizony ők se korrektek vagy jogkövetők.

Mert ugye azt talán sejtitek, tisztelt polgártársak, hogy a bliccelők, a szabálytalankodók, a korrumpálók és korruptak, a szemetelők, a mindennapi kis stiklijeinket cinkos összekacsintással vagy épp szemérmes félrepislogással elkövetők, a zsebre fizetésért olcsóbban buszra felszállni engedő Volánbusz-sofőr, a bunkózó BKV-jegyellenőr, a számla nélkül dolgozó redőnyös, a némi jattért sittszállítást is vállaló szemeteskocsis, a szabálysértés után lekáderező majd "Hát most mit csináljak magával?" célzatos kérdést feltevő rendőr, a borítékcsúsztatás után mindjárt mosolygósabb és gondosabb doki, a kertvárosi közutat nehéz teherautókkal szemrebbenés nélkül tönkretevő és meg nem javító építési vállalkozó, aki mellesleg még tele is szemeteli a környéket, meg az összes többi hasonló nem komcsik ám, meg nem is nácik, ők MI vagyunk, hétköznapi átlagpolgárok.
És mi gyártjuk hozzá a hamis, önbecsapó ideológiát is.

Az őszinte, egoista primitívet: "Közöd?"

A szegény áldozatét: "Persze, hogy bliccelek, persze, hogy nem fizetek ÁFÁ-t, kérem másképp nem tudnék én megélni, még cigire, piára se jutna..."

A felháborodott igazságosztóét: "Miiii? Nehogy már épp én legyek hülye becsületes, mikor a kormány meglop minket, meg az összes nagy cég, a multik... csak a birkák tartják be a szabályokat ezek után, ha ők megtehetik, én is!"

A rugalmast: "Most mit vagy már úgy oda? Legyél már kicsit lazább... mindenki megszegi a szabályokat, így működnek a dolgok, nem szabad mindent szó szerint értelmezni, úszni kell az árral..."

A nemzeti mártírt: "Édes hazánk végveszélyben, a nemzetáruló kormány tudatosan irtja a magyarságot, ellehetetleníti az igaz magyar családokat! Tiltakozzunk, ránk nem vonatkozik a libsibolsi kormány törvénye, ne hízzanak a mi zsebünkből kivett filléreken, mi ellenállunk az állami sarcnak! Ez polgári engedetlenség, ami szükséges és kívánatos az elnyomó diktatúrákkal szemben!"

A tudományos alapon forradalmárt: "olvass Szofoklészt, von Kleistet, nem mindig jó a törvény, olyankor meg kell szegni..."

Ezekben persze mind van igazság, meg jó adag érthető indulat. Valóban nem minden törvény jó és ez ellen lehet és kell is tenni, akár a polgári engedetlenség eszközével is.
Csak éppen erre hivatkozva igazolva látni gyarlóságainkat, politikai tiltakozássá előléptetni a napi ügyeskedéseket nem vezet sehová, illetve vezet, esetleg még akár sok jó szándékkal kikövezve is, a szakadék felé...
Ami nagyon hiányzik ebből az országból, az a felelősség, a felelősségérzet illetve a felelősség vállalása.
A felelősségérzet, ami azt is jelenti, hogy nem csak magamra gondolok, hogy megpróbálok belehelyezkedni más nézőpontjába, és kicsit tágabbra nyitva a szemet meglátni, hogy amit teszek, milyen következményekkel jár majd másokra és rám nézve.
Belegondolni abba, hogy ha velem tenné meg más, én mit szólnék hozzá.
Ha pedig valami szabályt megszegtem, ha hibáztam valamiben akár szándékosan, akár tudatlanul, ne próbáljunk meg azonnal keresni valami kibúvót, rákenni másra a felelősséget. Persze ez sokkal könnyebb, az ember nem szívesen látja be, hogy elcseszett valamit, önmagunk becsapása könnyű dolog és kellemesen melengeti a keblet, hiszen mennyivel jobb érzés, ha elhisszük, mi jól csináltunk mindent, csak mások hibáztak.
Pedig nem a panaszkodástól, a másra mutogatástól, a bűnbakkereséstől, a vélt vagy valós sérelmek megtorlásától lesz itt jobb a helyzet. Ez egyesek jogos vagy képzelt sérelmeit persze orvosolhatja talán, de számtalan újat is okoz majd. Ha ezen múlna, már eljött volna a Kánaán, mert ezek a dolgok nagyon jól mennek nekünk... Ahogy ebben az országban mindenki jobban ért mindenhez, meg tudja mondani a tutit, mit is kéne csinálni, és milyen hülyék azok, akik nem így csinálják...

