A blogszféra (blogoszféra?) tényleg kezd egy külön médiaágazattá válni nálunk is. Azzal, hogy az Index címlapon hoz bizonyos blogokat, sokszorosára tornázhatja fel az olvasottságukat, mely akár pénzre is váltható, ha rendszeresen sikerül ez a mutatvány, és utána már beindul a verkli, de van akinek a népszerűség is elég, már ha az indexes olvasók kommentezését annak lehet nevezni.
Ez is kitermeli magának a sokféle témát és igényességi szintet felvonultató, lassan profivá váló blogokat.

Úgy tűnik, a legnépszerűbbek mindenképpen azok, melyek valamilyen jelenség kapcsán nemtetszést fejeznek ki, minél keményebb formában, annál inkább, illetve úgymond "görbe tükröt" tartanak bizonyos jelenségek, csoportok, szokások elé.
Sajnos ez utóbbiak szerintem egyre inkább átcsúsznak öncélú fikázásba, közhelyes gúnyolódásba.
Lehet az egyik oldalról úgy megközelíteni, hogy az a jó, ha semmi se szent és sérthetetlen, ha mindenkin lehet röhögni, mindenkit lehet szembesíteni a hibáival. Ez nagyjából elfogadható is számomra, ha az a szándék, hogy ezzel felhívják erre a figyelmet és ezt szellemes, találó karikírozással képesek megtenni.

Eleinte a modorosblogot is ilyennek láttam, de néhány poszt után egyre inkább úgy éreztem, leginkább jóízű kárörvendés és rosszmájúskodás lett belőle, azoknak a kissé alpári emberi ösztönöknek a kiszolgálásra, melyek másokon való gúnyolódásból tudnak élményt generálni. Kétségtelen, hogy bizonyos "archetipusok" némely felszíni személyiségjegyeit egész jól leírja, és néhány részletre ráismerni a saját környezetünkben is - de azért alapvetően túlzóan leegyszerűsítő és általánosító, számomra nem a könnyed karikatúra, hanem egyre inkább a "jól beszólunk nekik" felé tolódik.

Aztán nem olyan rég bejött egy másik hasonló, női változatban, a Görbe sminktükör. Beleolvastam és húztam a szám: ez ugyanaz, kicsit más stílusban, közhelyek és klisék összehányása emberek skatulyázására. Egy ideig jópofa, aztán már unalmas és zavaróan felszínes.

Egyre többször érzem azt, hogy menthetetlenül régimódi és merev vagyok, hogy nekem nem szerez felhőtlen vidámságot az ilyesmi. :(
Lehet mondani, hogy azért, mert némelyikben találva érzem magam - nem vitatom, hogy nekem is megvannak a saját modorosságaim és nyilván rosszul esik, ha basztatnak miattuk, bár igazából nem olvastam belőlük annyit, hogy magamra ismerjek valamelyikben.

De azért valahol érdekes és kicsit számomra zavaró, néha elkeserítő, hogy azok a legnépszerűbb blogok, ahol leginkább negatív és/vagy másokat kiosztó, kioktató, másokon gúnyolódó, indulatos anyázásokat szító írások vannak, hogy aztán a netes névtelenség jótékony homályából kommentelők kiélhessék a verbális agresszióikat. Ha megnézzük, melyek szerepelnek a legtöbbet címoldalon, túlnyomóan ilyeneket láthatunk.
Úgy tűnik,leginkább ez kell nekünk, hogy anyázzunk, kiosszunk, kioktassunk, lebasszunk, gúnyolódjunk. Aligha ne függene ez össze az ország általános állapotával...

Ja, igen, nem kell mondani, tudom: ez megint csak lúzer nyafogás, akkor minek olvasok ilyen blogot, bla bla bla...
És igen, én is írtam már olyan bejegyzést, amiben valamin háborogtam, vagy éppen valaki(ke)t nevetségesnek találtam - csak épp ez nem prioritás és nem cél nálam. De ha háborgok, fikázzok, azért próbálom többnyire a másik oldalról is nézni a dolgot, főleg, ha értelmes és gondolkodó emberre valló, nem indulatosan anyázó ellenvéleményt kapok.

Nemrég egy Index által - nyilván a magas olvasottság miatt - felkapott blogger (nem irigylem tőle, sose törekedtem a magam részéről címlapos helyezésre) írt egy gyanúsan médiahack ízű, de akár valósnak is vehető cikket a „Kerékpármentes napról”, miszerint a gyalogosok érdekében korlátozni kéne a kerékpározást.

Egyébként nem szokásom nála kommentelni, olvasni szoktam néha, de annyira elvakult ostobaságokat írt, hogy sajnos a magyar viszonyokat ismerve simán lehetett volna valós gyűlölködés is.
Első mondatomban én is médiahack-re gyanakodtam, de a kommentekben teljesen komolyan kiállt a cikk mellett, ezért feltételeztem, valóban így gondolja.
Mivel nekem nem szokásom mások szívatása, még kísérletezés és „megmutatom, hogy vernek át titeket” szinten se, feltételeztem, hogy népszerű bloggerként ő sem teszi.
Másnap lerántotta a leplet, tényleg átverés volt, az álhíres bejegyzés sok dühödt hozzászólást váltott ki (várható volt, tulajdonképpen akár lehetett simán ez is a cél, egy ilyen erősen megosztó bejegyzéssel nyilván óriási látogatottságot lehet elérni). 

Kommentben megjegyeztem, hogy én is beszoptam, némi gyanakvás után, mert  „Nálam legalábbis jobban belefér az, hogy valaki szűk látókörű és elvakult, mint az, hogy szándékosan valótlant mond, hogy másokat szívasson.”, illetve „Egyébként még annyit, hogy szerintem ezzel a blog a saját hitelességét kérdőjelezte meg, legalábbis az én szememben sokat vesztett belőle.”

 Erre az őszinte, kőkemény blogger a következő szöveggel kitiltott a blogjából. :)

Zoli vagyokDaily Shark: kommentár nélkül akartam hagyni, ahogy itt cirkalmazod, egyre több aspektusból bontogatod a világfájdalmadat, de mostanra meguntam. Úgyhogy pár dolog, aztán a vitát lezárjuk:

1. ha te egy egoblogra akarsz hiteles hírforrásként tekinteni, akkor valamit nagyon benéztél. Olvass HVG-t, vagy Figyelőt, vagy mittomén, olyan lapokat, amiknek az a dolga, hogy hiteles tájékoztatást nyújtsanak. Ha még nem tűnt volna fel, ennek a blognak a címe az, hogy "zoli vagyok". Rólam szól, az életemről, a gondolataimról - és akit ez érdekel, az olvassa, akit meg nem, az nem. Ezért van benne reggel az MTI-tükörben a PSZÁF elnökének sajtótájékoztatója, és ezért nincs a zoliblog.

2. gondolkodj el azon, hogy ha egy saját magam által le is leplezett manipuláció ilyen eredményt ér el, és ezen ennyire megdöbbentél, akkor tényleg, hogyan működnek a blogomnál jóval nagyobb infrastruktúrát használó sajtótermékek? Ha nem tartanám műfajidegennek, írhatnék arról is, hogyan kell egy cikket teljesen félrevinni csak a címadással és a képaláírásokkal, hogyan lehet egy MTI-hír majdnem szó szerinti átvételével is a közlést teljesen a visszájára fordítani... csak ott nem leplezi le neked senki a csalást, és nem is tudod odakommentelni, hogy mekkorát csalódtál.

3. a jövőben nem tartok igényt a megtisztelő látogatásaidra. Ezt elősegítendő, többet nem fogsz hozzászólni a bloghoz, és mielőtt erről felháborodott levelet írnál ("hát, gratulálok, ez neked a szólásszabadság stb."), tudd, hogy az e-mail is megy a spambe rögtön. Ez egy ingyenblog, ingyen tartalommal, neked nem kerül pénzbe olvasni, én se kapok érte pénzt, hogy írom - ezért nem is kell tekintettel lennem arra, hogy valamiféle Lex Pokol szellemében az ellenvéleményeknek is kontroll nélkül teret adjak. Sőt, a törzsolvasók sem ezt várják - akiktől egyébként még soha, egyetlen hozzászólást se moderáltam ki. Hja, ők a barátaim, nem a partvonalról finnyogó kibicek.