A helyzet az, kedves magyarok, hogy a közhivatalnokok, a rendőrök, az államtitkárok, a képviselők, a miniszterek, de még a pártok is szintén MI vagyunk, belőlünk kerülnek ki, mind magukon viselik azt a morális lenyomatot, azt a többé-kevésbé sumák erkölcsiséget, amit mi is, csak éppen hatalmi pozícióba kerülve ez sokkal kirívóbb és látványosabb, sokkal súlyosabb kárt tud okozni, naná, hogy erre könnyen ugrik a háborgó igazságérzetünk, de nem kéne megfeledkezni arról, hogy a nép sem egy hólelkű, végtelenül becsületes és alapvetően jogkövető embercsoport, akit csak a velejéig romlott hatalom ront el, és kényszerít akarat ellenére mindennapi kisebb-nagyobb szabálysértésekre.
Nem, ez szép önbecsapás, az ember gyarló, ilyen a természete, persze a kulturális-társadalmi háttér és a neveltetés ezen sokat árnyalhat, de itt és most alapvetően szerintem inkább minden szinten az ügyeskedés, felelőtlenség, önzés és felelősség hárítás dominál, nem az együttműködés és "élni és élni hagyni" elve, tehát ne csodálkozzunk, ha az ún. politikai elit, a hatalom, a közigazgatás és minden más is eszerint működik.
Tény, hogy ha a hatalmi pozíciókban folyamatosan rossz példákat látnak az emberek, elég könnyen lesz a saját lelkiismeretük is rugalmasabb, hiszen az igazságérzetét jogosan zavarja. Csak éppen nem gondolnak bele, hogy ez a helyzet nem az ufók vagy más, tőlük független külső erő kizárólagos műve (persze vannak erre is jó kis összeesküvés-elméletek), hanem róka fogta csukaként a közállapotok, a közgondolkodás, a közerkölcs elválaszthatatlan kölcsönhatásban vannak a hatalmi pozícióba kerülők gondolkodásával, erkölcsével, amolyan tyúk-tojás problémaként.
Változtatni elsősorban magunkon, a saját hozzáállásunkon, a saját gondolkodásunkon, cselekedeteinken tudunk. És még ha nehéz is elhinni, ha le is birkázzák/hülyézik érte az embert, ennek lassan-lassan meglesz a hatása, ha egyre többen próbálnak kilépni a másra mutogatás, a hétköznapi sumákságok ördögi köréből. Mert addig, amíg őszintén magunkba nézve azt látjuk, hogy bizony mi se vagyunk mentesek a hétköznapi stikliktől, elég alamuszi dolog csak másokon követelni az erkölcsi tisztaságot. Már ha valaki képes rá, hogy legalább magával őszinte legyen...

Most így visszaolvasva az egész kicsit úgy tűnik, mintha az adófizetők pénzének elpocsékolásával a médiában nyomatott szájbarágós "Magyaroszág benned van" kormányzati píár bő lére eresztett változata akarna lenni, pedig istenemre mondom, amikor hónapokkal ezelőtt elkezdtem írni, még nem is láttam ebből semmit, tehát hiszed vagy nem, nincs köze hozzá.
Ettől függetlenül sajnos szerintem  valóban az a helyzet, hogy ha mi nem akarunk a saját szokásainkon javítani, nem lesz javulás.

Már negyedszer vagyok Koreában ezen az őszön.
Összesen már egy hónap fölött jár az ott töltött időm, négyszer voltam kinn, lassan kezdem kicsit megismerni őket.