Úgyhogy viszlát, köszönjük hogy itt jártál. Dolgozd fel a traumát, hogy becsaptak téged, ez biztos csak a zoliblogon fordult eddig elő, és se eddig, se ezután máshol nem lesz ilyen.

Szolgálati közlemény: fentiekkel a további "nagyot csalódtam, mennyire hiteltelen vagy" kommenteket is megválaszoltam, azok megírása/élesítése tehát teljesen fölösleges lenne.

 Jól megkaptam, kiosztott rendesen. :)

Érzek némi ellentmondást, végül is a saját véleményét, gondolatait írja meg, vagy a rajongóinak igénye szerintieket? Mindenesetre kavarásnak és olvasottságnövelőnek ügyes kis cikk volt, ha valaki erre hajt.
Eddig se voltam a törzsolvasója, ezután se leszek.
Baromira eszembe se jutott levelet írni neki, mert kitiltott, mellesleg ha kommentelni akarok, regisztrálhatok más nevet és írhatok azon – de minek?

A „trauma” feldolgozva. Kösz, Zoli. :)

 

Frissítés utólag:

Na, úgy látszik valaki tudomására hozta ezt a bejegyzést, meg is lett a hasonlóan karakán reakciója:
hát, valahogy túlélem :) az mindenesetre vicces, ahogy 12 éves emós kislány módjára írt egy "ellenbejegyzést" a sérelmeiről - de a magam részéről többet nem is foglalkoznék vele, itt csak olyan blogokat és bloggereket reklámozok, amik/akik szerintem arra érdemesek.

Nemrég egy az Index által gyakran címlapon hozott blog bojkottot hirdetett a BKV ellen, mely szerint mindenki használja a BKV-t jegy nélkül, mert:

Hozza nyilvánosságra, és tegyen elérhetővé a BKV minden olyan dokumentumot, amelyeknek a közzétételére törvény kötelezi!

Távozzon a BKV minden vezető beosztású alkalmazottja, távozzanak a BKV jelenlegi felügyelőbizottságának tagjai!

 Ráadásul ezt ezzel a látszólag nagyon igazságosnak és tiszteletre méltónak tűnő, de valójában teljesen fals indoklással körítette:
"Célunk, hogy pénzt spóroljunk a magyar államnak, és az embereknek. Tudatos állampolgárként cselekszünk, és a jobbító szándék vezet minket. Jelenleg csak akkor volna értelme BKV-jegyre költeni, ha azt szeretnénk, hogy pénzünk offshore cégek számláján, vagy végkielégítések formájában illetéktelen zsebekben landoljon. Ezt pedig nem akarjuk. Egy gazdaságosan működő BKV-t akarunk, ami nem elnyeli a pénzt, hanem a közösség javát szolgálja. Ez csak akkor lehetséges, ha nem törődünk bele a törvények megsértésébe, hanem polgári engedetlenséggel kényszerítjük őket arra, hogy betartsák azokat. "

 Végül a következő tanácsot adja az ellenőrökkel kapcsolatban:

"Mivel tehetetlen, nem stresszelünk miatta. Szépen meghallgatjuk, ha mondani akar valamit ("jegyeket bérleteket"), amúgy leszállunk a járműről és nem foglalkozunk vele. "

 A következő bejegyzésben büszkén jelenti, hogy már másfél milliónyit blicceltek és így kérkedik:

"Vannak, akik tiltakozásképpen biciklire szállnak, vagy a motort választják, a bevállalósabbja, vagy akinek nincs más választása, de mégis protestálni akar, az pedig bliccel. "

Sokan azzal mellveregetős hantával indokolták a nemfizetést, hogy ők "az adójuk befizetésével már támogatták a BKV-t és ezért nekik ingyen jár az utazás".

Na, akkor leszögezem, hogy nagyon felháborít a BKV-s lenyúlások ügye, és egyértelmű, hogy a felelősöket meg kell keresni és felelősségre vonni. Nem csak a BKV-nál persze. Gondolom, ha nagyon megkapargatnák, más állami cégeknél is kiderülhet egy s más

De próbáljunk már logikusan gondolkodni, nem hebehurgya, indulat szülte ötleteket leönteni lejárt szavatosságú, messziről bűzlő ideológiai szósszal: 

1. A bojkott többnyire nem abból áll, hogy valami szolgáltatást igénybe veszünk vagy terméket megvásárolunk és aztán nem fizetünk érte, hanem abból, hogy egyáltalán nem vesszük igénybe és nem vásároljuk. Ez a bojkott lényege.
Ami itt folyik, az szerződésszegés és tudatos anyagi károkozás. 

2. Pénzt spórol? Azzal, hogy nem fizet az igénybe vett szolgáltatásért? Ez nagyon abnormális gondolatmenet. Honnan tudja, hogy éppen az a pénz, amit ő fizetne, nem a tényleges működési költségekre kell? Amíg használja a szolgáltatást, annak van rengeteg költsége, energia, az infrastruktúra karbantartása, a dolgozók bére, stb. Ezt a pénzt mindenképpen elő kell teremteni, nyilván közpénzből, vagyis a mi pénzünkből – az enyémből, a tiédből, tehát a tisztel polgárjogi bliccelők bizony a mi zsebünkből is kihúzzák ezzel a pénzt.

 3. A hivatkozás, hogy „adóztam és abból tartják fenn a BKV-t” valami nagyon populista megközelítés, tipikus áltudatos hőzöngés.
Először is, az adó szakszerű definíciójában benne van:

Közgazdasági szempontból az állami költségvetés bevétele, melynek befizetése kötelező, de az állam közvetlen ellenszolgáltatást nem nyújt az adófizetők részére.

Nagyon lényeges, közvetlen ellenszolgáltatást nem nyújt! Alapvetően téves minden ilyen érvelés, hogy mely az adózásra hivatkozva nem fizet a tömegközlekedésért.

Az adóból nagyon sokféle egyéb szükséges, államilag finanszírozott közszolgáltatásra is költenek, így mondjuk a BKV támogatására az adónknak csak egy minimális hányada mehet. Természetesen felháborító és elfogadhatatlan, ha ezt indokolatlan és pimaszul magas végkielégítésekre költik – csakhogy erre nem hivatkozhat senki, mint a bliccelést indokló, sőt erkölcsösség tévő érvre.

De egye kutya, ne foglalkozzunk ezzel, hanem számoljunk. Az átlagos magyar éves SZJA befizetés kb. 160e Ft, és ebből meglehetősen sokfelé kell osztani, 8%-a kapából visszakerül a helyi önkormányzathoz. Tegyük fel, hogy mondjuk – alighanem erős túlzással – 5%-ot fizet a BKV-ba a maradékból az átlagember, az kb. 7,5e Ft. Ez kevesebb, mint egyhavi bérlet ára. Erről ennyi elég, azt hiszem 

4. Engem még úgy tanítottak otthon és az iskolában (ja, tudom, komcsi csökevény lehet), hogy ha valamilyen szolgáltatást igénybe veszek, azért fizetek, hiszen egyrészt ez egy polgárjogi viszony, ő nyújt valamit, amire nekem szükségem van, én pedig a pénzbeli ellenértékét adom érte, másrészt becsület dolga. Ha drágának találom, más lehetőséget kell igénybe venni, de ha már igénybe vettem és a teljesítés megtörtént (eljutottam a célállomásra épségben, elfogadható idő alatt), akkor fizetek.
Itt mondjuk annyiban más a helyzet, hogy előre kell fizetni, mielőtt még teljesül a szolgáltatás, de ez nem csak itt van így.
Tehát ez gerincesség és önbecsülés dolga is, nem fogom meglopni a BKV-t azért, mert a vezetés nagyban nyúlja le a cég pénzét, egy törvénysértés és becstelenség, amit ők csinálnak, nem ad se felmentést, se okot a bliccelésre. 