► Elképesztő szervezettség és törődés az apró dolgokkal is. Kezdve a reptéren, az érkezéskor. Az útlevélellenőrzés előtt, ahol a belépési kártyákat találjuk (nem tudom, mi a jó magyar neve az immigration card-nak), kis láncra erősítve egy olvasószemüveg van elhelyezve, hogy azoknak, akik nagyon elrakták a szemüvegüket a csomagjukba, vagy épp nincs is náluk, segítsenek a kitöltésben. Kis figyelmesség, de jelzésértékű. Persze nálunk már az első nap ellopnák. Szerintem ott csak azért van láncon, hogy le ne essen, arrafelé nem igazán szokás lopni.
A határőrök pultjainál iszonyú nagyméretű HDTV-ken fut az információs videó (meg persze reklám, ezért kapták nyilván kedvezően a tévét), nagyon jól megcsinált animáció magyarázza el azoknak, akik se koreaiul, se angolul nem értenek, mit nem szabad bevinni, miért veszélyes, ha állati vagy növényi eredetű élelmiszerterméket hoznak be.
A csomagok kiadásra szolgáló csarnokhoz vezető úton óriási kijelzőkön van kiírva, melyik futószalagra melyik járat csomagjai érkeznek. Persze egy futószalagra 2-3 különböző járatról is várható csomag, mikor elkezdenek potyogni, egy kis bőrönd ikon villog annak neve mellett, amelyikről éppen ezek jöttek.
Néha feltűnik egy nagy feliratos doboz a csomagok közt, "Delayed luggage notification", vagyis arról értesít, hogy melyik csomagot nem sikerült az indulási reptéren bepakolni a gépbe, és csak később érkezik meg rajta van a csomag kódja, így aki ezt összehasonlítja a sajátjával, láthatja, hogy ha esetleg épp az övé, nem kell félórát várni, amíg vélhetőleg már nem hoznak több csomagot, hanem rögtön mehet reklamálni. Ez aligha kerül sok pénzbe, de olyan figyelmesség, ami tényleg jól jön.

► Tömegközlekedés: a buszok, a metró olyan rendszerű, hogy vagy zsetont lehet venni és "megmutatni" a beengedő kapunál (ha jól gondolom, RFID van benne), vagy még egyszerűbben RFID kártyákkal használható, amit elő se kell venni, elég, ha a pénztárcát odatartja valaki az érzékelőhöz. Egyes bankok által kibocsátott bankkártyák is ugyanezzel a módszerrel használhatók. De ez még nem minden, hiszen ezekre a kártyákra kedvezményes a tarifa, tehát 10%-kal olcsóbban utazik az, aki ilyet használ, mint aki készpénzzel váltja meg. Sőt, mivel az egészet egy rendszer követi, ha fél órán belül igénybe vesz valaki még egy másik járatot, további kedvezményt kap. Persze lehetne tiltakozni ez ellen, hiszen ez azt jelenti, hogy a rendszer folyamatosan érzékeli, mikor mivel utazik a kártya tulajdonosa, de úgy tűnik, itt valamiért senki nem áll neki hőbörögni és jogászkodni a személyiségi jogok miatt, mint nálunk szokás minden esetben, ha valaki bele akar kötni valamibe... Persze ha valakinél csak készpénz van, az se baj, sőt, a nagy címletű papírpénz se jelent gondot (bezzeg nálunk gyakorlatilag forintra ki kell számolnom a viteldíjat a Volánbuszon, mert a sofőr gyakran nem tud visszaadni, és még pofákat is vég vagy beszól, ha nem így teszek). A koreai buszon a sofőr előtt van egy átlátszó plexi doboz, ebbe kell beledobálni a bankjegyeket, a sofőr figyeli, majd visszaad - de nem ő maga, kézzel kurkászva a pénzben, hanem beüti a billentyűzeten, majd az utas másik oldalán egy automata szépen kipottyantja a visszajáró összeget. Gyors és egyszerű.
A metrón és a vasútállomásokon is mindenütt van lift a mozgáskorlátozottaknak, a vakok számára jól érzékelhető, érdesített sávok készültek, melyeket a bottal vagy lábbal könnyen ki lehet tapintani, ezek a lifthez, a bejárathoz, a metrókocsik ajtajaihoz vezetik őket, mert természetesen a metró pár centi pontossággal ugyanott áll meg.
A metrókocsiban szintén nagy LCD monitorokon fut az információ, és bemondják a megállókat angolul is, no meg ki is írják, sőt, nagy nyíl villog azt az oldalt mutatva, amelyiken nyílik majd az ajtó. Ezek mind egyszerű, nem túl drága dolgok, de jelzik, hogy tényleg szolgáltatóról van szó, nem BKV-hez hasonló impotens, hatósági szerepben tetszelgő pártállami maradványról.
Itt nincsenek pszichopata ellenőrök és biztonságiak. Nincs rájuk szükség, itt az emberek alapból becsületesek az ilyen dolgokban, és a közbiztonság is lényegesen jobb, no meg az egész rendszeren látszik, hogy nem az üzemeltető, hanem az utas érdekeit figyelembe véve készült.

► A liftek nagy részében (nem csak a metróban) az emeleteket be is mondja az automata, a gombok Braille-írással feliratozva vannak, és van belőlük alacsonyan elhelyezett készlet is, hogy a kerekes székkel közlekedők könnyen elérhessék.
► Sok helyen a WC a japánból is ismert hi-tech, szabályozható vízsugáriránnyal, hőmérséklettel, nyomással, fűthető ülőfelülettel, digitális szabályozással ellátott bidével egybeépített darab. Nagyon praktikus és kényelmes.

► Az autók nagy része gyárilag vagy utólag fel van szerelve navigációval, ezek nem a nálunk többnyire használt PDA alapúak, hanem hozzájuk képest kétszer nagyobb képernyővel rendelkező, akár DVD nézésre is alkalmas készülék, ugyanis az autóba beépített médialejátszó persze DVD-t is le tud játszani. Így néztem meg Dédzsonból Szöulba menet a dugóban a Devil wears Prada című felejthető filmet...

► A legtöbb kis boltban és étteremben is természetes módon használható a bankkártya, sőt, ez az RFID dolog is. A mobiltelefonokat nem csak egységgel, hanem fizikailag energiával is fel lehet tölteni, egy nevetségesen alacsony összegért töltik egy darabig.

► A KTX, ami gyakorlatilag a francia TGV koreai változata, össze nem hasonlítható még a legjobb MÁV szerelvénnyel sem. Az állomások tiszták és inkább repülőtérre hasonlítanak, a pénztárakban többnyire csinos, fiatal, mosolygós, segítőkész lányok-fiúk ülnek, akiknél gyorsan és gond nélkül megy a jegyváltás, természetesen akár bankkártyával is.
A jegy egy mágnescsíkos papírkártya, amit a peronra belépéskor a "zsilipkapuval" kezeltetni kell. Persze ez nem minden, hiszen interneten vagy telefonon is lehet jegyet rendelni, utóbbi esetben csak egy kódot kap SMS-ben az ember a telefonjára. És működik, próbáltam. A kalauzok nem macerálják az utast, hiszen az elektronikus rendszeren keresztül a náluk lévő kis kézi számítógépre azonnal felkerül, melyik ülésekre váltottak jegyet, azokkal az emberekkel eleve nem kell foglalkozniuk, akik ott ülnek, csak azoktól kérik a jegyet, akik valamiért nem láthatók a rendszerben. Gyakorlatilag a 10 oda-vissza utam alatt egyetlen egyszer ellenőriztek. A vonat 300 km/h sebességgel megy, de olyan simán, hogy még az elindulást is alig vettem észre. A pontossága minden esetben 5-7 percen belül volt, de legtöbbször percre pontos.
A kijáratnál a jegyeket a bejáratihoz hasonló automatának kell adni, vagy egy gyűjtőbe is tehető, én először azt hittem, az automata visszaadja, de nem, viszont a költségelszámolásomhoz kellett volna. Megkérdeztük az ott álló vasúti alkalmazottat, mit lehet tenni, mosolyogva, készségesen kinyitotta az automata gyűjtődobozát, és segített megkeresni a nagy halomban az enyémet.
Ugye, mennyire elképzelhetetlen ez nálunk? :(

Nem csak a KTX szupervonat normális, hanem a teljesen hétköznapi, normál vonatok is, kb. olyanok (vagy jobbak), mint nálunk a jobb intercity, tiszta és karbantartott. Ja, és pontos, de ha késik, már a 2 perces késést is kiírják, miközben nálunk még sokszor az órásat se. Még a kisvárosi állomáson is ugyanolyan kulturált körülmények között lehet jegyet venni, mint a reptérszerű szöuli főpályaudvaron.