5. Nagyra van a blogger azzal, hogy „bevállalós”, mikor bliccel. Ugyan miért? Minimális a kockázata.
– Jó eséllyel nem találkozik ellenőrrel
– Ha találkozik, jó eséllyel lerázza és lelép

Mi ebben a nagy bevállalás? Hogy arcoskodik egy kicsit pár ellenőrrel? Elismerésem, ez aztán a magyar virtus, az igazi polgárjogi harcos, remélem, szobrot is kap.

6. Az akció eleve kudarcra ítéltetett. Egyrészt a BKV egy jókora szegmense, a metró nem használható ilyen módon, mert ott bizony nem engedik be az ilyen bősz "polgárjogi aktivistákat", bármennyire büszkén is szajkóznák a "bojkott" szót.
Ez szépen rávilágít arra is, milyen szalonforradalmárok is ezek, hiszen csak azt merik megtenni, amit különösebb kockázat és következmény nélkül megtehetnek.
Arról nem is szólva, hogy aki elvből bliccelt, az eddig is potyázott, így különösebben nem fogják megingatni a BKV büdzséjét jobban, mint eddig.
És az se véletlen, mennyi elítélő és ellenző véleményt kapott. Márpedig széles támogatási bázis nélkül ilyen akció csak marginális acsarkodás marad.

7. Ami a közzétett számokat illeti, a hitelességük egyáltalán nem igazolható, teljességgel követhetetlen, vajon ténylegesen mennyien támogatják és valójában mennyi a "bliccelési érték".

Rá kéne döbbenteni az elfuserált akció kitalálóját:
Nem, te nem vagy bevállalós, csak egy zavaros, indulatoskodó hőzöngő, aki hamis, demagóg érveléssel próbálod a bliccelést igazolni.
Akkor lennél bevállalós, ha vagy nem is vennéd igénybe a szolgáltatást, vagy ha már fizetés nélkül teszed, ezután vállalnád ennek minden következményét, azaz megadnád az adataidat az ellenőrnek, és várnád szépen a büntetési csekket, majd azt se fizetnéd ki, és kibekkelnéd a végrehajtást vagy a börtönt.
Ha ezt megtennéd, akkor tényleg lehetne mondani, hogy következetes polgári engedetlenségi aktivista vagy, nem pedig piti bliccelő, aki meg akarja magyarázni, miért nem az.

Így viszont az egész csak üres handabanda és sunnyogás.

Olvastam nemrég valamit, ami felháborított, és úgy általában nem értem, hogy tudnak emberek ilyen fokú gyűlöletet magukban hordozni.
Hogy szerintük az a hazafi, aki bármilyen okból is fizikailag bántalmaz egy olyan nőt, aki konkrétan nem veszélyeztette, csak éppen olyan csoportba tartozik, akit a "hazafiak" gyűlölnek, és mindezt - utólag még fokozottan - indokoltnak találják, mert kiástak az illetőről olyan  privát adatokat, melyek alapján az illető valóban nem illeszkedik az elfogadott normákba - így aztán hazafias tett megütni (nem mintha az, aki megütötte, ezt tudta volna).

Írnék is konkrétabban erről, de nem merek.

Az a hírportál, melyről szó van, ugyanis rendszeresen közzéteszi - aligha törvényesen - a neki nem tetsző, vele nyilvánosan egyet nem értő, őket kritizáló vagy más módon számukra ellenszenves személyek adatait, hogy ezzel uszítsa az olvasóközönséget arra, zaklassák csak a kipécézett személyt. Gondolom, lesznek elegen, akik meg is teszik, a hazafias lelkesedésből pofánvágott leszbikus nővel is ezt tették.

Én nem szeretném, ha hasonló hazafiak zaklatnának, megvernének azért, mert írtam valamit, ami nekik nem tetszik.
Jól csinálják. Ez a legegyszerűbb, erőszakkal, indulatból, megfélemlítéssel. Működik.

Remélem a napicápa elég kis hal ahhoz, hogy ne foglalkozzanak vele.

Mellesleg azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a közösségi portálokon, társkeresőkön, fórumokon, stb. látható bármilyen adatainkat - még akkor is, ha nem nyilvánosak - bármikor ellenünk fordíthatják, hiszen mindig akad majd olyan, aki irigységből, gyűlöletből, vagy csak heccből is eljuttatja hozzájuk. És ha nem vagy olyan, aki szerintük hazafi - neked annyi.

Még valami, ami utólag jutott eszembe: az a politikai tömörülése, mely e hazafiak támasza, bázisa, mindig előszeretettel emlegeti a keresztény erkölcsöket, mint mindenki számára követendő példát.
Érdekelne, hogy más emberek, etnikai vagy egyéb csoportok folyamatos, otromba, minden szellemességet nélkülöző primitív gúnyolása, mások bántalmazása, a bántalmazásra való felhívás és/vagy annak helyeslése, mások privátszférájának megsértése melyik keresztény erényekek közé sorolandó?

Tegnap a környezettudatosság nevében ismét bringáztam, a Maros utcába kellett mennem a Virányos út felől.
Természetesen a Városmajor park melletti kerékpárutat akartam használni.
A kerékpárút a János-kórháznál keresztezi a villamosforduló vágányait, itt két éles ívben kanyarodó vágánypárt és egy lefolyórácsot kell keresztezni. Ráadásul ezek nem szimpla vágányok, hanem a vágány mellett kis távolsággal van egy második "él" is, ami még rosszabbá teszi bringás áthaladás szempontjából.
Számtalanszor megtettem már gond nélkül, bár ez egy nagyon elfuserált hely bringás szempontból, hiszen az egyik oldalán a villamossínek szöge nagyon kicsi az út irányához képest, és köztudott, hogy villamossínt lehetőleg merőlegesen kell megközelíteni, de legalábbis közel merőlegesen.
A képen is látható, hogy ez nem mindig egyszerű, egyrészt jókora darabok vannak már kitörve az aszfaltból a sínek mellett, másrészt a lefolyórács réseinek iránya se a legkedvezőbb, ha azon kell áthajtanom.