► A koreaiak már évszázadok óta padlófűtés használnak, nem tudom, ez indoka vagy következménye annak, hogy otthon többnyire mezítláb közlekednek és a hagyományos módon a padlón alszanak, esznek. Nagyon kényelmes. Persze tisztán kell tartani a padlót... A szállodában is ilyen van, és kifejezetten élvezem, teljesen megszoktam, hogy az ajtón belépve azonnal cipőt le, és az éttermekben is, ahol a földön ülve, alacsony asztaloknál esznek, ez a helyzet.

► Ez egy tiszta ország, amerre jártam, mindenhol ez volt jellemző, az utcákon és az épületekben is. Apró jellegzetesség, hogy például a reptéri mosdóban nem csak a takarításért felelős személy neve és fényképe látható, hanem a telefonszáma is...
Egy belvárosi építkezésen kisebb földcsuszamlás miatt le kellett zárni egy utcát. Az oda vezető utcákban minden oldalon láthatósági mellényes, villogó botos emberek terelték el a forgalmat, nem volt olyan, hogy valaki gyanútlanul betéved, és nehezen tud kijutni.
A területről kijövő teherautók után mindig ott termett egy ember, aki slaggal lemosta az útról a felhordott sarat. Nálunk ez is teljesen elképzelhetetlen...

► A parlamentjüktől nem messze lévő üzleti negyedében gyakorlatilag nincsenek járdák, az emberek az utcán járnak, az autók között, és csodák csodájára, az autósok nem dudálnak, nem ordibálnak, nem anyáznak, szépen óvatosan kerülgetik őket, vagy lépésben haladnak mögöttük. Az utcai árusok egy része golf- vagy horgászfelszerelést árul. :)

► Sokkal egészségesebben étkeznek általában, mint mi, általában ha egy koreai huzamosabb ideig van Magyarországon, szinte biztos, hogy felszed legalább 3-5 kilót egy év alatt. Náluk rengeteg a zöldség, a tengeri ételek, marhahús, persze disznóhús is, többnyire párolva, nem sütve, finom, bár a mi fogalmaink szerint talán kicsit híg levesek, és persze az elmaradhatatlan nemzeti étel, a kimcsi, ez a fűszeres, erjesztett-savanyított zöldségféle, melyet többféle zöldségből készíthetnek, leggyakoribb a kínai kel és a retek, ezeket feldarabolják, fűszerezik, majd nagyméretű agyagedényekben hetekre lezárva hagyják. AZ eredeti kimcsi régen nem volt nagyon csípős, de mostanában meglehetősen sok erős paprikát tesznek hozzá. Egyébként jellegében engem kicsit a vecsési savanyú káposztára emlékeztet. Nagyon finom a kacsahús is, amit kóstoltam, olyan volt, mint a legjobb füstölt sonka... Van pár érdekes, csak nagyon enyhén alkoholos gyümölcsboruk, inkább amolyan Sangria-szerű, kifejezetten szerettem. Ráadásul amúgy utálom a sört, pedig próbáltam néha megszeretni, de mindig túl keserű volt nekem, azonban a koreai sör nagy kedvelőjévé váltam, lágy, csöppet sem keserű íze kifejezetten üdítő hatású.

► A 70 dolláros motelben alapfelszereltség a számítógép a szobában ingyenes szélessávú nettel, 5.1 hangrendszerrel, központi 100 darabos DVD-választékkal, van széles képernyős LCD tévé, hidromasszázs kád, néhol szaunafülke is, a központi távirányító vezérli a klímát, a tévét és a lámpákat is.