Ha egyedül vagyok a szakaszon, elvileg nincs gond, mert némi kis manőverezéssel ki lehet kanyarogni biztonságosan, de ha éppen jönnek más bringások, vagy gyalogosok is, az megnehezíti. Vastagabb kerekű géppel ez persze kevéssé probléma, de nekem egy aránylag vékonyabb kerekű city bike-om van.
Nem is emlékszem, most éppen hogy történt, lényeg, hogy valamiért ezúttal nem jött össze, jókorát zakóztam, a jobb felemre estem. A kesztyű a tenyeremet megvédte, az alkaromon meg a felkaromon persze rondán lejött a bőr és vérzett, a kormány elferdült, a kedvenc új nadrágom kiszakadt.
Felkeltem, megnéztem magam, karom mozgott, bár fájdalmasan, aztán helyreigazítottam a kormányt és bosszankodva továbbtekertem, a dolgom elvégeztével meg ugyanezen az útvonalon vissza.
Mire beértem a céghez, már irgalmatlanul fájt a jobb vállam és felkarom. A hátizsákomban mindig van egy fertőtlenítő kendő ilyen vészhelyzetekre, azzal letisztítottam a sebeket, aztán próbáltam tovább dolgozni, de nem bírtam annyira megemelni a karomat, hogy az egeret tudjam kezelni, vagy gépeljek, ráadásul feltámasztani se tudtam, mert az meg a friss seb miatt fájt.
Kezdtem egyre rosszabbul érezni magam, bizsergő hidegség kúszott lefelé a fejemtől a lábamba, és kollégáim szóltak, hogy nagyon lesápadtam. Ücsörögtem kicsit, míg jobban lettem, aztán hazaindultam, útközben bementem a János-kórházba, mert már nagyon fájt a vállam. Az ügyeleten vagy tíz ember várakozott különböző sérülésekkel, meglepetésemre nagyon gyorsan, bár kissé futószalagszerűen elláttak, először a kijövő asszisztens elkérte a TAJ-kártyát és a lakcímkártyát, aztán nemsokára behívtak, röviden elmondtam, mi történt, tapogatta, mozgatta a vállam a fiatal doki, kérdezgetett, nem zsibbadnak-e az ujjaim, majd röntgenre küldött. Ez is gyorsan lezajlott, rövid várakozás után visszakerültem a dokihoz, aki közölte, hogy nincs komoly baj, csak csúnyán megrándult a vállam, és egy nagy háromszögletű kendővel felkötötte a nyakamba a karom, azt mondta, 12 napig így kell hordanom, majd kontroll. Ja, és jegeljem meg tegyek rá Flector tapaszt. Sajnos mivel a karomon nincs bőr, a kendő állandóan beleragad a sebbe. :(
Éjszaka nehezen aludtam, próbáltam ugyan jegelni, de sehogy se volt jó, bárhogy tartottam, bárhogy helyezkedtem, nagyon fájt, végül bevettem egy fájdalomcsillapítót. Most kicsit jobb, ma elmegyek a háziorvoshoz, de nem lehetek 12 napig betegállományban, sőt a cégnél ma azon is csodálkoztak, minek ehhez akár egy nap betegállomány is, hiszen a bal kezem mozog, mert muszáj dolgozni, szóval valahogy meg kell tanulnom bal kézzel egerészni, vagy kitalálni, hogy lehet felkötött kézzel csinálni ezt, rövidebb gépeléseket tudok így is végezni, a többit bal kézzel….

Tudom, én voltam a béna, de azért ha azt a részt legalább kicsit jobban oldanák meg a síneknél, legalább az aszfalt ne lenne kitöredezve meg ilyesmi, talán biztonságosabb lenne az áthaladás bringával is.

Úgy általában, ki az, akit hitelesnek, szavahihetőnek, következetesnek, megbízhatónak tartasz? Számomra legfeljebb néhány barátom, jó ismerősöm, családtagom, pár szakmailag elismert kollégám vagy egyéb szakember, aki már bizonyította, hogy tényleg objektív…, már amennyire ember az lehet... és kész, nagyjából ennyi!
Azt hiszem, korunk szintén jelentős problémája éppen ez. Hiába vagyunk információs társadalom, hiába áll rendelkezésre soha nem látott mennyisaégű interneten elérhető információ, soha nem lehetünk biztosak abban, mennyire hitelesek.

Az interneten aztán végképp minimális a hitelesség, a hivatalos honlapokról ne is beszéljünk, azok alapvetően píár célt szolgálnak. A fórumok, blogok nagy része ismeretlen és névtelen emberek ellenőrizhetetlen írásaival van tele.
Aki nem ismer, az engem is csak úgy olvas, hogy na, ez akárki is lehet, fizetett bértollnok éppúgy, mint rosszindulatú magánember - persze az is egy lehetősége, hogy alapvetően jóhiszemű és őszinte vagyok, de ebben biztos sokan kételkednének, főleg, ha nekik nem tetsző dolgot írok.
A Wikipédia sem teljesen tekinthető annak, egyrészt a szerkesztése bármennyire is közösségi, mégse vesz részt benne minden olyan ember, aki biztosíthatná az információk hitelességét, így szükségszerűen lesznek benne hibák, tévedések, pontatlanságok, szubjektív dolgok, ráadásul azok a cégek/szervezetek/személyek, melyekről – szerintük valótlanul, vagy épp valósan, de épp ezért zavaróan – negatív információt tartalmaz, a jóhiszemű névtelen szerkesztők álcája mögé bújva gyakran próbálják ezeket a negatívumokat eltüntetni.
Talán egyedül a "nyers" adatokat tartalmazó könyvtárak vagy egyéb adattárak tekinthetők hitelesnek.

Nem csak az internetre jellemző ez. A világon mindenre.

A másik blogomon már írtam az átláthatóság problémájáról, annak ez a kiterjesztése.

Nézzük a politikát, az a legkönnyebb, ott hitelességről beszélni gyakorlatilag önellentmondás. Mi biztosítaná a hitelességet? Ha valaki következetesen és szilárdan kiállna a meggyőződése mellett és amit ígér, azt be is tartja. Ilyen viszont nem akadt és nem is lesz soha, hiszen a politikusok alapvetően nem a választóikat képviselik, hanem az őket anyagilag támogató érdekköröket, melyek nyilvánvalóan a saját gazdasági és egyéb érdekeik képviseletét várják el, ez alapján nyomnak a hatalomba valakit, nem azt, amiért a választók rájuk szavaznak. Tehát politikában hitelességről nem lehet beszélni, legfeljebb hitről és hívőkről (mindig vannak sokan, akik valóban elhiszik valamelyik politikai szereplőről, hogy jóhiszeműen és érettük cselekednek, nem pedig azért támogatnak egy politikai alakulatot, mert attól valamilyen pozíciót, személyes kedvezményt várnak). 

Mi a helyzet a médiával? Szinte semmivel se jobb. Mivel piaci alapú, ezért mindenképpen olyan sztorikat, műsorokat kell készíteni, amit kellően széles rétegek megvesznek, illetve a nézettségük miatt a hirdetők szívesen reklámoztatnak velük. Ez eleve szelektív, ráadásul a tálalás is kihangsúlyozza azokat a dolgokat, melyek a nézettség szempontjából hasznosak, és elhallgatja azt, melyek nem. Emlékezzünk csak, hányszor előfordult már, hogy akár komoly hírügynökségek is közöltek digitálisan manipulált képeket, videókat.
Az oknyomozó újságírásnál talán egy fokkal jobb lehetne a helyzet, no de ezt is éppen úgy befolyásolja az, milyen fórumon, milyen médiában jelenik majd meg. Nyilván a baloldali médiában nem fog jobboldali oknyomozó riport megjelenni és vica versa, hogy csak egy példát vegyünk.

A gazdaságban se változik a szituáció, sőt, még rosszabb. Azok a cégek, melyek valami terméket, szolgáltatást adnának el, természetesen torzított képet sugároznak magukról, illetve az eladni kívánt dolgokról.
Mindenki tudja, hogy a reklámok hazudnak, vagy ha nagyon finoman kell fogalmazni, torzítanak, hiszen felnagyítják az előnyös tulajdonságokat, elhallgatják, esetleg letagadják az előnyteleneket. Sőt, manapság már nem is nyújtanak igazán információt a termékről, szolgáltatásról, inkább egy virtuálisan ehhez kapcsolt életérzéssel akarják ránktukmálni a dolgokat, igaz, semmi nem garantálja, hogy a megvételével azt az életérzést is elérem, de nyilván pszichikailag hatásosabban kelti fel – az egyébként nem létező – igényt.

Ha egy konkrét terméket nézünk, akár egy műszaki cikket, akár egy élelmiszert, ugyan mi garantálja, hogy a paraméterei/összetevői valóban azok-e, melyeket a gyártó/forgalmazó feltüntet? Elvileg persze vannak szabványok, fogyasztóvédelem, ellenőrző hatóságok – de ténylegesen, mennyire képesek ezek folyamatosan ellenőrizni minden forgalomba kerülő terméket, szolgáltatást? Alighanem töredékét lehet csak figyelni.
Nézzünk meg egy autóhirdetést: a fogyasztás, a CO2 kibocsátás csak egy bizonyos, szűk paramétertartományban készült teszt alapján, nem igazán valós adatokon alapul - ezt persze csak apróbetűkkel, a hirdetés legvégén közlik. Ez már önmagában is torzítás.
Nézzük a repülőjegyeket, főleg a fapadosoknál, az árból természetesen kihagyják a járulékos költségeket (reptéri illeték, csomagdíj, üzemanyag illeték, stb.).
Normális, emberi viszonyok közt ez hazugság, de minimum manipulatív félretájékoztatás haszonszerzési célból.
Elhiszed, ha egy cég azt mondja magáról, hogy milyen szociálisan érzékeny, mert a joghurt árából 1 forintot valami alapítványnak ad? Hiszen csak azért teszi, hogy ezzel a szociálisan gondoskodó cég imidzsét sugározza, ezzel még többet adhasson el, ha nem így lenne, meg se fordulna a fejükben – tehát ez sem hiteles.
Ha azt mondják egy termékről, hogy az környezetbarát, annak valószínűleg csak annyi az igazságtartalma, hogy valamivel kevésbé (vagy csak másképpen) szennyező, mint az eddigiek. De ugyan honnan tudnánk, valójában milyen ökológia lenyomata lesz egy „zöldnek” reklámozott terméknek? Ki képes ezt hitelt érdemlően ellenőrizni? Tudjuk-e, hogy például a hibrid autóknál a gyártás során mennyivel több szennyezőanyag keletkezik, mennyivel több természetes erőforrást használnak fel, és mennyivel többe kerül a leselejtezett akksik tárolása, ártalmatlanítása, és végül vajon tényleg ártalmatlanítják-e ezeket?
A bio-termékek valójában mennyire tisztán bio-k? Hiába van egy vegyszermentes farm, az esőben, a levegőben, a vizekkel terjednek a szennyezések, de ha csak a közelben is van pár vegyszerező gazdálkodó, a kerítés nem fogja útját állni a kemikáliáknak….
Tudom, van valami szervezet, ami hivatott ezt ellenőrizni – de megint itt a kérdés, mennyire képes és mennyire elhivatott. Alighanem ezekben is ugyanolyan magánérdekektől vezérelt és korrumpálható emberek dolgoznak, mint bárhol.
Ha csak a nagyon hétköznapi dolgokat vesszük, hányszor megtörtént, hogy egy akciósnak hirdetett termék valójában semmivel se volt olcsóbb, mint egyébként, vagy éppen ha az volt, akkor mégse került ki a polcokra, pusztán csali, beetetés. Ha nem tud valaki utánanézni az igazságnak – és az átlagember nehezen tud, sőt, gyakran eszébe se jut – jól átvágják, és ha elég sokat vágnak át, még a dolog kiderülése után is megéri kifizetni az esetleges bírságot.
A banki hitelek thm-jei is gyakran nem éppen korrekt módon voltak kiszámítva, ezt pedig az átlagember nem fogja észrevenni. Hány esetben találkoztam már olyannal, hogy a bankok félreinformáltak és ezzel minimum bosszúságot és fölösleges macerát, de néha konkrét anyagi kárt is okoztak!
Vagy mennyire hiteles az a mobilgyártó, aki kijelenti, hogy nem tudja megmondani, milyen a készülékeik vételi érzékenysége? Ez egyszerűen nevetséges.
Itt van a kompaktfénycsövek dolga. Az EU kitiltotta a hagyományos izzókat a piacról és a kompaktfénycsövet preferálja, ahogy írtam is a Zöldfülblogon. Na, mondhatjuk magunkban, ez végül is jó lépés, hiszen minél inkább arra kell törekedni, hogy ahol csak lehet, hosszú távon jelentősen csökkentsük az energiafelhasználás. Erre pár napja megjelent a Német Épületbiológiai Szövetség (ugye milyen tekintélyesen, megbízhatóan hangzik?) nyilatkozata, miszerint ez elhibázott lépés volt, mert a kompaktfénycsövek egyrészt nagy mennyiségű higanyt tartalmaznak és gyártásuk, valamint a későbbi hulladékba kerülése erősen toxikus, a sugárzásuk akár 10-40-szerese is lehet p. a számítógépek számára engedélyezetteknek, a fénye pedig nem egészséges.
Azannya, gondolja magában a pógár, azok a fránya eurobürokraták már megint kibabráltak velünk, ránk sóztak valami ócska, de drága mű-öko vackot, mert biztos lefizette őket a kompaktfénycső-lobbi. Ma reggel hallottam a rádióban egy magyar szakértő nyilatkozatát (fogalmam sincs, kicsoda, de ha tudnám, se lennék képes kideríteni, mennyire szakértő és mennyire objektív), ő állította, hogy ez a német szövetség egy több mint 10 éves felmérésre hivatkozott, azóta nagyságrendekkel fejlődött a kompaktfénycsövek gyártástechnológiája, a higany nagyságrenddel kevesebb benne, a sugárzása nem lehet több, mint a számítógépeké vagy a mobiltelefoné, a fénye se olyan egészségtelen, amit állít az ellencikk. Halleluja, akkor mégis, most ki a fenének higgyek?
A mobiltelefonok sugárzásáról is évente jelennek meg egymásnak ellentmondó tanulmányok, ahogy a különböző élelmiszer-adalékokról vagy összetevőkről egyszer kiderítik, hogy hasznos és kell a szervezetnek, aztán pár év múlva valami kutató megírja, hogy bizony nem is olyan jó, mert ilyen meg olyan mellékhatásai vannak.

De sajnos még a civil szféra se igazán hiteles. Az alapítványok gyakran szintén nem is annyira közhasznúak, mint amennyire kéne lenniük, a nagy segélyszervezetek a felszínen tiszteletet parancsolóak, de belül semmivel se jobbak, mint az üzleti vállalkozások, hiszen az adományokból is jól lehet lenyúlni.
Mi a garancia arra, ha egy jószándékú ember a pénzét egy adott alapítványnak adományozza, hogy az valóban célt ér, és tényleg azoknak fog segíteni, akiknek szánták, nem vész el valahol, hogy magánérdekeket szolgáljon? Én bizony legtöbbször nem látok erre se garanciát. Nem szeretnék például olyan szervezetnek adakozni, aki mondjuk hangzatosan a harmadik országbeli gyerekek segítésére gyűjt, közben méregdrága luxusutakra küldi a vezetőit konferencia és egyebek ürügyén vagy éppen luxusszállót építtet egzotikus helyen (akad ilyen!).

Az általános hitelesség-hiperinflációt alighanem szintén a fogyasztói társadalomnak és az ezzel összenőtt marketing-vezérelt világnézetnek köszönhetjük. Nem az számít, mi micsoda, ki kicsoda - csupán az, mit tud elhitetni magáról. És erre egyre profibb technikák vannak.

 

Telkiben, ahol hivatalosan a bejelentett címem van, elég nagy a keveredés az utcanevekben és a számozásban néhány területen. Elsősorban a volt üdülőkörzetben, ahol annak idején az átkosban a jó káderek kaphattak nagyon kedvező feltételekkel kis víkendtelkeket – akkoriban a kutya se foglalkozott településrendezési szempontokkal, így történhetett meg például az is, hogy az egyik utcában a rézsűnek való részt is felparcellázták egy csókos pártfunkci kérésére, ráadásul viszont a villanyoszlopot meg úgy hagyták, mintha lenne rézsű, így olyan utcát kaptak, ami épp csak egy kocsi széles, a villanyoszlopnál egy teherautó már nem fér át.

De ez csak úgy mellékesen jutott eszembe, az érdekes  inkább, hogy több, egymásra merőleges utca is viseli ugyanazt a nevet, némely utca megszakad, majd 50 méter után folytatódik, házszám helyett helyrajzi szám funkcionál.