Nemrég Bukarestben töltöttem két hetet egy ottani ügyfélnél.
Múlt szerdán kitalálták a cégnél, hogy amint befejeztem a román munkát, azonnal indulás Koreába egy másikra. Mivel ilyenkor év végén elég nehéz hirtelen megfelelő árú repjegyet találni adott időpontra, végül úgy intézték, hogy Bécsből induló KLM járat lett a nyerő, aminek nem igazán örültem.
Közben a hazafelé szállítandó csomagmennyiségem is megnövekedett, ugyanis az utolsó előtti napon szóltak, hogy vissza kell hoznom 4 dobozt, együttesen bőröndnyi méretűek. Szólhattak volna előre, tudták a cégnél, de csak akkor mondták, hogy "ja, igen..." amikor felhívtam őket, hogy mi a fene ez?
Kissé aggódtam a túlsúly miatt, ezért a bőröndből ami nehezebb volt és felvihető a gépre, azt átpakoltam a hátizsákba, köztük az összecsukható úti vasalót is (erre azért van szükség, mert bár mindig hangsúlyozom, hogy nem vagyok üzletember, néha muszáj legalább zakót, nyakkendőt és inget viselni (pl. Koreában ez elég standard), és ilyenkor általában nem úszom meg ing-nadrág vasalás nélkül, bár rühellem az ilyen puccparádét.
A csomagom (bőrönd+a dobozok összeragasztó-szalagozva-kötözve - izé, ezt hogy lehetne helyesen leírni?) együtt 27.5 kilót nyomtak, de a becsekkoláskor szemük se rebbent... mint később kiderült alig voltak a gépen, minden harmadik helyen ült csak utas.
Fellélegeztem, aztán a biztonsági ellenőrzéskor már elborult a kedvem. Az egyenruhás droid nem tudta elképzelni, mi az az valami a hátizsákban, kibontatta velem, kivette a vasalót, de továbbra is nagyon ostobán nézett, kihajtotta a nyelét, majd vissza, egy kellemetlen reccsenés kíséretében - ugyanis a visszahajtáshoz egy gomb megnyomásával oldani kell a rögzítést, amit ő nem tett meg, így letörte a fogantyút. Csak néztem... ő meg nyomta vissza a kezembe, mintha mi se történt volna. Kérdeztem angolul, hogy miért törte le? Csak tiltakozott, hogy nem törte le. Mondtam, de igen, nézze meg, eltört. Vonogatta a vállát.
Gratulálok. Legalább elnézést kért volna. Ott helyben beledobtam a roncsot a fel nem vihető folyadékok tárolására szolgáló szemetesben, minek cipeljem, javítani úgyse lehet.
Nem mintha sokat ért volna, de azért vagy 5000 Ft lehetett, persze arra esélyem se lett volna, hogy román biztonsági droiddal elismertessem a hibáját, vagy hogy magyarként a román reptéren kártérítésért folyamodjak.
Ezek után még szívderítőbb volt, mikor közölték, hogy a gép késik, előreláthatóan legalább fél órát, amit persze nem írtak ki, még a késés tényét se.
Elvileg Bukarestből este 9 körül indult volna a Malév Budapestre. Fél óra eltelte után még nyoma se volt semmi információnak, mikor rákérdeztem a személyzetnél, a vállukat vonogatták, hogy csak annyit tudni, a gép még el se hagyta Budapestet.
Hazatelefonáltam (persze a legtöbb utas ezt tette), hogy nézzenek utána, mi várható, például a reptér honlapján, vagy a Malév infóvonalán. Kiderült, hogy otthon esett pár centi hó, meg hideg is volt (merőben szokatlan ez decemberben mifelénk, és nyilván az időrásjelentés sem jelezte, ugye), ettől vagy 3 órára leállt a Ferihegyi reptér forgalma. Biztos őket is váratlanul érte ez az időjárás, ahogy az összes útkarbantartót szokta minden télen Magyarországon...
Így egyelőre nem lehetett tudni semmit, ahogy az utasokkal együtt kisütöttük. Hát vártunk.
Tudván, hogy nem sok időm lesz otthon, elkezdtem tölteni a telefonom aksiját, illetve kettőt egyszerre az asztali töltővel.
Telt-múlt az idő, és semmi infó... megint kérdezősködtem, azt mondták már elindult. Rá fél órára közölték, hogy mégse... persze kiírva nem volt semmi, a Malévtől egy képviselő se jelent meg.
Mi, utasok együtt próbáltuk telefonon beszerezni a legfrissebb infót, és végre megtudtuk, hogy elindult a gép, több mint 2 órával a menetrend szerinti ideje után, és ezt hivatalosan csak 20 perccel ezután közölték velünk. Persze ilyenkor (2 óra késés után) már lehet kérni kupont étkezéshez vagy ilyesmi, na de Bukarestben, éjjel? Egyrészt Malévos nem volt senki, másrészt minden büfé zárva volt.
Végre megjött a gép, beszálltunk, hazarepültünk simán.
A vámnál az officér összevonta a szemöldökét és rákérdezett, mi az a bőröndnyi nagy kartondoboz? Mondom 4 db szoftver, díszcsomagolásban. Bólintott, és intett, hogy mehetek... nahát, úgy látszik az igazság elég valószínűtlen volt ahhoz, hogy elhiggye? :)
Reptérről taxi a céghez, ott felvettem a cuccokat, melyeket vinnem kell Koreába, aztán beszálltam az autómba (indítás, kicsit nehezen forgatta meg az aksi 2 hét állás után), ülésfűtés bekapcs, majd nagyjából megpróbáltam lesöpörni a havat róla egy kesztyűvel, aztán indulás a Tescóba, nagy bevásárlásra, mert ugye a kocsit elviszem, így nehéz lenne majd nélküle a heti konzumálás.
Hajnali háromra ágyba is kerültem, felkelés hétkor, tízkor indulás Schwechatra. Szerencsére az út nem volt nagyon csúszós, beprogramoztam a Map24 által adott útvonaltervben szereplő távolságot az autó számítógépébe, hogy mindig tudjam a várható érkezési időt, és tűz az M1-re. A Speed Warningot 140-re állítottam, nem akartam nagyon lehetőséget adni, hogy gond legyen, nagyjából 135-140 között mentem, néha kis gyorsítással, mikor valaki 120-szal kisajátította a belső sávot, és bár alig voltak a külsőbe, ő odagyógyult a sávhoz, hiába mentünk mögötte ketten láthatólag arra várva, hogy a jobbra tarts elv esetleg eszébe jut, ő nem tágított, így sajnos kénytelen voltam elhúzni mellette nagy hirtelen a külső sávban (ami mutatja, hogy bőven volt hely ehhez, és ő bőven ki tudott volna sorolni).
Nagyjából 2 és fél óra alatt odaértem, még a parkolóházat is elsőre megtaláltam, apró bizonytalankodással.
Volt még jó három órám indulásig, a check-in még ki se nyitott. Megláttam, hogy vannak ott check-in automaták, gondoltam, szerencsét próbálok.
Természetesen a ferihegyivel ellentétben, ahol eddig még egyszer se lehetett őket használni (lásd erről írt bejegyzésemet), itt csodák csodájára minden működött, elsőre felismerte a törzsutaskártyámat, az útlevelemet, és talán 2 perc se kellett hozzá, már a kezemben volt a beszállókártya a Bécs-Amszterdam és az Amszterdam-Szöul járatra is. A bőröndöt feladtam a lugagge drop-in pultnál, és kész is voltam.
Igen, ez a különbség az osztrák és a magyar EU közt. Az előbbiben működnek a dolgok. Vajon miért?