Volt is ebből probléma nemrég, mikor egy külföldi munkavállalót, aki a többéves tartózkodási engedélyt kért, és ide jelentettek be egy ismerőséhez állandó lakcímre, míg nem talál magának egy megfelelő bérelt lakást. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak ugyanis nem volt elég a friss, eredeti tulajdoni lap a Földhivatalból, mert azon csak annyi szerepelt, hogy "XY tulajdonosa a Telki 999 helyrajzi számú ingatlannak". Csakhogy a tulajdonos hivatalos irataiban – és így a bejelentési lapon is – Telki, Cickafark utca 999 szerepelt – ez pedig nagyon gyanús volt a BÁH-nak és hiánypótlásra adott utasítást, természetesen 8 napon belül, miszerint az ingatlan földhivatali nyilvántartási címe és a bejelentési cím nem egyezik meg (valóban, a Földhivatal nem írta rá, milyen utca, csak a helyrajzi számot). A tulajdonos nem is értette, mi a teendő ebben az esetbe, mert szerinte – és alighanem a törvény szerint is – ez nem az ő dolga, hiszen ebbe neki se köze, se beleszólása nincs, focizzák le a hivatalok egymás közt.

De a BÁH kötötte az ebet a karóhoz, miszerint neki egy írásbeli igazolás kell, hogy a Telki 555 hrsz. az megegyezik a Telki Cickafark u. 555-el.

A tulajdonos – aki mellesleg akkor már Budapesten lakott – ezért bezarándokolt a Telki Polgármesteri hivatalhoz, akikkel előzetesen telefonon beszélt, és akik természetesen ragaszkodtak hozzá, hogy írásban adjon be kérelmet, miszerint a BÁH hiánypótlási utasítására hivatkozva neki szüksége van egy igazolásra. A tulajdonos ezt meg is tette, elfaxolta, és másnap – kizárólag személyesen! – átvehette a fejléces papírra nyomtatott, lepecsételt igazolást, miszerint "A Telki 555 hrsz. ingatlan természetben a Telki, Cickafark u. 555. számmal van nyilvántartva."

Ezzel már boldog lett a hivatal és így mindenik, az már csekélység, hogy ez félóra telefonálgatásba és 1 óra utazásba került a tulajdonosnak, holott a törvény szerint a hivatal nem kötelezheti olyan adatszolgáltatásra, amit a hivatal is be tudna szerezni egy másik hivataltól, márpedig itt pontosan ez történt, azt kellett volna, hogy Kovácsné a BÁH-nál ír egy faxot a telki Polgármesteri Hivatalhoz, hogy „Kérjük igazolják, hogy ez a helyrajzi szám természetben hol található”, mire Szabóné megírja ugyanezt a levelet, amit a tulajdonos kérésére megírt. Tudom, ilyenkor a hivatalnak DOLGOZNIA kellett volna egy kicsit, és ez úgy látszik, túl megerőltető volt.

De ez csak egy hangulati alapozó előzmény ahhoz, hogy most – dicséretes szándék! – az Önkormányzat elhatározta, hogy rendet tesz a kaotikus utcanevekben, azaz kicseréli és egyedivé teszi a duplikált vagy zavarosan elnevezett utcaneveket.

Mindamellett, hogy szívből örülök ennek, előre látom, micsoda elképesztő bonyodalmakkal fog járni ez számomra, és minden ilyen utcában lakó számára.

Lássuk csak, mit is kell majd kicserélnem minimum:

• Lakcímkártyát
• Forgalmi engedélyt

Megváltoztatni a regisztrált címet a következő szolgáltatóknál is hivataloknál:

• APEH
• TB
• Bankok
• Mobilszolgáltatók
• Gázművek
• Elektromos művek
• Vízművek
• UPC

Ennyi jut eszembe kapásból.
Alighanem mindenkinek volt már tapasztalata, milyen macerás a fenti szolgáltatóknál és hivataloknál az ilyesmi, sőt, az se ritka, hogy a bejelentés elkallódik, az informatika rendszer rosszul kezeli a cserét és valamiért nem, vagy csak részben kerül be az új adat – ebből aztán akár az is lehet, hogy rossz címre küldik a számlát, amit meg nem kapva a tulajdonos fizetni se tud, és mire utánajár, szép kis tartozás halmozódhat fel….
Lehet, hogy fogadást indítok, és hadd tippeljen bárki, mindez mennyi elvesztegetett időmbe fog kerülni. :)

Hohó, erről jut eszembe egy másik épületes történet. Édesapám 1987-ben meghalt. Az ő nevén volt a pécsi lakásunk. Hiába jelentettük be többször is hivatalosan, több szolgáltatónál is kerek perec megtagadták a változás regisztrálását, arra hivatkozva, hogy halotti anyakönyvi kivonattal kell igazolni. Az pedig utánajárásba és pénzbe kerül kiállíttatni, amiről úgy gondoljuk, leginkább csak packázás és nincs joguk hozzá, hogy a hozzátartozó bejelentését  hagyatéki végzéssel arról, hogy ezután más nevére küldjék a számlát, ne fogadják el.

Azóta is rendületlenül küldik a számlákat a több mint húsz éve halott apám nevére - édesanyám pedig fizeti.

Nemrég kialakult egy érdekes közlekedési helyzet a Városmajor és az Alma utca sarkán. Egyébként is kicsit bonyolultabb a kereszteződés a szokottnál, itt látható.

Akik eddig a János kórház felől érkezve az Alma utcára vagy a Gaál József útra akartak volna jobbra kanyarodni, meglepődve tapasztalják (mivel nincs a lezárás előre jelezve, legalábbis én nem láttam semmi erre utalót), hogy nem lehet, mert az le van zárva és valami nagy gödör van ott.
Így legtöbben azt a megoldást választják, hogy a terelőszigetnél, a szembejövők balra kanyarodó sávjába behajtva mennek be az említett utcákba – ez persze csak akkor lehetséges, ha nincs épp forgalom, a reggeli csúcsban azonban akár 10 kocsi is ácsoroghat ott. Mondjuk ha éppen nincs, vagy alig van a környéken autó, én azt csinálnám, ha az Alma utcáról balra kanyarodnék, hogy a jobbra kanyarodó sávból tenném, így lehetséges volna az utcába behajtani.
Ez mondjuk a kisebbik gond.
A nagyobbik az ennél veszélyesebb, és a jelenség tipikus mivolta miatt súlyosabb is, ez persze független az útlezárástól, de az most még tovább tetézi.
Amint látható, az Alma utcáról balra kanyarodóknak van egy kis fogadósávja, amiből be tudnak sorolni a forgalomba a Városmajoron, ez záróvonallal van elválasztva a szembejövő forgalomtól.
A Városmajor utcán meglehetősen sűrű a forgalom általában sokszor hosszú, folyamatos kocsisorok haladnak, és eszük ágában sincs kiengedni az ott kikanyarodni akarókat, még akkor se, ha eleve lassú a haladásuk. Általában 15-20 kocsit is ki kell várni a reggeli csúcsban, mire egyvalakit kiengednek.
Az egyetlen könnyebbséget az jelentené, hogy időnként jön a busz és beáll a megállóba, ilyenkor végre kikanyarodásra várók mehetnének.
Azért a feltételes mód, mert a valóságban ez úgy történik, hogy megáll a busz, majd a kocsisor a záróvonalon át minden további nélkül folyamatosan kerüli ki, ezzel lehetetlenné téve a kikanyarodást.
De még ha egy kis lyuk is támad a forgalomban, akkor meg az teszi veszélyessé, hogy a busz takarásában nem láthatom, kivárnak-e mögötte, vagy szabálytalanul kerülni kezdik, legutóbbi is ez történt, busz megállt, semmi nem jött, kikanyarodtam a fogadósávba, ahol szembetaláltam magam egy nagy svunggal a záróvonalon velem szembe érkező kisteherautóval, és csak úgy tudtam elkerülni az ütközést, hogy mivel nagy szerencsémre az én oldalamon nem volt épp autó, be tudtam ugrani a sávba azonnal, de ha épp jönnek mellettem, akkor tuti a csattanás...

 

Érdekes dolgot olvastam a HVG egyik cikkében, ami a Kozma-gyilkosságról szól. Tulajdonképpen számomra érthetetlen. Egyszerűen nem tudom a jelenséget kezelni, alighanem ez az én túl puhány lelkem és eddigi aránylag „burokba zárt” módon élt életem teszi….
Idézem:A rendőrség feltételezése szerint Cozma nem lökdösődött, nem verekedett, de a támadóknak „valamiért nem tetszett a sportoló, talán mert túl magas volt, vagy mert ránéztek, és ő nem sütötte le a szemét, és visszanézett.”