Nemrég a cégnél megrendeltünk egy Fujitsu-Siemens Esprimo V5505 notebookot az usanotebook.hu-tól. Mivel jogkövetők vagyunk, rendeltünk hozzá egy XP Professional-t is.
A gépről ami értékelést találtam a neten, azok elég jókat mondtak róla, így bátran mertem kérni ezt a fajtát.
Azóta romlott a véleményem, ez részben köszönhető a kereskedőnek.

Először is, a megrendelés visszaigazolásában szóról szóra így szerepelt:

1 db 'Microsoft Windows XP Professional OEM'
Egységára: 30.000,- Ft + áfa (nettó) /36.000,- (bruttó)/
Részösszesen: 36.000,- Ft

Erre mit hoztak ki? Egy magyar nyelvű XP-t, ami majdnem undorítóbb dolog, mint egy BKV ellenőr, a magyarra fordított „lokalizált” szoftverek mindig az idegbajt hozzák rám az erőltetett, nyögvenyelős kifejezéseikkel és a borzasztóan magyartalan mondataikkal.
De nem is erről van szó, hanem arról, hogy nem ezt rendeltük, és nem is igazolták vissza, hogy magyar lenne a szoftver.
Mivel kollégám, aki installálni kezdte, már csak a fólia felszakítása után kapott észbe, hogy nálunk a magyar nyelvű szoftver tilos, nem akarják kicserélni az usanotebook-nál...
Végignéztem a honlapjukat, és sehol nem találtam arra utalást, hogy ez a szoftver magyar nyelvű lenne.
Itt a a link, amiről rendeltük, egy árva szóval se írják, hogy magyar, sőt, a termék képe is jelzi, hogy angol nyelvű, és azt se írták oda, hogy „a kép csak illusztráció”.

Ezek után kapják be, ha nem cserélik ki.

De ez még nem minden. Megpróbáltuk ideiglenesen egy másik XP telepítőről feltenni az angolt, amíg veszünk hozzá egy eredetit, hogy tudjuk használni.

És nem lehetett, egyszerűen nem képes rá feltelepülni az XP. Felhívtuk a kereskedőt, aki azt mondta, jaaa, tényleg, erre a gyári XP-t nem lehet feltenni... illetve fel lehet, ha valami spéci programmal „kibontjuk” az XP gyári telepítőt, majd abba „beleintegrálunk” egy drivert, ami kell hozzá, és kiírjuk ezzel a spéci programmal egy spéci XP installernek. Ugyanis ez a Fujitsu-Siemens olyan különleges állatfajta, aminek a SATA meghajtóját az XP nem tartalmazza, ezért nem is tehető fel rá, nem tudja kezelni a vinyót.

Két kérdés maradt már csak:

Mindenesetre duplán monnyonle az Usanotebook, ezektől se veszünk többet semmit. Nálunk nem divat ez a hozzáállás.

Most már csak abban bízom, hogy ettől eltekintve a gép jó lesz, különben majd tudósíthatok a garanciális szervizükről is...

A Lánglovagokon meg a hírekben rendszeresen olvasni olyan balesetekről, hogy az autó felcsavarodott az oszlopra, kettészakadt, összelapult, stb. Legtöbbször az ok: a vezető elvesztette az uralmát a jármű felett, akár teljesen egyenes úton is. Persze vélhetőleg minimum relatív, de sokszor abszolút gyorshajtás kell ehhez.
Nem egészen értem ezt.
1981-ben kezdtem motorizált járművet vezeti és 1984-óta van jogsim autóra.
Három éve olyan teljesítményű autót használok, mely a magyar autópark 95%-ánál lényegesen jobban gyorsul, és ha az első kerekekre rászabadul a maximális 360 Nm turbós nyomaték 2500-4500 fordulat közt, azért az átlag magyar vezető hamar bajban lenne vele, mert képes hármasban is elpörögni és bizony a hajtási befolyást is érezni a kormányon.
Ezzel nem akarom azt mondani, hogy hűdeprofi sofőr vagyok (sajnos volt már egy balesetem 23 év alatt, félig saját figyelmetlenség, félig a másik fél gyorshajtása miatt - nem láttam időben, csak mikor késő volt), de van abban némi tapasztalatom, hogy helyesen fel tudjam mérni a korlátokat, a sajátomat és az autómét is.

Még soha nem csúsztam ki, nem vesztettem el az uralmat a jármű felett, főleg nem egyenes úton, pedig ha a körülmények lehetővé teszik, szeretek odalépni neki néha kicsit lakott területen kívül (a gyorsítás az érdekes csak, nem a sebesség), és télen mifelénk a kanyargós erdei úton elég sokára tisztítják/szórják a csúszós burkolatot. Viszont ha úgy érzem, necces a dolog, inkább megyek lassabban, és nem fogom megjátszani, milyen menőcsávó vagyok.

Tényleg nem értem, mit csinálhatnak azok, akik gyakorlatilag egyenes úton, műszaki hiba nélkül "elvesztik az uralmat a jármű felett".

Önbíráskodás, avagy leckéztetés

Autópálya és a tolós-villogós emberkedők