Hogy is van ez? Az, hogyha valaki nem süti le a szemét, mert valami vagány ránéz, elegendő indok lehet arra, hogy megöljék? És ez egész komoly feltételezés, mint motiváció?
Ezt tényleg nem értem. Talán az állatvilágban van ilyesmi, hogy bizonyos fajoknál a szembenézés kihívást jelent (míg más fajoknál, pl. a macskáknak épp a barátság és a békés szándék kifejezés, különösen, ha még lassan pislognak is hozzá). Na de emberek közt? És még az állatnál is, ha harcra kerül a sor, azért többnyire ez nem a gyilkolásig tart, hanem csak addig, amíg a másik elismeri a vereséget és behódol.
De tényleg ma járkálnak köztünk olyan emberek, akik ha véletlenül nem kapom el a szemem róluk, habozás nélkül szíven szúrnak egy késsel?
Sok esetben "meg tudom érteni" egy gyilkosság motivációját. Nagy pénzek, féltékenység, veszekedések, stb.
Tényleg létezik egy ilyen „alternatív” világ, ahol a nyers testi erőszak mindennapos, a tekintélyt csak a másik fizikai megsemmisítésével lehet fenntartani? Tudom, nem ez a legszörnyűbb manapság, de azért döbbentem meg ennyire, mert valahogy az én értelmezési tartományom egyszerűen nem tartalmaz ilyesmit.
Életemben tán ha egyszer verekedtem (gyakorlatilag: vertek):) kamaszkoromban még, persze kisebb csetepaték általánosban voltak, de az normális akkoriban, nem nevezném verekedésnek, csak gyerekes kakaskodás.

De ez nem az egyetlen, amit nem értek. Oké, tegyük fel, faszikáim unatkoznak és nem szeretik, ha visszabámulnak rájuk, ha ők rámeresztik a szemüket valakire, és annyira nem, hogy elhatározzák, kinyírják.
De hogy gondolták, hogy megússzák? Tanúk előtt, nyilvános helyen, stb?
Két dolgot tudok feltételezni:

• Annyira el voltak szállva maguktól és olyan ostobák voltak, hogy tényleg nem foglalkoztak a következménnyel, illetve azt hitték, nem lesznek következmények, mert nem ismerik fel őket vagy nem lesz ellenük bizonyíték
• Talán előző tapasztalatai meggyőzték arról őket, hogy azt tehetnek, amit akarnak, mert a rendőrség nem mer/nem tud intézkedni ellenük

Sajnos mindkét feltételezés elég reálisnak tűnik, tapasztalatom szerint, minél agresszívabb és taplóbb valaki, annál nagyobb az önbizalma és annál inkább tévedhetetlennek érzi magát, illetve annál kevésbé képes felmérni a hosszú távú következményeket.
A második jelenség még rosszabb, hiszen a közbiztonság általános válságát jelzi, hogy a rendőrség képtelen fellépni nyilvánvaló törvénysértések, ráadásul erőszakos cselekmények ellen.

Gondolom, ez csak a jéghegy csúcsa.

 

Utólagos előszó. :)
Figyelem, az írás alapvetően nem arról szól, hogy ha eladnám a telefont, miért nem kaphatnék érte többet! Egy jelenségről szól általában, de a gondolatsort ez a telefonos példa indította el, még ha nem is a legjobb példa. Elgondolkodtam, hogy az ún. erkölcsi avulás mennyire fura dolog manapság. Az előző cikkemben említett Nokia E51-es telefont kb. másfél éve vettem a Photo Hall-ban, akciósan 70e Ft-ért.
A telefonnaksemmi baja, akkoriban egy felső kategóriás üzleti telefonnak számított, és mai is még erős felső-középbe tartozik, négysávos, 3G, Wi-fi, internet, mail, zenelejátszó, irodai alkalmazások (Office fájlok megnyitása, PDF, stb.), Skype/MSN applikációt tud futtatni (Fring a neve), közvetlenül Gmail és Google elérése van, képes korlátozott navigációra cellainformáció alapján, illetve teljes navigációra külső GPS-el. Ez azért manapság se rossz.
Egyetlen hátránya, hogy az akkumulátora már eléggé legyengült, másfél-két napnál tovább nem bírja.
Mindezzel együtt az eladási értéke mára a harmadát se éri el annak, ami az eredeti ára volt.

Miért? Rosszabb lett ez a készülék? Elhasználódott? Nagyobb költséggel jár?

Nem, egyáltalán nem. Minden, amit akkor tudott, most is tökéletesen működik. Teljesen jó telefonálásra, interneten böngészésre, térképnézegetésre, zenelejátszásra, rádióhallgatásra, emailezésre, fényképezésre, Excel és Word fájlok nézésre, Skype használatára, mindemellett a Nokiához képest modern és elegáns külsejű még mindig.

Akkor miért ennyire bagóért adják-veszik?

Nem furcsa ez, emberek? Mi határozza meg ezt a brutális virtuális értékvesztést?

Nekem úgy tűnik, valahol nagyon félrecsúsztak a dolgok.

Ez az ún. fogyasztói társadalom alapvetően elhibázottnak tűnik. Az ember nem fogyasztó. Az ember élni akar és boldognak lenni, amihez nem feltétlenül központi jelentőségű a fogyasztás. Természetesen a létszükségleteimhez (élelmiszer, tisztálkodás, lakás), illetve az a fölötti szintekhez (tanulás, szórakozás, önmegvalósítás) kell néha fogyasztani is - de ez csak következmény, szükséges melléktevékenység, nem pedig cél!

Sajnos számomra egyre inkább úgy tűnik, hogy a fogyasztói társadalom ezzel ellentétben éppen a fogyasztást teszi legfőbb értékké, eszerint a fogyasztás tartja mozgásban a világot, az ad munkát, az hajtja az üzletet, de legfőképp az emberi boldogság egyik fokmérője lett, az vagy, amit fogyasztasz, amit ma megvehetsz, ne halaszd holnapra, stb.

És a sok szerencsétlen hülye elhiszi. Néha talán én is, egy ideig. De egyre jobban zavar.

Valamiért a mindenáron való állandó növekedés fétisét imádja ez a rendszer. A gazdasági alapelvek közt van, ha egy cég nem produkál folyamatos növekedést, akkor lassan, de biztosan elpusztul.
Ha egy nemzet nem produkál növekvő születési statisztikát, akkor nemzethalál lesz.
De tényleg igaz lenne ez így és ha igen, ez objektív szükségszerűség, vagy csak egy jól megcsinált ideológia?

Nézzük egy kicsit globálisan:

• Vannak a Földnek erőforrásai, melyek végesek.
• Van lakossága, mely rohamosan növekszik, az idő múlásával egyre gyorsabban.
• Van a gazdaság, a termelés, mely szintén növekszik, részben a már említett axióma(?) miatt, részben a növekvő fogyasztás miatt, amit egyrészt a mennyiségileg megnövekedett népesség, másrészt az igények minőségi változása okoz (a trend az, hogy az életszínvonal növekszik, így az igények is, ami többletfogyasztást generál).
• A növekvő fogyasztás-termelés növekvő erőforrás-felhasználást, növekvő környezetszennyezést és növekvő hulladékmennyiséget jelent.
• Mindezt úgy, hogy az erőforrások végesek, a környezetszennyezés jeleit már saját bőrünkön érezzük (levegő, vizek, időjárás-változás), a szemét lerakása/újrahasznosítása/ártalmatlanítása egyre nehezebb.

Meddig folytatjuk? Lesz-e valaha egy „elég” szint? Akár egyénileg (hogy nem vásárolok meg valami csak azért, mert akciós, vagy csak azért, mert újabb, trendibb), akár országok/nemzetek vonatkozásában, akár globálisan? Mert egyszerűen belátható, hogy véges területen a növekvő ütemű terjeszkedés egyre gyorsulva éri el a korlátjait.
Persze, ez nyilván nem ilyen egyenletes, a nemrég ránk zúdult gazdasági válság most kissé visszafogott a lendületből – de hosszú távon egyértelmű a tendencia.

De térjünk csak vissza az indító témához, mert ha nem is egyértelmű, szorosan idekapcsolódik.

A fogyasztó már nem olyan ember, aki a természetes szükségleteit elégíti ki azzal, hogy vásárol valamit. A fogyasztót manipulálja az a rendszer, ami körülveszi: mivel alapvetően neki nem lenne igénye az állandóan újabb és kicsit különböző dolgok megvételére, a gazdaság kénytelen ezt az igényt is előállítani, úgy befolyásolja a fogyasztót, hogy felkeltse az igényt benne olyasmire is, amire valójában nem is biztos, hogy szüksége lenne.

Ez a dolog persze leginkább a luxuscikkeknél figyelhető meg, ami általában esztelen pazarlás, de azt mondják, akinek pénze van, mindegy, milyen módon jutott hozzá, azt csinál vele, amit akar, és ezért semmi módon nem lehet őt erkölcsileg megítélni, ha neki luxusjacht és 10 sportkocsi kell, meg minden nap friss osztrigát akar reggelire, szíve joga. Persze sok értelmesebb, hasznosabb és mások szempontjából is értékes dologra lehetne költeni, de hát az ember alapvetően önző és kapzsi, így ezt aligha lehet bárkitől is elvárni.

Azonban a mindennapi ember (értsd: a fogyasztó, mely kategóriába persze aligha tartoznak bele a harmadik világ nyomorgói, ők a fogyasztói társadalom számára csak afféle átlátszó szellemek, akikről fejcsóválva lehet időnként hírműsorokban tudósításokat nézni, illetve a használhatóbb helyeken a termelés költségcsökkentésének legjobb eszközei, lévén a valódi fogyasztói társadalmak munkásainak bérének töredékért is hajlandók dolgozni) tárgyai közt is lépten-nyomon tetten érhető ez a fajta pazarlási spirál, ami a fogyasztói társadalom egyik legrosszabb velejárója.

Ami a telefonomat (és általában a modern elektronikai termékeket) illeti, egyre rövidebb a hasznos életciklusuk. Nem azért, mert elromlanak (bár a sokak által csak legendának minősített tervezett avultatás szerintem létező dolog), hanem mert az újabb modellek tudásához képest már relatíve „butábbnak” minősülnek – akkor is, ha az újabb modellek többlettudása gyakran funkcionálisan minimális előnnyel bír, sokak számára szinte semmi változást nem jelent a használatban, mindössze követik a trendet, a fogyasztás-centrikus világképhez igazodva, mikor lecserélik egy-két éves készülékeiket.
Nem tagadom, én is megtettem ezt, nem is egyszer, bár valamelyest talán indokolt módon, mert általában a többletfunkciókat használtam is – de nem mindig. Volt, hogy egyszerűen a valamivel kisebb méret, szebb forma és jobb csengőhang-készítési lehetőségek miatt cseréltem le, aminek ugye nem sok haszna volt.
Igaz, az is nyom valamit a latban, hogy az információs technológia rohamléptű fejlődése miatt az újabb készülékek legalább méretükben és üzemidejükben valóban jobbak valamelyest – legalábbis elvileg.
A gyakorlatban a többletfunkciók miatt mégse csökken jelentősen a méret (pl. az érintőkijelzős mobil már számomra az a kategória, amit túl nagynak és nehéznek érzek ahhoz, hogy zsebben hordozzak), másrészt a modernebb, nagyobb kapacitású akkumulátorok mégse tudják tovább ellátni energiával ezeket a készülékeket, mert a sok pluszfunkció magasabb fogyasztással is jár. Tehát ezek az előnyök is meglehetősen relatívak. 

Tudom, sokak szemében ez alighanem csak egy megkeseredett, középkorú ember párás szemű nosztalgiázása lenne. Pedig nem vagyok a technikai haladás ellen, ellenkezőleg, magam is kütyü-mániás vagyok. De ugyanakkor valahol mérnök is, ha az eredeti hivatásomat már nem is gyakorlom.

És mérnökként elborzaszt az a fajta módszer, amit látok magam körül. Az erőltetett fejlesztéseknek köszönhetően csak részben letesztelt, rengeteg hibát tartalmazó készülékeket, szoftvereket dobnak a piacra, melyeknél az eladások kezdetétől kezdve folyamatosan (bár szerintem csak ímmel-ámmal) javítgatják a hibákat, de közben már egy újabb termék fejlesztésére koncentrálnak inkább, és mire ez egy-két év múlva már kinőtte a gyermekbetegségeit és stabil, használható termékké válna, beszüntetik a gyártás, leállítják a támogatást, mert piacra dobtak egy újabb, ám megbízhatatlanabb, kiforratlanabb terméket.
Közben a fogyasztó meg jókora veszteséggel kell megszabaduljon az előző verziótól, ha az újat akarja használni, ami közel se biztos, hogy annyival jobb az előzőnél, amennyivel drágább.

Nézzük az autókat. Manapság egy gyár tönkremegy, ha 2-3 évente nem cseréli le a modelljeit. Miért?
Nekem egy tízéves autóm van. Még ma is időtálló, stílusos forma, igen komoly teljesítmény, nagyon jó felszereltség, kiváló biztonság, sajnos nyilván kevésbé jó károsanyag-kibocsátás, mint a maiaknál, de meglepően kedvező fogyasztás.
Majdnem két és fél év alatt, mióta megvan, a normál kopó alkatrészeken kívül egy klíma- és egy hűtőventilátor csere volt csak. Pedig amúgy nem a legmegbízhatóbbaknak kikiáltott márkák közt tartják számon. A piaci értéke nevetségesen alacsony a használati értékéhez képest – és ez szintén hasonló, bár nem teljesen ugyanaz az erkölcsi avulás, mint a telefonnál.

Valahogy eltorzultak az arányok.

Egykoron egy mester, aki megcsinált valami használati tárgyat, olyat alkotott, ami sokáig kiszolgálta a használóját és az értékét elég jól megtartotta. Ez részben becsületbeli ügy volt, részben józan számítás, hiszen ha rosszat csinál, annak híre megy hamar, és a vevők elfordulnak tőle.
Manapság már nincs ilyen szakmai hozzáállás, nincs becsület, van helyette marketing, píár, profitmaximalizálás, kiszervezés, stb.

kifordult a rendszer, az igény generálódik a produktumhoz, nem fordítva. Igaz, a technika beláthatatlanul sokat lépett előre (ez megérne egy külön posztot), de szerintem legtöbbet az a manipulációs eszközrendszer és az ehhez gründolt ideológiai háttér fejlődött, ami a fogyasztói társadalmakat működteti.
A piac manipulált (így nem is lehet igazán megfelelő alap a gazdaság működtetéséhez szerintem, bár jobbat nem tudnék mondani, de nem is az én dolgom), és ezt sokszor még csak észre se vesszük, ha észrevesszük, nem akarjuk elhinni, mert ez kényelmesebb.
Az eredmény: látszatboldogságban tobzódás a fogyasztás álkánaánjában, miközben feléljük, beszennyezzük, tönkretesszük azt, ami nem a miénk, hanem majd a gyerekeinké, unokáinké lesz. De kit érdekel, ha holnap egy újabb és még izgalmasabb új dolgot vehetünk?
Minden eldobható, minden lecserélhető, minden érték viszonylagos és ideiglenes. Szokjuk meg, mert ez már csak ilyenebb lesz, amíg aztán egyszer csak észrevesszük, hogy nincs tovább, de akkor már késő.
Sajnos én se tudom teljesen kivonni magam ebből lefelé örvénylő ördögi spirálból, pedig szeretném... :(